Ha azt írtam, Bori után éreztem a babát, akkor most azt mondom, az inkább érzésecske, sejtés, sugallat volt ahhoz képest, amit ma délután 5 körül produkált a drága :)

Épp mosdóban voltam és öltöztem fel (több mocskos részlet nem lesz, ígérem :))) mikor hirtelen 4-5 nagyobb box-ütést éreztem a hasam alján. Felkaptam a fejem, hogy úristen, mi ez, görcsök vagy mi? De nem fájt, egyszerűen csak kip-kop, kip-kop... Azóta is érzem, igaz kicsit kevésbé, de rendszeres időközönként kapok pár 'buborékot' ahogy az internetes nyelv hívja. Bár a magyar nyelv a "szakmám", azt hiszem, nincs rá szó, hogy leírjam az érzést, hogy mi is volt ez. Nem fájdalom, nem kapirgálás, nem összehúzódás, nem rángás, nem szúrás, inkább talán egy lüktetés-csipkedés-ütés keverékéhez tudnám hasonlítani. Mindenesetre szuperjó volt és naná, hogy megkönnyeztem, hogy mozog az én babám és érzem :D

Úgy tűnik a kis bogár mindent nagyon gyorsan csinál, hamar mutatta a nemét, hamar mocorog és jelzi ittlétét, olyan lesz, mint én, mindent el fog sietni és mindent azonnal akar majd :) Nem baj, mert lesz, aki megérti.

Hirtelenségemet és "nem várok" hozzáállásomat tükrözi, hogy hiába fogadtam meg, 5 hónapig semmit nem veszünk (végülis csak 1 hónappal siettem el :) a napokban sikerült beszereznem a baba első ruháit. Konkrétan azonnal 40 darabot :DDDD

Ne nézzen senki idiótának, nagyon jó vétel volt és nagyon olcsón ;). Egy anyuka pénzhiány miatt szabadulni akart kisfia cuccaitól és az összes téli-tavaszi ruhácskát bepakolta és eladta csomagban, 4500 Ft-ért. Elmentem, megnéztem, nagyon jó állapotú, szép kisruhák voltak, a nagy részük ráadásul jó kisfiúnak-kislánynak a kezdetektől úgy másfél évig. Szóval szerintem mindenki egyetért velem, hogy ezt nem lehetett kihagyni :)

Kedves kis Kung-Fu pandámnak tehát már most van egy saját gardrób polca tele a cuccaival, amik idekint várnak rá... 

Arról nem is beszélve, hogy fejben-papíron meg van tervezve és elő van készítve a helye, kitaláltam mi hová kerül, kirámoltam és kipucoltam egy hétvége alatt a lakást, lelkesedésemben felszabadítottam a szekrények/polcok felét és még sorolhatnám, hogy mi mindent hozott ki belőlem a fészekrakó ösztön. De ez majd egy következő bejegyzés története lesz...

Azt hiszem, baba nem szereti nagyon Péterfi Borit :( Tegnap voltunk koncerten, kicsit megtáncoltattam, cserébe egész éjjel nem tudtam aludni, olyan furcsa érzés volt a hasamban. Vagy visszaadta, gondolta, szenvedj te is mami vagy lehet, annyira élvezte, hogy felpörgött tőle órákra? :DDD

Találtam egy jó Bori számot, küldöm neked picibaba és légyszi ma hagyj aludni :)

Problémák nélkül teljesen eseménytelen és normális az élet, már-már hihetetlen, hogy mennyire :) Ezért is vártam annyira ma az első terhesgondozást, hogy újra megbizonyosodhassak róla, tényleg terhes vagyok. Hát ja, aki el lett kényeztetve az elején mindenféle tünettel és heti 2 ultrahanggal, az igen nehezen bírja ki, hogy 3 hétig nincs kézzelfogható jele a kisbabája létezésének. De ma megnyugodtam, a kötelező állami terhesgondozás részeként igénybe vett ultrahang vizsgálat ugyanis gyors volt és lényegre törő: baba van, szívhang van, normál, fej és ülőméret rendben, magzatvíz rendben, gyerek kifejezetten élénk.

Szóval él és virul és élénk és nemsokára (pár hét) már érezni is fogom az élénkségét, onnantól gondolom nem is fogok kétkedni a létezésében ;)

A terhesgondozás egyébként meglepően személytelen és gyors volt, pár perc alatt lerendezte kusza kórtörténetem a nővér/ápolónő, aki nem épp a világ legkedvesebb nője és az UH-t is olyan gyorsan elintézték, hogy észre sem vettem, már kint voltam. De legalább végre eljött az az időszak, hogy nincs szükség hüvelyi ultrahangra, már minden látszik hasin keresztül is. Végérvényesen rendes kismama lettem, ollé :))))

És hogy hogyan telt a 14. hét? Teljesen normálisan, dolgoztam, pihentem, filmet néztem, hétvégén hajóztunk és grilleztünk, igazán jó volt :) Párom szerint nem okozok izgalmakat, mert mindössze kétféle állapotom létezik mostanában: éhes vagyok vagy teleettem magam :DDD És ez így is van. Szerencsére a súlyomon nem látszik, most tartok plusz másfél kilónál, az ilyenkor teljesen jó adat.

Persze beiktattam néhány kismama programot is, úgy mint :

- másik, ismerős kismamákkal való kapcsolatfelvétel, levelezés, telefonok és tapasztalatgyűjtés (végre megtaláltam azt a célcsoportot, aki bírja több órán keresztül a baba-mama témákat :)))

- boltokban kószálás és minden kisruha/játék/bútor megfogdosása majd gyors elhagyása "még nem veszünk semmit" felkiáltással (bár egyre nehezebben megy, úgy érzem, hamarosan becsúszik az első babaruha pakk :D

- kismamajóga - na ez a világ legviccesebb dolga. Egyrészt szinte csak nyújtást szolgáló mozdulatsorok vannak, abszolút könnyűnek tűnnek, de aztán kiderül, hogy nemcsak, hogy lehetetlen megcsinálni egyik-másik gyakorlatot, de másnap addig teljesen ismeretlen izmok határozott érzésével ébred az ember. Alapvetően tetszett a jóga, több blokkban vannak a gyakorlatok, minden blokk után relaxálunk, elképzeljük, milyen jó is nekünk a mozgás, majd relaxálunk tovább pocakra tett kézzel és érezzük, milyen jót tettünk a babának. Ez utóbbit olyan szépen, kedvesen mondja el a videón az oktató, hogy első hallásra rendesen megríkatott vele. Persze, hogy abban a pillanatban ért haza férjecském, aki ajtónyitás után mit lát, hogy megint sírok :) Kérdezi, mi a baj, erre én: "semmi, csak jógázok" :DDD nincs férfi, aki ezt értelmezni tudná :)

- meseolvasás: sosem gondoltam volna, hogy az internet tele van mesékkel, hangoskönyvekkel, mesékkel videón, stb. Forrás van bőven, csak győzzön válogatni az ember. Azt olvastam, jó a babának, ha olvasgatok neki, gondoltam, úgysem lát senki, egyáltalán nem lehet gáz és ciki, ha itthon egyedül nekiállok hangosan a semmibe felolvasni valami borzasztóan bugyuta mesét. De gáz és ciki. És közben rettentően vicces és érdekes élmény. Az ember figyeli önmagát, mintha tényleg itt lenne valaki. Vajon jól olvasom, érthetően ejtem a szavakat? El tudom-e eléggé változtatni a hangom a különböző karakterekhez? Csupa-csupa kihívás :) Azért kicsit szomorú is vagyok, hiszen régen mese és versolvasó versenyeket nyertem, most pedig küszködök a szavakkal, a szép kiejtéssel... Lehet ezt az egészet nem is azért találták ki, hogy kommunikáljon az ember a babával, hanem hogy legyen ideje felkészülni arra, amikor majd élesben kell meséket olvasnia. Az is eszembe jutott, hogy mi lenne, ha verseket, újságot, e-maileket, szerződés-terveket olvasnék fel neki? Gondolom baba azt is élvezné :DDD Majd ha már mozogni fog és érzem is, azt tervezem, hogy számtalan dolgot kipróbálok vele: megnézem, mire pörög be: Metallicára vagy Mozart-ra, sütire vagy pogácsára, mesére vagy versekre :)) 

Hát így telnek a napok, nem történik semmi és ez olyan furcsa és egyben olyan jó ;)

Jövő héten viszont izgiségek jönnek, AFP vizsgálat, újabb részletes ultrahang, stb. Szóval van program. Lehet tényleg észre se fogom venni, olyan gyorsan elrepül a várandósság időszaka...

A mai nap tanulsága: terhesen még a shoppingolás is fárasztó. Úgy is, hogy közben eszem, iszom és leülök pihenni. Párom szerint jegyezzem meg későbbre is, hogy már nem szeretek vásárolni :))) Mi jön még? 

Azért persze sikerült beszereznem egy szép cipőt és pár csini pólót ;)

Annyira nincs semmi bajom fizikailag az elmúlt napokban, hogy már az a bajom, hogy miért nincs. Persze ha ki is mondom, milyen jól vagyok, babóca azonnal jelez és még aznap rámküld pár méhösszehúzódásos késszúrást, nehogymár kétkedjek a létezésében :))

Közben pedig azért hogyismondjam, nem állok éppen a helyzet magaslatán, csak éppen mostmár nem a testem jelez, hanem elkezdődött szellemi és lelki leépülésem.

Ami a következőkben fejeződik ki:

- konkrétan minden nap többször azon kapom magam, hogy nem jut eszembe a megfelelő szó / rossz kifejezést mondok valami más helyett / elfelejtem, mit akartam mondani és azt, hogy mit akartam csinálni. Olyan vagyok, mint egy öregasszony. Ami talán nem is lenne baj, ha nem dolgoznék és ha nem lenne fontos emlékezni arra, melyik ügyféllel mit beszéltem :) 

- idegbajos lettem, ezt sose gondoltam volna. Apró kis kellemetlenségek annyira ki tudnak borítani, hogy ugyan nem sírok és török-zúzok, de képes vagyok rágni magam fél napig egy negatívabb hangvételű e-mailen, egy építő jellegű kritikán, amivel a munkámat illetik, stb. Ez pedig elég gáz, tekintve azt, hogy a nap nagy részében ilyen e-maileket szoktam kezelni és a grafikai terveim is a folyamatos visszajelzések alapján véglegesednek. Vagyis véglegesednének, mert jelenleg azt játszom, hogy megcsinálok valamit, kapok rá visszajelzést, amin felhúzom magam és egy napig nem vagyok hajlandó hozzányúlni az adott dologhoz. Másnap megnyugszom javítok, visszajeleznek és így tovább :))) Értem már, miért javasolják a kismamáknak a munkaidő csökkentését. Nem lehet úgy dolgozni, hogy az ember közben frusztrált a feledékenysége miatt és feszült minden csip-csup dolog miatt. Persze nem mondom, hogy mindezek ellenére nem élvezem, mert imádok dolgozni, alkotni és látni, hogy csupa szépet, jót hozunk létre. Csak most kicsit meg kell barátkoznom az új helyzettel. Nem csak nekem, a körülöttem lévőknek is (szegény muci :)

Azt mondják egyébként, hogy a feledékenység a terhesség természetes velejárója, ugyanis ilyenkor a kismama minden szabad kapacitását és gondolatát a várva várt kisbaba köti le, az érkezés körüli teendők, a tervezgetés és az, hogy minden rendben legyen. Mondjuk ebben lehet valami, szellemi leépülésem másik szép példája, hogy valóban nagyon sokat gondolok magunkra. Tegnap konkrétan 100 soros, 6 oszlopos excel táblát alkottam, melyben összeszedtem a baba érkezésével járó összes beszereznivalót, bontásban aszerint, hogy mi kell a mamának, a babának és mi kell a lakásba. Külön jelöltem ám, miből vállaljuk a használtat és miből ragaszkodunk az újhoz, valamint, hogy melyik terméknél mire kell figyelni a vásárlás során. Az elkövetkező hetek projektje az lesz, hogy tételenként felkutassam a legjobb ár-érték arányú termékeket :) Nem igazán normális, ugye? :))) Emellett sokat gondolunk rá ketten is, már beszélgettünk arról, vajon milyen lesz kamaszként, felnőttként, milyen sportot fog szeretni, zseninek vagy boldognak neveljük-e :DDD 

Szóval kezdek elég unalmassá válni a korábbi érdeklődő énemhez képest :)

Az jutott tegnap eszembe, hogy egy évvel ezelőtt ilyenkor, mikor már nagyon vágytunk rá, hogy sikerüljön teherbe esnem, ahogy tudtam, kerültem az olyan nőket, mint amilyenné most én kezdek válni. Nem szerettem és egyben irigyeltem is őket. Utáltam, hogy egyfolytában a gyerekről beszélnek, mintha nem lenne más érdekes és értelmes téma a világon. Nem értettem, hogyan lelkesedhetnek ennyire. És persze irigykedtem, hogy én ezt ki tudja, átélhetem-e valaha.

Nos, kedves természet Úr és kedves Kiskrapek, köszönöm a leckét, amit az elmúlt hét során megtanítottatok nekem: akármennyire is szeretnék különbözni másoktól, vannak dolgok (női dolgok), amikben sosem fogok :)))

És köszönöm azt is, hogy Nincs Semmi Baj.  

* Fodor Ákostól loptam a címet, nagyon szeretem ezt a gondolatot :)

Kéremszépen csupa izgalom és meglepetés ez a terhesség :)

Múlt héten voltam a 12 hetes genetikai ultrahangon, ahol dokibácsi apuci jelenlétében leltárt készített a kis manóról. Namármost a következő történt: A váróban összefutottam az egyik volt kórházi szobatárssal, aki mikor megtudta, hogy 12 hetesre megyek, mosolyogva közölte, a doki neki már ilyenkor meg tudta mondani a baba nemét. Nem igazán hittem neki, ez nagyon ritka dolog ilyen korán. Azért a biztonság kedvéért mikor elmentem a mosdóba, gondoltam beszélek az én babámmal, vagyis megkértem szépen, hogy ha már most először találkozik vele a papa is személyesen, tessék szépen, jól viselkedni és ne tessék elbújni és mutassunk meg mindent, amit tudunk, hadd örüljön apuci :D

És a mi drága kis csöppünk, nagyon büszke vagyok rá, mert úgy szót fogadott, hogy csak na :) Remélem, egy-két év múlva is ezt mondhatjuk majd el róla :)))

Szóval befeküdtem a vizsgálatra, a dokibácsi pedig nekiállt számba venni, mink is van már. Olyan megdöbbentő, hogy bár még csak 6 cm az ülőmagassága, már minden fontos kis szerve kifejlődött: láttam dobogni a szívét, láttam mind a 4 szívkamrát, a gerincét, az orrcsontját (ami a down-kór szűrés miatt fontos), a csöpp talpát, kezeit, lábait, a veséit és a köldökzsinórt is. Az orvos folyamatosan tekergette a vizsgáló eszközt (mivel a pici nagyon ficánkolós kedvében volt) így egyfolytában változott a kép, kereste a "leltár" elemeit, és sorolt monotonon mindent a nővérkének. Aztán egyszercsak valami ilyesmit mondott: " ...itt van az orrcsont, a lábak, alsó-felső végtagok rendben, itt egy pöcs....

Erre én mint aki nem hallotta jól (nem is hallottam jól :))):

"Micsoda????"

Erre a doki:

"Igen, az ott egy kuki, be is írom. Persze sosem biztos, de ez egész jól látható..."

Szóval a kis drágám tényleg mindenét megmutatta :DD Gondolkozhatunk tehát a fiúneveken, várom továbbra is az ötleteket. A jelenlegi befutók: Viktor vs Alex. Mindkettő jelentésében megidéződik, hogy a mi drágánk egy igazi győztes. De még semmi nem eldöntött ;)

Íme az első bizonyíték:

Üdvözlünk, kiskrapek :DDDD

Mondjuk ha kiderül, hogy kislány, az se baj, igazából ígyis-úgyis micimackós lesz mindene :)))

Ja és a másik lényeges dolog: a leltár elkészült és minden rendben találtatott, minden adat tökéletesen megfelel az elvártaknak. Dokibácsi így engem is kicsit hosszabb pórázra engedett, azt mondta, mehet a hajfestés, a strandolás (nem forró termálvízben) és mászkálhatok is megerőltetés nélkül persze.

Ami azt jelentette, hogy ma az első utam a fodrászhoz vezetett, csináltattam magamnak egy könnyű, nyári, vagány kismamás frizurát ;) A hónap további részében pedig megyek mindenféle vizsgálatra, ellenőrzésre, terhesgondozásra, holnap meglátogat a védőnőm, szóval zajlik az élet, beindult a gépezet.

Apropó kismamaság: őszintén szólva nagyon élvezem, pláne mert a hiperstimunak köszönhetően annyira kitágult a hasam, hogy nekem már most, a 3. hónap végén szépen látszik a pocim, le se tagadhatnám.(és mindemellett 1 hónap alatt, amióta a kórházból kijöttem, még semennyit sem híztam, ügyes vagyok :)

Mit élvezek? Hogy ingyen pisilhetek mindenhol és még előre is engednek. Hogy kedvezményeket csikarhatok ki. Hogy az emberek sokkal kedvesebbek, türelmesebbek velem. És a legfontosabb, hogy nagyon jól érzem magam végre, elmúlt minden zavaró testi tünet, a lelkem is megnyugodott és tele vagyok energiával.

Azt hiszem, mostantól számolom a gondtalan, laza II. trimesztert :) Kezdődik a buli, megyek és megmutatom a világot kiskrapeknak :DDDD

(persze vigyázok magamra, nem kell ám mondani, semmi olyat nem csinálunk, amit nem szeretnénk ;)

A napokban láttam egy filmet a tv-ben, ahol a főhősnő terhes lett és egy nap alatt produkálta az összes terhességi tünetet (hányás, kívánósság, fáradság, mellek, stb). Egy kedves ismerősömmel beszélgetve, aki babát szeretne és minden apró, menstruáció előtti jelben a terhességet látja (ahogy én is eddig) szintén előjöttek ezek a gondolatok, ő is hirtelen érezte a tüneteket és többet is egyszerre. 

Ami egy nagy hülyeség.

Nem is értem, hogy a szakmai oldalak/könyvek miért nem fogalmaznak egyértelműen a témában és miért engedik, hogy a filmekben folyton azzal találkozzunk, hogy valaki terhes lesz és azonnal, kb az 5. hét elején produkál minden tünetet. Minden babára váró nőnek el kéne mondani, hogy:

1, A mens előtti kamu tünetek a premenstruációs szindróma (PMS) tünetei jellemzően

2, A terhességi tünetek NEM a 4. hét elején/közepén kezdődnek (vagy ha igen, az ritkaság) és NEM egyszerre érezhető az összes tünet, hanem egymás után, egészen a 12. hét végéig.

Persze a fentiek sem igazak mindenkire, csak a nagy átlagra, hiszen a legfontosabb, amit a terhességről és a tünetekről tudni kell, az az, hogy minden nő más és más, minden eset abszolút egyedi.

A kórházban láttam csak a fogmosás gondolatától hányó kismamát, de láttam a 12. hét végére 10 kg-ot fogyott, háromszor is kiszáradt kismamát, aki mindent kihányt magából, de olyan is volt, aki csak onnan tudta, hogy terhes, hogy látta az ultrahangon, amúgy semmi más nem utalt rá. Az egyik ikres szobatársam például azt mondta, az egyetlen terhességi tünete a gyomorégés volt, ami ikreknél, duplázódótt hcg szintnél különös, de attól még létezhet ilyen.

Én is kíváncsi voltam, a hiperstimuláció után milyen terhességi tüneteim lesznek és mikor.

Íme az eddigi lista:

• kissé megnövekedett éhség és válogatósság csökkenése (6. héttől)
• jobb szaglás, néhány szag (pl.: cigi) kellemetlenné válása (6-8. hét közt, azóta elmúlt sajnos, pedig élveztem :)
• gyomorégés - nem rendszeresen, csak 1-2 alkalommal (6. héttől folyamatosan)
• érzékenység - nem sokkal vagyok sírósabb/meghatódósabb a korábbiaknál, annyi a különbség, hogy babás, kisgyermekes témákon, filmeken, videókon, szövegeken előszeretettel pityeredek el kb 5 másodpercre (7. héttől folyamatosan)

Nem is olyan vészes, úgy tűnik, a macerásabb dolgok elkerültek, se egy erős mellfeszülés, se hányás, se folyamatos émelygés, se irracionális hangulatingadozások. Köszönöm, kicsibabám :D Vagy a végére tartogatod a mulatságot? :)))

Amit viszont már várok, az az a pillanat, amikor először fogom érezni megmozdulni. És amikor először mutatom meg a páromnak, hogy mozog a pici. Azt hiszem az lesz az a pillanat, amikor ő is felfogja, mi történik velünk. Amit én már tudok, hisz érzem. Hogy egy új élet nő a pocakomban, ami örökké megváltoztatja majd az életünket.

Ja és a legutóbbi posztomra reagálok egy gondolat erejéig: azért néha félek :) Ma például fájt egy picit a hasam és mivel annyi minden van ott, sokszor fogalmam sincs, éppen mi fáj, mi a bajom. És ilyenkor nagyon megijedek, hogy jaj, ugye nem a babával van valami. Dehát hogy is lehetne, mikor ilyen kis ügyes, erős, bátor kis törpike volt eddig is :) 

Sok-sok minden kavarog bennem most, hogy kint vagyok a kórházból és van időm csendben lenni, önmagamban, párbeszédet fojtatni a gondolataimmal és a babával. És a legmegdöbbentőbb felfedezés, hogy már nem félek. Gondolom az itthoni, nyugodt környezet, az orvosi eredmények, a szeretteim közelsége, megnyugtatása segített benne, hogy a terhespatológián töltött idő alatt hallott rémtörténetek lecsengjenek bennem és arra tudjak koncentrálni, ami most igazán fontos: 

Hogy túléltük, (lekopogom) és túl vagyunk talán a nehezén és mostantól csak annyi a feladatom, hogy mindent megadjak ennek a kis kópénak, aki napról napra növekszik bennem, nem csak a testemben, hanem a lelkemben is. Értem is, miért mondják, hogy a terhesség feledékennyé tesz. Sok időt lefoglal gondolataimban a baba: hogy jól van-e, hogy nem lesz-e gond, hogy mi vár még ránk ezen az izgalmas közös úton, hogy milyen lesz, ha kibújik, hogyan fogjuk nevelni, hívni, becézni, ő hogy becéz majd minket. Milyen lesz babaként, kiskamaszként, én milyen leszek anyukaként, képes leszek-e egyensúlyban tartani a nőiességem, a munkám, a párkapcsolatom és az anyaságom...

Megannyi izgalmas kérdés és mégis. Felvetődnek ugyan a kérdések, de nem félek tőlünk, inkább kíváncsisággal vegyes izgalommal tekintek az ismeretlenbe. 

Persze ez nem azt jelenti, hogy a nap 24 órájában ez foglalja le a gondolataimat, sőt :) Van úgy, hogy egyszercsak eltelik a nap a pihenéssel vagy épp a teendőkkel vagy csak úgy :D és este, lefekvés előtt jut eszembe, hogy jaj, hát ma még nem is kommunikáltam a kicsikémmel. Ilyenkor a hasamra tesztem a kezem,  elmesélem magamban a napomat és jóéjt kívánok neki. És szólok apucinak, hogy ő se felejtse el az esti poci simit :)

Az érintéssel kapcsolatban:

Érdekes, de nem tetszik már a gondolat sem, hogy hónapokon belül mindenki a pocakomat akarja majd fogdosni :) Valahogy úgy érzem, ez a mi szentségünk, aminek bizonyos elemeit meg kell tartanunk saját magunknak.

Pont tegnap olvastam Vavyan Fable egyik könyvében egy szép gondolatot, ami szépen leírja, amit a terhességről és a házasságról gondolok én is:

"...Ezek szent dolgok. Úgy értem, meghitt ügyeinket át kell élnünk. Magunknak! Nem állítom, hogy egyedül, de kevésbé revüszerűen. Miközben a fizikai részéből csinálunk cintányéros felhajtást, a lelki oldala elsikkad, pedig az egész arról szól, hogy amikor az ember szerelmes, kézfogózik, babásodik, szül, akkor személyesen találkozik a csodával. Lehetőleg a szentségekre rátelepült iparágak nélküli, meghitt, mennél szűkebb körben. Az én bensőmben szimfónia szól! Nem hagyom, hogy a külső zajok elnyomják a zenét..."

Saját kiegészítésem a fentiekhez, hogy valóban ez tűnik a legfontosabbnak: meghallani a belsőnkből jövő zenét. Ez az, ami irányít, ez az, ami szavak nélkül is tudatja velem, hogy mi jó nekem és mi jó a babának. Nem kell 1000 ellentmondó jótanács, közhiedelmek és közhelyek és tiltások és kötelezettségek, elég, ha önmagamra és az érzékeimre hallgatok, amik mostanság amúgy is kiélezettek :D

Szóval a megoldásom: egy darab, általam elfogadhatóan gyakorlatiasnak ítélt könyvet vettem, mely végigvezet a terhességtől a baba 10 hónapos koráig. Ezt fogom olvasni. Ezen kívül pedig úgyis mindent megbeszélünk Csempikével :)  (Csempike az átmeneti nevünk addig, míg nem tudjuk, kisfiú lesz-e vagy kislány).

Apropó nevek: még nincs eldöntött nevünk, abban maradtunk, hogy ha megtudjuk a nemét, akkor gondolkozunk. Addigis listát írunk a szóba jöhető nevekről, várjuk az ötleteket :) Lánynevünk már van sok, fiúval bajban vagyunk, eddig mindet leszavaztuk :DDD

Mostanság pedig izgalmas napok jönnek: holnap végre hazautazunk a családomhoz, jövő héten újabb ultrahang, (már a 12 hetes) utána pedig az első házassági évfordulónk.