Mármint abból a cuccból, amit a gyerekem szed. Amitől annyi energiája van, mint az összes kollégámnak együttvéve sem. Amitől képes pár másodperc alatt túllendülni minden fájdalmon, legyen az egy beütött térd, egy fejreesés vagy egy meg nem kapott nassolnivaló miatti sérelem:) Merthogy én jelenleg zokni vagyok. Fizikálisan. Hogy mi kellett ehhez? Semmi különös, egy egyszerű megfázás :(
Ha megfázom, az mindig a torkomra megy (értsd, köhögök és berekedek és fáj a torkom), valamint az erőnlétem csökken le látványosan a hajlandóságommal együtt arra, hogy bármit csináljak (ez annyit jelent, hogy ilyenkor általában fekszem az ágyban nyakig betakarózva, filmeket nézegetve, nagyokat szundítva 2-3 napot és kutya bajom. Ha ezt kihagyom, az egész elhúzódik több hétre is akár és tuti, hogy akad pár nap, amikor még a hangom is elmegy).
Hát most nincs ágyban nyújtózás, filmnézés ám, kéremszépen. Mert az én fiam szaladni tanul. Nevetve rohan. Kópéskodik és játszásból menekül előlem (erről majd megpróbálok készíteni egy videót). És naponta kétszer ki akar menni a levegőre. Az pedig, hogy én nem akarok, igazán édesmindegy :) A gyengéd kísérletek sem jönnek be, a játsszunk együtt picit nyugodtan, az ágyban hempergőzve, olvasgatva 2 másodperc után ágyon kacagva hancúrozássá vagy gyerek ágyról kamikaze módon leugrásával/mászásával végződik. Aztán megy tovább a dolgára. Nekem pedig muszáj mennem utána, mert amilyen fiatal, oly bátor és tudatlan a lelkem, szóval suhantában folyamatosan figyelnem kell, hogy megóvjam a felette, alatte, mellette, mögötte megbújó veszélyektől.
Úgyhogy nincs pihenés, bele kell törődnöm. Anya nem beteg. Anyának nem jár a betegszabi. Így már teljesen érhető az is, hogy a tévében a megfázásos, meghűléses, orrfújásos, köhögéses gyógyszerreklámok szereplője miért mindig egy, a gyerekei után először elcsigázottan, betegen, majd vidáman, gondtalanul szaladó nő :)
Nekik (nekem) kell az instant segítség :DDD
