Ki ismeri a „sharenting” kifejezést? Az angol share (megosztani) és parenting (gyereknevelés) szavakból áll össze. Többet talán nem is kell mondanom, biztosan mindenkinek azonnal van kialakult és markáns véleménye a jelenségről :) Arról, amikor a közösségi oldal(ak)on idegesítő módon sok ultrahangos, "pocaklakós", babás, szülős, cuki vagy egyáltalán nem cuki gyerekes kép önti el az üzenőfalunkat és amikor eltűnnek a fotók az adott profil tulajdonosáról, a helyüket pedig megszámlálhatatlanul sok kép lepi el a gyerek(ek)ről, családról.

25-30 évesen egyre gyakrabban találkozunk ilyen fotókkal: az ismerősök, barátok, volt osztálytársak mind szerelmesek lesznek, eljegyződnek, a "kicsimmel" feliratú képeket és a fantasztikus nyaralós, ölelkezős fotókat gyorsan követik az eljegyzési bulik és az esküvő csodálatos képei. Ez után tudjuk, hogy hamarosan jön a folytatás: az elvetemültebbek pozitív pisilős tesztet tárnak a nagy nyilvánosság elé, a kissé óvatosak megvárják az első ultrahangképet, a legóvatosabbak kivárják vagy a bűvös 12-14 hetet vagy akár az utolsó hónapot is, mielőtt feltöltenék az első pocakfotót. Aztán jönnek a babafotók, gyerekfotók minden mennyiségben, minden nap/héten/hónapban, nincs megállás... 

Hajózás a Tiszán Átlagos fotó, ha nincs gyereked	Hajózás a Tiszán Átlagos fotó, ha van gyereked

Kiakasztóak ezek a lelkes szülők, különösen ha:

- egyedülálló, a párkapcsolatra vagy családra még egyáltalán nem gondoló személy vagy

- párkapcsolatban élsz, de nem terveztek gyereket és frászt kaptok mindenkitől, aki ennek okait firtatja tőletek és próbálja elmondani, mi mindenből maradtok ki, ha...

- párkapcsolatban élsz és már régóta szeretnétek gyereket, vágytok/vártok rá. (Sajnos ez így van. Van, aki gyerekes családokkal sem tud találkozni, annyira mélyen fáj neki a "sikertelenség", a meddőség, a kudarc és az, hogy másnak sikerült/könnyen megy... én konkrétan a harmadik várakozással teli év végére olyan mélyre süllyedtem, hogy nem voltam képes személyesen találkozni terhes vagy kisgyerekes ismerőseimmel :)

- alapvetően nem szeretsz semmit túlzásba vinni

- nem hoznak lázba a gyerekek

- olyan ember vagy, akit mélyen érdekelnek a gyerekek személyiségi jogai és felháborítónak tartod, hogy az idióta szülők ezeket mennyire figyelmen kívül hagyják és mennyire nem törődnek azzal, hogy mit fog szólni csemetéjük 5-10 év múlva a "kiteregetett" családi élethez.

Bevallom őszintén, elég sok fenti csoportba beletartoztam én is: életkoromtól és aktuális élethelyzetemtől függően mindig volt rá indokom, hogy miért irritált a sharenting jelensége. Ehhez képest a jelen: hááát... aktív Facebook posztoló vagyok. Sőt: Instagram oldalam is tele van a gyerek képeivel. Sőt: blogot vezetek róla :D

Szóval ha te, kedves olvasó a fentiek közül jelenleg beletartozol valamelyik csoportba és őszintén utálod az összes lelkes anyukát és apukát (de inkább anyukát), kérlek, olvasd el az alábbi pár pontot, mielőtt ítélkezel.

Ha korábban annyira nem értettem egyet a milliószámra feltöltött szipiszupicuki babafotóval, miért estem én is bele ebbe a hibába? 

Mert:

- visszanézve a régi képeimet és összehasonlítva mostaniakkal, meg kell állapítanom, hogy embert/gyereket fotózni sokkal érdekesebb, izgalmasabb, időállóbb, mint amiket régen fotóztam. Mennyivel jobb emlék lesz a másfél hónapos fiam első mosolyát nézni a család számára, mint a legutóbbi buliról, kirándulásról feltöltött tájképemet vagy egy fotót a cipőmről/vacsorámról? (akinek nincs gyereke és azt akarja, hogy ne legyen unalmas a tájképe és ő is rajta legyen, észrevettétek, hogy mindig a lábát/cipőjét fotózza? Ha exhibicionistább, akkor természetesen szelfizik :)

- messzire sodródtunk egymástól. A barátok, a család szerte az országban vagy a világban, kinél mi. Nem tartjuk a kapcsolatot napi szinten, mindenki borzasztó elfoglalt, örülünk, ha havonta/félévente/évente összefutunk. De egy gyerekre mindenki kíváncsi, különösen a nagyszülők, a közeli rokonok, barátok. Ők igénylik az információt, imádják a babafotókat, minden újdonságnak velünk együtt örülnek és várják az újabbnál újabb képeket. És nincs egyszerűbb módja a tájékoztatásnak, mint feltölteni egy albumot a Facebookra vagy feltenni egy videót a Youtube-ra. Arról már nem is beszélek, hogy a gyerekes barátnők/közeli vagy távoli nőismerősök egymás gyerekeinek legnagyobb rajongói :)

- egyszerűen annyi sok izgalmas, gyönyörű, első és megismételhetetlen pillanat van egy gyermek életében, hogy nem lehet róla eleget írni, fotózni, videózni. Még akkor is a feledés homályába merül millió megismételhetetlen másodperc, ha az ember olyan lelkesen dokumentál, mint például én :) 

- egy baba születése akárki akármit mond, valóban a világ legnagyobb csodája. Minden család saját csodája. Egy és egyedülálló. És éppen ezért csodálatos. És ezt a csodát büszke, boldog szívünk szeretné megosztani mindenkivel, az egész világgal. Napjainkban pedig a közösségi média erre a legegyszerűbb/legnépszerűbb platform.

- valljuk be, nagyon sok anyuka egyedül van. Messze a szülők, messze a család, új családunk kiszakadt a támogató-óvó közegből. Sokan közülük csak ülnek otthon egyedül, segítség nélkül reggel 6-tól este 6-ig, csak ők és a baba és a szoptatás közben karnyújtásnyira elérhető életmentő okostelefon: amin utána tudunk olvasni a kételyeinknek és megoszthatjuk örömeinket, gondolatainkat. Fotóinkat. Videóinkat. És várjuk a hozzászólásokat, like-okat, ha büszkék vagyunk, várjuk a megerősítést, ha bizonytalanok vagyunk, várjuk a támogatást, ha fáradtak/kimerültek vagyunk. Így tartunk kapcsolatot a külvilággal akkor is, ha egész nap nem mozdulhatunk ki a lakásból, így szerzünk lelki támogatást a nehezebb napokon is. Így közöljük örömeinket és bánatunkat is. Ebben nőttünk fel, ehhez szoktunk hozzá, miért pont a gyerekáldás változtatna a szokásainkon? Komolyan, kezdő anyuka számára nincs is jobb dolog, mint egy őszinte, támogató anyukás facebook csoport :)

- és persze pont ugyanannyira könnyű túlzásokba esni gyerekkel, mint egy új kiskutyával/cicával, autóval, hipermenő nyaralással, lakással, egyszóval bármi lehet túl sok, nem csak a babafotók.

A fentiek ettől még nyilván még nem jelentenek indokot arra, hogy telepakoljuk mások üzenőfalát 10 egyforma fotóval, meztelen gyerekképekkel, kétszázasával feltöltött albumokkal, totál unalmas videókkal, csak nekünk vicces gyerekszövegekkel, szóval azért érdemes ezt is okosan csinálni annak érdekében, hogy anyaként ne köpjük szembe korábbi önmagunkat:

Használjuk ki a social média adatvédelmi lehetőségeit:

- a tömeges gyerekfotókat, videókat tartogassuk a családnak és közeli barátoknak létrehozott zárt csoportunknak, küldjünk róluk privát linket

- ha még ennél is több, mások számára érdektelen képet, videót, szöveget szeretnénk feltölteni, osszuk meg ezeket anyukás csoportjainkkal, amiknek tagjai vagyunk. Anyaként sokkal jobban toleráljuk egymás gyerekét, sőt, szeretjük látni a babákat. Nincs lelkesebb like-oló, mint egy anyabarát :)

- ne tegyünk gyerekfotót/videót publikussá, maximum ha nagyon ragaszkodunk hozzá, 1-2 képet. (vagy ha olyan jó a videó, hogy szeretnénk vele pénzt keresni :) Legyünk tisztában azzal, hogy ezek mindenki számára hozzáférhetőek.

- mielőtt bármilyen fotót/videót megosztunk, gondolkodjunk el azon, hogy 5-10 év múlva ennek a képnek vajon örülni fog-e csemeténk vagy azonnal leszedeti/törölteti velünk. Bármilyen kételyünk felmerül, NE töltsük fel az adott fotót. Sőt, ha bármilyen poszt kapcsán kételyünk merül fel, NE posztoljunk. A megérzések szinte mindig jók.

- a mennyiség helyett a minőség legyen a szempont: Senki nem kíváncsi ugyanabból a szögből egymás után ellőtt 6 fotóra, éppen elég, ha kiválasztjuk a legjobbat és azt töltjük fel

- azért néha mi is szerepeljünk saját üzenőfalunkon :)

- És egy utolsó, a saját személyes mániám: a profilkép a mi profilunk, rólunk szól, mi szerepeljünk rajta. Persze, a gyerek is egy "részünk", de legalább itt maradjon meg az identitásunk, itt látszódjon, hogy a profil tulajdonosa önálló személyiség, nő, nem pedig "csak" anya. 

Nem mondom, hogy a fenti szabályokat én például mindig betartom, sőt. Az elején rengeteg felesleges fotót feltöltöttem, minden pillanatot megörökítettem és megosztottam. Aztán ahogy a baba elindult, szaladni kezdett, egyrészt szinte lehetetlenné vált rendes fotót készíteni róla, másrészt idő sem volt rá, sem a fotózásra, sem a képek feltöltésére/válogatására. Menet közben viszont egyre többször éreztem, hogy huh, ez már a második fotó a héten, lehet, hogy sok lesz, már én is idegesíteném saját magamat. És nem féltem refaktorálni. Csoportokat alakítottam ki, a korábban minden baráttal megosztott képeket korlátoztam egy belső csoportra és azóta is minden feltöltött fotónál pontosan tudom, hogy kinek szánom, kit érdekelhet és mi az, ami még belefér az én ízlésvilágomba is. Sosem késő ezt elkezdeni.

A közösségi média számtalan eszközt ad a kezünkbe ahhoz, hogy személyre szabjuk közléseinket. Éljünk velük azért, hogy a rólunk/családunkról/gyermekeinkről szóló információk azokat érjék el, akiket érdekel, hogy mi van velünk és kíméljük meg azokat az "unfollow" vagy "hide" gomb megnyomásától, akiket hidegen hagynak életünk apró részletei.

Akit pedig tényleg minden pillanat érdekel, annak küldjünk privát hozzáférést tárhelyünkhöz :)