Utazás közben beszélgettünk a férjemmel és fantasztikus ötlete támadt. Valahogy szóba került, hogy a kisfiúk (köztük ő is) gyerekkorukban meg voltak veszve azért, hogy nyomkodjanak. Nagy élmény volt neki egy kapcsoló, lámpa, távirányító vagy buszon ajtónyitó gomb megnyomása, amit úgy érezte, ki kell érdemelni és vágyott rá. Aztán az jutott eszébe, hogy mi lenne, ha a babát egy kapcsolóval szoktatnánk alváshoz, vagyis az alvási ceremónia része lenne egy mondjuk éjszakai lámpa lekapcsolása is, amiről aztán azt mondanánk neki, hogy ha nagy lesz és ügyesen elalszik esténként, majd ő kapcsolhatja le. Így magától fog törekedni a pihenésre és lesz egy célja, amit el szeretne érni :))) 

Hát ilyenek jutnak eszünkbe egy átlagos hétköznapon. A popsitörlő gépről és hasonlókról már nem is beszélve :)

Múlt héten tengerpart mellett ünnepelhettem a születésnapomat úgy, hogy közben az internetnek hála mindenkitől kaptam pár kedves szót, köszöntést. Nem is kellhet az embernek ennél szebb születésnap, pláne úgy, hogy közben a szíve alatt hordja első és oly várva-várt gyermekét :)

Érdekes egyébként, hogy nagyon régóta afféle elhatározásként él bennem, miszerint 28 éves korom előtt szeretnék teherbe esni. És nehezen ugyan, de tessék, sikerült, a vágyaim teljesültek. A baba szerencsére mostmár teljesen jól van, ma voltunk terhesgondozáson, megdicsérte az orvos, hogy  szépen, szabályosan fejlődik, a védőnő pedig csodálkozott, hogyan lehet az, hogy semmi panaszom nincs. Még rám is szólt: "Tessék már panaszkodni egy kicsit". Erre annyit tudtam mondani, hogy vizes a cipőm, ez az összes bajom (aznap sikerült belefutni egy komolyabb felhőszakadásba :))). Szóval jól vagyok én is, a baba is, köszönjük szépen.

Amiről viszont írni akartam, az egy gondolat, ami a születésnapomon minden évben újra és újra megfogalmazódik bennem: ilyenkor eszembe jutnak a szüleim és az, hogy valójában, nekik köszönhetem, hogy élek. És azt is, ahogy élek. Amikor csak tudom, elmondom nekik, de talán még így sem tudom elégszer megköszönni, hogy olyan embert faragtak belőlem, aki lettem. Azt hiszem büszkék lehetnek rám és én is az vagyok rájuk: a kamaszkori ellenállások, hibák és veszélyek ellenére, most, felnőtt fejjel és felnőttként látszik igazán, milyen értékeket hoztam otthonról. Az elméletem szerint a szülői nevelés hatása nem gyermek vagy kamaszkorban jön ki igazán, hiszen akkor sokunkban dolgozik a dac, a düh, a fiatalos kíváncsiság és sok más. Hanem felnőttként, mikor már képesek vagyunk érett fejjel áttekinteni a múltat, felismerni, hol bukhattunk volna el és mi billentett helyre, és amikor már ismerjük és elfogadjuk saját értékeinket és hibáinkat egyaránt. Ilyenkor látszik igazán milyen emberek lettünk és milyenek lehettünk volna. És ha a "lettünk" jobb a "lehettünk volna" képénél, akkor azt hiszem, ezerszeres köszönet illeti a szüleinket. Hiszen a jó tulajdonságok, a normális értékek, az érett gondolkodás mind-mind az ő nevelésük, mélyről jövő értékeik eredménye.

Azt hiszem, az én szüleim annak ellenére, hogy nagyon fiatalon és tapasztalatlanul lettek szülők, nagyon jó munkát végeztek és nem vagyok beképzelt :)))

Csak reménykedhetem abban, hogy én is képes leszek hasonló bravúrokra. Mostanság párommal egyre többet beszélgetünk a jövőről. Igyekszünk - bár még inkább elméleti síkon - lefektetni az alapszabályokat, megbeszélni a számunkra fontos értékeket, amiket mindenképp szeretnénk átadni a kis trónörökösnek. Beszélgetünk a nevelési alapelvekről, legyen szó akár a dicséret vagy a büntetés formáiról, a következetességről, egy elevenebb fiúcska kezeléséről (legyen szó megzabolázásról vagy a sérülések nyugodt, higgadt kezeléséről)... Merthogy eleven lesz, ahhoz semmi kétség nem férhet, meg kell csak nézni engem vagy a férjemet :DDD

Szóval lélekben már most készülök arra, hogy sérüléstől ne ijedjek meg, kíváncsiságot csak indokolt esetben korlátozzak és ha minden percben koszos a kis kópé, azt is képes legyek majd kezelni. Juj, nagyon izgalmas :) Igazából azt hiszem közös életünk során nem csak a gyerek fog fejlődni, hanem nekem is elég sok mindenben változnom kell még. De ha túlaggódnám, túlparáznám, túl komolyan venném a dolgokat, jó tudni, hogy van egy kedvesem, aki 2 mondattal bármikor képes helyrerakni és megnevettetni :) 

Izgalmas és felelősségteljes dolog, hogy szülőként képesek legyünk majd mielőbb felismerni a kicsi személyiségét, érdeklődését, hangulatait és ahhoz igazítani a saját viselkedésünket és nevelésünket. Abban ugyanis már most egyetértünk, hogy nem fogunk semmit ráerőltetni, inkább figyeljük, tanulmányozzuk és az alapján szeretnénk majd segíteni neki kibontakozni, felnőni.

Szép kis elképzelések, ugye? Gondolom jókat fogok majd 1-másfél év múlva nevetni magamon és a naivitásomon :))  Nembaj, egy próbát megér...

Azt kell mondjam, ez az 5. hónap teljesen jó a nyaraláshoz, bár éppen a határon van :) Rettenetesen élvezem a tengert, a napfényt, az illatokat, az ízeket, minden sokkal intenzívebb és mindent kicsit más szemmel látok: úgy nézem a világot, hogy közben arra gondolok, mi mindent szeretnék majd megmutatni a babának. 

Azért már kezdem érezni a korlátokat is:

- vízben hason nem jó lenni annyira, olyan mintha egy kis féltégla húzna lefelé. De háton, oldalt, vizet taposva teljesen szuper

- hegyen, völgyön vagy teljesen sík terepen sétálni jó. Egy ideig. Ami úgy 5 perc. Aztán meg kell állni, le kell ülni vagy a lépcsőn felfelé kell párom, hogy megtoljon kicsit :)))

- akárhol vagyunk, a mosdó felderítése az elsődleges stratégiai fontosságú feladat

- a korábbi, cél és tervek nélküli nyaralási stílusunk (legalábbis az enyém) kezd átalakulni: már minden alkalommal gondolnom kell magamra és a babámra, vagyis egy óriási pakk az állandó útitársunk, ha lemegyünk a strandra. Mert a kismamának kell, hogy legyen: ennivalója,  innivalója, fejfedője, napvédője, váltás ruhája, kényelmes fekvő felülete, stb. Nem megy ám csak úgy, hogy papucs, törölköző és készpénz és minden meg van oldva :)) De nem ám.

- a napozás, mint olyan is értelmét vesztette kicsit, mert nem lehet az ember sokáig napon, plusz a fekvés csak háton vagy kissé oldalt működik, úgy meg vagy a fele testem sül le vagy inkább semmi :DDD

Persze nem akarok panaszkodni, csak végiggondoltam, miben más ez a mostani nyaralás, mint a korábbiak. Gondolom jövőre még másabb lesz, már alig várom, kíváncsi vagyok a változásokra :)

Emellett azért jó várandósan nyaralni, mert:

- sokkal jobban élvezem a finom kajákat, az ízeket, az étkezés külön program, ami az eddigieknél is nagyobb örömet okoz

- az emberek kedvesebbek, segítőkészebbek

- az észlelés, érzékelés kitágul, minden új és izgalmas, hiszen a kis törpikémnek is az és én szeretnék neki minél több mindent megmutatni 

- a pihenés sokkal intenzívebb, ha lehet így fogalmazni, hiszen jobban és hamarabb elfáradok és jobban tudom értékelni a nyugodt, befelé forduló perceket, a jó levegőn való egyszerű fekvést, olvasást, relaxálást :)

Persze ez még csak a 2, nap, szóval számtalan izgalom vár még ránk és mostmár internetünk is van, így be tudok számolni az elkövetkező napokról is.

Addig pedig babával és papával igyekszünk minél jobban felfedezni környezetünket és önmagunkat. 

Hiperszuper születésnapi ajándékom lesz: egy hirtelen jött lehetőségnek és döntésnek köszönhetően vasárnap 1 hétre Horvátországba költözünk :) Nagyon be vagyok zsongva, nagyon szerettem volna még idén egyszer elmenni és teljesülhet a kívánságom! Szóval a tavalyi évhez hasonlóan idén is a tengeren töltöm a születésnapomat. Most annyi a különbség, hogy párom mellett életem másik legnagyobb ajándéka is velünk lesz: most még pocakban jön velünk és fedezi fel a világot és a vizet a mi kis csöppünk, jövő ilyenkor pedig remélem, már családként vágunk neki a nyaralásnak.

A lelkesedéssel közben keresztbe tettem a párom által oly ügyesen és lelkesen és titokban szervezett összcsaládi szupernyaralásnak, amit évek óta dédelgetünk és neki sikerült leszerveznie :( Annyira boldog voltam, mikor elmesélte, mennyit tett azért, hogy a születésnapi ajándékom egy ilyen út legyen! Nagyon-nagyon szeretem és nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen párom és ilyen családom van (csöpögős kismamadumának tűnik, de tényleg így van). Azért pedig különösen hálás vagyok, hogy mindenki megértette a választásomat: a párom által szervezett nyaralás aug. végén lett volna, akkor viszont már 7,5 hónapos terhes leszek. Azt mondtam, ha választani kell, inkább szeretnék még most külföldre menni, míg fitt vagyok, bírom a strapát és nem tesszük ki veszélynek a babát, mint nyár végén, mikor már nem biztos, hogy bálnaként boldoggá fog tenni a nap és az utazás, ráadásul vízbe a fertőzések miatt nem mehetek majd, messzire utazni pedig olyankor már különösen nem ajánlott.

Szóval nehéz szívvel ugyan, de lemondtam a családi buliról (jövőre bepótoljuk ;) és azt kértem a kedvesemtől, hogy még utoljára nyaraljunk együtt, a saját ritmusunkban (aminek az a lényege, hogy semmi napirend és semmi kötelező program nincs, csak azt csináljuk, amihez épp kedvünk van, így szoktuk), hisz utána már a kis trónörökössel úgyis tervezettebben, szervezettebben fogunk utazni, pihenni. Bár párom szerint jelenlegi rendszeres étkezési igényem nem térhet el sokban attól, ami majd babával vár ránk :DDD

Úgyhogy 1 hétre elköszönünk mindenkitől és irány a tenger, juppiiiii :))))))))

A 18. hét valami olyat hozott, amit azt hittem, elkerülök. Mindenki a terhesség jeleként beszél a megnövekedett étvágyról. Hát az semmi ahhoz képest, ami a második harmadban tör az emberre :)

A jelenség velejárói:

- olyan nincs, hogy nem eszek akkor, amikor szükségem van rá. A szervezetem jelez és max. 15 percem van kielégíteni a vágyat.

- a reggeli ébresztőm ezentúl nem az óra, hanem valami mélyről jövő belső késztetés arra, hogy egyek. A megoldásom jelenleg egy reggel 6-kor félig csukott szemmel bekanalazott joghurt, majd utána még egy kis alvás immár nyugodtabban :)

- amit pedig sosem képzeltem volna: boldoggá tesznek a gyümölcsök. És a zöldségek. És az egészséges dolgok. Engem. Aki heti 1-2 chips, a pizza, a gyros, a hús-minden-mennyiségben legjobb barátja volt eddig és a zöldségeket szükséges rossznak tartotta, gyümölcsöt pedig akkor evett, ha valaki (anya) előtte megmosta, megpucolta, felvágta. Most pedig el sem tudom képzelni a napom egy kis zöldségleves, uborka,, 1-2 banán, eper, cseresznye, stb nélkül. Mindezt teljesen magamtól. Valamire tanítani akar ez a gyerek :))))

- a zöldség és gyümölcsigényemet támogatandó 1 hét alatt szert tettem egy szuper párológépre és egy multifunkciós turmix-gyümölcscentrifuga-zöldségaprító gépre, amikkel felvértezve már csak a képzelet szabhat határt a szuperegészséges táplálkozásunknak :D

Korábban mikor a gyereknevelés, gyerekvállalás eszembe jutott, és a vele járó változásokra gondoltam, a leginkább fájlalt dolgok közé tartozott, hogy meg kell majd tanulnom rendszeresen és egészségesen táplálkozni a gyerek érdekében és nyilván hogy példát is mutassak. Sosem tudtam elképzelni, hogy fogom ezt majd kivitelezni. Nos, a baba kiválóan megoldotta az átszoktatást, szó nélkül elégítem ki az igényeit már most.

Mi lesz még később... ;)