Előszöris: megkövetem magam. Mielőtt Ádi megszületett, volt egy hibás feltételezésem. Folyton azt láttam kisgyermekes ismerőseimnél, hogy panaszkodnak arról, mennyire nincs idejük semmire, mégis egyfolytában a Facebookon lógnak. Sehogy nem értettem, hogy jön össze a kettő, elítéltem egy kicsit őket és azt gondoltam, én bizony sosem leszek ilyen léha anyuka.
Nade: rá kellett jönnöm, hogy akkor, amikor egy napomból 8x30-40 percet a szoptatás visz el, helyhez vagyok kötve és egy kezem biztosan foglalt, akkor bizony nem sok esély van hasznosan eltölteni az időt. (Jó, persze, maga a szoptatás hasznos és igen, koncentrálok a babára :) Azért mégis: szoptatás közben nincs sok opciója az embernek: vagy bambulsz magad elé meredve (éjjel ez a jellemzőbb), vagy belealszol az etetésbe a gyerek helyett (nem javasolt), vagy bámulod a tv random műsorát (agyzsibbasztó ez is), vagy szerencséd van és van egy okostelefonod/kicsi notebookod/tableted, amin egy kézzel néhány alapvető műveletet el tudsz végezni: ha nagyregényt nem is írsz, az egy kéz éppen elég az olvasáshoz-görgetéshez, rövid szöveges üzenetek írásához és like-oláshoz :)) Szóval megfejtettem a rejtélyt és szégyen-nem szégyen, én is csatlakoztam a netfüggő anyukák táborához. (nem mintha eddig nem lettem volna az :D)
De nem is csak erről akartam írni, hanem egy másik tévedésemről is, miszerint én azt hittem, minél kisebb egy baba, annál több vele a tennivaló. HÁT NEM. :) Ádi pár napja töltötte be a bűvös hat hetet és már most nosztalgiával gondolok azokra a régi szép időkre, amikor még valóban az evés-pelenkázás-alvás menetrendből állt a napunk. Haj, de régen volt. Haj, de kényelmes volt. Még úgy is, hogy éjszaka 3 óránként kelni kellett hozzá etetni. Mostanság ugyanis az a módi, hogy bár az este nagy részét már ügyesen átalussza (8-9-től reggel 4-ig jellemzően, majd gyors etetést követően 7-8 felé ébred fel rendesen), cserébe a nappalokat sajátította ki magának. Anyának így mostanság se nappala.... se nappala :)
Így néz ki egy napunk, köszönhetően az én édes kisbabám örökös érdeklődésének és szüntelen figyelmének: reggel ébredés, reggeli, nézelődés míg anya és apa is eszik, pelenkázás, kis játék, első altatási kísérlet. 5-ből egyszer sikeres az altatás, a többi esetben max 15-20 perces pihenésről beszélhetünk csak. 10-11 környékén így az ébrenlét és a sírás, üvöltés, nyűglődés etetésbe csap át, majd ismét altatási kísérlet következik. Szerencsés esetben evés után bealszik. Szerencsétlen esetben bealszik ugyan, de kis idő múlva felkel a hasára, egy pukira, egy hangra, a saját kezére, ahogy fejbeveri magát, stb. Az ébredési lehetőségek tárháza végtelen. Ebéd után is hasonló a program annyi különbséggel, hogy ha délelőtt sikerült legalább 1 órát aludnia, akkor a délután aránylag nyugisabb és mosolygósabb, ha pedig nem, akkor a délutánunk sajnos egy evés-pelenkázás-kis pihenés-alvási kísérlet-sírás-sírás csitítási, nyugtatási kísérletek-evés körforgás jegyében telik. Szerencsére az esti fürdetési ceremóniánk az éjjeli etetéshez hasonlóan már bizony sziklaszilárdak, így a nyűgösködés maximum a fürdetésig tart, utána már minden rendben megy. Egy részről megőrülök, amikor már annyira fáradt, hogy semmitől nem tud elaludni, borzasztó érzés, amikor már sem én, sem az apja nem tudjuk megnyugtatni, annyira felspanolta magát. Fene gondolta volna, hogy ilyen létezik. Milyen kis bénák ezek a csecsemők :) Ahelyett, hogy a fáradt vagyok->alszom logikus menetét követnék, ők rendre a fáradt vagyok->kikészült az idegrendszerem->nem tudok elaludni megoldást követik. Ádinál ráadásul mivel alapvetően ébren egy nagyon aktív, nagyon figyelmes baba, az ingerszegény környezet megteremtése különösen nehéz. Azért persze az esetek többségében sikerül, de irtózatosan tudunk káromkodni, mikor egy nehezebb altatási ceremóniát követően, a 19edik, néma csendben töltött percben a páromnak hirtelen tüsszentenie kell egyet. (a babák 20 perc után kerülnek a mély álom fázisába, addig könnyen fel lehet őket zavarni bármilyen mozdulattal, hanggal). Ilyenkor még össze sem nézünk sírva-nevetve, már látjuk is a kis hiperbaba felpattanó szemét, dühös-meglepett, sírásra torzuló száját és abban a pillanatban társul hozzá a HANG is :))) Nade így szép az élet. Cserébe a kisbabánk nagyon ügyes, a sok ébren töltött időnek köszönhetően gyorsan tanul, már egyértelműen követ minket a szemével, felveszi a szemkontaktust, nevet, hangokat ad, gőgicsél, kommunikál velünk és tegnap már a kezecskéjét is megtalálta.
Számomra igazán érdekes egyébként ez az egész: afféle tudományos érdeklődéssel figyelem és kísérem Ádi szellemi és fizikai fejlődését, nagyon izgat, hogy mit miért csinál, mire mit reagál, mit hogyan és mikor tanul meg. Szóval a napjainkat mindig tarkítja egy kis kísérletezgetés, tanulás is, és láthatóan ő is nagyon élvezi. Amíg eszébe nem jut, hogy álmos, elfáradt... mert akkor aztán anya és apa szellemi és fizikai fejlesztési percei következnek :)))
