Kispukkancs korba lépett a gyerek. Persze szokás szerint ezt is egyik napról a másikra. Én pedig immár hivatalosan is játszom neki a felelős szülőt (korlátozok, következetes vagyok, határozott vagyok, stb.), de magamban (félrefordulva) bizony jókat röhögök rajta. Mert halál cuki, amikor boldog, vidám játszós hangulatából egy pillanat alatt bepukkad és vörös fejű méregzsákká válik, a következő percben pedig teszi a dolgát tovább. És olyan nehéz visszatartani a nevetést. De megteszem. Mert tudom, hogy neki vérkomoly az, amiért kiakadt. És mivel még olyan kicsi-most tanulja kezelni az érzelmeit, bizony itt nincs helye anya röhögésének, itt bizony minden pillanatban megértés, mély átélés és bólogatás kell, a helyzet és a probléma megfogalmazása, a érzelek kimondása és a legfontosabb: Mindig van nálam még egy játék :D Az mindent megold. Gondolom, (vagyis sejtem) hogy az új érdekesség felkínálása ideig-óráig fog csak bejönni, de addig kihasználom :)

Van is egy ilyen oldal, ahol egy lelkes apuka összegyűjtötte, miért hisztiznek a togyogók: http://www.reasonsmysoniscrying.com/. A kedvencem ez:

'Mondtam neki, hogy meg kell fognia a kezem, amíg hazaérünk a bölcsiből.'

Én konkrétan könnyesre röhögtem magam némelyiken.

Az oldal ötletéből kiindulva íme az első adag lista arról, hogy min pukkadozik mostanság az éppen dackorszakba lépő fiunk:

- Elérakom az ételt és nem tetszik a kinézete

- Elérakom az ételt, tetszik a kinézete, de nem ülök le elég gyorsan, hogy az első falatot a szájába tegyem

- Kér még enni

- Nem kér még enni

- Nem kér még inni

- Nem veszem fel azonnal az ölembe

- Nem abba az irányba megyünk, amerre ő elképzelte

- Nem abba az irányba megyünk, amerre ő mutat

- Nem azt csinálom, amit ő gondolt (értsd: nem értem, mire gondolt, tehát tök hülye vagyok)

- Azt csinálom, amit ő gondolt, de nem elég hosszan

- Segítek neki

- Nem segítek neki

- Kimegyek a szobából úgy, hogy azt észreveszi

- Kimegyek a szobából úgy, hogy azt nem veszi észre

- Nem adom oda neki, amit szeretne

- Elveszem, ami a kezében van (főként, ha ez a mi telefonunk vagy valamilyen potenciális veszélyforrás. Mostanság megtalál minden ilyesmit, én pedig kénytelen vagyok elvenni, mert mintha egyszerűen elfelejtette volna a hónapok óta olyan jól működő 'kérem-köszönöm' mechanizmust. Mostanság a 'kérem'-re egy fejrázás és gyors menekülés a válasz :))

Durvának hangzik, de amúgy simán kezelhető. Sőt, sokkal, de sokkal kezelhetőbb, mint az első pár hónapban az a rengeteg, ismeretlen okkal történő, hosszan tartó sírás. Azoknál teljesen tehetetlennek éreztem magam, sokszor frusztrált voltam, hogy képtelen vagyok kitalálni, mit szeretne a babám. Most, hogy már ilyen ügyesen kifejezi magát, nagyon könnyű a kedvében tenni, könnyű úgy intézni a dolgokat, hogy mindenki boldog legyen.

Ha pedig tudom, hogy úgy kell intéznem a dolgokat, hogy az neki nem fog tetszeni (pl elveszem a kezéből a telefont), betartom a legfontosabb szabályt: Mindig van nálam még egy játék :DDD