Az óraátállítást utálom. Bekavart rendesen. Hónapok kemény munkája volt kiügyeskedni a dolgokat úgy, hogy a gyerek biológiai órája átálljon a 6 előtti ébredésről a 6 utánira (igen, önző módon a saját érdekemben törekedtem erre, hogy bírjam ép ésszel a napokat). Erre most huss, egy tollvonással keresztülhúznak nekem mindent és már megint 6 előtt kelünk. Ha elég kitartó és szerencsés vagyok, a törpe még néha visszaalszik a reggeli tápszer után, de ha nem, hát akkor kezdődik a mulatság.

Tegnap 6 óra környékén már megint nagy volt a vigadalom, amit kissé nehezen viseltem, lévén későn feküdtem (kreszt tanultam, öreg fejjel belevágtam az autóvezetésbe, én szerencsétlen és ez persze az én gondom, Ádámot nyilván csöppet sem érdekli :))). Gondoltam hát, míg magamhoz térek, beviszem a babát a hálószobába közénk, fetrengjünk együtt kicsit még. Ebből az lett, hogy félálomba kerültem, míg Ádi köztünk dőlt jobbra-balra, tekergett, rendezkedett, mesélt :) Aztán amint éppen álomba szenderültem volna rosszanya módjára, arra eszméltem ám, hogy a fiam, az én drága, figyelmes kisfiam egy nagy cuppanással kiveszi a szájába a cumit és megpróbálja betömködni az én számba :)))

Így kaptam egy nyálas-tüneményes igazi ébresztőt, amitől annyira röhögnöm kellett, hogy utána már eszembe sem jutott visszaaludni :)

Mit gondolhatott a gyerek? "Anya álmos, én nem, én cumival tudok elaludni, de nekem most nem kell cumi, neki viszont biztos igen, nekiadom hát :)"

Megzabálom :D