2013.07.01.
18:33

Írta: zsmaria

Csikicsuki

Új tudományt fejlesztett ki kisÁdám: két napja úgy tűnik, néha csuklik odabent :) Először furcsa volt, hogy nem a szokásos mozgást érzem, hanem csak amolyan összerándulásokat, rángásokat. Aztán utánaolvastam és ha minden igaz, a csuklását érzem őmohóságának, mivel néha túl sok magzatvizet nyel :D

Nem lehet másképp reagálni erre, mint egy hatalmas mosollyal :)

Amúgy minden rendben, bár tegnap kivételesen kicsit el voltam kenődve fizikailag: egész nap fájt a fülem, a torkom, meleg volt a bal oldalam és egyfolytában tüsszögtem. Nagyon megijedtem, hogy nehogy beleessek valami betegségbe, ami veszélyeztet engem vagy a babát...Óránként mértem a lázam, hogy biztosan ne menjen fel és azon agyaltam, mit csinálhattam rosszul, mikor nem figyeltem. És erre még jött egy furcsa félreértés, ami után lelkileg se voltam éppen toppon, szintén mert nem értettem, mit csináltam rosszul. Kismamaként észrevettem, hogy sokkal nehezebben kezelem a problémákat, amin eddig túlléptem pár perc/óra alatt, az most az egész napomra rányomja a bélyegét, még az álmaimra is és kell egy nap míg megnyugszom. Szóval igyekszem kerülni a gondokat, nyugodt maradni, nem aggódni, nem vitatkozni és kerülni az idegesítő ügyfeleket, szituációkat :D

Baba csak azt érezheti, hogy minden rendben idekint, hadd fickándozzon, úszkáljon, csukoljon kedvére vidáman, ahogy eddig is tette :)))

Szólj hozzá!

Címkék: érzések félelmek magzatmozgás csuklás

A bejegyzés trackback címe:

https://hiperterhes.blog.hu/api/trackback/id/tr485386551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása