Rég írtam, ennek oka van: Ádi születése óta először komolyabban is megbetegedett. Na nem kell megijedni (ahogyan mi is tettük), semmi komoly, csak nekünk volt ijesztő és furcsa látvány az örökké mozgó, vidám babánkat egy egész nap bambán apán lógó szomorú kis csomagként látni.

Történt ugyanis, hogy vasárnap hajnalra nagyon belázasodott, azt vettem észre hogy forró még a kis keze is, sírt, nem akart/tudott aludni. Egész nap küzdöttünk a lázzal, gyógyszer, kúp, borogatás, hűtőfürdő, bevetettünk mindent, amit be lehet, de kb két tized fokokat tudtunk változtatni a dolgokon. Ilyen levertnek és bágyadnak még soha nem láttuk a kis törpét, és ilyen inaktívnak sem: teljesen úgy viselkedett jobb pillanataiban, mint a normális gyerekek: megült egy helyben, csendben olvasgatott, eljátszott és mesét nézett, azzal le lehetett kötni fene nagy szomorúságában. De borzasztó volt így látni, egész nap vágytuk, vártuk vissza a mi kis cserfes, sajtkukac fiunkat :) Szerencsénkre másnapra mintha a szél fújta volna el a lázat és a kedvtelenséget, marad az étvágytalanság és a gyengeség (logikus, alig evett előző nap, jóhogy dülöngélt balra jobbra, mert persze ágyban már nem akart maradni :)

Harmadnapra már nem volt különösebb baj, csak a két napja tartó hasmenés és az étvágytalanság, el is vittem a biztoság kedvéért a doktornénihez. A doktornő gyanított valamit, de pár órával később kiderült, tévedett. Megjelentek Ádin a jellegzetes kiütések a kezecskéin és a száján, ezek a kéz-száj-láb vagy hogy hívják vírusra utalnak, ami mostanában oly sok gyereket megfertőzött. Be is ugrott azonnal, hogy voltunk mi múlt héten játszóházban ám, simán benyalhatta ott a vírust az óvodásoktól, mert tele volt a hely velük őszi szünet lévén. Utánanéztem, mi is ez és megnyugodtam, nagy baj nem lehet. Már csak azért sem mert bár van még pár apró kiütés, a hasa már rendben és visszatért a vidám, búgócsiga énje is :)

Szóval jelentem, túl vagyunk az első gyerekbetegségen, amitől mindig annyira féltem. Egyébként jogosan, mert újra átéltem én is és férjem is azt a kimondhatatlan mértékű aggódást és szorongást, amit a születésekor éreztünk. Nem túlzok, ha azt mondom, nincs annál rosszabb érzés, mint betegnek látni a gyermeked. Nincs annál rosszabb, mint tehetetlenül nézni a szenvedését és remélni, hogy tudsz segíteni a fájdalmain. Nincs annál rosszabb, mint egy "egyszerű" láz mögé mindenféle félelmetes betegséget képzelni és reménykedni abban, hogy csak valami egyszerű nyavalya van a háttérben. Eddig azt hittem, nem fogom észrevenni, ha beteg, aggódtam, hogy honnan fogom majd tudni felismerni, ha gond van... hát azt hiszem, ezen többet nem agyalok: akkor van gond, ha Ádi visszakapcsol a sebességéből :)))

/a kép a betegség 4. napján készült, mondom én, hogy nincs nagy baj :) /

Régóta érlelődik bennem a kérdés és nem merem megválaszolni: valójában ki irányít kit? Én a gyereket vagy a gyerek engem?

Nézzük csak sorban:

Alvás:

- Anya megmondja, a gyereknek körülbelül mikor kell aludnia. Anya látja, a gyerek mikor fáradt, álmos.

- A gyerek jelzi, hogy amikor anya le akarja fektetni, akar-e ő aludni vagy sem. A gyerek tudja, hogy mikor álmos. (ha korábban teszed le, reklamálhat, ha később, akkor dühönghet)

Evés:

- Anya megmondja, mikor és mit kell ennie a babának. Anya elolvasta, adott életkorban mi a megfelelő mennyiség, gyakoriság, mit szabad enni és mit nem, mi javasolt és mi kerülendő a babának.

- A gyerek jelzi, hogy akar-e enni. Azt akarja-e enni, amit elé tettek. Annyit akar-e enni, amennyit kapott, vagy éppen többet/kevesebbet. A gyerek tudja, hogy mikor és mennyire éhes. (persze jellemzően akkor nem éhes, ha órákig pepecseltünk a szuper vitamindús táplálék elkészítésével vagy ha éppen sietnénk valahová)

Öltözés:

- Anya megmondja, mit kell felvenni. Anya kiképezte magát a különböző időjárási viszonyokban javasolt viseletekből, annak érdekében, hogy a baba ne melegedjen túl, ne fázzon meg, stb. 

- A gyerek jelzi, hogy akar-e öltözködni. Hogy unja-e már télvíz idején a ráaggatott háromszáz ruha felvételét vagy bírja-e türelemmel a 2 percig tartó pelenkázást. Egy idő után a gyerek azt is tudja, hogy mit akar felvenni. Azt pedig nagyon hamar tudja, hogy mit akar levenni. (cipő, sapka, kesztyű, lányoknál nem-tetszik ruha és társaik)

Játék:

- Anya megmondja, mivel lehet(ne) játszani. Anya felkészült, megtanulta, melyik életkorban mit érdemes játékosan tanítani, mikor mi érdekli a kicsiket, mi ösztönző, mi segíti a fejlődést. 

- A gyerek pedig tudja, hogy mivel akar játszani. És azt is, hogy mivel nem. (jellemzően azzal, amit épp tanító/nevelő célzattal adnánk a kezébe vagy szeretnénk, ha produkálná ügyességet a rokonságnak). Sőt, a gyerek még azt is megmutatja, hogy mikor akar velünk játszani és mikor nincs szüksége ránk. Az én fiam például határozottan megragadja a kezem és oda lökdösi, ahol dolgom van (nyomkodjam a gombot a zenélő kutyün, mutogassam az állatokat a könyvben, nyissam ki, amit ő nem tud, stb.)

Séta:

- Anya megtanulta, hogy a gyerekeknek fontos a jó levegő és a mozgás, ezért ki kell menni a szabadba a kicsivel. Sétálni, játszótérre, stb. Az ilyen alkalom anyának is jó egy kicsit kikapcsolódni.

- A gyerek tudja, hogy ki akar menni. Látványosan unja magát otthon egy idő után. Sőt, ha hozzászoktatod a napi rendszerességű sétához és néha 1-2 órát csúszik a szokásos időpont, ne lepődj meg, ha babádat a bejárati ajtó előtt állva látod majd, szomorúan nézve vagy épp kiabálva, ajtót verve (vérmérséklettől függően :)) 

És ez csak néhány kiragadott példa, ami arra utal, hogy bizony, nehéz eldönteni, ki az úr a háznál. Persze mindig mi jelöljük ki a kereteket és a szabályokat, a napirendet és a szokásokat, de az a tapasztalat, hogy jelölhetünk ki akármit, nem lesz sikeres, ha nem alkalmazkodik kölcsönösen a gyerek igényeihez, vérmérsékletéhez, elképzeléseihez. 

Vagyis akarhatom én altatni, ha neki kevesebb az alvásigénye. Akarhatom én etetni, ha kisebb az étvágya. Akarhatok belőle köztársasági elnököt nevelni, ha ő balettáncos akar lenni :)) Nem fogok én erőszakoskodni! Vagy mégis, mert néha muszáj? 

A gyerek születésével az is együtt jár, hogy vége a hagyományos, megszokott kikapcsolódási módoknak. Van helyette sok más, nem mondom, hogy ugyanolyan pihentető, de feltölődésre kétségkívül kiváló, boldogsághormon termelő mód.

Néhány példa arra, hogy hogy mulat a család egy 11 hónapos örökmozgóval (akiről nem mellesleg kiderült, hogy vérszegény, anya első gondolata pedig az volt, hogy "Úristen, ha ez a csökkentett üzemmódja, milyen lesz, ha meggyógyul?" :)))

Hétvégi program

Régen: Pihenésképp aludtunk/ágyban fetrengtünk egész délelőtt. Dél környékén elkezdtünk kaját felkutatni, ez késő délutánra talán sikerült is :) Délután szabad program, lustább napokon egész estig sorozatnézés, fetrengés, aktívabb napokon kirándulás vagy egy esti buli, borozgatás/sörözgetés/beszélgetés a barátokkal.

Most: A forgatókönyv pontosan ugyanaz, mint minden más napon. Reggeli-séta-alvás-ebéd-délutáni játékidő-alvás-anya és apaidő (jellemzően munka vagy filmnézés, tv bambulás összebújva :) Nem térünk el, kéremszépen, a gyereknek menetrendje van. Anya aludna 9-ig? Hahh, hát kit érdekel? 9-kor már az utcán kell lenni, ellenkező esetben ajtó előtt kiabálós műsorszám következik :) A délután pedig a családé: én például ragaszkodom hozzá, hogy minden hétvégén legyen legalább egy kimozdulós családi programunk, egyrészt mert a babát már érdekli a világ és szeretném minél több mindennel megismertetni, másrészt nekem is kikapcsolódás a néha monoton hétköznapok után. Eddig nagy sikere volt minden ilyen programnak, Ádi borzasztó édes, ahogy ismerkedik az újdonságokkal, nagyon nyitott és barátságos, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint derülni rajta és közben megóvni még erősen életveszélyes önmagától :) Voltunk már hajózni, falunapokon, búcsún, roncsderbin, repülőtéren, állatkertben, de még ezer és ezer ötletem van és alig várom, hogy kipróbáljuk :) Ja, igazából magamnak szervezem ezeket a programokat :D

Nyaralás: erről már írtam bővebben itt.

Kerti parti:

Régen: Elsősorban iszogattunk, beszélgettünk vagy szimplán csak pihentünk, pokrócon fetrengtünk és nem mellesleg sült valami hús is, csak hogy a fiúknak legyen elfoglaltságuk :D

Most: Az ivás helyett az evés és a gyerekek vannak a középpontban: a férfiak gondoskodnak az élelemről, a nők a tálalásról és a körítésről és vigyáznak a gyerekekre, mint jó ősember kolóniában ez szokás :) A beszélgetés kutyafuttában történik (legalábbis a nőknél), szemkontaktus nem nagyon van, mert fél szemünk mindig a gyereken, csend és heverészés nem nagyon van, mert ahol gyerek van, ott bizony hangzavar van, ezt így kell elfogadni :) Múlt heti kerti partink nekem például különösen izgalmas volt, mert mint már írtam, amióta Ádi jár, azóta nagyjából szalad is. Mindenhová. A légyeg: minél távolabb az emberektől és a történésektől, fut-fut, elbújik, megszökik, életveszélyes dolgokra akar fel és lemászni folyton-folyvást. Ennek köszönhetően én a beszélgetések egyharmadát hallom, a többit gondolatban kiegészítem, válaszaimat futtában vetem oda a társaság tagjainak. Nem mondom, hogy ez baj, sőt igazából szerintem nagyon vicces, de kétségkívül meg kell szokni :D

Találkozás barátnőkkel:

Régen: Beültünk valahová egy kávéra/borra napszaktól függően, nyugodtan eldiskuráltunk, nézelődtünk vagy csak hallgattunk nagyokat. Békés, nyugodt, vidám programok voltak ezek sok-sok csacsogással és csacskasággal.

Most: Az alvás-evésidőkhöz igazodva a találkozás ideje korlátozott, így csak a lényegre szorítkozunk és hazafelé már megy is a bosszankodás azon, hogy mennyi mindent akartunk még mondani :) A mondatokat 1-10 perces imtervallumok szakítják meg, mert a gyerek sír/nevet/elszalad/éhes/ficánkol/nem szabad dolgokat csinál. A kerti partihoz hasonlóan itt is szigorú figyelem megosztás megy, fél szemünk a másikon, másik szemünk a gyereken. És a fülünk is, nyilván :) Ha a baba nyugodt, aránylag szerencsésnek mondhatjuk magunkat és talán van esélyünk egy fél órás kötetlen beszélgetésre. Ha kevésbé nyugodt, mint az én fiam is, akkor pár fontos mondat elhangzik, azon kívül megy a nevelés ezerrel :) Ne borítsd ki a kávét/ne fuss el/ne zavard a nénit, bácsit a szomszéd asztalnál/ne kapd be a másik gyerek cumiját/óvatosan nyúlj a másik babához, stb... Mondanom sem kell, nem gyerekes barátnővel történő találkozás éppen ezért sokkal nehezebb, a gyerekes barátnő annyiban jobb, hogy megérti furának ható viselkedésedet :)

Mozi, színház:

Régen: Gondoltunk egyet, vettünk jegyet, elmentünk, jól éreztük magunkat, hazamentünk.

Most: hahh :DDD álom, édes álom.

Buli gyerek nélkül:

Régen: Akkor mentél bulizni, amikor akartál. Addig maradtál, ameddig akartál. Azt csináltál, amit akartál. Annyit ittál, amennyit akartál. 

Most: Akkor mész, ha 3-4 hónap alatt sikerül összeszevezned egy szabad estét, amikor van bébiszitter (apuka, család vagy hivatásos), amikor a gyereknek éjjel várhatóan nem lesz semmi baja (nem volt izgatott napja ami miatt felébredhet, nem jön a foga, nem beteg, stb.). Addig maradsz, ameddig a lelked bírja (jaj, vajon mit csinál a gyerek, biztosan nem lesz semmi baja, jaj mi lesz, ha felébred és te nem leszel ott..) és ameddig az eszed bírja (pontosan tudod, hogy maradhatsz akár hajnalig is, de a baba bizony attól még fel fog kelni korán reggel és neked ott kell lenned). Azt csinálsz, ami belefér normális keretek közé, elvégre felnőtt vagy, családanya vagy és amúgy is már túl öreg ehhez az egészhez :). Annyit iszol, amennyi épp elég ahhoz, hogy jól érezd magad és kicsit kikapcsolj és megpróbálj ne a családra gondolni, de nem több, mint amennyitől a másnap reggeled iszonyattá válna egy hangoskodó gyerek miatt. Szóval lehet buli, persze, de mértékkel, bizony :) Gondolom egy idő után, nagyobb gyerek és gondos nagyszülők mellett majd mi is be-bepróbálkozunk egy hosszabb kimaradással, reggel gyerek nélkül ébredéssel, de hosszú még addig az út...

Kávézó, étterem:

Régen: Elmész, beülsz, rendelsz, várod a kaját, beszélgetsz, eszel, iszol és pont.

Most: Előkészülsz (menetfelszerelés rendben, gyereknek van kaja, ital, játék, váltásruhák, pelenka, stb). Időt kalkulálsz (úgy menjünk, hogy épp kialudta magát, jókedvű, evett is, így talán nem üvölti végig a mi ebédünket, nem kunyerál, stb.). Utazol (babakocsival, autóban, buszon, stb és reméled, hogy az út alatt a kisded végig békés és boldog lesz és nem romlik el semmitől a hangulata). Rendelsz, közben megmented az asztalon lévő dolgokat a megrágcsálástól, tönkretevéstől. Várod a kaját, közben lekötöd a babát, elmentek sétálni, körülnézni, mindent megfogdosni és felfedezni, aztán meg jó alaposan kezet/fejet/ruhát mosni :). Eszel és iszol, de csak miután valaki a társaságból már evett és ivott és átvállalja a gyerek további szórakoztatását (persze, elvannak a babák az etetőszékben, anyjuk ölében is. Egy ideig. De biztosan nem addig, míg mindenki nyugodtan megebédel, kávézik, stb). Hozzá kell szoknod, hogy a te kajád, kávéd mindig hideg vagy maximum langyos, ha szerencséd volt. Hozzá kell szoknod, hogy akármennyire jól lakott is a baba, a te kajád akkor is érdekes, így ha nincs eltávolítva az asztaltól vagy lekötve a figyelme, akkor bizony csorgó nyálú kiskutyaként fog pitizni halkan vagy épp kissé hangosabban. Hozzá kell szoknod, hogy mindig lesz legalább egy asztaltársaság, aki morcos szemmel méreget majd titeket. Hozzá kell szoknod, hogy ha te nem adsz enni a gyereknek, hamar feltalálja magát és kunyizni fog más asztaloknál :) Na jó, ez sarkítás, de azt hiszem, minden baba életében van ilyen nem-vendéglátóegység-kompatibilis életszakasz. Nekünk szerencsétlenségünkre épp a nyaralás ideje alatt volt kissé nehézkesebb az étterembe járás, de mostanra Ádi megszokta a közeget, így sokat elvan már egyedül a kis játékaival is és mi is tudjuk, hogy lehet úgy szervezni az életet, hogy annak egy békés és zökkenőmentes családi ebéd legyen a vége :)

Szóval lehet gyerekkel mulatni, csak szervezés, nevelés és saját gyerekünk ismerete a kulcs a nyugodt programokhoz. És persze az, hogy elfogadjuk, ezután sosem lesz már ugyanolyan, mint régen. De lesz jobb, izgalmasabb, érdekesebb, vidámabb vagy éppen idegtépőbb :))

Mármint abból a cuccból, amit a gyerekem szed. Amitől annyi energiája van, mint az összes kollégámnak együttvéve sem. Amitől képes pár másodperc alatt túllendülni minden fájdalmon, legyen az egy beütött térd, egy fejreesés vagy egy meg nem kapott nassolnivaló miatti sérelem:) Merthogy én jelenleg zokni vagyok. Fizikálisan. Hogy mi kellett ehhez? Semmi különös, egy egyszerű megfázás :(

Ha megfázom, az mindig a torkomra megy (értsd, köhögök és berekedek és fáj a torkom), valamint az erőnlétem csökken le látványosan a hajlandóságommal együtt arra, hogy bármit csináljak (ez annyit jelent, hogy ilyenkor általában fekszem az ágyban nyakig betakarózva, filmeket nézegetve, nagyokat szundítva 2-3 napot és kutya bajom. Ha ezt kihagyom, az egész elhúzódik több hétre is akár és tuti, hogy akad pár nap, amikor még a hangom is elmegy). 

Hát most nincs ágyban nyújtózás, filmnézés ám, kéremszépen. Mert az én fiam szaladni tanul. Nevetve rohan. Kópéskodik és játszásból menekül előlem (erről majd megpróbálok készíteni egy videót). És naponta kétszer ki akar menni a levegőre. Az pedig, hogy én nem akarok, igazán édesmindegy :) A gyengéd kísérletek sem jönnek be, a játsszunk együtt picit nyugodtan, az ágyban hempergőzve, olvasgatva 2 másodperc után ágyon kacagva hancúrozássá vagy gyerek ágyról kamikaze módon leugrásával/mászásával végződik. Aztán megy tovább a dolgára. Nekem pedig muszáj mennem utána, mert amilyen fiatal, oly bátor és tudatlan a lelkem, szóval suhantában folyamatosan figyelnem kell, hogy megóvjam a felette, alatte, mellette, mögötte megbújó veszélyektől. 

Úgyhogy nincs pihenés, bele kell törődnöm. Anya nem beteg. Anyának nem jár a betegszabi. Így már teljesen érhető az is, hogy a tévében a megfázásos, meghűléses, orrfújásos, köhögéses gyógyszerreklámok szereplője miért mindig egy, a gyerekei után először elcsigázottan, betegen, majd vidáman, gondtalanul szaladó nő :)

Nekik (nekem) kell az instant segítség :DDD

Mi számít játéknak? Az, amit a gyerek annak tart :) 

Mivel valószínűleg később elfelejtem, mi mindent tartott Ádi vonzónak vagy különösen érdekesnek, gondoltam időről időre összegyűjtöm az aktuális toplistás játékokat. Íme a 9-10 hónapos kor kedvencei sorrendben:

1. Mosó Masa mosodája

Nem hiszem, hogy létezik még egy olyan gyerek a földön, aki 9 hónaposan, röpke 1 hónap alatt rongyosra olvasta a Mosó Masát :) És a mai napig képes lekötni magát vele akár 20 percre is. Nem olvas. Lapoz. Képeket nézeget. Olyan gyorsan lapoz, hogy ember legyen a talpán, aki sorolni tudja a képen látott állatok/dolgok nevét. És furcsamód vannak kedvenc oldalak, amikhez időről időre visszatér. És csak ámul rajta tátott szájjal. A kedvenc oldalak így előbb utóbb "véletlenül" kitépődnek a könyvből. De nincsen gond, akkor lesz másik kedvenc oldal :)

2. Zokni / Cipő

A gyereknek valami fura lábfétise van. Kezdődik azzal, hogy ha zokniba, harisnyába bújtatott lábat lát, vidám csatakiáltással rávetődik és rágcsálni kezdi. Folytatódik azzal, hogy ha a keze ügyébe kaparint egy zoknit (legyen az a sajátja vagy a miénk) vagy egy kiscipőt, felkapja, vidáman lengeti és azzal rohangál körbe-körbe a lakásban, akár fél napon át. Elvenni tőle ilyenkor nem lehet a zsákmányt, vagyis de: nagy üvöltés és méltatlankodás az eredménye :)

3. Kerekmese

IT irányultságú család lévén nálunk több a telefon és a számítógép, mint az ember, így természetes, hogy a baba nem tv-t akar nézni, hanem számítógépet. Amin szinte semmit nem szabad csinálnia. Egy megengedett dolog van: telefonon a babáknak szóló tapizós bugyutajáték, gépen pedig a Kerekmese. Van itt is néhány kiválasztott kedvenc, cica dal, kutya dal, mindenféle állatos dal, de a prímet az 'Én elmentem a vásárba kezdetű' feldolgozás viszi, amiben az éneklő gazdasszonyt egy biciklin ülő krokodil testesíti meg :) Na ez annyira bejön, hogy a baba konkrétan táncol rá :) Állva néz természetesen minden mesét, közben nagyokat mosolyog, rázza a popóját, rugózik és néha véletlenszerűen tesz egy kört maga körül :))) Nincs ennél cukibb a világon (pláne, hogy nem indul ám meg akármikor, szépen kivárja azt a részt, ami már ismétlés, akkor pördül meg, de úgy, hogy fél szeme a képernyőn maradjon :)

4. Mosógép, mosogatógép

Kinyitni, becsukni, gombokat nyomogatni vagy csak tisztes távolból leülni és nézni a dolgozó fehér monstrumokat. Kifogyhatatlan örömforrás :)

5. Labdák minden mennyiségben

Ádi egyszercsak rájött a labda tulajdonságaira. Azóta mindig van egy a közelében, dobálja, nekünk adja, visszakéri (majd ezt ismételjük tetszőleges számban), elgurítja, sorba rendezi, sőt anyukám még rúgni is megtanította, azóta számunkra vicces pillanatokat szerezve azt is szorgalmasan gyakorolja. A játszóház csupa labdás ketrece pedig maga a kánaán, kéremszépen :)