2013.07.19.
08:08

Írta: zsmaria

Mint az apja:)

23_het_1374213566.jpg_800x1067

A tegnapi babamozi eredménye a képen látható. A kis drágánk annyira aktív, hogy 6 fotó közül ez a legjobban sikerült róla, alig lehetett elkapni. Ezen viszont nagyon szépen látszik a kialakult fejformája, a szája és a cuki, pisze picike orra :)

A méretei meghaladják minden elképzelésemet: a 23. héten fél kg körül kéne lennie, ehhez képest a becslések alapján 780 gramm, a súlya és a méretei egy 25 hetes babának felelnek meg. Ha ilyen gyorsan haladunk, még az is lehet, októberi gyerek lesz :))) A doki szerint pedig a hasam 28 hetes körüli kismamának néz ki, ami azt mondta, nem a hiperstimuláció miatt van, hanem mert keskeny a csípőm, így a méhem a hasam felé, kifelé nő. Szóval tipikus kisfiús pocak további növekedése várható az elkövetkező hetekben :)

Nagyon-nagyon vicces volt az ultrahang, mivel miután az orvos felkeltette babát, az nekiállt szokás szerint diszkózni odabent (ja kiderült, épp haránt fekszik, azért érzem néha egyszerre mindkét oldalamban a létezését) és a vizsgálóval alig találtuk meg a testrészeit. Keresés közben sikerült elkapni egy integetést, egy ökölbe szorított kezecskét, egy hatalmas ásítást, amit viszont nem találtunk elsőre, azok az egyik kezének ujjacskái voltak. A doki hosszas keresés után rájött, a baba hátrahajlítja a kezét a feje mögé és azon pihen, így a feje mögött nyilván nem látni a többi dolgot. Ő ideges lett, mert mint mondta, nem szereti ha nem lát valamit, így visszahívott 2 hét múlva egy kontrollra a biztonság kedvéért. Én pedig elkezdtem nevetni és kicsit sem aggódom, egyrészt mert korábban mindig megvolt mindkét keze és az ujjait is többször megszámoltuk már (elveszni meg logikusan nem veszhet el), másrészt azonnal felismertem a pózt: az apja pontosan ilyen kicsavarodott módon szeret feküdni, pihenni :)))) Nincs itt ok semmi aggodalomra, kérem szépen, a gyerek egyszerűen csak kiköpött apja fia :DDD

Szólj hozzá!

Címkék: fotó ultrahang vicces fejlődés magzatmozgás babafotó hiperstimuláció

A bejegyzés trackback címe:

https://hiperterhes.blog.hu/api/trackback/id/tr805414438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása