Tegnap este fél 10-től ma reggel 6.15-ig aludt egyhuzamban. Az összesen majdnem 9 óra. Azt kell, hogy mondjam, szerencsések vagyunk. :))

Még akkor is, ha ezért "cserébe" ránk tudja hozni a frászt: a minap hajnali 4 és fél 5 közt valamikor éktelen sivításra ébredtünk: a légzésfigyelő vert fel minket legmélyebb álmunkból. Ma sem tudjuk, hogyan, de pikk-pakk a kiságynál teremtünk. Én állítom, hogy álmomban hallottam a hangot és amíg a párom nem szólt rám, fel sem fogtam, hogy honnan jön. Ő azt mondja, nem hallotta a hangot, csak arra ugrott, hogy én rászóltam :)) Lényeg a lényeg, hogy egy rövid lefolyású infarktus, egy "becsszóra ígérem, hogy holnap tényleg megtanulom a sürgősségi lélegeztetést, hogy ne legyek tehetetlen ilyen esetekben és ne mindig a férjemre számítsak, mondván, neki van jogsija, így legalább eggyel több elsősegély tanfolyamon túl van, mint én" gyors gondolatmenet után már ott is álltunk, félhomályban a nappaliban, ahol a következőhöz hasonló látvány fogadott:

A probléma mindösszesen annyi volt, hogy a mi drága gyermekünk, aki még kúszni, mászni sem tud, már most képes arra, hogy éjjel a kiságy másik végébe varázsolja magát :) És így kikerüljön a légzésfigyelő hatósugarából. És hogy mindeközben bombatámadási helyszínné varázsolja a szépen vetett ágyat.

Nade mielőtt temetnénk is a figyelőt: anya fifikás: rájött, hogy baba egyelőre csak előrefelé közlekedik, így mostantól a kiságy végéhez közel fektetjük, így pillanatokon belül eléri a saját (de nem a figyelő) határait :)))

Ma sikerült zsinórban háromszor egymás után ugyanazzal a technikával elaltatnom Ádit :)) Ami unikum a maga nemében, hiszen eddig egy módszer sem vált be másodszorra. Lehet, hogy csak meghallotta, ahogy arról beszélünk, hogy lassan rendszert és szabályokat kell vinni az altatási rendbe, mert az órákig tartó hordozás és/vagy koordinálatlan ordítás hosszú távon nem megoldás, muszáj lesz megtanulnia egyedül elaludni. Biztos jól megijedt az előtte álló borzalmaktól és gyorsan úgy döntött, ezentúl jókisfiú lesz :)

Illusztráció sikertelen és sikeres altatásra:

Ismét megdőlt egy előzetes elképzelésem, be kell valljam: Hiába döntöttem el, én bizony nem leszek olyan anya, aki összehasonlítja a gyerekét más gyerekekkel, hát de bizony olyan vagyok :) Sőt. Azt gondolom, hogy az én gyerekem a legkirályabb. És azt hiszem, hogy teljesen objektív vagyok :D

Úgy képzeltem, nem fogok összehasonlítgatni, mert a racionális énem pontosan tudja, hogy minden baba más, ugyanúgy, mint ahogyan minden terhesség más. És mert fordított esetben nekem is rosszul esne, ha bárki más összehasonlítaná a sajátját az enyémmel. De az anyai énem egy tollvonással felülírt minden racionalitást, igenis összehasonlítok, akár akarok, akár nem :)   

Még megerősítést is kapok mindenfelől: a nőgyógyászom és az asszisztense szerint idősebbnek néz ki a baba, olyan értelmes a tekintete. A kismama, akivel együtt szültünk, ámélkodott azon, hogy Ádi mennyivel jobban figyel, mennyivel ügyesebb pár dologban, mint az ő kislánya. A védőnő szerint is nagyon fejlett a pici. (ők az objektív megfigyelők, a család és a rokonság véleménye ilyen szempontból nem ér) És igazuk van: Ádi már most nagyon figyel mindenre, látszik, hogy amikor ébren van, folyamatosan megfigyel, tanul, raktároz. Még 8 hetes sincs, de már átfordult egyszer, a kis kezecskéivel már tudatosan ütögeti a játékokat, ami érdeki, afelé nyúl a kezeivel, megtalálta a kis ujjait és vadul turkál velük mindenhol (legfőképp a saját szájában), sokat mosolyog és kifejezően gügyög, gagyorászik. Látszik, hogy értelmes, élénk kisfiúcska lesz.

Ja és ami szintén biztos: a fiam már most okosabb a VV6 bármelyik szereplőjénél :)))

Történelmi pillanat! Kisbabánk ma, hat hetesen és két naposan képes volt a hasáról a hátára fordulni!!! Anya és apa igazán büszke! :) Gyorsan utánaolvastam, nem igazán szoktak a babák ilyenkor még átfordulni.

Történt ugyanis, hogy este jól belakmározott a kis drága és emiatt úgy tűnik, a szokásos hason alvás nem jött be neki, úgyhogy úgy döntött, ő inkább ma háton alszik. Mindezt csöndben, különösebb sírás vagy óbégatás nélkül vitte véghez :) Mi már csak az eredménnyel szembesültünk.

Ha továbbra is ilyen ügyesen fejlődik, tőlem aztán bömbizhet mellette, amennyit akar. Aztán ki tudja, lehet, hogy éppen az elégedetlensége és szülei bénasága ösztönzi cselekvésre :))

Előszöris: megkövetem magam. Mielőtt Ádi megszületett, volt egy hibás feltételezésem. Folyton azt láttam kisgyermekes ismerőseimnél, hogy panaszkodnak arról, mennyire nincs idejük semmire, mégis egyfolytában a Facebookon lógnak. Sehogy nem értettem, hogy jön össze a kettő, elítéltem egy kicsit őket és azt gondoltam, én bizony sosem leszek ilyen léha anyuka. 

Nade: rá kellett jönnöm, hogy akkor, amikor egy napomból 8x30-40 percet a szoptatás visz el, helyhez vagyok kötve és egy kezem biztosan foglalt, akkor bizony nem sok esély van hasznosan eltölteni az időt. (Jó, persze, maga a szoptatás hasznos és igen, koncentrálok a babára :) Azért mégis: szoptatás közben nincs sok opciója az embernek: vagy bambulsz magad elé meredve (éjjel ez a jellemzőbb), vagy belealszol az etetésbe a gyerek helyett (nem javasolt), vagy bámulod a tv random műsorát (agyzsibbasztó ez is), vagy szerencséd van és van egy okostelefonod/kicsi notebookod/tableted, amin egy kézzel néhány alapvető műveletet el tudsz végezni: ha nagyregényt nem is írsz, az egy kéz éppen elég az olvasáshoz-görgetéshez, rövid szöveges üzenetek írásához és like-oláshoz :)) Szóval megfejtettem a rejtélyt és szégyen-nem szégyen, én is csatlakoztam a netfüggő anyukák táborához. (nem mintha eddig nem lettem volna az :D)

De nem is csak erről akartam írni, hanem egy másik tévedésemről is, miszerint én azt hittem, minél kisebb egy baba, annál több vele a tennivaló. HÁT NEM. :) Ádi pár napja töltötte be a bűvös hat hetet és már most nosztalgiával gondolok azokra a régi szép időkre, amikor még valóban az evés-pelenkázás-alvás menetrendből állt a napunk. Haj, de régen volt. Haj, de kényelmes volt. Még úgy is, hogy éjszaka 3 óránként kelni kellett hozzá etetni. Mostanság ugyanis az a módi, hogy bár az este nagy részét már ügyesen átalussza (8-9-től reggel 4-ig jellemzően, majd gyors etetést követően 7-8 felé ébred fel rendesen), cserébe a nappalokat sajátította ki magának. Anyának így mostanság se nappala.... se nappala :)

Így néz ki egy napunk, köszönhetően az én édes kisbabám örökös érdeklődésének és szüntelen figyelmének: reggel ébredés, reggeli, nézelődés míg anya és apa is eszik, pelenkázás, kis játék, első altatási kísérlet. 5-ből egyszer sikeres az altatás, a többi esetben max 15-20 perces pihenésről beszélhetünk csak. 10-11 környékén így az ébrenlét és a sírás, üvöltés, nyűglődés etetésbe csap át, majd ismét altatási kísérlet következik. Szerencsés esetben evés után bealszik. Szerencsétlen esetben bealszik ugyan, de kis idő múlva felkel a hasára, egy pukira, egy hangra, a saját kezére, ahogy fejbeveri magát, stb. Az ébredési lehetőségek tárháza végtelen. Ebéd után is hasonló a program annyi különbséggel, hogy ha délelőtt sikerült legalább 1 órát aludnia, akkor a délután aránylag nyugisabb és mosolygósabb, ha pedig nem, akkor a délutánunk sajnos egy evés-pelenkázás-kis pihenés-alvási kísérlet-sírás-sírás csitítási, nyugtatási kísérletek-evés körforgás jegyében telik. Szerencsére az esti fürdetési ceremóniánk az éjjeli etetéshez hasonlóan már bizony sziklaszilárdak, így a nyűgösködés maximum a fürdetésig tart, utána már minden rendben megy. Egy részről megőrülök, amikor már annyira fáradt, hogy semmitől nem tud elaludni, borzasztó érzés, amikor már sem én, sem az apja nem tudjuk megnyugtatni, annyira felspanolta magát. Fene gondolta volna, hogy ilyen létezik. Milyen kis bénák ezek a csecsemők :) Ahelyett, hogy a fáradt vagyok->alszom logikus menetét követnék, ők rendre a fáradt vagyok->kikészült az idegrendszerem->nem tudok elaludni megoldást követik. Ádinál ráadásul mivel alapvetően ébren egy nagyon aktív, nagyon figyelmes baba, az ingerszegény környezet megteremtése különösen nehéz. Azért persze az esetek többségében sikerül, de irtózatosan tudunk káromkodni, mikor egy nehezebb altatási ceremóniát követően, a 19edik, néma csendben töltött percben a páromnak hirtelen tüsszentenie kell egyet. (a babák 20 perc után kerülnek a mély álom fázisába, addig könnyen fel lehet őket zavarni bármilyen mozdulattal, hanggal). Ilyenkor még össze sem nézünk sírva-nevetve, már látjuk is a kis hiperbaba felpattanó szemét, dühös-meglepett, sírásra torzuló száját és abban a pillanatban társul hozzá a HANG is :))) Nade így szép az élet. Cserébe a kisbabánk nagyon ügyes, a sok ébren töltött időnek köszönhetően gyorsan tanul, már egyértelműen követ minket a szemével, felveszi a szemkontaktust, nevet, hangokat ad, gőgicsél, kommunikál velünk és tegnap már a kezecskéjét is megtalálta.

Számomra igazán érdekes egyébként ez az egész: afféle tudományos érdeklődéssel figyelem és kísérem Ádi szellemi és fizikai fejlődését, nagyon izgat, hogy mit miért csinál, mire mit reagál, mit hogyan és mikor tanul meg. Szóval a napjainkat mindig tarkítja egy kis kísérletezgetés, tanulás is, és láthatóan ő is nagyon élvezi. Amíg eszébe nem jut, hogy álmos, elfáradt... mert akkor aztán anya és apa szellemi és fizikai fejlesztési percei következnek :)))

Hiperbabánk első karácsonyán sok mindenben "elsőzött":

- Most először már nem csak ránk mosolygott, hanem kacagásszerű vidám kis csiripelő hang kísérte mosolyát (el lehet tőle olvadni, annyira cuki)

- Most először aludt nappal egyhuzamban 5 órát. Természetesen az időpontot éppen szentestére időzítette, amiről így lemaradt egészen. De sebaj, apa és anya legalább nyugodtan megvacsorázott :)

- Most először találkozott erős illatokkal a lakásban (kacsasült készült és párolt káposzta) és megtudtuk, hogy zsigerből utálja az ilyen szagokat: mindezt éktelen ordítással adta tudtunkra, amin csak egy alapos szellőztetéssel és egy óra nyugtatással tudtunk csak úrrá lenni. 

- Eddigi legdurvább pelenkatermését produkálta, amitől most először majdnem felfordult a gyomrom

- Eddigi legdurvább bukását produkálta, a hátamtól a szőnyegig minden behavazódott, ettől apának fordult fel majdnem a gyomra, aki végignézte az egészet. Én sztoikus nyugalommal kezeltem a filmbe illő jelenetet. Végülis, mit számít egy vagy két plusz ruhadarab, amióta naponta mosnom kell :)))

- Nem utolsó sorban pedig elkészítette első selfie-jét, vagyis anya minimális segítségével megnyomta a telefon gombját és fotót készített saját magáról. A minőség és a képbeállítások még hagynak kivetnivalót, de kezdésnek jó :DD

Mi pedig most először éreztük, hogy ez az egész valóban egy életre szól. És hogy valóban minden megváltozott...