Pénteken kezdem terhességem 6. hónapját. Már most érzékelhető és egyértelmű változások mutatják, hogy ezzel a határvonallal vége a jó világnak :)

Tegnap konkrétan annyi újdonságot hozott a várandósság, hogy alig győztem feldolgozni:

- reggeli hőhullám (ami, mivel nem járt együtt hőemelkedéssel, nem a tetanusz utáni reakciónak tudható be) - fél 5 körül arra ébredtem, hogy megfulladok a szobában, annyira melegem van, ablak, hálóing levétele nem segít. Pár kör félkómás lakásban mászkálás után egy hideg-langyos vizes fürdő mentette meg az életem. Visszaaludni persze már nem tudtam, de kicsit lazítani még igen.

- napközben csak abban voltam biztos, hogy ez egy sz..r nap :) Melegem volt, nem kaptam levegőt, a légkondi vagy zavart vagy nem tudtam élni nélküle, ülni nem volt jó, állni nem volt jó, dolgozni nem volt jó, szóval hamar feladtam a munkát és hazasétáltam.

- itthon fokozódtak a tünetek, ráadásul a hőhullámok helyett jött egy kis valódi hőemelkedés, na ezt már a tetanusz következményének tudtam be, mert csak a fejem-nyakam égett és a tetanusz helye. A megoldás: 2 hűtőfürdő és egy vizes törölköző a fejen egész este, párom legnagyobb mulatságára :) De segített, nagyon gyorsan éreztem a hatását és el tudtam aludni nyugodtan.

- viszont az éjjel még tartogatott egy kis meglepetést :) 3 körül arra ébredtem, hogy ejjj, de durván görcsölök. Az első gondolatom a székrekedés volt, de párszor kipróbáltam, tudok-e segíteni a dolgon és semmi. A hasam kemény volt, baba is felkelt, kalimpált, nekem pedig kis ideig rendszeres időközönként érkezett a fájdalom. Aztán észbe kaptam, hogy ezek már a méhösszehúzódások lesznek, pontosan úgy és akkor jelentkeztek, ahogy a nagy könyvben meg van írva :) Azt írják az okosok, hogy jó esetben a fájdalmat később érzi csak az ember, hát én úgy tűnik a szerencsétlenebb fajtába tartozom (nem úgy, mint barátnőm, akinek nem volt para a szülés sem, mert mind kiderült, fájásgyengesége van, vagyis nem nagyon érezte a fájdalmat). Ha pedig most ilyen, milyen lesz a szülés, ajjaj :DDDD Amint diagnosztizáltam a dolgokat, bekaptam két szem magnéziumot, ez azonnal rendet tett odabent :)

Úgy tűnik, eddig tartott a gondtalan kismama időszak, mostantól baba és az akarata veszi át az uralmat a világom felett, én pedig mint jó hordozórakétához illik, csak alkalmazkodhatok a megváltozott körülményekhez :))

A tegnapi nap viszont a sok (nem épp kellemes) újdonság mellett egy igazi kis csodát is tartogatott:

Most először valóban kommunikáltunk a törpikével! 

Este, fejemen a törülközővel nem volt jobb dolgom lefekvés előtt, gondoltam megnézem, hogy ami a férjemnek ment (kopogásra kopogás), az megy-e nekem is. Ehhez először fel kellett kelteni a picit, mert nem mutatott semmilyen aktivitást. Addig simogattam a hasam, míg kicsit elkezdett mocorogni, szóval jelentem, az ébresztés sikeres volt :) Aztán próbálgattam, hogy mi történik, ha különböző helyeken simogatom, bekopogok lágyan az ujjammal, stb. Csodaszép, megmosolyognivaló érzés, szinte leírhatatlan öröm volt az, hogy az én rezdüléseimet ez a kis lény odabent érzi és reagál rá. Ahol én kopogtam, kis idő múlva ő is ott volt, mozgolódott, jelezte, hogy "itt vagyok, anya" :)

Jól eljátszottunk így egy darabig, aztán gondoltam, hagyom pihenni, ha már így felkeltettem. Altatónak a telefonomról játszottam neki zenét, nyugtatásként pedig a kezemre tettem a hasam, immár mozdulatlanul. És akkor, egy idő után a kezem alatt egy kemény, tapintható, látható kis golyó és dudor formálódott ki: a kisfiam elalváshoz a kezem alá dugta a buksiját! Annyira szép és annyira megható volt, hogy még most is pityergek, ha erre gondolok. Ő pedig ahogy írok, csak mozog, sürög-forog idebent, így téve hozzá a maga mondandóját. 

Jó reggelt mindenkinek, mi felkeltünk és csudaszép napunk lesz :)

Különös napom volt ma, mondhatnám, mint a jing és a jang, a jó és a rossz kiegyenlítették egymást. Kezdésnek egy semleges információ: most, terhességem 153. napján értem el azt a súlyt, ami a hiperstimuláció alatt a maximum súlyom volt. Szerintem ez egy plusz jó eredmény :)

De ami még ennél is jobb: reggel ébredezés közben éreztem, baba is felkelt már. Gyorsan szóltam félkómás férjemnek, hogy ide a kézzel, de azonnal, hátha most érzi ő is a kicsit. A pocakomra helyezte a kezét, szokás szerint várt fél másodpercet, majd közölte, még mindig semmi és ezt jelzendő megkopogtatta a hasamat. No hát kisÁdám meg visszakopogott. De hármat ám, mint Döbrögi uram :)

Szóval végre megtörtént az első nagy találkozás, életem két szeme fénye ma először kommunikált egymással :DD

Aztán jött a nap rosszabbik része: kezdődött azzal, hogy elindultam a kórházba a régóta esedékes pajzsmirigy ultrahangra. Szerencsére nem találtak semmit, minden rendben a nyakammal és a mirigyeimmel, útközben odafelé viszont volt egy sikertelen találkozásom roma gyerekék szabadjára engedett idióta kiskutyájával: sétáltam a villamoshoz, szembe jöttek a kissrácok, körülöttük két idióta fekete kutya. Nem félek a kutyáktól, meg kis vakarcsok voltak, simán elsétáltam mellettük. Az egyik viszont közel volt hozzám és elhaladtában visszafordult, majd azzal a lendülettel belemart a bal vádlimba. Azonnal visszafordultam, rákiabáltam, amitől arrébb is mentek, de akkor láttam meg a szemüket, mindkettőé véreres volt és nem tűntek túl normálisnak :) Utánam még megkergettek csúnyán egy biciklist is. Megnéztem gyorsan a sebet, nem volt véres, csak a felszínt sértették fel, meg is nyugodtam volna, de akkor eszembe jutott, hogy mivel nem vagyok védett toxoplasma ellen, ami macskákkal, kutyákkal is terjedhet, és mivel nem vagyok benne biztos, hogy épeszűek voltak a kutyák, plusz ilyen gazdákkal ki tudja hol jártak, mit szedtek össze, lehet komolyan kéne venni a dolgot. Párom tanácsára felhívtam a védőnőt és a háziorvost, akik azt mondták, ha már úgyis a kórházba tartok, ugorjak be a traumatológiára és mutassam meg a sebem, lássák el minél hamarabb. Így történt, hogy még plusz másfél órát ráhúztam a kórházban. Szerencsére mindenki nagyon kedves volt, átadták a helyet (mert már annyira látszik a pocakom ám ;) és alig vártam, hívtak is be szinte azonnal a sürgősségi ellátásra. Kaptam fertőtlenítőt, tetanuszt és szerdán megyek a háziorvoshoz is, aki a biztonság kedvéért beadja a veszettség elleni védőoltást, amit kismama is kaphat. Vérvételre pedig úgyis megyek a hónap végén, akkor kiírnak majd megint egy toxoplasma ellenőrzést, biztos ami biztos.

Őszintén szólva így elsőre nem nagyon ijedtem meg, bár gondolom lehetett volna, de úgy érzem, nem kapott belém annyira a kutya, hogy baj legyen belőle. Mindenesetre a kötelező körökön végigmegyünk, hogy a babának biztosan ne essen semmi baja. 

Hát ilyen véletlen találkozások történhetnek az emberrel, ha kismama :) A tanulság: bármi megtörténhet.

Azért nem mindig minden harmonikus és nem mindig tudom megőrizni a zen állapotot. Ilyen eltérő nap volt ez a mai is. A problémák, amik összeadódtak és ami miatt most más vágyam sincs, mint valahonnan igengyorsan szerezni egy lángost, aztán elaludni:

- reggel bekanalaztam egy fél finom házi joghurtot. Fura volt a teteje, fura volt az íze, de mivel gyümölcsös és házi, felkevertem, gondoltam csak én nem szoktam még meg. Párom felkelt, ránézett, megkóstolta és közölte, hogy romlott. Akkor voltam aznap negyedszer a mosdóban, azonnal rá is jöttem, miért

- egy megbeszélés előtt/alatt/után is rohanni kellett, nem bírom én már a rohanást

- hazafelé a villamos pályajavítási munkák miatt másfelé ment, ami miatt 11-fél 12 tájékán, a legnagyobb melegben kicsit többet gyalogoltam egy megtömött laptop táskával a vállamon, mint ami tervbe volt véve. Korábban meg se kottyant ez a táv (sokszor megteszem), de most kétszer álltam meg pihegni

- éhes voltam már ebédidőre nagyon, meg is jött hamar a menü, rettentő finom volt egészen az utolsó falatig, amivel sikerült valami furcsára harapnom és azóta is érzem a rossz ízt a számban

- ez után percek alatt 10 fokot hűlt a levegő, ami nem lenne rossz, mert nagyon hiányzott már a fülledt meleg helyett valami belélegezhető, de nem: kaptunk egy párás, még fülledtebb nyári záport :) Ami hozott magával egy nagy adag fejfájást, fáradságot és erőtlenséget is

- végül mérgemben kiküldtem pár régóta halogatott dádá levelet az ügyfeleknek és hazahozattam magam autóval, így jelezve a világnak, hogy részemről vége a napnak.

- itthon még egy isteneset belerúgtam a kanapéba, azóta érzem a kis lábujjam

Hát ilyenek. Nagyobb bajom ne legyen, ugye? :))

De nem gond, gyorsan továbblépek, ha arra gondolok, nemsokára ehetem azt a lángost :D

A baba újabb karaterúgásokat tanult én pedig elértem a teljes harmónia és a zen állapotát. Így telnek napjaink :)

A mi kis pandánk eddig sosem látott aktivitással örvendeztet meg bennünket az elmúlt napokban. Azért hajnali 1 körül kezdem néha megunni és kézrátételes gyógyítással igyekszem alvásra buzdítani, mit ne mondjak, igen kevés sikerrel. Kezd felsejleni előttem a szülés után rám váró zord valóság a szép szavak altató és nyugtató erejéről :D

Azért nem panaszkodom, imádom az érzést. Az apró, finom, véletlenszerű kis mozdulatokat, az ütemesebb rugásokat és a tudatot, hogy egy pici de annál aktívabb élet készülődik odabent. Tegnap megfigyeltem, hogy apuka közelében aktívabb a kicsi, szerintem így jelzi, hogy szeretne kapcsolatba lépni vele. Apuka viszont még nem érzi, szóval nagy most a drukk, hogy mikor találkozhatnak először. Mint ET és a kislány, egy apró kis érintés és a ház ura szerintem egy életre elvarázsolódik ;)

Mindemellett a napok mostanában teljesen nyugodtan, boldogan, problémamentesen telnek, kicsit több munkával, mint eddig, de az energiakészleteimnek hála, megbirkózok mindennel és persze ügyelek rá, hogy mindig maradjon idő a pihenésre. Múlt héten baba megkapta az első nagyobb babakelengye csomagját, anyukámmal és leendő sógornőmmel vásárlótúrára indultunk, bejártuk a város kismama-bermuda-háromszögének (3 bababolt egymáshoz közel :)) 2 nagyobb üzletét és polctól polcig olvadoztunk a sok cukiság és a nagy drágaság láttán. Őszintén szólva tudtam, hogy nagy biznisz ez a gyereküzlet, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna. Milyen ország az, ahogy egy csecsemőnek adható rágóka 1400 ft alatt nem jön ki? Hát ennyi erővel adok a kis kezébe fakanalat, gumilabdát, akármit ami a házban fellelhető és nem okoz problémát, ha megrágja, ahelyett hogy ennyi pénzt kiadjak valamiért, ami csak azért szuperjó a csecsemőnek, mert bababoltban lehet megvenni. Azért találtunk szuper dolgokat is, sikerült beszerezni egy nagyoncuki, ölelgetnivalóan plüss takarót, megvan a pelenkázófeltétünk is, van már a babának (naná hogy) micimackós falmatricája és cumija. A micimackóról sajnos nem mondok le, az az én örömöm, még a kiskádja is micimackós lesz, ha tetszik, ha nem :)  Azért igyekszem olyan dolgokat venni, amik (előre gondolkodva) később egy kislánynak is jók lesznek majd ;) Ja és a legérdekesebb szerzeményeink, az egyetlen dolog ami a boltban megríkatott: a baba mesekönyvek. Miért hatódtam meg pont egy alapvetően rettentő gagyi és értelmetlennek tűnő mesekönyvön? Valami kisvonatos, kisautós könyvecskét lapoztam fel sebtében és mosolyra-sírásra késztetett a gondolat, hogy pár hónap múlva én egy ilyen teljesen egyszerű, butácska könyvet fogok olvasni a kis babámnak úgy, hogy közben vele együtt élvezni is fogom, hogy oldalanként 1 mondattal bemutathatom egy rajzolt kiasutó életét és "világrengető" problémáit :) 

De most komolyan, nagyon furcsa belegondolni, hogy ez a kicsi lény a hasamban azoknak az egy-egy mondatoknak és az én képzelőerőmnek köszönhetően fedezi majd fel a világot. Nagy felelősség ez.

Az elérzékenyülésnek hála mostmár van a nagyitól ajándékba egy Frici a furgon rágható, vízhatlan mesekönyvünk vízipisztollyal és egy Élet a tanyán csodajó oktató olvasmányunk :) Aki nem tudná elképzelni, íme Frici:

Hát nem aranyos?

Ja és a történet végére tartozik, hogy természetesen igényeltem mindkét boltban törzsvásárlói kártyát, mert ha jól sejtem éveikig akár akarom-akár nem, rendszeres vásárlójuk leszek. Vagyis véglegesen és visszavonhatatlanul bekerültem a bababizniszbe. Ezt is megéltük.