Tegnap este fél 10-től ma reggel 6.15-ig aludt egyhuzamban. Az összesen majdnem 9 óra. Azt kell, hogy mondjam, szerencsések vagyunk. :))

Még akkor is, ha ezért "cserébe" ránk tudja hozni a frászt: a minap hajnali 4 és fél 5 közt valamikor éktelen sivításra ébredtünk: a légzésfigyelő vert fel minket legmélyebb álmunkból. Ma sem tudjuk, hogyan, de pikk-pakk a kiságynál teremtünk. Én állítom, hogy álmomban hallottam a hangot és amíg a párom nem szólt rám, fel sem fogtam, hogy honnan jön. Ő azt mondja, nem hallotta a hangot, csak arra ugrott, hogy én rászóltam :)) Lényeg a lényeg, hogy egy rövid lefolyású infarktus, egy "becsszóra ígérem, hogy holnap tényleg megtanulom a sürgősségi lélegeztetést, hogy ne legyek tehetetlen ilyen esetekben és ne mindig a férjemre számítsak, mondván, neki van jogsija, így legalább eggyel több elsősegély tanfolyamon túl van, mint én" gyors gondolatmenet után már ott is álltunk, félhomályban a nappaliban, ahol a következőhöz hasonló látvány fogadott:

A probléma mindösszesen annyi volt, hogy a mi drága gyermekünk, aki még kúszni, mászni sem tud, már most képes arra, hogy éjjel a kiságy másik végébe varázsolja magát :) És így kikerüljön a légzésfigyelő hatósugarából. És hogy mindeközben bombatámadási helyszínné varázsolja a szépen vetett ágyat.

Nade mielőtt temetnénk is a figyelőt: anya fifikás: rájött, hogy baba egyelőre csak előrefelé közlekedik, így mostantól a kiságy végéhez közel fektetjük, így pillanatokon belül eléri a saját (de nem a figyelő) határait :)))