Rég írtam, ennek oka van: Ádi születése óta először komolyabban is megbetegedett. Na nem kell megijedni (ahogyan mi is tettük), semmi komoly, csak nekünk volt ijesztő és furcsa látvány az örökké mozgó, vidám babánkat egy egész nap bambán apán lógó szomorú kis csomagként látni.

Történt ugyanis, hogy vasárnap hajnalra nagyon belázasodott, azt vettem észre hogy forró még a kis keze is, sírt, nem akart/tudott aludni. Egész nap küzdöttünk a lázzal, gyógyszer, kúp, borogatás, hűtőfürdő, bevetettünk mindent, amit be lehet, de kb két tized fokokat tudtunk változtatni a dolgokon. Ilyen levertnek és bágyadnak még soha nem láttuk a kis törpét, és ilyen inaktívnak sem: teljesen úgy viselkedett jobb pillanataiban, mint a normális gyerekek: megült egy helyben, csendben olvasgatott, eljátszott és mesét nézett, azzal le lehetett kötni fene nagy szomorúságában. De borzasztó volt így látni, egész nap vágytuk, vártuk vissza a mi kis cserfes, sajtkukac fiunkat :) Szerencsénkre másnapra mintha a szél fújta volna el a lázat és a kedvtelenséget, marad az étvágytalanság és a gyengeség (logikus, alig evett előző nap, jóhogy dülöngélt balra jobbra, mert persze ágyban már nem akart maradni :)

Harmadnapra már nem volt különösebb baj, csak a két napja tartó hasmenés és az étvágytalanság, el is vittem a biztoság kedvéért a doktornénihez. A doktornő gyanított valamit, de pár órával később kiderült, tévedett. Megjelentek Ádin a jellegzetes kiütések a kezecskéin és a száján, ezek a kéz-száj-láb vagy hogy hívják vírusra utalnak, ami mostanában oly sok gyereket megfertőzött. Be is ugrott azonnal, hogy voltunk mi múlt héten játszóházban ám, simán benyalhatta ott a vírust az óvodásoktól, mert tele volt a hely velük őszi szünet lévén. Utánanéztem, mi is ez és megnyugodtam, nagy baj nem lehet. Már csak azért sem mert bár van még pár apró kiütés, a hasa már rendben és visszatért a vidám, búgócsiga énje is :)

Szóval jelentem, túl vagyunk az első gyerekbetegségen, amitől mindig annyira féltem. Egyébként jogosan, mert újra átéltem én is és férjem is azt a kimondhatatlan mértékű aggódást és szorongást, amit a születésekor éreztünk. Nem túlzok, ha azt mondom, nincs annál rosszabb érzés, mint betegnek látni a gyermeked. Nincs annál rosszabb, mint tehetetlenül nézni a szenvedését és remélni, hogy tudsz segíteni a fájdalmain. Nincs annál rosszabb, mint egy "egyszerű" láz mögé mindenféle félelmetes betegséget képzelni és reménykedni abban, hogy csak valami egyszerű nyavalya van a háttérben. Eddig azt hittem, nem fogom észrevenni, ha beteg, aggódtam, hogy honnan fogom majd tudni felismerni, ha gond van... hát azt hiszem, ezen többet nem agyalok: akkor van gond, ha Ádi visszakapcsol a sebességéből :)))

/a kép a betegség 4. napján készült, mondom én, hogy nincs nagy baj :) /