Régóta érlelődik bennem a kérdés és nem merem megválaszolni: valójában ki irányít kit? Én a gyereket vagy a gyerek engem?

Nézzük csak sorban:

Alvás:

- Anya megmondja, a gyereknek körülbelül mikor kell aludnia. Anya látja, a gyerek mikor fáradt, álmos.

- A gyerek jelzi, hogy amikor anya le akarja fektetni, akar-e ő aludni vagy sem. A gyerek tudja, hogy mikor álmos. (ha korábban teszed le, reklamálhat, ha később, akkor dühönghet)

Evés:

- Anya megmondja, mikor és mit kell ennie a babának. Anya elolvasta, adott életkorban mi a megfelelő mennyiség, gyakoriság, mit szabad enni és mit nem, mi javasolt és mi kerülendő a babának.

- A gyerek jelzi, hogy akar-e enni. Azt akarja-e enni, amit elé tettek. Annyit akar-e enni, amennyit kapott, vagy éppen többet/kevesebbet. A gyerek tudja, hogy mikor és mennyire éhes. (persze jellemzően akkor nem éhes, ha órákig pepecseltünk a szuper vitamindús táplálék elkészítésével vagy ha éppen sietnénk valahová)

Öltözés:

- Anya megmondja, mit kell felvenni. Anya kiképezte magát a különböző időjárási viszonyokban javasolt viseletekből, annak érdekében, hogy a baba ne melegedjen túl, ne fázzon meg, stb. 

- A gyerek jelzi, hogy akar-e öltözködni. Hogy unja-e már télvíz idején a ráaggatott háromszáz ruha felvételét vagy bírja-e türelemmel a 2 percig tartó pelenkázást. Egy idő után a gyerek azt is tudja, hogy mit akar felvenni. Azt pedig nagyon hamar tudja, hogy mit akar levenni. (cipő, sapka, kesztyű, lányoknál nem-tetszik ruha és társaik)

Játék:

- Anya megmondja, mivel lehet(ne) játszani. Anya felkészült, megtanulta, melyik életkorban mit érdemes játékosan tanítani, mikor mi érdekli a kicsiket, mi ösztönző, mi segíti a fejlődést. 

- A gyerek pedig tudja, hogy mivel akar játszani. És azt is, hogy mivel nem. (jellemzően azzal, amit épp tanító/nevelő célzattal adnánk a kezébe vagy szeretnénk, ha produkálná ügyességet a rokonságnak). Sőt, a gyerek még azt is megmutatja, hogy mikor akar velünk játszani és mikor nincs szüksége ránk. Az én fiam például határozottan megragadja a kezem és oda lökdösi, ahol dolgom van (nyomkodjam a gombot a zenélő kutyün, mutogassam az állatokat a könyvben, nyissam ki, amit ő nem tud, stb.)

Séta:

- Anya megtanulta, hogy a gyerekeknek fontos a jó levegő és a mozgás, ezért ki kell menni a szabadba a kicsivel. Sétálni, játszótérre, stb. Az ilyen alkalom anyának is jó egy kicsit kikapcsolódni.

- A gyerek tudja, hogy ki akar menni. Látványosan unja magát otthon egy idő után. Sőt, ha hozzászoktatod a napi rendszerességű sétához és néha 1-2 órát csúszik a szokásos időpont, ne lepődj meg, ha babádat a bejárati ajtó előtt állva látod majd, szomorúan nézve vagy épp kiabálva, ajtót verve (vérmérséklettől függően :)) 

És ez csak néhány kiragadott példa, ami arra utal, hogy bizony, nehéz eldönteni, ki az úr a háznál. Persze mindig mi jelöljük ki a kereteket és a szabályokat, a napirendet és a szokásokat, de az a tapasztalat, hogy jelölhetünk ki akármit, nem lesz sikeres, ha nem alkalmazkodik kölcsönösen a gyerek igényeihez, vérmérsékletéhez, elképzeléseihez. 

Vagyis akarhatom én altatni, ha neki kevesebb az alvásigénye. Akarhatom én etetni, ha kisebb az étvágya. Akarhatok belőle köztársasági elnököt nevelni, ha ő balettáncos akar lenni :)) Nem fogok én erőszakoskodni! Vagy mégis, mert néha muszáj?