Az biztos, hogy nem egyszerű. De van másfél-két évünk felkészülni rá és ha jól megy a "tréning", lehet azért alapvetően pozitívan is kezelni a gyerek sárkányosodását. Én például a szülés utáni első pár héten a folyton síró csecsemőtől, a tanácstalanságtól és tehetetlenségtől teljesen megrendülve már előre rettegtem a földre fekvős hisztiktől, az agresszió első megnyilvánulásaitól, attól, hogy soha nem tudom majd megnyugtatni a gyereket. De születése óta oly sok mindent-köztük ezeknek a kezelését is megtanultam. És még több mindent saját magamról, a határaimról,a képességeimről, a tűrőképességemről. Ezek mind-mind segítenek abban, hogy most, mikor eljött az ideje, végre felnőtt, következetes és határozott legyek (ami valljuk be az elején nem nagy ment, mindig találtam kibúvót :)

Hiszen anyaként mindnyájan sokat változunk a szülés utáni években, előnyünkre:

- Sokkal nagyobb teherbírás: - fizikai és lelki korlátaink sokkal képlékenyebbek, mint azt valaha gondoltuk volna. Sokkal erősebbek vagyunk, mint gondolnánk. Sokkal kevesebb alvással is üzemképesek vagyunk (bár szüntelenül vágyunk több alvásra). Hogy reggel 5-6 közt egy kávé bármikor segít elindítani a napot. Én például büszke vagyok arra is, hogy képes vagyok gyerek mellett dolgozni. Hogy stressz és pánikhelyzetekben mégiscsak tudok helyesen cselekedni. Hogy sokkal több van bennem, mint amit saját magamról valaha is gondoltam :) Így nem annyira nagy megerőltetés felkapni és hazacipelni az udvarról/játszótérről a mérgelődő, polip csápjaival hadonászó sózsákot vagy alapvetően nyugodtan, derűsen végigvezényelni egy különösen nyűgös hetet.

- Sokkal nagyobb türelem: türelem, türelem, türelem, a legnagyobb ajándék, amit a gyerektől kaptunk. Megtanulni azt, hogy ne akadjunk fenn apróságokon. Hogy ne boruljunk ki hülyeségeken. Hogy ha úgy érezzük, robbanás előtt vagyunk, még nyeljünk egyet és engedjük el a dühöt az ő érdekében. Hogy képesek legyünk várni.

Vártam, míg ő úgy érezte, hogy világra szeretne jönni. Vártam, hogy a hiperstimuláció és a többi probléma átsuhanjon felettünk és minden jobbra forduljon. Vártam rá 3 évet és 9 hónapot. Vártam, hogy kiengedjék a kórházból. Hogy végre elaludjon. Hogy megnyugodjon. Hogy elinduljon. Hogy megszólaljon. Hogy önállóan egyen és ne szóljak bele. Egye türelmesebben nézem szárnypróbálgatásait, úgy igazítom a napjainkat, hogy ne kelljen sehová rohanni vagy ha kell, el tudjam engedni és ne legyek ideges, ne akarjak sietni, tudjunk az ő tempójában élni, haladni. Az így megedződött, türelmes anya pedig könnyebben kezeli, ha meg kell várni a hisztiroham végét vagy akár kitalálni, hogy ezer variációból éppen mit akar a gyermek, éppen mi miatt érez végeláthatatlan bánatot. A minap például 10 perc kísérletezés (a gyerek részéről csapkodós, kétségbeesett dühöngés) árán tudtam meg, hogy Ádám a túrógombócot meg akarja enni, mert éhes, de Ő akarja megenni, egyedül, a saját kezével és egészben. Felvágni, villával adogatni nem éri, az már nem menő :D 

- Nagyobb rugalmasság: Nem csak az élet szervezésében, hanem a döntésekben, abban, hogy mikor engedünk az elképzeléseinkből, elveinkből és mikor nem. Ami régen fontos volt, most tán nem is az. A hogyan-fogok-viselkedni-ha-szülő-leszek előre elképzelt elveink többségét menet közben felrúgjuk a rugalmasság és az alkalmazkodás legyében. Én megtanultam nem bánni ezt a rugalmasságot. Nem bánni, hogy bevásárlás közben kekszet adagolok a gyereknek, hogy kicsit nyugton legyen. Nem bánni, hogy mellé fekszek minden este és minden nap, míg el nem alszik, mert ő így tud elaludni. Nem bánni, hogy cumit adtam neki. Nem bánni, hogy bár mindennél jobban szeretem és imádok az anyja lenni, képtelen vagyok elengedni a bennem rejlő dolgozó nőt és igényem van a szellemi munkára. A rugalmasság elég sokat segít a hisztik kezelésében is.

- Humorérzék: Mert egy fárasztó nap végén a kezedből kieső és a földön landoló, darabjaira hulló bébiételes üvegen már csak nevetni lehet. Mert mikor végre szép ruhába öltözött a gyerek és sétálni mentek, biztosan nyakig sárosan fogja csak jól érezni magát és emiatt vagy elromlik az egész napod vagy elengeded a dühöt magad mellett és helyette mosolyogva nézed az elmélyülten makkot szedő gyereket. Mert ha úgy érzed, aznap minden összeesküdött ellened, ahelyett, hogy felidegesítenéd magad, megállsz egy pillanatra és elnézed a fél másodpercig békésen eltevékenykedő gyereket, minden sokkal jobb lesz. Ha ezt a hozzáállást jellemzően meg tudod őrizni, a dackorszakos dühöngésekből stressz helyett valami vicces youtube videó jut majd eszedbe, amit kívülállóként nézel. 

Használjuk ki ezeket a képességeket, kamatoztassuk akkor, amikor a gyerek átkapcsol "terrible two-ra":

Ha frusztrált és dühös, használjuk az erőnket és a szeretetünket, öleljük át és szeressük, puszilgassuk le a könnyeit, duruzsoljunk kedves, szép szavakat a fülébe.

Ha még ő sem tudja, mit akar, legyünk vele türelmesek és segítsünk vagy megtalálni a megoldást vagy elterelni a figyelmét. Az én kedvenceim azok a szituációk, amikor a gyerek egyszerre akar és nem akar valamit. Ilyenkor saját megnyugtatásomra mindig közlöm vele, hogy "Anya nem tud ám egymásnak ellentmondó kéréseket teljesíteni". Egyszer talán megérti :)

Ha valamit mindenképp akar és az különösképp nem veszélyes és a napi tervünket sem borítja, legyünk rugalmasak. Felveheti nyáron a béna téli sapkát. Ehet egyedül akkor is, ha tudjuk, a végén mi takarítjuk a bombatámadás romjait. Megnyomkodhatja a telefonunkat. Legyünk rugalmasak a másodpercenként változó ötletek teljesítése tekintetében, az önállódósodási törekvésekben és az ízlés jeleit mutató vágyakban. A nap végére lehet, hogy teljesen lefáradunk a jótündér szereptől, de én ilyenkor például mindig arra gondolok, hogy anno ezt az anyukám is megtette értem. A fontos dolgokban persze nem kell engedni, mert annak totális káosz lenne a vége :)

Ha aznap már a hetvenedik lehetetlen küldetést teljesítettük és a hetvenegyedik értelmetlen kérésnél borul a bili a gyereknél és fogalmunk sincs, mi a baj, csak a síró, elkeseredett arcát nézzük-nézzük tanácstalanul... ha a gyerek az étterem kellős közepén rendez földön fetrengős hisztit valami apróság miatt és mérgében látványosan hason csúszik-mászik előlünk, üvöltve az asztalok között...hát akkor nincs mit tenni, kicsit el kell távolodni. Észrevenni az abszurd helyzetet. Nevetni magunkon. Nevetni az életen. Azt mondják, a gyerek fájdalmai őszinték, azokat kinevetni nem szabad. De elterelni a figyelmét nevetéssel, vidámsággal, bohóckodással, hancúrozással igen. És néha már csak ez az egy megoldás marad.

Nálunk például így néz ki a terrible two:

1) Az alapvetően szupercuki gyerekünk véletlenszerűen és megmagyarázhatatlanul robban. Kiválthatja ezt egy addig oly szeretett gitár látványa, amit adott naptól kezdve soha többé nem akar látni és hallani, vagy annak ténye, hogy én próbálom őt megetetni, ami egy adott pillanattól kezdve személyes önállóságát sérti.

2) Az én kis mini Nérómnak napja minden percéről van elképzelése, hogy hogyan szeretné tölteni. Ennek szellemében mindent és mindenkit rendez maga körül. Például:

- Apa viccből megáll séta közben: Ádám megy érte és "apa megy" felkiáltással nyúl a keze után és húzza magával. Ha apa továbbra sem megy, Ádám hátulról jól megtolja :) 

- Helyettem a férjem próbálja délután elaltatni az én módszeremmel, úgy, hogy befekszik az ágyba mellé. Ádám azonnal kitessékeli, "Apa nem fekszik" felkiáltással. Az új kedvenc saját kis felfújhatós kanapéjába "Anya nem úü be', 'Elemér (a plüss bárány) nem ül be'. 

- Ha valaki nem segít neki, nem teljesíti egy kérését/ötletét vagy éppen ellentmond, megkeresi a hierarchiában következő legengedékenyebb személyt és nála is próbálkozik :)

- Új kedvencei vannak, minden tárgy, ami kicsi és barna. Barna ceruza, barna kézkrém, barna kis cipős kulcstartó, barna DUPLO elem, barna ecset. Ezeket aztán rendre eldugja a lakás különböző tájain úgy, hogy ne lássam. Aztán egy mély és elmélyült játék közben hirtelen felpattan és keresi mondjuk a barna ceruzát. Illetve azt akarja, hogy én keressem meg, ő pedig egyre kétségbeesettebb, ha nem találom. A szóban forgó barna ceruza például 3 napja szőrén-szálán eltűnt. Hogy elejét vegyem a további botrányoknak, be kellett szereznem egy új barna ceruzát. Mission completed. De azért rendkívül szemfülesnek kell lenni. Mert Ádi mindenhová rejt, én pedig álló nap keresek valamit, amit épp kitalál. Rejt a kanapé alá, szennyes közé, dugi fiókba, szemetesbe. Még az is lehet, hogy kidobtuk a barna ceruzát. 

3) Megjelent az én, a mindent én akarok, az "Ádámis" vagy "Ádámiscsinálja", az "Ádámegyedül", nem lehet már etetni, pakolni, beültetni, kivenni, öltöztetni. Ez igazából egy nagyon jó alkalom arra, hogy felszabaduljunk egy rakás teendő alól: gyorsan megtanítottam a gyereket egyedül bemászni a székbe, babakocsiba, felmászni a pelenkázóra és tanuljuk a cipő-felvételt is. 

4) Az én-fogalom kialakulásával megismerte a gyerek a tulajdon fogalmát is. Így van, ami mostmár kizárólag Ádámé. Van, amin hajlandó osztozkodni (alapvetően amúgy nagyon nagylelkű) és van, amit meg ne próbálj elvenni tőle, mert őrült botrány kerekedik belőle. Mindig van például több aktuális kedvence (lsd. például az imént említett barna tárgyakat), azok közül egy állandóan a kezében van és jaj annak, aki bármiféle magyarázat nélkül el akarná venni tőle.

5) A gyereknek már nem maradtak különösebb fizikai korlátai, az ajtókat kinyitja-becsukja, az asztalokat feléri, a polcokat eléri, mindenre fel tud mászni, ha akar. Ennek köszönhetően azt hiszi, hogy bármit megtehet, amit akar. És amikor kiderül, hogy nem... hát akkor jön az igazi terrible two... :)

Ki ismeri a „sharenting” kifejezést? Az angol share (megosztani) és parenting (gyereknevelés) szavakból áll össze. Többet talán nem is kell mondanom, biztosan mindenkinek azonnal van kialakult és markáns véleménye a jelenségről :) Arról, amikor a közösségi oldal(ak)on idegesítő módon sok ultrahangos, "pocaklakós", babás, szülős, cuki vagy egyáltalán nem cuki gyerekes kép önti el az üzenőfalunkat és amikor eltűnnek a fotók az adott profil tulajdonosáról, a helyüket pedig megszámlálhatatlanul sok kép lepi el a gyerek(ek)ről, családról.

25-30 évesen egyre gyakrabban találkozunk ilyen fotókkal: az ismerősök, barátok, volt osztálytársak mind szerelmesek lesznek, eljegyződnek, a "kicsimmel" feliratú képeket és a fantasztikus nyaralós, ölelkezős fotókat gyorsan követik az eljegyzési bulik és az esküvő csodálatos képei. Ez után tudjuk, hogy hamarosan jön a folytatás: az elvetemültebbek pozitív pisilős tesztet tárnak a nagy nyilvánosság elé, a kissé óvatosak megvárják az első ultrahangképet, a legóvatosabbak kivárják vagy a bűvös 12-14 hetet vagy akár az utolsó hónapot is, mielőtt feltöltenék az első pocakfotót. Aztán jönnek a babafotók, gyerekfotók minden mennyiségben, minden nap/héten/hónapban, nincs megállás... 

Hajózás a Tiszán Átlagos fotó, ha nincs gyereked	Hajózás a Tiszán Átlagos fotó, ha van gyereked

Kiakasztóak ezek a lelkes szülők, különösen ha:

- egyedülálló, a párkapcsolatra vagy családra még egyáltalán nem gondoló személy vagy

- párkapcsolatban élsz, de nem terveztek gyereket és frászt kaptok mindenkitől, aki ennek okait firtatja tőletek és próbálja elmondani, mi mindenből maradtok ki, ha...

- párkapcsolatban élsz és már régóta szeretnétek gyereket, vágytok/vártok rá. (Sajnos ez így van. Van, aki gyerekes családokkal sem tud találkozni, annyira mélyen fáj neki a "sikertelenség", a meddőség, a kudarc és az, hogy másnak sikerült/könnyen megy... én konkrétan a harmadik várakozással teli év végére olyan mélyre süllyedtem, hogy nem voltam képes személyesen találkozni terhes vagy kisgyerekes ismerőseimmel :)

- alapvetően nem szeretsz semmit túlzásba vinni

- nem hoznak lázba a gyerekek

- olyan ember vagy, akit mélyen érdekelnek a gyerekek személyiségi jogai és felháborítónak tartod, hogy az idióta szülők ezeket mennyire figyelmen kívül hagyják és mennyire nem törődnek azzal, hogy mit fog szólni csemetéjük 5-10 év múlva a "kiteregetett" családi élethez.

Bevallom őszintén, elég sok fenti csoportba beletartoztam én is: életkoromtól és aktuális élethelyzetemtől függően mindig volt rá indokom, hogy miért irritált a sharenting jelensége. Ehhez képest a jelen: hááát... aktív Facebook posztoló vagyok. Sőt: Instagram oldalam is tele van a gyerek képeivel. Sőt: blogot vezetek róla :D

Szóval ha te, kedves olvasó a fentiek közül jelenleg beletartozol valamelyik csoportba és őszintén utálod az összes lelkes anyukát és apukát (de inkább anyukát), kérlek, olvasd el az alábbi pár pontot, mielőtt ítélkezel.

Ha korábban annyira nem értettem egyet a milliószámra feltöltött szipiszupicuki babafotóval, miért estem én is bele ebbe a hibába? 

Mert:

- visszanézve a régi képeimet és összehasonlítva mostaniakkal, meg kell állapítanom, hogy embert/gyereket fotózni sokkal érdekesebb, izgalmasabb, időállóbb, mint amiket régen fotóztam. Mennyivel jobb emlék lesz a másfél hónapos fiam első mosolyát nézni a család számára, mint a legutóbbi buliról, kirándulásról feltöltött tájképemet vagy egy fotót a cipőmről/vacsorámról? (akinek nincs gyereke és azt akarja, hogy ne legyen unalmas a tájképe és ő is rajta legyen, észrevettétek, hogy mindig a lábát/cipőjét fotózza? Ha exhibicionistább, akkor természetesen szelfizik :)

- messzire sodródtunk egymástól. A barátok, a család szerte az országban vagy a világban, kinél mi. Nem tartjuk a kapcsolatot napi szinten, mindenki borzasztó elfoglalt, örülünk, ha havonta/félévente/évente összefutunk. De egy gyerekre mindenki kíváncsi, különösen a nagyszülők, a közeli rokonok, barátok. Ők igénylik az információt, imádják a babafotókat, minden újdonságnak velünk együtt örülnek és várják az újabbnál újabb képeket. És nincs egyszerűbb módja a tájékoztatásnak, mint feltölteni egy albumot a Facebookra vagy feltenni egy videót a Youtube-ra. Arról már nem is beszélek, hogy a gyerekes barátnők/közeli vagy távoli nőismerősök egymás gyerekeinek legnagyobb rajongói :)

- egyszerűen annyi sok izgalmas, gyönyörű, első és megismételhetetlen pillanat van egy gyermek életében, hogy nem lehet róla eleget írni, fotózni, videózni. Még akkor is a feledés homályába merül millió megismételhetetlen másodperc, ha az ember olyan lelkesen dokumentál, mint például én :) 

- egy baba születése akárki akármit mond, valóban a világ legnagyobb csodája. Minden család saját csodája. Egy és egyedülálló. És éppen ezért csodálatos. És ezt a csodát büszke, boldog szívünk szeretné megosztani mindenkivel, az egész világgal. Napjainkban pedig a közösségi média erre a legegyszerűbb/legnépszerűbb platform.

- valljuk be, nagyon sok anyuka egyedül van. Messze a szülők, messze a család, új családunk kiszakadt a támogató-óvó közegből. Sokan közülük csak ülnek otthon egyedül, segítség nélkül reggel 6-tól este 6-ig, csak ők és a baba és a szoptatás közben karnyújtásnyira elérhető életmentő okostelefon: amin utána tudunk olvasni a kételyeinknek és megoszthatjuk örömeinket, gondolatainkat. Fotóinkat. Videóinkat. És várjuk a hozzászólásokat, like-okat, ha büszkék vagyunk, várjuk a megerősítést, ha bizonytalanok vagyunk, várjuk a támogatást, ha fáradtak/kimerültek vagyunk. Így tartunk kapcsolatot a külvilággal akkor is, ha egész nap nem mozdulhatunk ki a lakásból, így szerzünk lelki támogatást a nehezebb napokon is. Így közöljük örömeinket és bánatunkat is. Ebben nőttünk fel, ehhez szoktunk hozzá, miért pont a gyerekáldás változtatna a szokásainkon? Komolyan, kezdő anyuka számára nincs is jobb dolog, mint egy őszinte, támogató anyukás facebook csoport :)

- és persze pont ugyanannyira könnyű túlzásokba esni gyerekkel, mint egy új kiskutyával/cicával, autóval, hipermenő nyaralással, lakással, egyszóval bármi lehet túl sok, nem csak a babafotók.

A fentiek ettől még nyilván még nem jelentenek indokot arra, hogy telepakoljuk mások üzenőfalát 10 egyforma fotóval, meztelen gyerekképekkel, kétszázasával feltöltött albumokkal, totál unalmas videókkal, csak nekünk vicces gyerekszövegekkel, szóval azért érdemes ezt is okosan csinálni annak érdekében, hogy anyaként ne köpjük szembe korábbi önmagunkat:

Használjuk ki a social média adatvédelmi lehetőségeit:

- a tömeges gyerekfotókat, videókat tartogassuk a családnak és közeli barátoknak létrehozott zárt csoportunknak, küldjünk róluk privát linket

- ha még ennél is több, mások számára érdektelen képet, videót, szöveget szeretnénk feltölteni, osszuk meg ezeket anyukás csoportjainkkal, amiknek tagjai vagyunk. Anyaként sokkal jobban toleráljuk egymás gyerekét, sőt, szeretjük látni a babákat. Nincs lelkesebb like-oló, mint egy anyabarát :)

- ne tegyünk gyerekfotót/videót publikussá, maximum ha nagyon ragaszkodunk hozzá, 1-2 képet. (vagy ha olyan jó a videó, hogy szeretnénk vele pénzt keresni :) Legyünk tisztában azzal, hogy ezek mindenki számára hozzáférhetőek.

- mielőtt bármilyen fotót/videót megosztunk, gondolkodjunk el azon, hogy 5-10 év múlva ennek a képnek vajon örülni fog-e csemeténk vagy azonnal leszedeti/törölteti velünk. Bármilyen kételyünk felmerül, NE töltsük fel az adott fotót. Sőt, ha bármilyen poszt kapcsán kételyünk merül fel, NE posztoljunk. A megérzések szinte mindig jók.

- a mennyiség helyett a minőség legyen a szempont: Senki nem kíváncsi ugyanabból a szögből egymás után ellőtt 6 fotóra, éppen elég, ha kiválasztjuk a legjobbat és azt töltjük fel

- azért néha mi is szerepeljünk saját üzenőfalunkon :)

- És egy utolsó, a saját személyes mániám: a profilkép a mi profilunk, rólunk szól, mi szerepeljünk rajta. Persze, a gyerek is egy "részünk", de legalább itt maradjon meg az identitásunk, itt látszódjon, hogy a profil tulajdonosa önálló személyiség, nő, nem pedig "csak" anya. 

Nem mondom, hogy a fenti szabályokat én például mindig betartom, sőt. Az elején rengeteg felesleges fotót feltöltöttem, minden pillanatot megörökítettem és megosztottam. Aztán ahogy a baba elindult, szaladni kezdett, egyrészt szinte lehetetlenné vált rendes fotót készíteni róla, másrészt idő sem volt rá, sem a fotózásra, sem a képek feltöltésére/válogatására. Menet közben viszont egyre többször éreztem, hogy huh, ez már a második fotó a héten, lehet, hogy sok lesz, már én is idegesíteném saját magamat. És nem féltem refaktorálni. Csoportokat alakítottam ki, a korábban minden baráttal megosztott képeket korlátoztam egy belső csoportra és azóta is minden feltöltött fotónál pontosan tudom, hogy kinek szánom, kit érdekelhet és mi az, ami még belefér az én ízlésvilágomba is. Sosem késő ezt elkezdeni.

A közösségi média számtalan eszközt ad a kezünkbe ahhoz, hogy személyre szabjuk közléseinket. Éljünk velük azért, hogy a rólunk/családunkról/gyermekeinkről szóló információk azokat érjék el, akiket érdekel, hogy mi van velünk és kíméljük meg azokat az "unfollow" vagy "hide" gomb megnyomásától, akiket hidegen hagynak életünk apró részletei.

Akit pedig tényleg minden pillanat érdekel, annak küldjünk privát hozzáférést tárhelyünkhöz :)

Jaj, de eltűntem, szánom-bánom, hogy a nagy nyaralgatások közben csak képeket posztolni volt időm/kedvem. Én is nyaraltam, no, nincs mit szépíteni. De most újra itthon, újra gép előtt, újra tettre és írásra készen. A kis todo listámon már számtalan ötlet, téma szerepel, egyszer majd megírandók, de amit most szeretnék, az nem eszmefuttatás, nem vélemény, nem jótanács, csak emlékmorzsák megint, mert olyan sok a szép pillanat, olyan sok a kis apróság,amire már általában a nap végén sem emlékszem, muszáj-muszáj őket beírni abban a pillanatban a telefonomba, azért, hogy majd egyszer (most), amikor időm engedi, a blog örök emlékeztére bízzam.

Miről szólnak a mostani emlékmorzsák? Arról, amit meg nem tudok unni, a beszédfejlődésről. Arról a csodás világról, ami napról napra kitárul előttünk, ahogyan beleláthatunk végre, mi van a kis(nagy) fiunk fejében. Az új szavakról már írtam, most íme néhány mondat, néhány önálló, véleményközlő, cselekvést vagy idősíkot kifejező mondat, melyek bár nem tűnnek nagy dolognak, mégis mind-mind hatalmas lépést jelentenek Ádám fejlődésében. A mondatok mellé magyarázat is jár, hogy a nyelvi fejlődés szempontjából melyik miért nagy bravúr (szerintem):

- Ádám bekeni Ádám - avagy Ádám öntudatra ébred. Tudja, hogy kicsoda, tudja, hogy ő a cselekvés végrehajtója és alanya is. Mindemellett gondos, szabályismerő gyermek, aki már tudja, hogy ha a strandra megyünk, bekenjük magunkat naptejjel és magától kezdeményezi is a cselekvést.

- Hangya. Sok hangya. Rálépek hangyákra. - Az egy és a sok fogalmának elkülönülése, a többes szám tudatos használata. Önálló cselekvési vágy és a cselekvés tényének (várható bekövetkeztének) közlése. Tudja, mit akar csinálni, na :)

- Jó móka volt a tenger. - A nyaralás utolsó napján délelőtt lesétáltunk a tengerhez még egyszer utoljára, mondtam neki, hogy köszönjünk el a tengertől. Ő nézte, nézte és egyszercsak ezt mondta. Azóta is, ha eszébe jut, így emlegeti a nyaralással kapcsolatos emlékeit. A 'jó móka' kifejezést már régebben is használta önállóan, de ez az első alkalom, hogy a jó érzéssel összepárosított kifejezést konkrét élményhez, helyhez kapcsolta saját magától azért, hogy ezzel véleményt, érzéseket fejezzen ki.

- Hintázik a virágszirom. - A fantáziavilág megjelenésének jele, avagy egyik napról a másikra mindenből játék lett, minden tárgy megszemélyesült. A plüss nyuszit autóztatni kell, a papír Minyon figura velünk ebédel, a pokrócnak is mesélni kell, a laptop néha szomorú. A földön talált virágszirom pedig Ádám segítségével beülhet a hintába és a fiam kedvesen őt is meghintáztatja. 

- Figyelj rám, muci. - avagy eljött az idő, amikor már TÉNYLEG figyelnünk kell arra, mit beszélünk. Minden szó, kifejezés, mondat szinte azonnal beépül a gyerek szókincsébe. A "figyelj rám muci", tőlem jön és apjára irányuló figyelemfelhívást jelent :) Szintén tőlem tanult már néhány finomabb káromkodást is, hiába vigyázok, a nap 24 órájából 1-1 percben kicsúszott már ez-az :( De igyekszünk menteni a menthetőt, így Ádám mostanság irgum-burgumozik és azt mondja, hogy "A mindenit", persze emellett volt már rá alkalom, hogy séta közben vígan énekelt perceken át minden változatban egy szép magyar káromkodást :)

- Lefekszik a bagoly aludni. Tenti, tenti, bagoly. - A virágszirom esettel hasonló módon a lakásban található játékok végre Ádám igazi játszópajtásai lettek, akik akaratukon kívül részt vesznek az életünkben, a mindennapi cselekedeteinkben. Így a bagoly például ha akar, ha nem, megy aludni, ha a gyerek álmos.

- Finom a csiripöri. Finom volt a lencsefőzelék. - apám, én ezen elképedtem. Nagyszülőknél voltunk, amikor ebéd közben Ádám a fenti közlendővel örvendeztetett meg bennünket. Hogy ez miért nagy szám? Egyrészt mert véleményt alkot és megdicséri a nagyi főztjét (csiripöri = csirkepörkölt). Nagyi ettől elolvadt persze. Másrészt az ebéd kapcsán eszébe jut a két nappal ezelőtti ebéd is, ami szintén finom volt szerinte, és ezt helyesen, múlt időben közli is velünk. Tudatosan használja a múlt időt! Durva. Szerintem.

- Pápá, katonabogarak. - A Balatoni nyaralás végén, autóba mászás közben még visszapillantott és gyorsan elköszönt az udvaron található addigi játszótársaitól, a katonabogaraktól. Elképesztően cuki volt.

- Bejössz, kicsim, anyához. - Én mondtam neki (gondolom sokszor), amikor azt akartam, hogy üljön az ölembe. Ő felhasználta és átformálta a kifejezést, teljesen magáévá tette. Hogy mit jelent? Menjek oda hozzá, öleljem meg, ő jön hozzám, testközelségre, anyára, ölelésre, bújásra vágyik. Meghitt, gyönyörű, már ahogy mondja, attól elolvad az anyai szív.

- Bambusz. - Ádám ultimate válasza mindenre, amit nem tud, nem ért, nem akar megérteni. Mindemellett szó a kópéságra, bohóckodásra, huncutságra, megoldás mindenre. Olyan, mint a 42. Ha nem tudja, mit mondjon, azt mondja, bambusz. A szót magát tőlem tanulta, mert a szobája falán van egy panda, aki épp bambuszt eszik. Innen tetszett meg neki a szó hangzása és mint olyat, gyorsan ki is sajátította :)

- Elfogyott a tente. - A gyerek huncut, sőt, próbál már megvezetni is. Anno ha megette  kaját, együtt mondtuk, hogy elfogyott és mehetett a dolgára. Most arra használja az "elfogyott" szót, hogy átrázzon: Ha valamit nem akar enni/csinálni, akkor azt mondja, hogy elfogyott. Így fogy el a fogmosás, a fogkefe, a tente, az autó, bármi, ami nem épp kénye/kedve szerint való étel vagy tevékenység. Én meg nem hiszem el neki :)

Végezetül a mondókák: hihetetlen, hogy 3x elismétlek egy mondókat vagy dalszöveget és már tudja.

Befejezésül íme a Hintapalinta by Ádám, ez már nagyon stabilan megy. Hintázás közben. Akár fél órán át is. Anélkül, hogy kiszáradna a szája és inni kérne :D

Ádám a tengeren, 2. felvonás:

- Kiderül, hogy a baba imádja a hullámokat és a sziklás partszakaszokat is, nagyon élvezi a sziklamászást (nem is tudom, miért gondoltam, hogy nem fogja élvezni :))

- Mondatokban beszél: reggel, ébredés után, még az ágyon fetrengve közli: Anya elmesél Bogyó :)

- Ádám új kedvence: vitaminos doboz (ennek okán a doboz hűtőben tárolandó multivitaminos tartalma sajnos hamar a lefolyóban landol és hogy a baba ne vegye észre a váltást, vízzel töltöm fel)

- Ha a nagypapa skype-on kimondja, hogy 'túró rudi', a gyerek egy pillanat alatt a hűtőnél terem, nyitja ki, majd jön a totális elkeseredés, mikor kiderül, hogy nincs túró rudi :)

- Nincs cukibb egy önmagát énekelgetve elaltató babánál, aki saját magának mondja még azt is, hogy 'tente, tente babája'

- 5 nap után végre én is bemerészkedek a tengerbe. Még mindig hideg, de alakul.

- 3 labdát fogni egyszerre még én sem tudok, bezzeg a fiam…

- Kézzel mosni szívás. Pláne mikor sok a mosnivaló. És nincs lavór. És nincs a csaphoz dugó. Marad a zuhanytálca és a lefolyó kitömése zoknival. Ilyenkor mindig hazavágyódom :)

- Ádi ismerkedik: a parton egyszercsak hipp-hopp ott terem egy szőke, magyar, napozó lánynál és megsimogatja a haját. Pár perc múlva egy olasz család autájába tolakodik be.

- Rossz időben is lehet jó programot csinálni: kiránduljunk! Irány a közeli óvárosból elérhető vár. Lehet lépcsőzni, mászni, ugrálni, a gyerek imádja. A csomagokat felfelé én cipelem, lefelé is, aztán hazaúton a fáradt, a hátamon pillanatok alatt elalvó gyereket. Minek ide konditerem :D Általában amúgy egy laza séta erejéig is annyi cucc van nálam, hogy bármi történne, két napig megélnénk belőle :D De inkább legyen nálam sok minden, mint ne legyen valami, amire szükségem lenne.

- Onnan lehet tudni, hogy sikerült lefárasztani a babát, hogy megül egy helyben, míg mi megiszunk nyugodtan egy kávét :)

- Talán most először sikerült úgy ütemeznünk a baba délutáni alvását, hogy belefért egy nyugodt közös ebéd, ami azt jelenti, hogy Ádi nem pont akkor ébredt fel A) amikor meghozzák a kaját B) amikor épp eszünk/elkezdtünk enni.

- Nincs szívmelengetőbb látvány, mint elnézni apát és gyermekét, ahogy teljes némaságban és egyetértésben tesznek-vesznek egymás mellett a parton, ki-ki elmerülve a saját munkájában (a gyerek a kavicsválogatásban, apa a homokvár-építésben)

- Találtunk egy tök jó programot: a folyó egyik kanyarulatában, a hegyek közt van egy kis étterem, ami nem csak étterem, komplett piknikező hely is, kis tóval, ugráló halakkal, óriás sakk készlettel, minigolf pályával, játszótérrel, tisztással, focipályával és a folyó menti sétánnyal. Szuper volt, gyönyörű, érdekes, jó illatú, nyugodt, gyereknek és nekünk is hatalmas élmény. Ádám megtanulta, mit jelent a szó: kirándulni. Azóta mindenhová kirándulni akar. Az alagutak, amiken átmentünk, annyira tetszettek neki, hogy rendre vissza-visszafordította volna az apját egy kis alagutazásra :) Persze nem mentünk vissza. Helyette ott-tartózkodásunk minden délelőttjén el kellett sétálnunk az alagúthoz.

- Vásárlás gyerekkel: az oregánó az én kosaramból egy szempillantás alatt egy másik vásárló kosarában landol :)

- Az egy dolog, hogy a gyerek szeret kavicsot dobálni a vízbe, de most, hogy megjött a főszezon és a tömeg, igen gyorsan meg kellett tanítanunk arra, hogy ne dobáljon, ha ember van a közelben :)

- Ma a parton megvilágosodtam és kifejtettem a férjemnek, hogy az a különbség a gyerek nélküli és gyerekes nyaralás közt, hogy az előbbi pihentet, az utóbbi élmény :)

- Szálláskeresős nap: Trogir-on túlmegyünk, kicsit erre, kicsit arra, dönteni kell, tökéletes hely úgysem lesz, döntünk. A parton 1 db kávézó van, jó wifivel és játszótérrel (pirospont). A végére Ádi szegényem már nagyon unja a banánt, mindenen kiakad (nem csodálom, örülök annak, hogy eddig bírta), ez egyetlen dolog, ami leköti, egy csodaszép lepke, ami rászáll még a kalapjára is :) A víz is kiállja a próbát, melegebb kicsit, mint Omisban, Ádi magától indul neki pancsolni, ami nagy szám.

- A nyaralás kezdete óta most először (kb. a 10. napon) sikerül kikapcsolnom teljesen az anya üzemmódomat: míg a fiúk a parton nemtudommitcsinálnak, én becsukom a szemem és napozok. Semmi telefon, semmi könyv. Fura. Király :)

- Ádám macskákkal találkozik: a gyerek egy tündér, minden kezébe kerülő dologgal, még a tápszerével is a macskákat akarja etetni és közben jókat kacag. Én meg ideggóc vagyok, ha a fertőzésekre gondolok, amiket elkaphat :( Ez se volt régen így, szülés előtt imádtam a macskákat, mindet összevissza simogattam, most meg frászt kapok, ha bármelyik a gyerekem közelébe merészkedik...

- A nyaralás közepe felé van pár nap, amikor a baba alapvetően cuki, de indokolatlan dühkitörései vannak, betudom a kevés alvásos, élménydús napoknak. Pár nap után, mikor sikerül végre nap közben 2-3 órákat aludnia, rendeződik a dolog.

- Ilyen, amikor Ádám hulla fáradt, de már túlpörgött és nem tud elaludni: a szokásos 11-12-es alvásidő helyett 2 magasságában még ébren van, pörög, bekapcsolja saját magának a tente zenét, nyomkodja a telefonomat, közben rajtam gurulgat, bújik, leragad a szeme. Gondoltam, segítek neki, simogatom, puszilgatom. Egyszercsak felpattan, lemászik az ágyról, üvölt, őrjöngve szaladgál a lakásban, menni akar pápá. Mondom, menjen. Akkor visszajön az ágyhoz, menni akar aludni. Ha segítenék neki, nem engedi, őrjöng tovább. Végül beültetem nagy nehezen az ölembe, ölelgetem, szeretgetem, duruzsolok neki, megnyugszik. Egyszercsak kiveszi szájából a cumit és azt mondja: Vége. Mondom: "minek vége, Ádám?" Azt mondja: Mindennek. És ezzel elalszik édesen a kezemben. Paff. Félelmetes. Megdöbbentő. Nincs más hátra, megyek ki bőgni a teraszra az uramhoz.

- Gyerek cuki, imád a vízben lenni, de az első két hétben csak kismajom üzemmódban

- Napok óta minden délelőtt elsétálunk egy vidámpark mellett, ami csak este van nyitva. Minden nap azt hajtogatja, hogy trambulinozni akar. Hát ma elvittük. A trambulin közelébe se akart menni. Az ugrálóvár érdekelte, negyed órát állt előtte és izgatottan nézte. Minden kísérletemre, hogy bemenjen, nemet mondott vagy elhúzódott. Apjával közösen végül rávettük, hogy bemenjen. Bement. Kijött. És még egyszer. És még. Beljebb nem ment. Csak a bejáraton bemászott, mosolygott, kitolatott. Egy idő után mi untuk meg. :)

- Gyerek ha éhes: hűtőt kinyit. Kaját kivesz. Kanalat szerez. Leül. Vár :) Büszke vagyok.

- Ha végre jót alszunk délben, naná, hogy fél 1-re időzítik az ablakunk alatt a fűnyírást :)

- Utazás Split-be, dm-ben ismerős hazai cuccok ismerős hazai árakon történő vásárlása nekem szuper élmény. A család többi tagja addig mozgólépcsőzik, gondolom boldogok ők is :) Életem legfinomabb tortáját ettem itt, ferrero rocher izűt.

- A nap szavai: mit eszik az Ádám? - "rendeset" , ha be akar menni a vízbe és azt akarja, hogy dobáljuk, megáll a parton és azt kiabálja: "kaszkadőr". Ha nincs elég hullám, megáll a parton és elkiáltja magát: "Hulláááám! Gyereeee :)"

- Sírva kacagós árnyékban játszható játék egymás mimikájának és szavainak utánzása, majd mindezek levideózása és a videó többszöri végignézése

- Új barát a pokróc, még enni is kap :)

- Ádám szomorú, szegény Ádám, pici Ádám, beütötte fejét - ezeket hajtogatja reggel séta közben, hangos sírással, kiabálással tarkítva. Végigkiabálja a bevásárlást és a hazutat. Fáj a feje. Se fájdalomcsillapító, se cumi, semmi nincs nálam, ölelésre nem reagál… végül sikerül elaltatni, egyhuzamban 3.5 órát alszik, másnap délelőtt 2.5-t, a nagy alvás óta minden rendben, úgy látszik, csak a többnapi fáradság jött ki rajta szerencsétlenül.

- Egész nap tök jó poénjai voltak, de mivel nem írtam le, nem emlékszem már egyre sem, idegesítő

- Honnan tudom, hogy felkelt a gyerek? Kivágódik a szobaajtó és "anya, anya, anya" kántálással megjelenik a fiam, maga után húzva a felnőtt méretű pokrócot :D

- Ádám Bambit néz az én folyamatos narrációmmal, nagyon cuki. 10-20 perces részletekben nézzük. Hamar kiderül, mik a kedvenc jelenetek, a többi nem érdekes.

- Délután kimenőt kapok, mert már kezdtem besokallni. Míg én teraszon pihenek, olvasok, a fiúk strandolnak. Azért úgy 2 óra elteltével 5 percenként lopva kipillantok a könyvem mögül, hogy jönnek-e már. Nesze neked pihenés. 

- Cukin eljátszik a terasz körül egyedül is, kavicsokat, kagylókat rendez, de ha egy másodpercre nem nézed, mit csinál, már le is lépett. Para.

- Hajókirándulásos nap, szuper volt, annyira, hogy mire 4-re hazaértünk, mindenki csak aludni akart :)

- A hajóval megálltunk egy öbölben, ahol úszni lehetett. Ádi is bement a mély vízbe az apjával és a karúszójával, én közben néztem őket a hajóról, fotóztam és meghatódtam csendben az én ügyesokosbátor fiamon. Természetesen nem a gyerek unta meg előbb, az apja fáradt el a tempózásban és abban, hogy közben Ádit is tartja :)

- Este ülök a gép előtt, másolom a képeket, válaszolom az e-maileket és közben azt érzem, hogy hullámzom :)

- Omis kemping elhagyása, amilyen szomorúan, olyan gyorsan: 2 órával ébredés után már az autóban ülünk, ami ritka nagy teljesítmény tőlünk. Pláne, hogy ez az indulás reggel 8-kor van :)

- Ádi először közli, hogy szomorú és menjünk vissza a házikóba. Aztán mondom neki, hogy átköltözünk a pillangós házikóba (amikor néztük a szállást, míg a férjem a tulajjal egyezkedett, mi a gyerekkel egy leanderfán megbújó pillangót bűvöltünk olyannyira, hogy az rá is szállt a gyerek sapkájára, aki ezért teljesen odavolt). No a pillangós ház hallatán beadta a derekát és azt mondta: Menjünk :)

- Odaúton (és az egész utazás alatt végig, minden autós kaland során) valami ingyenes rossmann-os gyerek cd-t hallgatunk rongyosra, olyannyira, hogy a gyerek már előre lövi le a mesék poénjait, de alig várja a következőt :)

- Ádám már karúszó nélkül is bemerészkedik az apjával a vízbe. Ki se lehetne robbantani. Én persze ráktaposó cipővel és úszógumival megyek csak a gyorsan mélyülő vízbe, elég gáz :)

- Kiderül, hogy a szörp nem jó szomjoltásra, ha tényleg nagy a meleg 

- A gyereken életében először látom, hogy vágyódik valamire: álmodozó, vágyódó szemmel nézi a mólóról a vízbe ugráló fiúkat és lányokat és még elalváskor is róluk mesél. Jaj, mi lesz itt :)

- A házinéni nagyon cuki, csak horvátul tud, a férjemmel megértik egymást, én mindenre mosolygok, a gyerek meg utánozza a nénit. Egy hét alatt szerintem megtanul tőle horvátul :) Pápáti, ezt hajtogatja neki, ha meglátja.

- Ilyen egy szép délelőtt: amíg én zenét hallgatva, énelekve, táncolva főzök, a fiúk lebattyognak a partra fürödni egyet, mert Ádi egész úton hazafelé a sétából azt mantrázta, hogy bedobja a kavicsot a vízbe, én viszont kipurcantam már a napon, nem tudnék még a strandra is lemenni :)

- Erkélyen lavórban pancsolás árnyékban: hogy ez eddig miért nem jutott eszembe :)

- Apa megmutatja, milyen, ha lemegy a víz alá és buborékolva jön fel. Ez annyira vicces a gyereknek, hogy aztán ő akarja lenyomni egy kézzel az apja fejét

- Ádám a szobáját Tesco-nak hívja, mert a ruhásszekrény ajtaja hasonlít a tesco-s automata ajtókra. Ha megy a szobájába, azt mondja, hogy megy a Tesco-ba :)

- Kirándulás menetrend szerinti hajóval Trogir-ba, városnézés, kávézás, séta (túra) a várban, játszóterezés, sikátorokban gyerek után rohangálás, baromi finom apróhal-saláta-krumpli evés egy óvárosi étteremben (kedvesen leszólító pincérek, akiket végig élvezettel nézünk munka közben). Strandolás, veszünk napernyőt és nyugágyat, mert nem bírjuk a meleget (legalábbis én nem). Tök jó ötlet lenne, ha nem kéne valamelyikünknek mindig a gyerek után futni :D

- A kirándulás után pihenős nap, mert mindenki kipurcant. Délelőtt boltba megyünk, kávézok, míg a gyerek játszóterezik. Hogy hogynem, az én fiam még a zárt játszótéren is megtalálja a menekülőutat és pillanatok alatt eltanulja a gondnok bácsitól, hogy nyílik a kapu és hogy lehet megszökni. Na abban a pillanatban indulunk is vissza a szállásra (nevelői szigor vagy mi :) )

- Délelőtt a gyerek szobájában diafilmeket nézünk. Ádám abba a korba ért, hogy ami nem érdekli, azt azonnal látod és nem tudod lekötni vele, ami pedig érdekli, azt vég nélkül kell ismételni. Így gyorsan végigdaráltuk a Sicc Afrikában-t, egy Anna, Peti és Gergő mesét, a Vuk nagy részét és megszámlálhatatlanul sokszor visszatekertünk a Vuk azon 4 kockás jelenetére, ahol Vuk megijed a gyíktól és leesik a szikláról, valamint még este is meg kellett 2x nézni a Három kismalacot (azt nem mondom, délelőtt hányszor meséltem el, legyen elég annyi, hogy nem tudtam eleget inni, hogy ne száradjon ki a szám :) Ebben amúgy pont olyan, mint az öcsém: ami érdekli, végtelenségig nézi, míg betéve tudja a szöveget, majd ezt a szöveget beépíti a beszédébe. A Bambinak köszönhetően ma például egész nap így köszöngetett: 'Jó reggelt, kiherceg'.

- Ádám ma az ebéd után a domb tetejéről meglátta a tengert, azonna akart is menni fürdeni és nem értette meg, hogy az út nem a meredek fenyőerdőn keresztül vezet, hanem vissza kell még mennünk az autóhoz. El lehet képzelni, micsoda tragédia volt ez...

- Szobatisztaság téma: feladom, elhalasztom. Azóta az elújságolt esemény óta Ádi nem kapott 2 napig pelenkát, csak kisnadrágot vagy fürdőgatyát. Pisivel egyszer sem értünk el a wc-ig, mikor szólt, már be volt pisilve, a kakit pedig 2 napig szerintem direkt visszatartotta. Ma engedte a fürdőgatyába (mindkettőbe, hogy örüljek) és nem is szólt, mint korábban. Pedig nem erőltettem, dícsértem, ha le akart jönni a wc-ről, levettem, kérdeztem sokszor, nem kell-e. De úgy tűnik, még nem igényli, boldogabb a pelusában. Hát legyen :)

- Tündéri fiú amúgy, ma egész nap takarított utánunk: ha koszt lát a földön, viszi a szemetesbe, szemetes melletti üvegeket mi direkt ott hagyjuk a földön, ő beteszi a szemetesbe, segít söpörni, pakolni, bevásárolni, felmosni :) Sőt, már fogat mosni is tud/szeret :)

- Egész nap elszórakozunk azon, ahogy önálló mondatokat alkot a saját gondolatai alapján. Így például megtudjuk, hogy vége van szegény szúnyognak, hogy a szőlő szép, hogy a hűtő büdös, hogy én a sonkát szeretem és hogy ő már nem csak a vízbe dob kavicsot, hanem a tengerbe is. Sajnos a vicces mondatok nagy részére már nem is emlékszem, de igyekszem majd párat felírni a telefonomba, csak az emlék kedvéért.

 /Folyt. köv./

Hamarosan jön egy hosszabb beszámoló a második-harmadik hét történéseiről, addigis meg kell emlékezzek a tegnapi és a mai napról, amikor a fiunk:

- először mondta magától, általa kreált mondatban a parton kavicsdobálás közben, elmélyülten, maga alá motyogva, hogy "Ádám szereti a apucit. Ádám szereti a anyát. Ádám szereti a tengert. Ádám szereti csokit. Ádám szereti a bureket. Ádám szereti nénit. Ádám szereti fiút" (utóbbi kettőt még nem azonosítottuk be, de igyekszünk nem gyanakodni gyerekrablókra, előbbitől pedig olvadozunk)

- először ment ketteske a wc-be. Igaz, hogy csak 2 bogyó, amit rá 5 percre egy hatalmas adag pelusos pakk követett és igaz, hogy előtte a strandon 3 fürdőnadrág is bebogyósodott, én pedig többet voltam a wc-ben gatyát mosni, mint a vízben, de talán épp ez utóbbi kellett a sikerhez. A mosást megelégelve amikor este Ádám szólt, hogy büdös, azonnal vittem a wc-re, ráültettem és láss csodát, jött, aminek jönnie kellett. Szóval most örülünk, dícsérünk és akár akartam, akár nem, a nyaralás utolsó hete a szobatisztaság jegyében fog zajlani, ha már elkezdődött. Őszintén megmondom, itt is volt már az ideje, pár hete Ádi egyre kevésbé marad nyugton pelenkázás közben, én pedig egyre nehezebben viselem a mindent szétkenő fenék látványát és szagát. (mondtam is neki egyik nap, hogy undorító, hát nem azonnal megtanulta és azóta is hajtogatja? Szegény fejem, de szégyelli magát...)

- először úszott teljesen egyedül, anélkül, hogy az apjába kapaszkodna. Persze, karúszó van rajta, de már teper, csapkod, a lába meg nem áll és fenemód élvezi. Amint kijött a vízből, menne vissza. Úszni. Pancsizni. Kaszkadőrözni (vízbe magát bedobáltatni). Még este 7-kor is. Korkodilkönnyekkel nyugtázva, hogy olyankor már nem a part, hanem a ház felé kanyarodik a babakocsi... 

/a kép trükkfelvétel, mielőtt bárki hívná a gyámügyet :) /

Nem tudtam (akartam/lusta voltam) mostanság blogolni, mert rengeteg dolog összetorlódott júniusban: Ádi névadó bulija, közös, 30. szülinapos nyaralás a családdal és fesztiválozás Orfűn, majd nyaralás tengeren. Illetve ezek előkészületei. Bocsika.

Pedig nagyon sokminden történt azóta, Ádámnak keresztszülei lettek, Ádám mondatokban beszél, Ádám önállóan eszik, Ádám kézenfogva sétál velünk, Ádám szimbolikus játékokba kezdett (amikor a bokor a busz és az ágait mozgatva nyílik és csukódik a busz ajtaja :) ), Ádám önálló személyiségként naponta 5000x próbálgatja szárnyait, korlátait, lehetőségeit és az én idegeim tűrőképességének határait. Szóval ő is elfoglalt, na :)

Most pedig, a nyaralás alatt különösen, hisz annyi minden új, annyi felfedeznivaló van. Én pedig álló nap csak szaladok utána, tanítok, mutatok, játszok, beszélek, kérek, tiltok, utasítok. Így nem sok idő marad holmi írogatásra, internetezésre, csak néha-néha. Ennek köszönhetően a nyaralás első hetének eseményeit is csak így kutyafuttában szedtem össze, hogy megmaradjanak az emlékeinkben:

Ádám tengeren, 1. rész (1. hét): 

• - Hajnali alvás a parkolóban, egy nem alvásra tervezett coupé-ban: megfizethetetlen élmény, amit szívesen kihagynék :) Ébredés után elmagyarázni a tettrekész másfél évesnek, hogy még egy órát várni kell, míg kinyit a recepció: kihívás :)
• - Ádika állapotai tengeren: Ádika boldog, Ádika szalad, Ádika játszik, Ádika hisztis, Ádikának mindenből mégkell, Ádika még mindig éhes
• - Nem találjuk a 33-as házat, mert nincs is olyan (mint utólag kiderül, átvariálták a számozásokat, csak erről elfelejtettek szólni)
• - A szállás pöpec, minden ki van találva, csak a hangyák találják meg első nap a tele morzsaporszívót (én hülye) és másznak keresztül a ház tetején kajáért
• - Főzni akarok, de nincs rendes kés, nincs krumplipucoló (mert ahelyett a kerámialap tisztítót hoztam magammal) és nincs gyufa a tűzhelyhez :) Jó móka.
• - Kiderül, hogy nem tudom, mi a gyufa angolul :)
• - A hűtő nem működik és erre akkor jövünk rá, mikor már telepakoltam kajával...
• - Azt mondták, lesz gyerekágy, de nincs. Helyette a földön, matracon és pokrócokon alszik a gyerek és valami hihetetlen módon élvezi. Nap közben is ott lazul :) 
• - Az eső második nap leszakad, rommá ázik minden, a nyitott ablakon át beáznak a polcon hagyott ruhák. Feladat: keresni játszós meleg ruhát a gyereknek (amivel nyilván nem nagyon készültem) és kivinni sarazni az esőbe
• - A baba imádja a tornácot. Én is. Szuper élmény kint uzsonnázni és nézni, ahogy elsertepertél, homokozik, fűt-fát-levelet pakol ide meg oda. Csak sajnos néha megszökik, ami nem tesz éppen jót a szülői tekintélyünknek.
• - A baba egyedül eszik. Megül a széken. Falatozgat, kóstolgat. Megdicsérik az étteremben a hátunk mögött: a pincérek egymás közt beszélik, hogy nézd csak, a kicsi huszár egyedül, villával eszi a halat meg a rizst, hűha, de ügyes (anya pedig meghallja és hűha, de boldog…)
• - Utazás előtti program: Duna-Dráva nemzeti látogatópark, ide egyszer még vissza kell jönni, baromi jó - az utolsó egy órára érkezünk, de jó fejek, megengedik, hogy zárás után addig maradjunk, ameddig akarunk. Van fa játszótér, cicák, kavicsok, végelen fű, minden, ami kell. Van állatfarm is, a gondnok bácsi körbevezet minket, Ádi birkákkal barátkozik, disznót etet (illetve disznó orrába tömi a gazt :)). A gondnok bácsi 6 unokával el van ájulva, hogy ilyen bátor, vagány, dumagép gyereket még nem látott :D
• - Ádi új képessége: parancsolgat, mint Néró: Kijösz. Felvesz. Sétál. Szalad. Segít. (pl ha unja a sétát két lábon, nyújtja a kezét felém, hogy vegyem fel és közben közli (nem kéri, közli): Segít. )
• - Ádi és a tenger: tenger hideg, de a gyerek azért próbálkozik. Rendre meghátrál. Aztán az apját követve csak bemerészkedik. Úgy 5 percre. Lilára fagyva és vörösen üvöltve hozzuk ki a vízből. Mert ő még maradna. Tenger. Pancsi. Még. Üvölti :D
• - Legjobb móka: homokot szórni kézzel vagy lapáttal a tengerbe. Az apa által kreált mini pancsológödörben nyakig homokos-sárosan ülve matatni. Kavicsot dobni. Be. A vízbe. Mindezt naponta 50x felemlegetni.
• - Sárba ugrálás, kavicsozás séta helyett, háttérben a gyereken röhögő eladó lányokkal
• - Séta a belvárosban, halak etetése fagyitölcsérrel, óváros ezer lépcsőjét megjártuk oda-vissza és kiderült, hogy a baba nagyon spuri: egyik pillanatban még köszön a lépcsőn ülő néninek felfelé tartva, a következőben már megfordult és rohan lefele (persze nélkülem, ha el nem kapnám)
• - Tökéletes, hisztimentes nap, amikor minden a baba tervei szerint alakul :) - reggel séta, kavicsozás a parton, városnézés, túró rudi és nagy alvás. Délután pancsolás, strandolás apával, anyával, utána még egy kis szaladgálás, majd mese, pihenés, összebújva elalvás anyával
• - Megtanuljuk messzire eldobni a kavicsot és ez vicces. Ádi a nagy messzire eldobásban fejbe dobja magát egy elég nagy kaviccsal és ez nem vicces (de várható volt)
• - Fúvószenekar járja délelőtt a várost és random megállnak zenélgetni, tök jó :) Baba táncol és tapsikol a kocsiban, én is élvezem
• - A parton egy animátor srác minden nap megugráltatja a gyereksereget, megy a bugyuta gyerekzene, pörögnek-forognak rá a törpehadak. És ami még ennél is mókásabb, az a gyerekeket néző/fotózó/becsiccsentve szintén ugráló szülők körgyűrűje. A fiam persze ezt is tisztes távolból, a csúszda tetejéről nézi, onnan nevet a többiekre
• - Reggel két magyar csapat is elkap, alig tudunk kimenni a kempingből, annyi a megbeszélnivaló :) Délután új barátaink lesznek, a kisfiú Ádival egyidős, az anyuka földim, vannak kapcsolódási pontok :)
• - A takarítónővel már összehaverkodtunk :) A szomszédtól a gyerek már kapott is egy túrórudit. És még csak 2 napja vagyunk itt.
• - Vacsora: instant grill csirkemell, krumplipüré, friss saláta, prosek, parmezán sajt falatok, imádom :)
• - Első nap a szobatisztaságra nevelés oltárán: fél órán belül két összepisilt kisbugyi, a parton meztelen popóval pisi és egy kis egyéb is a homokra… ajjaj, nem fog ez nekem menni, vissza a pelushoz, a gyerek, lehet hogy már érett rá, de én még nem készültem fel :D
• - Délelőtt szaladunk kézenfogva a tengerparton, ugrálunk és tapicskolunk a vízben, tök élvezzük, filmbe illő jelenet :) Én nem terveztem, hogy strandolni fogunk, spontán jött, szóval alul egy fekete bugyi van csak rajtam, de a kutya nem veszi észre, hogy nem fürdőruha
• - Kiderül, hogy nem poén kihámozni a bekakált gyereket a strandon használt fürdőpelusból: ahogy húzod le a pelust, úgy esik a kezedbe a kaka. És még mindig érzem a szagát a kezemen, pedig már ki tudja, hányszor megmostam :(
• - Mindenféle hisztis nap ellenére nincs édesebb és megnyugtatóbb egy békésen alvó gyereknél...
• Folyt köv...