Különös napom volt ma, mondhatnám, mint a jing és a jang, a jó és a rossz kiegyenlítették egymást. Kezdésnek egy semleges információ: most, terhességem 153. napján értem el azt a súlyt, ami a hiperstimuláció alatt a maximum súlyom volt. Szerintem ez egy plusz jó eredmény :)

De ami még ennél is jobb: reggel ébredezés közben éreztem, baba is felkelt már. Gyorsan szóltam félkómás férjemnek, hogy ide a kézzel, de azonnal, hátha most érzi ő is a kicsit. A pocakomra helyezte a kezét, szokás szerint várt fél másodpercet, majd közölte, még mindig semmi és ezt jelzendő megkopogtatta a hasamat. No hát kisÁdám meg visszakopogott. De hármat ám, mint Döbrögi uram :)

Szóval végre megtörtént az első nagy találkozás, életem két szeme fénye ma először kommunikált egymással :DD

Aztán jött a nap rosszabbik része: kezdődött azzal, hogy elindultam a kórházba a régóta esedékes pajzsmirigy ultrahangra. Szerencsére nem találtak semmit, minden rendben a nyakammal és a mirigyeimmel, útközben odafelé viszont volt egy sikertelen találkozásom roma gyerekék szabadjára engedett idióta kiskutyájával: sétáltam a villamoshoz, szembe jöttek a kissrácok, körülöttük két idióta fekete kutya. Nem félek a kutyáktól, meg kis vakarcsok voltak, simán elsétáltam mellettük. Az egyik viszont közel volt hozzám és elhaladtában visszafordult, majd azzal a lendülettel belemart a bal vádlimba. Azonnal visszafordultam, rákiabáltam, amitől arrébb is mentek, de akkor láttam meg a szemüket, mindkettőé véreres volt és nem tűntek túl normálisnak :) Utánam még megkergettek csúnyán egy biciklist is. Megnéztem gyorsan a sebet, nem volt véres, csak a felszínt sértették fel, meg is nyugodtam volna, de akkor eszembe jutott, hogy mivel nem vagyok védett toxoplasma ellen, ami macskákkal, kutyákkal is terjedhet, és mivel nem vagyok benne biztos, hogy épeszűek voltak a kutyák, plusz ilyen gazdákkal ki tudja hol jártak, mit szedtek össze, lehet komolyan kéne venni a dolgot. Párom tanácsára felhívtam a védőnőt és a háziorvost, akik azt mondták, ha már úgyis a kórházba tartok, ugorjak be a traumatológiára és mutassam meg a sebem, lássák el minél hamarabb. Így történt, hogy még plusz másfél órát ráhúztam a kórházban. Szerencsére mindenki nagyon kedves volt, átadták a helyet (mert már annyira látszik a pocakom ám ;) és alig vártam, hívtak is be szinte azonnal a sürgősségi ellátásra. Kaptam fertőtlenítőt, tetanuszt és szerdán megyek a háziorvoshoz is, aki a biztonság kedvéért beadja a veszettség elleni védőoltást, amit kismama is kaphat. Vérvételre pedig úgyis megyek a hónap végén, akkor kiírnak majd megint egy toxoplasma ellenőrzést, biztos ami biztos.

Őszintén szólva így elsőre nem nagyon ijedtem meg, bár gondolom lehetett volna, de úgy érzem, nem kapott belém annyira a kutya, hogy baj legyen belőle. Mindenesetre a kötelező körökön végigmegyünk, hogy a babának biztosan ne essen semmi baja. 

Hát ilyen véletlen találkozások történhetnek az emberrel, ha kismama :) A tanulság: bármi megtörténhet.