Kispukkancs korba lépett a gyerek. Persze szokás szerint ezt is egyik napról a másikra. Én pedig immár hivatalosan is játszom neki a felelős szülőt (korlátozok, következetes vagyok, határozott vagyok, stb.), de magamban (félrefordulva) bizony jókat röhögök rajta. Mert halál cuki, amikor boldog, vidám játszós hangulatából egy pillanat alatt bepukkad és vörös fejű méregzsákká válik, a következő percben pedig teszi a dolgát tovább. És olyan nehéz visszatartani a nevetést. De megteszem. Mert tudom, hogy neki vérkomoly az, amiért kiakadt. És mivel még olyan kicsi-most tanulja kezelni az érzelmeit, bizony itt nincs helye anya röhögésének, itt bizony minden pillanatban megértés, mély átélés és bólogatás kell, a helyzet és a probléma megfogalmazása, a érzelek kimondása és a legfontosabb: Mindig van nálam még egy játék :D Az mindent megold. Gondolom, (vagyis sejtem) hogy az új érdekesség felkínálása ideig-óráig fog csak bejönni, de addig kihasználom :)

Van is egy ilyen oldal, ahol egy lelkes apuka összegyűjtötte, miért hisztiznek a togyogók: http://www.reasonsmysoniscrying.com/. A kedvencem ez:

'Mondtam neki, hogy meg kell fognia a kezem, amíg hazaérünk a bölcsiből.'

Én konkrétan könnyesre röhögtem magam némelyiken.

Az oldal ötletéből kiindulva íme az első adag lista arról, hogy min pukkadozik mostanság az éppen dackorszakba lépő fiunk:

- Elérakom az ételt és nem tetszik a kinézete

- Elérakom az ételt, tetszik a kinézete, de nem ülök le elég gyorsan, hogy az első falatot a szájába tegyem

- Kér még enni

- Nem kér még enni

- Nem kér még inni

- Nem veszem fel azonnal az ölembe

- Nem abba az irányba megyünk, amerre ő elképzelte

- Nem abba az irányba megyünk, amerre ő mutat

- Nem azt csinálom, amit ő gondolt (értsd: nem értem, mire gondolt, tehát tök hülye vagyok)

- Azt csinálom, amit ő gondolt, de nem elég hosszan

- Segítek neki

- Nem segítek neki

- Kimegyek a szobából úgy, hogy azt észreveszi

- Kimegyek a szobából úgy, hogy azt nem veszi észre

- Nem adom oda neki, amit szeretne

- Elveszem, ami a kezében van (főként, ha ez a mi telefonunk vagy valamilyen potenciális veszélyforrás. Mostanság megtalál minden ilyesmit, én pedig kénytelen vagyok elvenni, mert mintha egyszerűen elfelejtette volna a hónapok óta olyan jól működő 'kérem-köszönöm' mechanizmust. Mostanság a 'kérem'-re egy fejrázás és gyors menekülés a válasz :))

Durvának hangzik, de amúgy simán kezelhető. Sőt, sokkal, de sokkal kezelhetőbb, mint az első pár hónapban az a rengeteg, ismeretlen okkal történő, hosszan tartó sírás. Azoknál teljesen tehetetlennek éreztem magam, sokszor frusztrált voltam, hogy képtelen vagyok kitalálni, mit szeretne a babám. Most, hogy már ilyen ügyesen kifejezi magát, nagyon könnyű a kedvében tenni, könnyű úgy intézni a dolgokat, hogy mindenki boldog legyen.

Ha pedig tudom, hogy úgy kell intéznem a dolgokat, hogy az neki nem fog tetszeni (pl elveszem a kezéből a telefont), betartom a legfontosabb szabályt: Mindig van nálam még egy játék :DDD

Jaj, annyi mindent szeretnék írni így, az első évforduló apropóján. Talonban van egy bejegyzés a legnagyobb tévedésekről egy év alatt, a 12 hónapos gyermek táplálásáról, az első szülinapról, de ezeket papírra vetni mind idő-idő-idő. Nekem pedig épp a jövő heti KRESZ vizsgámra kell(ene) tanulnom :)

Szóval csak egy gyors szösszenet itt a fene nagy visszagondolások, meghatódások, elmélázások napjaiból:

Volt egy bejegyzésem, emlékeztek? Ádi pocakban kuporgó idejéből, amikor arról elmélkedtem, milyen is lesz Ő?

Így képzeltem: 

És meg kell hogy mondjam, nagyon, de nagyon ráéreztem. Mert Ádi ilyen lett, sőt még ilyenebb:

A jellemzésről írt szöveget pedig tessék elolvasni a linken és megszorozni másféllel, na pont olyan az én kisfiam :DDD

A gyerek 1 éves korára eljutottunk oda, hogy hamarabb fekszem le aludni, mint ő :) Tegnap olyan jót aludt hazafelé a családi buliról az autóban, hogy utána legközelebb 11 óra környékén gondolta eléggé fáradtnak magát, addig ment a randalírozás az új játékokkal, mesenézés apával és hálózsákban togyogás közben mindenhonnan kipakolás. Nekem viszont aludnom kellett időben, tudván, hogy reggel 6 körül ébresztő lesz, szóval magukra hagytam a fiúkat, hadd mulassanak :D

Egy kicsit rólam.

Lassan egy éve született Ádám és érkezésével sok minden megváltozott, sokminden átértékelődött. Az életünk kerek lett. 

De mégis: néha olyan jól tudnak esni az olyan apró pillanatok, amik hasonlítanak az Ádám-előtti időkre. Nem mintha egy cseppet is bánnám, hogy vége az Ádám-előtti időknek, de jó egy kicsit nosztalgiázni és elmerülni...

hogy miben is?

Egy sült csirkecombban, savanyúsággal és krumplipürével, egy habos cappucino-ban és evés közben a magazinolvasásban. Csendben, egymagamban, nem sietve, ráérősen, elmélázva ésatöbbi ésatöbbi, amíg apuka és a nagypapa a gyerekkel játszanak a strandon a medencében. 

Szóval akárki akármit mond, néha jó egy ilyen röpke, 20 perces kis anyaidő, csendidő, nyugalomidő :)))

Igazán feltöltődik tőle az ember lánya :)

Ádi az elmúlt pár hetet non-stop olvasással töltötte. A nap azzal kezdődik, hogy beront a nappaliba, másodpercek alatt a földre zúzza a polcról mind a 30 könyvét, majd módszeresen, sorban kiolvassa őket. Mindig van egy két újdonság, amin megakad a szeme, akkor aznap és másnap azokhoz vissza-visszatér, de amint már ismerőssé válok az adott kép, keres újabb újdonságot :)

Én pedig egész nap azt hajtogatom, hogy "Kutya. Mit mond a kutya? Vau-vau.", "Kacsa. Mit mond a kacsa...?" és így tovább :D

Ennek köszönhetően a gyerek szókincse robbanásszerűen nő, jelenleg a következő alapkészlete van, amit már stabilan mond és felismer:

- Baba - ki nem találjátok, ez mit jelent :D

- Mammmammma  - ez lennék én, főképp ha szomorúság van vagy valamit meg kell oldani :)

- Happaa - ez apa, nem összetévesztendő az elköszönéssel 

- PPPÁÁÁ - így, nagy betűvel, elnyújtva, erőteljesen ás határozottan. Nem csak kérésre/utasítára köszön ám el, hanem így jelzi ha már unja a banánt és menne el a vendégségből vagy így küldi haza a hozzánk érkező vendégeket is, ha jön a fürdésidő :)

- Hammm - ha éhes, ha finom a kaja, ha kér még, ha kér a miénkből is :)

- Vavava - a Vau rövidített változata, az utcán minden kutya után jó 10 perc vavava jön, sőt a kapuk mögött rejtőző, majd hirtelen hangos ugatásba kezdő kutyáknak is így válaszol, kicsit sem félve (én rendesen be tudok tojni egy erősebb hangú kutyától, de ő bátrabb nálam sokkal - még). Itt még kicsit képzavar van, néhány, a mesekönyvben furán rajzolt majom is kutyává szelidül néha Ádi szemében :)

- Ápápáp - ő lenne a kacsa, ez volt az első biztosan használt szó a PÁ után. 

- Miiiiiii - vagyis Miáú, de ennek annyira cuki, lányos, vékony torzított hangú verziója, hogy akárhányszor mondja, meg kell zabálni. Mindig jól felkészül a nyávogásra, összeszorítja először a száját, majd jön egy nyálbuborék és végül a vékony hangú nyivákolás :) A macska egyébként is nagy kedvenc

- BE - vagyis birka/bárány/beeee. Csak így, egyszerűen, határozottan

- Bimbi - fordítása pingvin. Pingvin plüssel nagy a szerelem, megy az ölelgetés, csókolgatás

- Pipő - vö. Cipő :)

- Ö? - ez pedig a legtöbbet használt általános kérdőszó, jelentése: "Ez mi?". Ádi olvas, mutat (vagy az én kezemet rakja a képre, amit meg szeretne ismerni) és mondja, hogy Ö. Én meg mondom, hogy: "Kutya. Mit mond a kutya?..."

A legjobb pedig az, hogy a szavak mellé nagyon erőteljes metakommunikáció társul, így szinte mindig ki lehet találni, mit szeretne. Az én fiam nem teketóriázik, nem nyafog, ha valamit akar, jön értem (vagy azért, akitől akar), megragadja a kezem és mutat (az én kezemmel), hogy mire van szüksége. Mutatja, hogy milyen szót akar megtanulni, hogy melyik könyvet olvassuk, hogy mit játsszunk, hogy enni szeretne, hogy nem szeretne, hogy hová menjünk, hogy mit vegyek le a szekrényről/polcról. 

Mi pedig jó rabszolga módjára követjük a kéréseket, utasításokat, így a baba sem frusztrált, boldog, hogy tud velünk kommunikálni és én is boldog vagyok, hogy tudok vele kommunikálni :) Sokkal, sokkal jobb, mint a tehetetlenül síró csecsemőt nézni és kisakkozni, vajon mit akarhat.

Üdv totyogókor, szeretünk :D

Az óraátállítást utálom. Bekavart rendesen. Hónapok kemény munkája volt kiügyeskedni a dolgokat úgy, hogy a gyerek biológiai órája átálljon a 6 előtti ébredésről a 6 utánira (igen, önző módon a saját érdekemben törekedtem erre, hogy bírjam ép ésszel a napokat). Erre most huss, egy tollvonással keresztülhúznak nekem mindent és már megint 6 előtt kelünk. Ha elég kitartó és szerencsés vagyok, a törpe még néha visszaalszik a reggeli tápszer után, de ha nem, hát akkor kezdődik a mulatság.

Tegnap 6 óra környékén már megint nagy volt a vigadalom, amit kissé nehezen viseltem, lévén későn feküdtem (kreszt tanultam, öreg fejjel belevágtam az autóvezetésbe, én szerencsétlen és ez persze az én gondom, Ádámot nyilván csöppet sem érdekli :))). Gondoltam hát, míg magamhoz térek, beviszem a babát a hálószobába közénk, fetrengjünk együtt kicsit még. Ebből az lett, hogy félálomba kerültem, míg Ádi köztünk dőlt jobbra-balra, tekergett, rendezkedett, mesélt :) Aztán amint éppen álomba szenderültem volna rosszanya módjára, arra eszméltem ám, hogy a fiam, az én drága, figyelmes kisfiam egy nagy cuppanással kiveszi a szájába a cumit és megpróbálja betömködni az én számba :)))

Így kaptam egy nyálas-tüneményes igazi ébresztőt, amitől annyira röhögnöm kellett, hogy utána már eszembe sem jutott visszaaludni :)

Mit gondolhatott a gyerek? "Anya álmos, én nem, én cumival tudok elaludni, de nekem most nem kell cumi, neki viszont biztos igen, nekiadom hát :)"

Megzabálom :D