A hasam egyre kisebb. Már inkább nézek ki ducinak, mint terhesnek. Kevésbé feszül, inkább plötty :)

A hidegrázás-fájdalom elmúlt, maradt egy enyhe, állandó torokkaparás és egy kis fejfájás/fogfájás. Pár nap és ez is rendben lesz.

A vérképem oké, csak egy kis süllyedési gond van a torokbaj miatt.

A Kaális doktornő még egyszer megerősített telefonban, hogy fizikai képtelenség, amit a nőgyógyász állít, nem lehet 3 baba, legalábbis nem ilyen formában, max 1 petezsákon belül osztódhattak volna. Elmondtam ezt a nőgyógyásznak, a reakciója: "Úgy legyen" :D

Ádámom pedig borzasztóan ügyes, reggel egyedül szalad be az oviba, ő nyomja a csengőt, szépen elköszön tőlünk és megy játszani. Már eszik is néha bent, délután, velünk pedig vidám, kiegyensúlyozott gyereknek tűnik. Annyi, hogy csak indokolt esetben hajlandó tőlünk elszakadni :) És elkezdte megérteni a hétvége fogalmát, így ma már nagyon örült, hogy holnap nem kell mennie :)

Jajj. Azt hittem, már nem jöhet durvább, mint a hiperstimu. Azt hittem, jó vagyok, elkezdett lemenni a víz, megúsztam a kórházat, egész jól kezeltem ezt a mostani betegséget. Tényleg úgy gondoltam, túl vagyunk a nehezén.

De ezt figyeld:

- kedd délután a torokkaparásom bedurvult, pillanatok alatt elöntött a víz, a hidegrázás, jött a hőemelkedés és mellé az, hogy minden, de komolyan Minden Testrészem Fáj. Sehogy nem jö, semmi nem jó. Az éjszaka borzasztó, fáj mindenem, izzadok, melegem van, ég a torkom, a fejem, a szemem, nem bírok aludni, óránként felébredek. Sírni tudnék, sírok is. Totál padlóra küld valami béna mezei torokgyulladás.

- a Kaáliban a hőmelekedés-kis láz miatt le is állítják a kezelést (+ a hiperstimu egész jól múlóban már, a hasam már csak 89 cm, minden nap fél -1 cm-t megy le és folyamatosan ürül a víz). A doktornő elmondja, amit én is tudok: a baba most a legsérülékenyebb, a lázat mindenképp le kell vinni. A vérképem is magas süllyedést mutat, gyulladás van a szervezetemben.

- Irány a háziorvos, kapok kismamaként is szedhető antibiotikumot.

- Délután pedig irány a nőgyógyász, másodvéleményt kérni, hogy mi legyen velem, szedhetem-e az antibio-t, leállítjuk- e a lombik kezelést vagy még kapnom kell fehérjét. A doki még egy vérvételre elküld, hogy megnézzen egy értéket, ami alapján mint mondja, eldönti, hogy be kell-e feküdnöm megint (mi van???)

- És hogy ne legyen unalmas az életünk, a hasi UH is tartogat egy kis meglepetést: amit a doktornő is látott, az bizony nem vízhólyagocska a nőgyógyász szerint: azt mondja, hogy nekem kérem az egy darab beületett pötty valahogyan háromfelé (!) osztódott!!!! Van odabent jó magasan egy szép nagy petezsák, benne már látszik a kis embrió, van már neki szívhangja és ülőmagassága :) Kicsi drága pöttyöm ügyes, erős, már most büszke vagyok rá. 

Ámde: lent, közel a méhszájhoz ott leskelődik még két kicsi, kb feleakkora petezsák! Amiben egyelőre nem látni, mi van. De a doki szerint még semmi nincs eldöntve, valószínű felszívódnak, de simán lelet, hogy hármasikrek lesznek... És azt mondja, hármasikreket bizony nem tudnék kihordani, kb végig kórházban lennék és a 28. héten meg kéne szülnöm őket.

Bakker. Bakker. Bakker. Hát így állunk.

Hogy is gondolhattam, hogy ha egyszer elkezdtek jönni a terhek, gyorsan vége lesz. Áhh. Tesó is megdolgoztat rendesen, hogy akarom-e tényleg az egészet.

Szóval most erősen kell izgulni, hogy 1, a láz/betegség ne okozzon bajt a babá(k)nak. 2, a láz/betegség miatt ne legyen olyan rossz az állapotom, hogy be kelljen feküdni 3, Hogy a 3 embrióból legalább egy épségben megmaradjon...

--------

Update: reggel hívtam a Kaális doktornőmet, hogy tájékoztassam hogylétemről és elmeséljem neki, hogy még egy vérvételre elküldtek. Meséltem neki a 3 petezsákos érdekességet is, erre ő kvázi lehülyézte a nőgyógyászt, hogy egyszerűen ilyen nem történhet meg. Mármint hogy ha osztódott, akkor az petezsákon belül történt, nem azon kívül. Szóval szerinte képtelenség, amit a nőgyógyász állít.

Megint úgy állunk, mint anno Ádámmal, csak pepitában: egyik orvos ezt mondja, a másik meg azt, mi meg nem tudunk semmit. De épp az Ádámmal történtek miatt én a Kaális doktornőmnek hiszek. 

Szóval meglátjuk mi lesz. :) 

Szerencsére ma már egész jól vagyok...

Hiába vágytam rá nagyon, hogy életemben legalább egyszer sikerüljön rendesen teherbeesni vagy legalább rendes terhesnek lenni, úgy tűnik, a szervezetem csak egy módot ismer :)

Azt gondoltam és mindenki azt is mondta, hogy a második terhesség más, mint az első. Hát nálam eddig eléggé hasonló:

- onnan tudom, hogy terhes vagyok, hogy egyből 5-6 hónapos méretűre nő a hasam

- az első pozitív tesztem már megvan a normális első tesztelési idő előtt 4-5 nappal

- a betegség miatt az első hetekben alig tudok a pöttömre koncentrálni a pocakomban, így igazából fel sem fogom, hogy mi történt, hogy sikerült

- az első terhességi jelem a szuperszimat szaglás és a duplacici megjelenése

- a következő jel a napi minimum 1 doboz tejföl befalásának igénye (ezt nem értem, de tényleg így van. Másfél éve rá se néztem tejfölre, most meg mint aki megbolondult :)

- és persze jön a meghatódás, sírás, érzékenység

Kíváncsian várom a folytatást és a további párhuzamokat :)

Ja, és mi is lehetne jobb névnapi ajándék, mint hogy ma a doktornő látta a petezsákot? Hello, Pötty :D Először kettőt látott, vissza is kérdeztem, hogy WTF??? Aztán jobban megnézte és rájött, hogy a két is valami tán víz, de nem petezsák, a mi kis erős pöttyünk petezsákja sokkal nagyobb és szerencsére jó fent tapadt meg, biztonságban van :D Boldogság.

És elérkeztünk a harmadik lombik kísérlethez.

Előzmények:

- az előző kezelés sikertelensége kicsit taccsra tett lelkileg, de egy jó pszichológusnak köszönhetően úgy érzem, helyreráztam a gondolataimat és abszolút pozitívan állok neki ennek a menetnek, lesz, ami lesz alapon

- azért persze, hogy ne legyen minden rendben, a kezelés előtt 1 hónappal összeszedtem valami candidát, amit csak bízhatok benne, hogy sikerült kiírtani a szervezetemből

- a candida mellé nyilván mikor máskor begyulladt az ínyem az utolsó pillanatban, ez csak azért nem jó, mert a kezelésnek és az esetleges teherbeesésnek nem kedvez semmilyen gyulladás

08.13. A kezdetek

A héten 4 nap késéssel végre megjött, így telefonálhattam is az Intézetbe, hogy indulhatunk-e.

Másnap be is hívtak, és egy röpke 3,5 órás várakozást követően megkaptam az első utasításokat és a recepteket az injekciókhoz. Szaladtam is kiváltani őket azonnal, mindent megtudtam a kezelésükről, szállításukról, tárolásukról.

Hogy el ne rontsam már az elején, még egy családlátogatást is lemondtam, nem akartam kockáztatni, hogy megromoljanak az úton a hűtőben tárolandó injekciók.

Szombaton eljött az első injekciózás ideje idehaza, férjem segítségével. Mindnyájan nagyon izgultunk, hogy sikerüljön, Ádám is végig körülöttünk ugrált és lelkesen segédkezett, cukin fogta a kezem és ő is akart kapni egy adagot :)

Miután beadtuk mindkét injekciót, egyszeriben ráeszméltem, hogy végérvényesen elcsesztem: azonnal beugrott, amit még előtte nap és aznap reggel is tudtam: hogy szombaton csak az egyik injekciót kell beadni, a másikat csak a rá következő nap kellett volna kezdeni. Tudtam, hogy ezt jól elszúrtam, hiszen nyilván oka van az egy nap eltolásnak, nem viccből írták így a kis bibliaként kezelendő kezelőlapokon. Fogalmam sincs, miért nem jutott eszembe. Miért nem figyeltem jobban. Annyira szégyelltem magam, hogy alig mertem felhívni a kezelőorvosomat. De muszáj volt, mert nem tudtam, hogyan tovább. Mi legyen a másik adaggal, hagyjak  ki egy napot, felezzem el két napra az adagot, stb. Persze jól letolt (meg is érdemeltem) és azt mondta, ennél rosszabbat nem is tehettünk volna (juhéé). :( Az az utasítás, hogy akkor adjuk be a második és adjunk be egy harmadik, nem tervezett adagot is és kedden megnézzük, hogy hogy reagált a nagyobb adagra a szervezetem. Ha rosszul, akkor bizony ennek a körnek itt is van a vége. Szóval hiába készültem annyira, hiába készítettem fel a testem-lelkem a beavatkozásra, hiába emeltem a vitamin és fehérje adagomat és hiába döntöttem el, hogy most mindent még jobban fogok csinálni, mint legutóbb, már a legelején elrontottam és így ha ez most nem sikerült, ki tudja, mikor folytathatjuk. Kvázi túlstimuláltam saját magam annak ellenére, hogy a doktornőm most direkt úgy állította be az adagokat, hogy elkerüljük az ismételt hiperstimulációt. 

Nem tudom, most mi lesz. Nem várok és nem reménykedek és nem gyártok teóriákat. Csak bízom benne, hogy erős vagyok és hogy szerencsénk lesz és hogy talán éppen ez a véletlen segít majd nekünk. Mittudomén :( 

Bénabénabéna.

Folytköv.

08.16. Az első ellenőrzés

Felkészültem arra, hogy leszid a doktornő, felkészültem arra, hogy vége lesz a programnak. De úgy tűnik, szerencsénk van. Már van 5-6 tüsző és a hormonértékem is rendben van eddig. Nem érzek feszülést, semmilyen mellékhatást. A doktornő csökkentette az adagjaimat és azt mondta, pénteken találkozunk, addig még előfordulhat, hogy nagyon bepörögnek a hormonok. Szóval még nincs vége az izgalmaknak. Ha pénteken rendben leszek, hétfőn petesejt leszívás. Bárcsak-bárcsak...

Addigis adagolok mindent az előírásoknak megfelelően, iszom a napi 4 liter folyadékot és eszem a sok-sok fehérjét. Mostmár nem hibázhatok :)

Ja és ma valahogy senki nem szúrt meg jól, sem a nővér, sem a férjem: minden szúrás belilult és fáj. És még hátravan legalább egy hét.

08.19. A második ellenőrzés

Ma reggel megint az intézetben kezdtem, vérvétel, UH, hogy kiderüljön, mehetünk-e tovább. Úgy tűnik, velünk van a szerencse eddig, az 5-6 tüszőm szépen növöget, a vérvétel is rendben volt, hétfőn indulhat a petesejt leszívás. Éreztem, hogy most nincs nagy gond, nem feszült, nem fájt a hasam, csak kicsit álmos, kába vagyok, mondjuk ez betudható a napi 5-6 óra alvásnak is :D Elláttak az intstrukciókkal, szombaton, a tűzijáték után, pontban 21.30-kor kell beadni a tüszőrepesztő injekciót, hétfőn reggel fél 8-kor pedig jelenésünk van. Műtét előtt nem enni, nem inni, körömlakkot lemosni, vasárnap az utolsó gyógyszereket beszedni: nem sok dolgom maradt, most ők jönnek. A gyerekfelvigyázással hétfőre volt egy kis izgalom, gyorsan körbe kellett telefonálni, hogy ki fog ráérni, míg én a műtőben, férjem pedig teszi a dolgát egyedül egy bizonyára barátságos szobában :) De egy kedves barátnő szerencsére elvállalta Ádámot délelőttre, Ádám már régóta áhítozik úgyis, hogy elmenjünk hozzájuk, mondjuk a lelkesedése eléggé megkopott, mikor mondtam, hogy én nem leszek ott. Szegénykém, nem igazán érti, mi történik körülötte, a szurikkal kapcsolatban azt mondtam, anya hormonjait rakják rendbe, direkt nem mondunk semmit neki gyerekről, egyrészt mert semmi nem biztos, másrészt nem akarom, hogy összekösse a gyerekprojektet és az ovikezdést és a dühe esetleg majd az esetleges kistestvéren csapódjanak le. Nem érti ugyan, de biztosan érzi. Sokat kérdez babákról, tudni akarja, mikor lesz már a hasamban, úgy tűnik, vágyik egy kistestvérre. Bízom benne, hogy meg tudjuk neki adni az örömöt, hogy végre okos, nagy bátyó lehessen, aki átadhatja minden tudását a kisebbnek.

08.22. Petesejt leszívás

No hát kiderült, mit okozott a hibás gyógyszer adagolás. A 6 tüszőből 3 üres volt sajnos, nem volt bennük pete, szóval maradt 3 törpe. Nagyon nagyon erős drukk nekik, hogy ők életképesek legyenek és elkezdjenek osztódni, különben felesleges volt az elmúlt két hét :( Holnap reggel kell telefonálnom, hogy mizu a pöttyökkel. 

A kisműtéttel nem volt gond, reggel mentem, volt egy kontroll ultrahang, aztán irány a műtét előkészítő, kaptam szuper ropogós kórházi váltás ruhát, míg vártam, skype-on beszélgettünk a kint várakozó párommal és a barátnőm is küldözgette a képeket Ádámról, hogy hogy játszik a kispajtásával. A műtőben mondtam viccesen az altatósnak és a nővérnek, hogy nem is emlékszem, legutóbb hogyan altattak, mondták, hogy infúzióval. Bekötötték pikk-pakk az infúziót, mondják nevetve, hogy na jön-e már az álommanó. Mondom, a fiammal nekünk álomtündérünk van, várjuk inkább őt :) Mikor megkérdezték, hogy álmosodok-e már, mondom nekik, hogy még nem, csak a kezem zsibbad. Aztán snitt, mintha elvágták volna a képet, a következő emlékem, hogy magamhoz térek az őrzőben :D Nagyon vicces élmény amúgy ez az altatás. Jött a doktornő és mivel még kómás voltam, felrajzolta a kezemre, hogy a bal oldalon 2, a jobb oldalon egy petesejtet sikerült leszívni. Aztán még bambultam-aludtam úgy két órát, utána kis ülés, evés, ivás, pisilés. Dél felé el is engedtek, még meg kellett várnom a doktornőt, ő felírta a következő két hét gyógyszereit és elmesélt mindent még egyszer. Hogy hát ez most nem sikerült valami jól, de szurkoljunk annak a 3-nak. 

Bárcsakbárcsak sikerülne...

A hasam most elég durván fáj, ilyenkor állítólag normális. Megyek is, beveszek egy fájdalomcsillapítót és kidőlök aludni a fiammal :D

08.23 Várakozás

Reggel telefonáltam a biológusoknak. A 3 petesejtből egy sajnos életképtelen volt, egyet sikerült megtermékenyíteni, egy pedig még várakozó állásponton van. Nem valami jó hírek. Kicsi esélyek, kis remények :( Kellett nekem pár hónapja előre aggódni azon, mi lesz, ha véletlenül ikrek lesznek. Lehet, el sem jutunk a beültetésig, sem addig, hogy két embriót lehessen visszaültetni. Fáj a szívem és reménykedik minden idegszálával. 

Eddig nem valami jó a napom, a hasfájás erősödött, ráadásul a progeszteron injekció brutális: hasfalba kapom ezt is, de a helye megduzzad, megkeményedik, érintésre borzasztóan fáj. Utánakérdeztem, ez elvileg normális. 2 hétig még kibírom, de bízom benne, hogy ha sikerül, nem kell a 3. hónapig kapnom, mert eléggé lerontja a közérzetemet. Fáj minden guggolás, emelés, zavar a nadrág és a bugyi vonala, zavar rajta minden ruha. Bár ha ez az ára, hát legyen, kibírtam már ennél többet is :D Azt viszont nem tudom megérteni, hogy a 21. században miért nincsenek ennél humánusabb megoldások. 2 opciód van arra, hogy a progeszteront bevidd a szervezetedbe megnövelt mennyiségben: A) ez a brutál injekció. B) Hüvelytabletta, amiből napi 3x3 szemet kell felhelyezni, utána fél órát feküdni majd egész nap érezni, ahogy visszafelé csordogál :D A doktornő azért adta az injekciót, mert tudta, hogy gyerek mellett lehetetlen a napi 3x fél óra fekvés, de ha tudtam volna, hogy ilyen ez az injekció, inkább megoldottam volna valahogy a fekvést meg elviseltem volna a maszatolást. No mindegy. Ha csütörtökön végül valami csoda folytán eljutok a beültetésig, megkérdezem, nem lehetne-e mégis tablettázni :)

2016.08.24 - egy nappal a beültetés előtt

Izgulás. Holnap reggel 9-re megyek beültetésre. A törpök még az inkubátorban, ma nem nyitották ki, így holnap jön a Kinder Surprise, hogy 0, 1 vagy 2 jön vissza. Ennél izgalmasabb nem is lehetne. Idegesség. Drukk. Bizalom a véletlenben és a vakszerencsében. Tehetetlenség. Csak a szokásos érzések :) De nemsokára okosabbak leszünk. Ádi is érzi az izgalmakat, a szokottnál izgágább és kicsit kihasználja, hogy türelmetlen vagyok, feszegeti a határait, pedig már hetek óta nem csinált ilyet. Dehát nem lehet mindig mintagyerek :)

2016.08.25 - Embrió transzfer

Reggel fél 9-re mentem, mondták, hogy üljek le, majd hívnak, ami legalább annyit jelentett, hogy beültetés biztosan lesz, ennek örültem :) Kb 2 óra várakozás után kerültem sorra, közben megismerkedtem egy nővel, aki a 6. lombikjára készült, még belegondolni is borzasztó. És elvileg minden rendben van mindkettejüknél. Ilyenkor áldom a sorsot, hogy nekünk legalább egyszer már sikerült. Ez erőt ad ahhoz, hogy ha több nem is sikerülne, legyen mibe kapaszkodni. 

Mikor betoltak a műtőbe, a doktornő megvizsgált, majd elmondta, hogy egy pöttyöt fognak visszaültetni. 6-ból 1. Nem sok. De abban bízom, hogy ha a többi ilyen kis szerencsétlen volt, ez az egy embriócska minden bénázásunk és minden nehézség ellenére ha kitartott, akkor biztosan erős, egészséges. Ha Ádám hiperbaba volt, ő a mi szuperpöttyünk :) A visszaültetés kicsit fájt, kényelmetlen volt, de nem fájt jobban mint a progeszteron injekcióim helyei. Utána egy órát feküdtem, pihentem, no, mikor kitoltak az őrzőbe és ott teljesen egyedül voltam, hát eltörött a mécses. Kijött a sok izgalom, az idegeskedés, a bizonytalanság, a várakozás, a remény, a szeretet, a boldogság, minden. Feküdtem, folytak a könnyeim és csak szorongattam a kis fotómat a pöttyről és a kezem a hasamon nyugodva melegítette őt. 

Az egy óra letelte után a doktornő még ellátott gyógyszerekkel és tanácsokkal. Elmondta, hogy még így is, hogy csökkent dózisokat kaptam, kicsit túl vagyok stimulálva, van víz megint a hasamban, azért is éreztem a fájdalmat, de azt mondta, hogy ez most még nem olyan vészes. Viszont felhívta a figyelmem arra (amit most hallottam először), hogy elég egy napi "lazítás" is, elég, ha egy napig nem iszok elég folyadékot és eszek elég fehérjét ahhoz, hogy megint felboruljon a szervezetem egyensúlya, mint legutóbb. Szuper. Szóval most még ezért is lehet izgulni.

Megjött mami is, vigyáz Ádámra, szegény kis drágám cuki, de kissé érzékenyebb a szokottnál, nagyon érzi a sok változást. Szeretgetjük, babusgatjuk, elhalmozzuk törődéssel. Már csak 4 napom van erre, aztán új időszak kezdődik végérvényesen. Előre sírok :(

Az érzéseim jelen állapotban: Ha visszagondolok most a fagyasztott transzferre, fizikailag az semmi volt. Semmi változást nem éreztem a szervezetemben, az életvitelemben. Mivel nem kaptam semmilyen gyógyszert, csak a vitaminokat szedtem, valahogy olyan "könnyű" volt az egész, súlytalan. Most ugyanúgy érzem magam, mint 3.5 évvel ezelőtt. Tele vagyok tömbe mindennel, a szervezetem lestrapált, fáj mindenem, már most úgy érzem magam, mint terhesen, a mozgásaim korlátozottak, a kedélyem hullámzó. Remélem, a párhuzam szerencsét hoz :D

2016.08.27 - Pufilufi

ET+2 nap: No elkezdtem megint durván puffadni. Látom és érzem. És megint észrevétlenül, 1-2 nap alatt. A hasam kerülete 92 cm, a normál állapotom valahol 75-80 körül van. A gyomrom a mellem alatt, hajolni nem tudok és olyan kacsázva járok, mint egy nagyonterhes. Ismerős a dolog. Be is tojtam rendesen. Ez most korábban kezdődik. De így talán van remény arra, hogy időben elkapjuk a "grabancát". Múltkor akkor jutottam infúzióhoz, mikor már volt pozitív terhességi tesztem. Most, ha hétfőn telefonálok és bemegyek, még 4-5 nappal előbb vagyunk, mint legutóbb, talán van esély, hogy ne kerüljek megint kórházba.

Pötty, a kis drága, megdolgoztat ugyanúgy, mint a bátyja. Hogy is gondoltam, hogy másképp is lehet :)))

Ádám drágám közben érzi a vesztét, parázik az ovitól, hisztis és nyűgös és sértődékeny, megint egy összezavarodott kisbaba, nem az én okos, ügyes nagyfiam. De mellette vagyunk, bízom benne, hogy boldog lesz az oviban és azzal megoldódnak majd a kétségei. Már csak két nap :)

2016.08.28 

ET+3 nap: a hasam lufi. Izzadok és szédülök. Nem javulnak a dolgok. A mai nap minden perce lassan vánszorog. Mostmár nem csak az ovikezdés miatt várom a holnapot, hanem azért is, mert végre hívhatom a doktornőt és megtudhatom, hogy állíthatjuk meg a túlstimulálást. Nem tudom, milyen állapotban lehetek odabent, de az érzések nem túl bíztatóak. Attól is félek, hogy ha most "megzaklatnak" ultrahanggal, miegymással, nehogy ártsunk a kis, megtapadni igyekvő pöttynek. Tele vagyok félelemmel, kérdésekkel. Sírhatnékom támad, ha arra gondolok, hogy megint kórházba kerülhetek. Már nem fekhetek ott másfél hónapig büntetlenül. Van egy fiam, épp kezdi az óvodát, az életben nem heverné ki, ha most elhagynám. Erősnek kell lennem. Magamért. Ádámért. A férjemért. És pöttyért.

2016.08.29. - Az ovi első napja és az első infúzió

Reggel azonnal hívtam a doktornőt, ő pedig rám is pirított a maga kedves-katonás módján, hogy nem telefonálni kell ilyenkor, hanem bent kellene már lennem az Intézetben :D Mondtam neki, hogy elindítom a fiamat az óvodába az első napján és már szaladok is. Megvizsgált és szerencsére még kevés víz van a hasamban, a petefészkeim pedig eddig rendben vannak. A doktornő és a nővérkék is aranyosan örvendeztek, hogy szerintük ez nagyon jó hír a jövőre nézve. Én egyelőre hiszem, ha látom és addig minden idegszálammal reménykedem :)

Kapok pár infúziót, meg elláttak mindenféle vízhajtó tanáccsal (zöldségleves, paradicsom, zöld tea stb). Az infúzió gyorsan lefolyt, csak utána kellett másfél órát várnom sajnos a doktornőre, közbejött neki pár műtét. Holnap is megyek, holnap kicsit előbb, hogy előbb is végezzek, így viszont sajnos nem leszek itt, mikor Ádi oviba indul :(

Szóval hello, hiperstimuláció, régi kedves ismerősöm. Remélem, lesz eredménye az ismételt "szenvedésnek"- A férjem nevetett is, hogy úgy látszik, én már nem is tudok normálisan teherbe esni. De ha ez az ára, ám legyen. Csak legyen. Úgy tűnik egyelőre, hogy ez az infúzió + zöld tea kombó segíteni fog, végre megint sokat pisilek az előző napokhoz képest, beindult a szervezetem meg a veséim elkezdtek dolgozni.

Ádi drágám szegény épp annyira szét van esve, mint bölcsi idején, komiszkodik, visszabeszél, mintha elfelejtett volna minden szabályt, érzékeny és szó szerint harapós lett megint. Igyekszünk anyummal ketten elég szeretetet adni neki, hogy átlendüljön ezen a nehéz időszakon. Hogy milyen volt az első napja az oviban? Ilyen:

Elkeseredett, de azért tartotta magát. Legyen elég annyi, hogy az egyetlen mesélhető élménye az volt, hogy segített a dadus néninek rendet rakni az udvaron és hogy akkor kezdte el jól érezni magát, mikor minden kisgyerek hazament. Amíg gyerekek voltak a közelében az apján lógott és mindenki elől elmenekült. Szép kezdet :) Igyekszünk terveket kovácsolni, hogyan érhetjük el, hogy találjon ott valakit, aki szimpatikus neki. Ha ez megvan, ki fog nyílni az én kis tüskés rózsabimbóm, biztos vagyok benne.

2016.08.30 - A helyzet fokozódik

Infúzió még egy kör.

A hasam már kevésbé pufi, ellenben durván elkezdett szurkálni az oldalam. Dolgozik a kis törpe.

Nagy örömömre előjött a szuper-szaglásom, anno Ádámmal is ez volt az első hetekben az első és egyetlen jele a változásnak...

Ádám ma 2 gyerekkel is interakcióba került 1-1 mondat erejéig az oviban. Viszont már aludni sem velem akar :(

A nagyik egyöntetűen közölték, hogy bármilyen unokának nagyon örülnek, de azért szüljek már nekik egy lányunokát :D

Alakulnak a dolgok.

2016.08.31 - Jó hírek

Reggel már éreztem, hogy jól állunk, a hasam inkább csak kicsit hájas, de nem vizes, nem puffadt, a közérzetem is sokkal jobb. Csak a hasszurkálás maradt.

A doktornő megnézett ultrahangon és egyetértett velem, a petefészeim normál méretűek és már csak egy kis folyadékot látott, szóval ma már nem is kaptam infúziót, hazaengedtek :) Repültem haza a boldogságtól. Így még épp útjára engedtem Ádámot az oviba. Szegényem nem igazán örült a lehetőségnek, hogy mehet, pláne, mert felkészítetük, hogy apa ma már nem lesz végig ott vele.

A doktornő azt mondta, a nehezén túl vagyunk, de ha beindul esetleg a hcg termelés, még lehet, hogy egy kicsit visszatér a vizesedés. Ilyen esetben pénteken még visszamehetek egy adagra.

2016.09.01. - Borulnak a tervek

Ádám elvileg ma kezdi az óvodát rendesen. Ja, nem kezdi. Tegnap estére totál betaknyosodott, ráadásul nem is az a no-para átlátszós takony, hanem egyből a színes-szagos-sűrű fajta. Így nem engedhetem oviba. Hazaküldenék azonnal + a szülők is utálnának az első naptól. Szóval megúszta a beszoktatást. Neten olvastam valahol, hogy azok a gyerekek, akik nagyon nem akarnak leválni és stresszes nekik a beszoktatás, fizikailag is megbetegszenek. Hát ha jól sejtem, mi is valahogy így állunk. :( Hívtam az óvonénit, mondta, hogy elég, ha ma-holnapra én adok igazolást, hétfőre biztos rendben lesz a gyerek. Próbáltam vele beszélni, hogy segítsen Ádinak megszeretni a környezetet és akkor biztosan kinyílik, de azt mondta, ne aggódjak, tegnap már beszélgettek és kevesebbet sírt, jó lesz ez :D Nagyon cukik, ügyesek az aggódó édesanyák megnyugtatásában. Elsőre eléggé kiborultam, hogy miért nem mehet soha semmi a tervek szerint, a stimuláció borította a nyugodt pihenéses terveimet, Ádám szomorkodása a boldog ovikezdéses terveimet (biztos vagyok benne, hogy ha nyitott lenne, nagyon jól tudná ott érezni magát), a betegség pedig a következő pár nap minden tervét borította. Egyrészt most nem fogjuk tudni meglátogatni unokaöcsém 2 hetes babáját, nem viszem oda nyilván a taknyos gyereket. Másrészt magamra is vigyáznom kell, épp a beágyazódás-megtapadás időszakában baromira nem lenne jó, ha lebetegednék. Harmadrészt Ádi beszoktatása is borul és mire megint mehet oviba, már egy összeszokott bandába kerül be kívülről, egyedüliként. Elsőre ez nagyon zavaró gondolat, de aztán eszembe jutott, hogy lehet, épp erre lesz szüksége: az összeszokott gyerekekkel egy óvónő elég, ha foglalkozik, így talán lesz esély rá, hogy az egyik óvónő külön rá több időt tudjon szánni, így talán könnyebben kialakul benne az ovi iránt valami kötődés...

No hát meglátjuk. Egyelőre teóriákat, forgatókönyveket gyártok és aggódok mindenért, magamért, Ádámért, a pöttyért, már megint. Pedig a pszichológusnál épp ezt tanultam meg, hogy ne parázzak előre. Igyekszem délutánra elrendezni a sok-sok negatív gondolatot és előszedni magamból a boldog ént és hinni abban, hogy minden rendben lesz, minden sikerülni fog és mindent meg tudunk oldani.

Ja, én pedig megint puffadok, miért is ne. Holnap azt hiszem, muszáj lesz még egy adag infúziót kérnem, hogy ne legyen borzalmas a hétvégém...

2016.09.02 - Kiborulás és a Teszt

Reggel irány a doki, Tudtam, hogy megint gáz van. Még annyira nem volt vészes, de megint kezdett nőni a hasam, feszített, szúrt, szédültem, hányingerem volt és nehezen vettem a levegőt. A doktornő megvizsgált, egyetértett azzal, hogy jöttem, mondta, hogy megint gyűlik a víz. Sőt, jól leszidott, hogy miért nem mértem a víz bevitelt-kibocsátást, azt mondta, mérnem kell folyamatosan, mert tudunk kell, mikor borul fel az egyensúly. Mondtam neki, hogy abbahagytam, mikor jobban lettem, nem gondoltam, hogy a továbbiakban is kell.

Közölte, hogy akkor ma és szombaton infúzió, én közben halkan megemlítettem, hogy esküvőre mennék, azt inkább nem javasolta, mondván, ott nem tudnám figyelni rendesen magam. 

Az infúzió alatt volt időm végre kicsit szusszanni és őszintén bevallom, kiborultam. Utálom a mai napig, ha valami nem a terveim szerint halad. Pedig ezer lecke tanított már rá, hogy nem minden úgy történik, ahogy elképzelem. De:

- elegem lett, hogy már megint beleestem ugyanabba, mint 3,5 éve

- mérges voltam, hogy a hét elején nem sikerült úrrá lennünk a tüneteken és már megint itt vannak

- dühös vagyok, hogy hiába teszek meg mindent, tehetetlen vagyok az egésszel szemben

- hiányzik a fiam, alig láttam a héten, féltem, hogy hogy fogja feldolgozni ezt a kusza hetet: az ovit, a "beteg" anyját és az egészet. 

- szomorú voltam, hogy borultak a hétvégi terveink és sírás kapott el, ha arra gondoltam, hogy a családot elengedem mulatni én pedig itthon maradok egyedül. Nem bírtam volna még két napot a fiamtól elszakítva lenni

- boldog voltam, mert a reakcióim a dokik szerint azt jelentik, hogy egypötty sikeresen megtapadt és ő szivat engem egy kicsit most, mint anno a bátyja

- és a legfontosabb: borzasztóan parázok a gondolattól, hogy megint kórházba kerüljek. Nem akarom újra átélni és nem akarok a fiamtól hetekig elszakítva lenni.

Mindenáron, de túlleszünk ezen. A doktornő látta, hogy pityergek és megnyugtatott, hogy úrrá tudunk lenni rajta, csak figyeljek rá, tartsam be az utasításait és az előírt étrendet és egyek például minden nap 2 paradicsomot még akkor is, ha utálom :) Ha ezen múlik, én eszek, iszok, ülök, állok, fekszek, bizony. 

Csináljuk, amit kell. És jöjjön, aminek jönnie kell. Nincs sírás. Hogy miért? Mert:

Megvan az első pozitív teszt, juhúúúú!!!!

2016.09.04 - Lazaság és fegyelem, lehet ilyet?

Csak úgy döntöttem, hogy elmegyek az esküvőre. Ha tényleg terhes vagyok, 2 évig megint nem leszek kettesben a férjemmel. Az egész heti stressz, a sok izgalom, történés miatt éreztem, hogy nagyobb szükségem van egy kis kikapcsolódásra, mint otthon ülni és várni, hogy teljen az idő. Szóval vállaltam az utat, bízva önfegyelmemben.

Jelentem, jól tettem :) Míg Ádám szuperül mulatott a mamiéknál, mi nagyon szép napot töltöttünk együtt a férjemmel, az esküvő gyönyörű volt, a helyszín, Tihany varázslatos, a kaják szuperek. Beszélgettünk, nevettünk, néha csak unatkoztunk (hogy miiii? Azt sem tudtam már, milyen az :), sétáltunk éjszaka a Balaton-parton, néztük a csillagokat és életemben először hullócsillagot is láttam kettőt, ez jót jelent! Nagyot aludtunk, átölteltük egymást anélkül, hogy köztünk lenne egy gyerek, elfértünk az ágyon kényelmesen :D A vacsoraasztalnál kisgyerekesekkel kerültünk egy asztalhoz, mert eredetileg mi is vittük volna Ádámot. El is kezdett hiányozni a fiam nagyon. De aztán arra gondoltam, hogy ha velük lenne, már rég lebontotta volna a gyönyörűen terített vacsoraasztalt és biztosan nem történhetett volna meg az, hogy a férjemmel 10 percig csak ülünk egymás mellett, fogjuk egymás kezét és nem beszélünk, csak nézünk ki a fejünkből. És valljuk be, 3 év szülőség után ennek bizony nagy értéke van :)

Közben figyeltem arra, mit eszek, mit iszok, figyeltem a vízbevitelre, a pisilésre és sikerült egyensúlyban tartani a kettőt. Fizikailag kicsit kimerültem, de lelkileg feltöltődtem. 

Ha pedig holnap a vérvétel is megerősíti a terhességet, szárnyakat fogok kapni és csak úgy dől majd belőlem a pozitív energia annak ellenére, hogy a hasamtól mozdulni is alig bírok :D

 09.05 - Újabb hét, újabb izgalmak

A súlyom 59-ről felugrott 63-ra, a hasam 96 cm megint, akkora, mint Ádámmal a maximum hiperstimus kerület, amim volt. És szerintem most még lesz nagyobb. Ennek ellenére a közérzetem egész jó, már ami a hasamat illeti: gondolom az első hiperstimuhoz képest most több hely van a hasamban és a szervezetem már párszor átrendeződött az első terhességem és hiperstimum alatt, nem újdonság neki hirtelen megnőni :D Ami viszont gáz: elkaptam Ádám takony-torokfájás vírusát. Ez jobban kiüt, a fejem kótyagos, a torkom fáj, a szemem ég és ideges vagyok, hogy nehogy hatással legyen a betegség a babára. Kúrálni persze mivel elvileg már terhes vagyok, nem nagyon tudom magam semmivel, marad a tantum verde cukorka, az meg halottnak a csók :) Szóval köszönöm szépen, annyira azért fizikailag nem vagyok jól, de tartom magam, van miért :D Voltam az intézetben is, kaptam megint infúziót, a doktornő megnézett, mondta hogy valóban sok a víz, de a petefészkek rendben. Mondtam neki, hogy több megy ki, mint be, ennek ellenére puffadok, azt válaszolta erre, hogy türelem. Megegyeztünk, hogy ha nem leszek rosszabbul, szerdán találkozunk, az már a 14. nap lesz, csinálunk akkor vérvételt. Juhúúú. Az infúzió alatt velem szemben leültettek egy csajt, petesejt donor lett volna a testvérénak, viszont azt hitte éhgyomorra kell jönnie a vérvételre (pedig ha hormonokat néznek, akkor nem kell, sőt, fontos, hogy sok folyadékot igyon az ember) Komolyan, borzalmas látvány volt, szegény vékony kis csajt fél órán át próbálta 3 nővér felváltva megszúrni, vízzel itatni, megint megszúrni, mert annyira ki volt száradva, hogy nem jött belőle vér vagy ami jött, az kevés és azonnal megalvadt a kémcsőben. Ilyenről még nem is hallottam. Ráadásul az eljárás maga nyilván nagyon fájdalmas, a lány látszott, hogy majdnem elájul, annyira rosszul van a fájdalomtól. Egész nap kísértett még az arca, nagyon sajnáltam. 

Ja és a nap izgalma: Ádám első valós napja az óvodában :) Mivel múlt héten a beszoktatás után betaknyosodott és nem volt igazi, apa nélküli napja, azt hittük, hétfőn még kicsit vele lesz az apja és keddtől megyünk élesben. Hát mint kiderült, nem. Óvónéni határozottan közölte, hogy nincs itt egy szülő sem, szóval apa hazamegy, Ádám marad, átvette Ádámot és betette a csoportszobába. Ádám szegényem bömbizett, de szerencsére mikor apa kicsit később arra sétált, már csend volt. Én is odatelefonáltam, annyit mondtak, hogy nyugi, anyuka, nem sír a gyerek. Komolyan, nagyon kemények ezek az óvónénik, nem szórakoznak, nem pátyolgatnak lelkeket :) 

Egész nap sokat gondoltam rá, furcsán üres volt a lakás nélküle, zavart a csend és különös volt, hogy nem pattogok valamiért/valakiért egész nap. Sőt, nagyon lassan telt az idő. 3-ra mentünk érte, én vagy 10 percel előbb kész voltam és tűkön ülve vártam a férjemet, hogy induljunk és láthassam a kisfiam. Tele voltam kíváncsisággal, hogy vajon hogy érezte magát, vidám-e, szomorú-e, bepisilt-e, evett-e, aludt-e. 

És csodák csodája, Ádám minden várakozásomat felülmúlta! 

1, aludt!!! - óvónéni mondta, hogy azért egy kis nyekergés volt, de végül álomba tudta simogatni. Mikor megérkeztünk érte, épp a szőnyegen ülve azt taglalta az óvónéninek, hogy jó álma volt, nem rossz :)

2, nem pisilt be!!! - ok, mondjuk nem is ivott sokat, de akkor is nagyon büszke vagyok rá. Szólt, ha pisilni kell és ment a kis wc-re

3, Nem sírt végig!!! - mondták, hogy az elején volt egy kis sírás, aztán megnyugodott, aztán eljátszott egyedül leginkább, néha eszébe jutottunk, akkor kicsit pityergett, de megnyugtatta magát. Az óvónéni szerint ahhoz képest, hogy nem volt közösségben, nagyon jól vette az első napot.

4, Jókedvű volt, mikor érte mentünk, mindent gyorsan megmutatott nekem büszkén és jókedvű volt délután és jól is aludt este  - féltem, hogy mérges lesz ránk/zaklatott lesz, stb. De határozottan mondta, mikor érte mentünk, hogy "Anya, jó volt az ovi" és mikor a szomszéd néni kérdezte, visszamegy-e holnap is, azt mondta, hogy igen. (hozzá kell tenni, ma reggel végig sírt-kiabált-egyezkedett, hogy nem akar menni, az ovi ajtajában meg földhöz vágta magát, de ez elmúlik szerintem heteken belül). Büszke vagyok rá nagyon, legyőzte a félelmeit. 

5, Evett! - részben legalábbis. Az ebédből csak kenyeret ugyan (nem tudtuk kihúzni belőle, mi volt az ebéd, meg sem kóstolta), viszont mikor érte mentünk, az uzsonnára adott joghurtot és magos bucit pillanatok alatt betolta. Persze otthon pótolta az élelmet de már annak is örülök, hogy valamit evett. 

Szóval bár tudom, hogy hetekig sírni fog még, bízom benne, hogy ez előbb-utóbb elmúlik és rájön, mennyi pozitívum van az oviban és jól fogja érezni magát. Biztos vagyok benne, hogy ha megnyugszik és biztonságban érzi magát, ki fog nyílni. Addig pedig mosolygunk, erősek és következetesek és borzasztóan felnőttek vagyunk és kitartunk az ő érdekében. :)

09.06 - A tűrőképesség határai...

ha akarjuk, elég tágak. Én most úgy nézek ki, mint egy bálna. Úgy is érzem magam. Borzalmasan érzem magam. A hasam feszít, olyan érzés, mintha már nem lenne benne több hely és egyre csak rakódik-rakódik le a víz. Már annyira fáj, hogy enni, inni sincs kedvem, mert nem akarom érezni, hogy az még jobban kiágít. Ettől még persze muszáj. Menni nem jó, állni nem jó, ülni nem jó, feküdni pedig végképp nem. Mindemellé jön egy megfázásos, takonnyal teli arc, a szokásos kísérő tünetekkel, úgy mint hőhullámok, szédülés. És a stimu elmúlása még kb 3 hét... Szeretnék addig sírdogálni a sarokban befájdalomcsillapítózva. Szeretnék elaludni és csak akkor felkelni, mikor a baba már megerősödött és én túl vagyok az egészen. Úgy szeretném siettetni az időt...

De nem lehet. Sőt, nyafogni sem lehet. Ha ugyanis túl komolyan veszem a tüneteket és túl sokat panaszkodom, még a végén befektetnek a kórházba. Az pedig a legutolsó dolog, amit szeretnék. Bármi áron, de el akarom kerülni. Magam és a családom miatt. Szóval inkább szenvedek otthon és inkább nem nagyok ki több infúziót, az infúziós napokon jobban vagyok mindig. 

Párhuzamos sztori: Ádám második napja az oviban: mikor érte megyek, a megkönnyebbüléstől és az örömtől megint sírásra görbül az a gyönyörű szájacskája. Az óvónéni szerint ma már nem volt sirdogálás napközben és könnyen el is aludt. Adtam neki az alváshoz egy pulcsimat beparfümözve, rongyi gyanánt, óvónéni szerint bevált. Megörült nekem, de nem rohant el, visszaült a többiekhez szépen uzsonnázni, én  a szobában egy széken ülve megvártam. Életemben nem láttam h ilyen jóízűen betolt volna egy egész (!) nagy sajtos-vajas kiflit. Gondolom, megint nem evett semmit ebédre :D És ma sem pisilt be! Viszont cserébe nem mesél, nem húzzuk ki belőle, mit evett ebédre, de ma már azt sem akarta elmondani, mit csinált nap közben. Azt válaszolta, hogy semmit nem játszott. Mikor megkértem, mutassa meg, azt hogy kell, csak mosolygott a bajsza alatt :)  

09.07 - ET+14. nap - végre én is elhiszem

HCG 826 :) 

A hasam bazinagy. Pisilés nem megy. Ma már infúzió mellett fehérjét is kaptam. Holnap is kapok. Ha az se segít vagy ha a mellkasüregbe is víz megy, kórházba kerülök, nincs kecmec. A petefészkeim már megint úszkálnak a vízben, ami  veszélyes a doktornő szerint, mert becsavarodhatnak. Szóval egyrészt feküdnöm kell és pihenni, másrészta veséim akkor működnek jól, ha mozgok. Kicsit 22-es csapdája. Pengeélen táncolunk és nem tudom, mi lesz. Tán ha ezt a hetet kihúzom itthon valahogy, már elindul majd lefelé a víz és kihagyhatom a kórházat. 

DE!

Mindez nem különösebben érdekel, lesz ami lesz, a lényeg, hogy kéremszépen, hivatalosan is úton a Tesó!!! Hello, szuperpötty :)

És még egy jó hír, hogy Ádi is egyre ügyesebb az oviban. Ma már nem sírt, mikor odaértek, egyedül ment be a szobába játszani és azt mondták, tegnap sem sírdogált, sőt, elénekelte az Érik a szőlőt!

Minden téren szépen lassan haladunk :)

Avagy egy majdnem három éves kedvenc játékai.

Régen szedtem össze az aktuális kedvenceket, íme egy gyűjtés furcsa, ám annál szórakoztatóbb ízlésű fiam kedvenc játékaiból az elmúlt időszakban.

Kedvenc játékok tengeren, nyaralás alatt:

Üvegszilánk - hát igen. 2 hetembe és kemény munkámba, sok veszekedésembe telt, mire legalább odáig eljutottunk, hogy csak azokat az üvegszilánkokat vette fel tengeren, amik a vízparton voltak (életlen, lapos, egészen szép darabok), az utcán pedig nem gyűjtött össze minden darabot. Magyaráztam, érveltem sokat, meséltem, hogy az üvegszilánkokat a takarítók szedik fel, erre ő azonnal közölte, hogy ő egy takarító. Máskor szépen megkért, hogy "Anya, ott egy üvegszilánk, felvehetem óvatosan és kidobhatom a kukába?". Szóval kemény menet volt no, volt olyan alkalom, amikor alighogy az egyik kezéből kiszedtem egy üveget, a másikban 3 új termett. A kiegyezett, tengerparti szilánkokat pedig naphosszat őrizgette, kiakasztva ezzel minden velünk szembejövőt az utcán vagy pénztárost a boltban :D

Kaktusz simogatás - na persze, hogy az én fiam cicát csak messziről néz és hozzá nem nyúlna, bezzeg a kaktuszokra rá volt pörögve, hogy megfogja őket (valamiért szereti, ha szúrkálhatja magát). Szerencsére tengeren csak vastag, húsos kaktuszok voltak, a szélein pár egyértelműen beazonosítható tüskével, így abban maradtunk, hogy a növény húsos levelét megsimogathatja, ha arra járunk. 

Rákászás és rákpáncél gyűjtés - egy nap megpihentünk a sziklákon és belógattuk a lábunkat a jó meleg vízbe. Ádám egyszercsak rémülten sírva felugrik, hogy mi volt ez? Hát egy 2 öklömnyi rák dörgölőzött a talpacskájának. Én azt hiszem rosszabbul reagáltam volna, mint ő. Itt kezdődött szerelme a rákok iránt, innetől mindenhol rákokat akart fogni a vízben és egy szakadt, csöves rákpáncéllal képes volt délelőttöket eljátszani.

Gyurmázás - rossz idő és várakozás esetén kiváló játéknak bizonyult, a gyurmából rákokat, kagylókat, csigákat, hangszórókat és jeget építettünk. A játék egyetlen hátulütője, hogy 3 hét után még a bugyimban is megkeményedett gyurmadarabot találtam :D

Ventillátor és hangszóró építés mindenből - a szélerőmű őrület után jöttek a ventillátorok és a hangszórók (utóbbi oka egy közös vonatozás, mely során gyerekemet rabul ejtették a megállókban szóló hangszórók). Azóta is képes mindenből (de tényleg, a dobverőtől elkezdve a poháron át egy darab krumpliig vagy hagymáig) ventillátort vagy hangszórót építeni. Amit aztán fel kell tenni jó magasra és ámulni-bámulni.

Bogyók gyűjtése - kiscserkész lesz a gyerek, komolyan. Minden bogyó, termés, levél érdekli, mindet fel akarja szedni a földről és meg akarja fogni, megtudni, mi az, mit csinál, milyen színű, ki eszi meg. Ilyenkor derülnek ki biológiai ismereteim hiányosságai és ezekben sajnos a google is nehezen segít, mert hogyan keresek rá, hogy mi lehet az a zöld kicsi bogyó :) Annyit elértünk hetek alatt, hogy a bogyókat csak megnézzük, nem bontjuk ki és hogy nem tépünk le egyet sem a bokrokról, csak azt veheti a kezébe, ami a földön van. Már ez is haladás. Persze néha trükközik, egy óvatlan pillanatban leszedi, ami érdekli és aztán ártatlanul néz rám és közli, hogy a földön találta/leesett :) Tanítom neki, hogy hogyan kell védeni a növényeket, hogy ők is élőlények és ezért nem vágjuk, tépjük, bántjuk őket. Aztán jön a keresztkérdéssel a lelkem, hogy dehát akkor mi van a virágcsokorral, amit a nagyi kapott, azt miért lehetett levágni és papi miért vágja le a füvet meg a fák ágait. Na puff :D

Vízben homokból/bármiből felhő készítése - Ádámot a felhők is nagyon izgatják, miből van, hová megy, betéve tudja a körforgást, miszerint víz-vízpára-felhő-eső. És mindenből felhőt csinál, vízbe homokot szór és kész is a felhő, egy marék kavics is kiváló felhő, de néha ő maga a felhő és valamiért úgy gondolja, a felhő harapós, ezért néha azt akarja játszani, hogy ő egy harapós felhő és egyszer sikerült is így játékból megharapnia legnagyobb megdöbbenésemre (na jó, tudom, hogy miért gondolja: tengeren mikor hajóztunk, láttuk a távolban, hogy az egyik hegyet szinte teljesen eltakarja egy felhő és mondtam neki, hogy olyan, mintha megharapta volna a hegyet a felhő. Így mondj metaforát egy 3 évesnek :D )

Kedvenc játékok idehaza:

Bogarak gyűjtése - élő vagy elpusztult, mindegy. Katicák, csigák, büdösbogarak, hagyák, kukacok, hernyók, giliszták, bodobács, döglött légy, bármi jöhet. Ádám minden egyes, de tényleg minden egyes bogarat észrevesz, megfog, megtanulmányoz és akit arra érdemesnek tart, azzal mély barátságot köt és órákig játszik velük. A legutóbb talált egy elpusztult hőscincért, lsd fotó (én komolyan, életemben nem láttam még hőscincért, fogalmam sem volt, hogy ekkora). A pár hónapnyi bogármánia alatt eljutottam odáig, hogy nem undorodom attól, hogy ő ezeket megfogja, megnézi. Azért odáig még nem, hogy én is megfogjam. De az már kiverte a biztosítékot, amikor egyik kezében a döglött hőscincér, másikban egy keksz és míg elmélyülten nézi a parkban játszó kutyákat, véletlenül majdnem a hőscincérbe harap bele :D

Palántázás vagyis növények összekeverése mérhetetlen mennyiségű sárral és vízzel - Az "Érik a szőlő" nevű örökbecsű dalnak köszönhetően Ádámot érdekelni kezdte, hogy hogyan érik a gyümölcs, hogy nő a gyümölcs, mi az a szántás, ki szánt és hogyan, ki őröli a gabonát, hogy nő ki a földből a gabona. És így eljutottunk a palántákig. Amióta rájött, hogy a palántázás és a növényültetés egyenlő a sárban dagonyázással, azóta mindenhol lelkesen palántázik az én legnagyobb örömömre. Azért bevallom, pihentető dolog elnézni a másfél órán át elmélyülten dolgozó fiamat. Cserébe vállalom a nagyobb mosnivaló adagokat.

Locsolás - a nyárral és a palántázási mániával összefüggően Ádám locsolásmániás lett. Ahol locsolócsövet lát, megvadul. Képes órákig pacsálni, locsolni, cseberből vederbe önteni, locsolócső sugarába beugrálni és visítva-nevetve bámulja a szabadon vergődő locsolócsövet.

Mágnesek - vettem pár mágneses építőjátékot és egy mágneses speciális gyurmát. Hogy ezzel mit el lehet játszani. A mágnesrudakra helyezett golyócskák a radiátorról lelógva tökéletes hangszórók vagy éppen harangok, a rudakból szinte bármit lehet építeni. És végtelenségig kísérletezni, hogy mihez vonzódik, mit taszít. Ez még engem is leköt aránylag sokáig.

Gyümölcsök és zöldségek fogdosása - ez a legújabb. Megkóstolni? No azt azért nem. De megfogdosni, mindenkit megkínálni és élethűen eljátszani a beleharapást és hogy ez mennyire hűű de finom. Az nagyon megy. Retek, hagyma, paprika, krumpli, alma, barack, szilva, ringló, füge, jöhet bármi. Mindet "szereti", mind "nagyon finom" és mindegyikből lehet harangot vagy hangszórót építeni :) Az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy a gyümölcsök és zöldségek így ha nem figyelünk, random helyeken tűnnek fel a lakásban: hopp, egy rohadt barack a kanapé alatt, hopp egy fél retek az ágyamban :) De így vicces, legalább lehet tudni, hogy gyerek van a házban :D

Harangok készítése és szerelése - van a közelünkben egy kis templom, rajta 2 haranggal, amit sokszor látunk séta közben és néha közelről is hallhattuk a hangját. Plusz a napirendünk fontos része a harang, bárhol sétálunk, játszunk délelőtt, a harangszó az egyezményes jel, hogy haza kell mennünk ebédelni. Plusz youtube-on megmutattam neki, hogy mozog a harang kongatás közben, hallgattunk szép harangjátékokat. Ádám odáig van a haragokért, tengeren is majdnem minden nap el kellett zarándokolnunk a templomhoz megnézni a harangokat. Képes a kis ujjait egymásnak háttal fordítani és úgy játszani, hogy az a harang nyelve és ő bimm-bammozik. Legóból, cérnából, mágnesből, drótokból, gyurmából, levelekből, bármiből tud harangot készíteni. Tegnap óta pedig csak fokozódott az őrület, ugyanis egy véletlen folytán kiderítettem, hogy felmehetünk a szegedi Dóm tornyába, ahol karnyújtásnyira tőlünk láthatjuk a harangokat. Olyan élmény volt ez neki, hogy engem is hetekre feltöltött, annyira jó volt ilyen boldognak látni.

Jégkockák minden mennyiségben - ohh jaj, a jégkockák. Csak abban bízom, hogy őszre lecseng a mánia, mert melegben, udvaron vagy kint a szabadban, esetleg itt a lakásban ellenőrzött körülmények közt (asztalon, tálcán, tányérben) képes vagyok elviselni a jegezést, de később kevésbé fogom tolerálni. Mi is az a jegezés? Jégkockák készítése (egyedül is tud, viszi a csap alá a jégkockatartót, megtölti vízzel és már megy is a mélyhűtőbe, nem kellek hozzá), majd a kész jégkockák előszedése és olvadásig csodálása. Nem értem, hogy nem fagy le a keze, de valamiért bírja nagyon. Nyaraláson, ha étterembe, kávézni mentünk, az ő jussa mindig egy adag jégkocka volt a várakozás alatt, azzal játszott, míg meg nem jött a rendelés, nézte, csodálta őket, pakolgatta ide-oda, megvárta míg apró darabokra hullik és aztán azért minden tiltás és figyelem ellenére meg-megcsócsált pár kisebb falatot belőlük. Elbűvöli az olvadás folyamata, az, hogy kezdetben összeragad, az, hogy kicsúszik a kezéből, az, hogy hideg... nem is értem, gondolom, sosem fogom megérteni :D A tengeren töltött 3 hét alatt mindenesetre annyira meguntam a jégkockázást és az utána következő rendrakást, a vele járó vizet és nedvességet, hogy itthon már 2 hete "véletlenül" sosem kerül víz a jégkockatartóba, sőt a jégkockatartó is "eltűnt".

Népdalok éneklése és analizálása - ez egyszerűen imádnivaló. Kezdődött az Érik a szőlő-vel, mint említettem, így napok alatt feltérképeztük a szántás, aratás, érés, termesztés kérdéskörét, Ádám gazdává képezte magát. Azóta annyira szereti a gabonákat, hogy gabona címszó alatt sikerült vele megetetnem kölest, hajdinát, rizst de még bulgurt is :) . Mint kiderült, minden dal jó alapot szolgál egy egy új dolog megismerésére és iszonyatosan vicces figyelni az asszociációit és azt, ahogyan a dalokat feldolgozza, átírja, átszövegezi.

Mindezek mellett határtalan fantáziája van, képes egy retekkel a kezében körbe-körbe szaladgálni és azt énekelni, hogy "kiugrott a gombóc a fazékból..." vagy éppen elalvás előtt két kis kezecskéje beszélgetésbe elegyedik és elmesélik egymásnak, hogy hogyan húzzák ki a nagy répát, mint a mesében. Máskor közli, hogy menjünk el kávézni a nagyival és az álommal (!), vagy éppen narancshéjakból épít CD-t. :)

Ja és nem játék, de fontos feljegyzendő: Ádám mostmár stabilan ágytiszta is egy hete, alváshoz nem kell neki pelenka és nappal is csak néha, a legelmélyültebb játékok közepette történnek "balesetek", amikor bár ő is tudja, hogy menni kéne, de inkább tagad, mert fontosabb dolga van és bízik magában, hogy képes a végtelenségig visszatartani az ingereket. 

Mert a játék mindenek felett.

Bizony. Majdnem egy hónap eltelt, mióta utoljára írtam. Hogy mi történt azóta? Sokminden, de amiről írni akartam, az az, hogy készülünk az óvodára. Túl vagyok életem első szülői értekezletén. Kuncogtam is magamban, én, mint szülő, hehe, jó vicc, inkább a gyerekek közt kéne ülnöm :D Azért persze komoly és felelősségteljes arccal hallgattam végig a szigorú óvodaigazgató intelmeit, miszerint:

"Nálunk minden gyerek alszik ebéd után. Fél 1-kor alvás van" (hehe, hát sok sikert az én semmiről lemaradni nem akaró, délután nehezen elalvó, 1-2 közt ágyba kerülő, folyton beszélő és mozgó cserfes fiamhoz). 

"A beszoktatás 1 hét, mindenki egyszerre szokik be, hozzanak magukkal a gyerekek 1 db kedvencet. Ami bármi lehet, de igazából csak plüssállat" (Ádámnak nincs semmilyen kedvenc plüssállata, sosem volt, kedvenc katicabogárral vagy jégkockával pedig gondolom nem engedik majd játszani, pláne aludni :DD)

"Nem kérünk sok mindent a kezdéshez, csak 1 pakk váltás ruhát, 1 tornaruhát, váltás cipőt, ágyneműt, ágyneműre huzatot, gyerek cuccainak zsákot, saját fogkefét, zsepit, szalvétát, wc papírt. És persze mindenben legyen benne a gyerek jele" (jó, hogy a zsepibe, szalvétába, wc papírba nem kell jelet tenni. De ha nem lenne az ovisjelek.hu, kezdés előtt nyilván nagyokat káromkodnék, ha még hajnalban is jeleket kéne varrnom minden egyes cuccba)

"Anyukák, a gyerekeik szeptember 1-el óvodakötelesek, maguk jelentkeztek, mi felvettük őket. A szobatisztaság nem kérdés, elvárása a felvételinek. Van egy nyaruk, tessék elkezdeni a melegben lekapni a gatyát, bugyit, pelenkát és megoldani a problémát. Nem az utolsó hétre hagyni" (valljuk be, igaza van. Szóval mi is lekaptuk a bugyit, pelust és 1 hét nehézkes indulás után a mami hathatós segítségének köszönhetően úgy tűnik, az én nagyfiam az előzetes hiedelmekkel ellentétben abszolút vevő a szobatisztaságra. Egészen meglepett és mellette boldog és büszke vagyok és nem mellesleg végtelenül hálás a nagyszülők nálam kevésbé engedékeny hozzáállásáért. Ádám nekik köszönhetően közel 2 hét alatt pelusos kiscsávóból büszke, bilibe termelő nagyfiú lett :)

Az óvodaigazgató igazából szimpatikus volt a maga határozottságával együtt. Konkrétan beszélt, nem dumált mellé és mindemellett kedves tudott maradni. A szülők viszont határozottan vicces kérdésekkel ostromolták, egyik másik anyuka aggodalmait a csoport jobb kedélyű tagjai elfojtott mosollyal és türelemmel hallgatták, az óvónéni viszont állta a sarat. 

Néhány igazán fontos szülői kérdés:

- Mi lesz, ha a gyerek nem lesz szobatiszta szeptemberre? (erre volt válasz a fenti "kiosztás" :) /Igaza van/

- Mi lesz, ha valakinek szülinapjára anyuka behoz a csoportba egy tortát, de az én gyerekem laktóz/glutén/stb. érzékeny? (óvónő válasza: értelmes, empatikus szülők vagyunk, a diétázó gyerekeknek hozunk majd külön valami olyat, amit ők ehetnek) /Jogos/

- Mi lesz, ha nem alszik el a gyerek ebéd után? (no ez épp én voltam, a válasz: Elalszik, higgyem el :)) /Hiszem, ha látom/

- Mikor van ebéd pót (!) befizetés? (alapból abból indulunk ki, hogy elfelejtjük, ugye?) /Nyilván :) /

- Mekkora legyen a gyerek ágyneműje, takarója? (no nekem ez a totál mindegy kategória, persze lehet rajta heteket rugózni, de gondolom épp annyi erőfeszítés ezt a kérdéskört megoldani, hogy bemész akármelyik boltba és kérsz oviba való ágyneműt, majd arra keresel huzatot) /WTF?/

- Ki akar majd szülői munkaközösség tagja lenni? Nem jár sok feladattal, csak.... (és itt jött egy néhány perces feladat-felsorolás). Szerencsére akadt jelentkező. Én ügyesen alkalmaztam az iskolában kifejlesztett mindenfelé néző, sehová sem koncentráló nézésemet. /Huhh, ezt megúsztam/

- Mi van, ha nem eszi az ebédet a gyerek? (állítólag semmi, majd éhes lesz később) /Ja, mehetek majd délután haza az éhségtől totál hisztis gyerekkel, aki ha nagyon éhes, már csak csokiban képes gondolkodni, hurrá./

Ja és szerencsém volt, az elsők közt választhattam A Jelet (mint megtudtam, a jelválasztás az első szülői értekezlet legfontosabb, már-már vérre menő vitájává fajulhatott volna, mi ezt elkerültük). Na vajon mi lett a fiam jele az óvodában? Hát persze, hogy Csiga :)

Szóval most elindult a visszaszámlálás: a babából nemsokára óvodás, szobatiszta, felnőtteket megszégyenítően jó kombinációs és manipulációs érzékkel rendelkező, érzékeny, empatikus, szeretnivaló és udvarias, mindemellett bosszantóan dacos és akaratos, felfedező és tudós nagyfiú lett. Néha csak nézem, nézem és nem hiszem el.

Keresem benne a pufók kisbabát, de csak egy nyurga elevenkét látok, akit végtelenül imádok. És akit heteken belül "elveszítek". A lelkem egyszerre szomorú és boldog. Nem is értem, hogy fér meg egymás mellett ennyi ellentétes érzelem :D  

Ádám imádja a csigákat, ezt mindenki tudja, aki ismeri. A csigarajongás olyan méreteket ölt, hogy kétnaponta hazahozunk egy csigát, akire vigyáznunk kell. Az utcán ha sétál, inkább visszafelé haladunk, mint előre, mert mindig meglát egy kóbor csigát vagy csigaházat, amit mindenképpen ki kell kotorni a földből és magunkkal vinni. Néha a csigával szeretne enni vagy aludni (utóbbiról gyorsan letiltottam, mindent azért nem vesz be a gyomrom :). Ha talál egy barátságosabb csigát, órákig megfeledkezik rólunk, csak ő és a csiga létezik. És valamilyen fura módon a csigák érzik a feléjük áradó szeretetet: többségük bátran közeledik Ádám felé, kukucskálnak kis csápjaikkal, nézve, vizsgálgatva, hogy ki ez a kisfiú, aki rendületlenül énekli nekik a "Csigabiga gyere ki" vagy éppen "Csiga biga, bújj vissza" (saját verzió) kezdetű dalocskákat. 

Node akadt egy kis probléma ezekkel a csigákkal. Az elmúlt héten két egymást követő napon két különböző ember hívta fel Ádám figyelmét arra, hogy fúúj, a csigák nyálkásak, sőt, megkérdezték tőle, hogyhogy nem fél a nyálkás csigáktól. Hogy mi lett ennek a következménye: totális káosz. Ádám ugyanis még mindig imádja / imádná a csigákat, de elkezdte zavarni, hogy nyálkásak. 

Ha a csiga kicsit is nyálas (vagy csak vizes az esőtől és emiatt nyálasnak tűnik), azonnal törlést kér. De a törölgetés után is nyálkás marad / lesz a szerencsétlen állat, nyilván. Ez baj, óriási hiszti kerekedik belőle. Ha esetleg szegény Csiga úr megunja a macerálást és visszabújik a házába, akkor az a baj. Abból is hiszti van. Csiga nélküli üres ház már nem oké, az nem jó, az nem kell. De csigával ellátott ház sem oké, mert jellemzően nyálkás. De a csigát fel kell venni. Aztán kiabálni és hisztizni mert nyálkás. Ha megunom és visszarakom a csigát a földre, az még nagyobb baj. Ha újat találunk, ami talán jó, arról kiderül, hogy mégsem jó. Keressünk másikat? Azt nem lehet. Menjünk vissza az 5 méterrel előbb félretett nemjó csigához. Aztán persze kiderül, hogy az sem jó. Érzitek a 22-es csapdáját, ugye?

Figyelemelterelés, kaja, másik játék, inkább katica keresése sem jó. Semmi sem jó. Az a baj, hogy nyálkás, az a baj, hogy nem nyálkás... Valahogy így érzem magam ilyenkor:

És mindenközben mindennél jobban szeretném megvigasztalni a kis törpét, mert látom, hogy teljesen össze van omolva, ő sem tudja, mi a jó, ő sem tudja, mit szeretne, ő sem tudja, hogy nyugodhatna meg. Igyekszem segíteni, de egyelőre nincs bevált recept. Alkudozás, halk, nyugtató beszéd, mély levegővétel tanítása ideig-óráig működik, de elég egy újabb csiga látványa és máris megint borul a bili. Már harmadik napja rontja el a délelőtti békés-boldog sétánkat egy fél órás utcán üvöltözős, földhözverős vagy babakocsiban örjöngős csiga-saga. 

Az is furcsa, hogy ami délelőtt még baj volt, az délután már nem az. Délután, ha már szárazság van és inkább sárosak a csigák, nem vizesek, egyből jó pajtásokká válnak megint. Ki érti ezt...

Kezdem megutálni az esőt és a csigákat, pedig szerencsétlen párák igazán nem tehetnek semmiről. 

Nekem kellene megoldanom az ő félelmeit, segíteni neki kezelni a megmagyarázhatatlan érzéseket és borzasztó, hogy néha teljesen tehetetlen, eszköztelen vagyok. Remélem, hamarosan jön  valami ötlet, ami megoldja ezt a se veled se nélküled szerelmet. Valami jobb ötlet, mint hogy nem mozdulunk ki eső után a lakásból / eltakarom a gyerek szemét egy kendővel / likvidálom a környék összes csigáját.

Mindegyikünk nyugalma és ép eszünk megőrzése érdekében.

Néhány friss szösszenet :)

Ádi épít, nézi, nézi a művét és megszólal: “Én vagyok a legügyesebb :)”

Ádám épít megint, “felrobban” a tornya, mondom neki, hogy ő a szerelő, megjavíthatja. Azt mondja “Én nem a szerelő vagyok”. Kérdezem, hogy akkor mi vagy? Válasz: “Én excentrikus vagyok”

Nézzük este a Dal-t, énekelnek az énekesek a mikrofonba. Ádám ilyet még nem látott vagy nem vette észre, úgyhogy nagy szemekkel néz, aztán azt mondja: “meg akarja enni a bácsi az oszlopot”

Ádi reggeli közben egyszercsak: “Mi lenne, ha nem lennék borzasztó?”

“Grillezünk” az udvaron az első tavaszi napsütésben, Ádi mohát, fákat, virágokat, leveleket és sarat süt. Tüzet akar gyújtani, kér gyufát. Mondom neki, hogy az nincs. Erre körbenéz, talál a hamuban egy cigicsikket, felveszi és azt mondja “Akkor meggyújtom ezzel a cigivel a tüzet”. És tádáám, már ég is a tűz :) Mikor pedig megkérdezem tőle, milyen ízű lesz a sár, amit süt éppen, úgy néz rám, mint a hülyére és kioktatóan közli: “A sár az narancs ízű”

“Maminak való az olló. Papinak pedig a nápolyi való, ő nem szereti az ollót. “

Ádám mesélni kezd: “Amikor kislány volt az Ádám...”

Anarchy by Ádám: “megettem a morzsát. Meg a fikát is megettem. Meg a szöszt. “

Elalvás előtti “mese" a fiam szájából: “Mit szeret a cica? A cica nagyon szereti a tejet. Meeeg nagyon szereti a szép szürke orrszarvút. Meg a majmot is szereti. A majom nagyon finom.”

Ádám bekakilt, de nem akar jönni velem pelust cserélni. Mondom neki, hogy ebéd előtt muszáj kicserélnünk. Erre inkább felül a székre és azt mondja: “Nem kell pelust cserélni. Inkább ebédeljünk és én addig ülök itt ebben a jó meleg kakában”

Érvelési technika: Ádám nápolyit kér, de én kekszet adok neki. Nézi, nézi, azt mondja: “Ez nem jó, ez kakis. A nápolyi jó”

Öntudatra ébredési kísérletek: “Irányítani akarom anyát “

Ádám megállapítja, hogy maminak göndör a haja. Majd ránéz papira és közli: “Papinak a göndör haja is ott van. Csak egy picit kopasz “

Ádám a hintában ülve nézi a szemközti házon a légkondikat. Nagyon érdekli, ahogy forog a ventillátor és várja, hogy forogjon. Vár, vár, majd azt mondja: “Kapcsoljátok be a légkondit. Vagy inkább lesz irgumburgum “

Játék közbe kérdezem, hogy kér-e a házi túrókrémből, amit eszek. Mondja, hogy nem. Kérdezem, hogy miért nem kér, mi baj van ezzel. Kérdezem, hogy olyan-e mint a krémtúró. Mondja, hogy igen, olyan. Mondom, hogy de hát te szereted a krémtúrót. Azt mondja: “Nem, nem szeretem. Akkor ezt most megoldottam. Játsszunk tovább.”

“Én most megpróbálok kipusztulni”

Küldöm Ádámot este, hogy pakolja el fürdés előtt a legóját, ahogy szoktuk. Átmegy a nappaliba és azt hallom, hogy cuki gyerekhangján csicsereg: “Apaa, gyere, segíts nekem elpakolni a legót”. Hát kérem, nálunk rend van és munkamegosztás :D

Beszélgettünk, hogy majd ha nagyfiú lesz, iskolás, és tud gondoskodni egy kisállatról, lehet valamilyen kisállata. Elsoroltam párat és megkérdeztem, milyen kisállatot szeretne. Erre ő: “Méhecskét. Vagy esetleg egy békát”

Ádám odamegy a játszótéren egy nagydarab nőhöz és azt mondja: “Te egy kicsit duci vagy”. Úgy, hogy szándékosan soha nem mondtam neki korábban, hogy bárki duci lenne, úgy gondolom, nem az én feladatom ezt eldönteni és az ő szájába adni az értékítéleteket. Szerencsére a nő könnyesre röhögte magát, hogy milyen cuki, hogy azt mondta, csak “egy kicsit”

Van itt ész, kérem: Ádám szeretné, ha mami abbahagyná az ebédet és menne vele játszani. Próbálkozik mindennel, kérlel, követel. Aztán kicsit csöndben marad, majd közli: “Mami, azt már ne edd meg, az nem finom.”

Ádám beütötte az állát mesenézés közben, mert tornázott a tv előtt, a polcnál. Este meséli apjának a történteket. Nézi az apja, hogy hát igen, elég csúnya a sérülés. Erre Ádám: “Tudom, tudom, tudom. Eléggé romhalmaz”

Megjelent életünkben az agresszió. A mi békés, nyugodt, veszekedésmentes övezetünkbe tört be Ádám hisztikkel, kiabálásokkal, indokolatlan dühkitörésekkel, kezdetben csak verbális, majd fizikai agresszióval. 

Életkori sajátosság, persze, tudom. De hogy kezelje ezt egy anya, aki világéletében került minden konflikust? Egy anya, aki gyerekként szinte mindig az agresszió áldozata volt? Aki utálja az agresszió minden megnyilvánulási formáját?

Próbáltam magyarázattal, sokszor ismételt szép szavakkal, türelemmel. Néha pedig kiabálással, a gyerek fizikai korlátozásával, szeretemegvonással való fenyegetéssel, de nemigen működtek, be kell valljam. Azt láttam, hogy ha érzi, hogy kiborít, az csak további erőt ad neki és alátámasztást, hogy a viselkedése elfogadható. Sőt, arra is hamar rájött, hogy ha megigéri, hogy egy adott viselkedéssel felhagy, megbocsátok és így ő tovább folytathatja, amit addig csinált :) Ráadásul kicsit szélmalomharc jellege volt a dolognak, mert a cselekedetek többségét nem magától találta ki, hanem vele szemben követte el más gyerek a játszótereken. Így azt csinálta/adta tovább nagyrészt, amit látott. Azt pedig igen nehéz elmagyarázni egy két és fél évesnek, hogy amit neki nem szabad, azt miért szabad egy nála nagyobb (értelmesebb) gyereknek.

Hetekig tipródtam, hogyan oldhatnám meg, hogy ne tegyék tönkre rendszeresen a szép közös pillanatokat, játékokat hirtelen jött támadások, úgymint dobálás, ütögetés, homokszórás, fejbeverés, harapás vagy éppen lefejelés. Nem csak én kaptam, kaptak a kis barátok is, akik azóta megint a kisbabaként megfigyelt óvatos félelemmel közelítenek Ádám felé. 

És én nem szeretném, hogy féljenek a fiamtól. Nem szeretném, ha az ilyen viselkedés olyan gyakori lenne, hogy ő is elkezdje agresszív, verekedős, félelmetes gyereknek látni magát. Amíg lehet, szeretném visszafordítani és jó útra terelni. Sok emberrel beszéltem, sok szakirodalmat elolvastam és jelentem, talán sikerült megtalálni a jó irányt, az elmúlt másfél hétben a fizikai agressziót visszaszorítottuk a verbális agesszió szintjére, tehát csak beszél róla, hogy mit csinálna, de nem csinálja meg vagy csak jelképesen, komolyabb fájdalmat okozó erő kifejtése nélkül.

Hogy mi volt a módszer?

- A negatív tettek azonnali megtorlása halk, nyugodt, magabiztos érvelés kíséretében, kiabálás nélkül (pl.: játszótéri csínytevés esetén a játszótér azonnali elhagyása)

- A helytelen viselkedés okozta érzelmi veszteségek tudatosítása szóban, eljátsszva és mesélve (a rosszul viselkedő, a másikat bántó gyereket elkerülik a többiek, nem akarnak játszani vele, egyedül marad, stb.)

- A helytelen viselkedés egyszeri, alapos átbeszélése, a jó megoldások felvázolása, közös megoldások keresése, a történések utólagos értékelése nap végén, az ágyban, összebújva, beszélgetve

- A pozitív viselkedés többszöri megerősítése, a szép, problémamentes napok hangsúlyozása, a pozitív érzelmek hangsúlyozása, a pozitív cselekedetek dicsérete és más családtagoknak, ismerősöknek történő közös elmesélése

Magam sem gondoltam volna, de úgy tűnik, javul a helyzet, Ádám a legutóbb barátnőm közel egy éves kislányával például tüneményesen kedves és gyöngéd volt. A védőnőnk szerint a fiunk fizikailag és értelmileg is egy 3 éves szintjén van, így már meg lehet vele beszélni a dolgokat, sőt, érzelmeket lehet kommunikálni, ok-okozatokat feltárni, mert érteni fogja. 

Ma este például nagyon meglepődtem, mert fény derült egy féléves titokra: hogy miért nem akart Ádám egyik napról a másikra bölcsibe járni. Valahogy elalvás előtt szóba hozta a bölcsit és beszélgetni kezdtünk. Felemlegettem neki a dadusokat, a gondozó nénit, emlékezett rájuk és mondta, hogy szerette őket. Felidézte, hogy miket csináltak együtt (pl.: közös kávézások, illóolaj szagolgatások és papírvagdosás az egyik gondozó nénivel). Akkor megkérdeztem tőle, hogy ha szerette a néniket, szerette a játékokat, akkor miért sírt olyan sokat, mit nem szeretett a bölcsiben, mert szeretném én is megtudni, mi volt a baj. És akkor elmesélte, hogy egy kisfiú és egy kislány többször bántotta. A lányról tudtam, hogy nehezen kezelhető, én is tanúja voltam 1-2 akciójának, de a fiú meglepett. Ádi elmesélte, hogy a kislány rugdosta, megütötte többször is és hogy nem szerette őt, félt tőle. Aztán azt is elmesélte, hogy kit szeretett: egy okos, 3 éves kislányt, aki játszott vele, tanította és sokszor csinált neki homokból gombóc fagyit :D És akkor beszélgettünk még kicsit arról, hogy akkor kicsi volt, de mostmár nagyfiú és átbeszéltük, hogyan védheti meg magát egy nagyfiú. Sőt, felidéztettem vele, hogy milyen rossz érzés volt neki, mikor a kislány bántotta. És amikor láttam az arcán az emlékektől átsuhanó rándulást, a félelmet, elmeséltem neki, hogy ha másokat bánt, például a legjobb barátait, azok pont ugyanilyen rosszul érzik magukat és pont így félnek tőle. És felidézettem vele, hogy milyen jó volt a kedves kislánnyal játszani. És megállapodtunk, hogy ő is inkább kedves lesz és csinál másnak gombócot meg szed virágot :)

Elolvadok attól, hogy ilyen nagy fiam van, akivel már mélyen és komolyan lehet kommunikálni. És úgy tűnik, meg is érti, amiről beszélünk. Persze, ez majd kiderül 1-2 nap múlva :D