"Agresszív kismalac beleesik a gödörbe. Arra jár a jótündér: 
- Várj, agresszív kismalac, hozok létrát és kihúzlak!
- NEM VÁROK!"

Na valahogy így érzem magam most én is :) Persze ettől még baromira nincs választásom. Várni kell. Hogy meddig? Isten tudja. Mikor bekerültem, azt hittem 2 hét és kiengednek. 2 hét alatt lement a víz, de jött a hidegzuhany: a hiperstimulációs cisztáim akkorák, hogy amíg nem csökkennek az elfogadott méret alá, nem mehetek haza. Oké, gondoltam, még 1 max 2 hetet kibírok. Aztán a kimenő után egyre nehezebben bírtam a bentlétet. De bíztam benne, hogy ha húsvétra nem is jutok haza, az utána való hét végén már elengednek. Vagyis most hétvégén. Amikoris már 1 hónapja leszek kórházban.

De úgy tűnik, valami igazság van abban, amit barátnőm Müller Péter jóskönyvéből jósolt nekem: a legfontosabb dolgokat csak akkor fogom "megkapni" az életben, ha kitartást tanulok és megtanulom alávetni magam a sorsnak és türelmesnek lenni. Ez azt jelenti, hogy ha már a babára nem vártunk és "megerőszakoltuk a természetet", most vezekelhetek az erőszakosságomért, türelmetlenségemért és a kitartásom hiányáért? 

Nem normális, hogy már ilyeneken agyalok, irracionális dolgokban kezdek hinni.
De mi más magyarázza a mai ultrahang eredményeimet, ami szerint 1 hét alatt a cisztáim nemhogy csökkentek volna de kicsit még nőttek is. Plusz tegnap óta érzem, hogy egy kis víz megint felgyülemlett a hasamban.

Utánaolvastam persze azonnal, elméletben a hiperstimulációt okozó hcg hormon ilyenkor, a 7-8. héten még hirtelen nagyon megugrik, lehet ez okozza a tüneteket. A jó hír, hogy utána már csökkenni fog a 12. hét végéig, talán akkor már lesz változás. 

Persze a dokik ilyesmiről nem beszélnek egyáltalán, folyamatosan terelnek, mikor érdeklődni próbálok, hogy megértsem a dolgokat. Nem lesz baj, nem tudunk tenni semmit, pihenni kell és várni kell. Ezek a szakszerű orvosi utasításaim és mindenki ezt szajkózza. Ja és persze, hogy a baba szerencsére szuperjól van, növöget, ügyeskedik, vele nincs gond. (na ennek mondjuk örülök)

Én pedig mindeközben pukkadok, mint az agresszív kismalac, hogy vártam már, türelmes is voltam már, pihentem is eleget, mégis meddig kell még ezt csinálni? Mikor lesz vége? Vajon akkor, ha beletörődöm? Tényleg ezt kellene megtanulnom? És ha igen, az meg milyen már, hogy meg sem született a baba és már ő tanít és leckéztet engem. De nehéz dolgom lesz vele, hajjaj :))

Hogy mit hozott nekünk a nyuszi? Húsvéthoz illő kórházi kosztot? na azt nem :) Jó időt? Azt sem :) Nem vagyok mohó, nem kértem sokat, csak hogy hazamehessek pár órára. Szerencsére sikerült kikunyerálnom az eltávozást a doktor úrtól, amit a következő szuper körmönfont módon tettem meg tegnap, mikor ügyeletes volt és felnézett a szobánkba:

- Doktor úr, mégis mikor mehetek már haza? (mézesmázos hangon persze :)

- Várjuk meg, míg azok a ciszták elérik az 5 cm-t, addig még bírja ki. Az ünnepeket biztosan itt kell még töltenie, utána találkozunk és megnézzük, hogy állunk. (jelzem, csütörtökön jártam 6,5 cm-nél)

- Jó, jó, de akkor nem mehetek el egy kicsiiit a hétvégén?? Már nagyon régóta itt vagyok... (nagy bociszemek)

- Menjen csak, 2-3 óra nem árt. De szóljon a nővéreknek!

Így történt, hogy szombat délután párom eljött értem, én pedig 4 órára (mert az úgyis majdnem három és belekalkuláltam, hogy biztosan késni fogunk :) hazamehettem. Nem vágytam sokra, őszintén: csak arra, hogy otthon, a saját ágyamban összebújjak a szerelmemmel, suttogva beszélgessünk mindenféle csacsiságról és megsimogathassam Kuksi hörcsögöt. Az már csak ráadás volt, hogy összefutottunk apósommal, sógornőmmel és hogy otthon olyan jót ettem, hogy utána reggelig nem tudtam evésre gondolni :)))  Furcsa, milyen kevés elég a boldogsághoz.

Így, a világtól elzártan hamar elkezdi értékelni az ember az egyszerű hétköznapok jelentőségét, a sok kis apró örömöt, amiről talán nem is tudod, hogy fontos, csak akkor ébredsz rá, mikor megtapasztalod a hiányát. Hogy is van a mondás (a szerző nem jut eszembe): " Meg kell tanulnunk értékelni, ami a miénk". Nagyon igaz. Sosem gondoltam, mennyire fontos a boldogságomhoz és kiegyensúlyozottságomhoz a párommal közösen teremtett kis otthonunk, kétszemélyes birodalmunk nyugalma és biztonsága. (na most sírtam el magam, témát is váltok :)

Kedves kis törpike a pocakomban!

Köszönöm, hogy napról napra határozottabban jelzed, hogy itt vagy velem:

- a szaglásom még mindig megdöbbentően éles, konkrétan már előbb tudom, milyen kaja vár rám, mint mielőtt kinyitnám a tesco-s zacskót :)

- az ízlelésem furcsán változóban, néhány kedvenc étel már nem olyan finom (pl pritaminpaprika és meglepő módon a chips sem az igazi :)

- az étkezési szokásaim megdöbbentően megváltoztak: egyrészt konkrétan bármit megennék, ami elém kerül, másrészt nem tudok sokat enni, de soknak érzem, harmadrészt akármit eszek, utána furcsán érzi magát a gyomrom

Más furcsaság egyelőre nincs, kíváncsian várom a fejleményeket, mert tényleg nagy kaland ez az átváltozás :) Azért bízom benne, a rosszabb részek (hányás, stb) messziről elkerülnek. Addigis figyelemelterelésként olvasok, írok, dolgozgatok és bármikor, bármilyen formában elalszok :D

Kellemes húsvétot és napsütést kívánok mindenkinek!

Tegnap csupa izgalom volt, ami ritka jelenség a kórházban. Elfogyott a progeszteron pótló gyógyszerem és a nővérkék az utolsó pillanatban szóltak, hogy sajnos nem tudják beszerezni. Állam bácsi szabályainak köszönhetően viszont amíg kórházban vagy, más nem írhat fel gyógyszert... Szóval 22-es csapdája :) Gondoltam, megoldom, felhívtam a Kaáli-ban a doktornőmet, aki nagyon örült, hogy hall rólam és azonnal felajánlotta a segítségét. Átugrottam hozzá, a nővérkék körülugráltak gratuláltak a kicsihez és a sikerhez :)

Doktornő felírta a gyógyszert és azt mondta, ha már ott vagyok, szívesen megvizsgál. És ekkor jött a döbbenet: az ő gépe szerint 2 petezsák, 2 magzat és 1 szívhang volt a tegnapi állapot. Néztem nagyokat, hogy dehát egy babáról volt szó a klinikán egészen eddig ... Azt mondta, mindenképp szóljak az orvosomnak, mert lehet elhalt a magzat és felszívódik, lehet vérzéssel fog távozni vagy csak kicsit lassabb a tesónál és eddig nem vették észre, de mindenképp figyelembe kell venni a létét.

Nem kicsit voltam lesokkolva. Hiszen a kezdetek óta úgy éreztem, ketten vannak... De aztán, mikor azt mondták idebent az orvosok, hogy egy, nagyon örültem neki is. És erre megint megkavarodnak a dolgok...

Ráadásként mikor visszaértem a szobámba, abban a pillanatban tolták ki az ikrekkel befektetett szobatársamat, akinek éppen akkor mindenféle előjel nélkül meghalt az egyik kisbabája (ketten voltak, 8 hónaposak és nem volt velük semmi gond, csak egy véletlen vizsgálat vette észre hogy az egyik kicsi kb 1 napja halott). Azonnal vitték a műtőbe, hogy a másik kicsit és az anyukát még megmenthessék.

Szóval egy kis baba előkerül, egy másik eltűnik. Csak így, egyik pillanatról a másikra... Ott, ahol azt hiszed, azért vagy, mert biztonságosabb. Akkor, amikor nem is gondolnád. Sírtunk együtt a kórházban a lányokkal, átbeszéltünk mindent, kibeszéltük magunkból a fájdalmat, a félelmet, a sajnálatot és a saját érzéseinket.

Mára kicsit könnyebb lett, új nap, új remények.

Reggel rohantam ultrahangra az orvosomhoz, hogy nézzük meg, mégis mennyi az annyi. Nem mutattam meg neki az ultrahangos felvételemet, amit a Kaáliban kaptam, nem akartam befolyásolni. Vizsgálgatott, tekergetett és bizton állítja, hogy egy kicsi van. Láttam is, egyre nagyobb a csöppség, a kis pontból napok alatt egy kukacocska fejlődött, furcsa és örömteli látvány :)

Szóval bár meg lettem nyugtatva, még nem tűntek el a fejemből a kérdések:

• ha csak egy baba van, a Kaáliban (hozzáteszem a sokkal jobb/modernebb géppel) hogy láttak kettőt?
• már vagy 10x vizsgáltak meg ultrahanggal, amióta itt vagyok, hogyhogy senki nem említette a másodikat?
• az orvosom a város egyik legjobb ultrahangos szakembere, ő hogyhogy nem veszi észre a másikat? Vagy látta, csak mivel láthatta, hogy felszívódóban van, nem is említette, hogy engem ne zaklasson fel? 
• én is néztem mindig a képet, hogyhogy sosem láttam másik petezsákot?
• lehet-e hogy ott van a másik, csak ezen az ultrahangon a másféle nézet miatt nem látszik, eltakarja egyik baba a másikat? Sok ilyet olvasni, látni, hallani, hogy 6-7. héten még nem látszik, hogy ketten vannak, csak 8-12. hét közt derül ki, mert elbújtak /egyforma volt a szívhangjuk, stb.
• mennyit számít az, hogy bár imádom az egy kis pöttyömet már most, a lelkem mélyén a kezdetektől úgy érzem, ketten vannak? 
• és mennyi a valószínűsége, hogy a hiperstimuláció ilyen durván kijött volna akkor, ha csak egy baba van?

Mindeközben félek is az ikerterhességtől, látom itt a kórházban, mennyi bonyodalommal, plusz problémával, veszéllyel jár, egy kicsivel azért egyszerűbb...

Sosem gondoltam volna, hogy ennyi kérdéssel jár ez a várandósság :DD

Pontosan egy hónappal a mesterséges megtermékenyítést követően ma szuper híreket kaptam reggel: Ultrahangon már láttuk a kicsi 4 mm-es babánk szívhangját! A kórlapomra hivatalosan is rákerült a terhes jelző! :)))))

Ráadásul a hiperstimulációs cisztáim is csökkennek, már csak 6-7 cm-eresek, az orvos szerint hamarosan mehetek haza!!!

Szuperboldog nap és még az sem ronthatja el, hogy ma szintén újdonságként kiderült, a Clexane vérhigító injekciót terhességem végéig kapom majd minden egyes nap, ami azért nem lesz egyszerű.

De nem érdekel semmi, terhes vagyok, ez a legfontosabb! :)))

Apu, anyu, nagyik meghatódtak, én csak egy kicsit, párom tartja magát :D

Beszéltem sok emberrel és arra jutottam, hogy most, hogy itt a kicsi, a parákat félreteszem, igyekszem nem aggódni, nem félni és csak ránk koncentrálok, arra, hogy boldog legyen ő is és nekem is részem lehessen mostmár egy problémamentes, örömteli várandósságban.

Odakint szakad az eső, szomorú az ég, én mégis pozitívan állok a világhoz.

A hasam kerülete már csak 89 cm

A súlyom visszament 59-re, majdnem annyira, mint amennyivel bejöttem

A hcg értékeim napról napra duplázódnak, vagyis már csak egy holnapi ultrahang kell ahhoz, hogy hivatalosan is megerősítsék a terhességet :)

A közérzetem egyre jobb és mindemellett szupernővé kezdek válni: a szaglásom, az érzékeim egyre kifinomultabbak, messziről megérzem az izzadt embert és a finom parfümöt használó nővérkéket. Mondtam is a lányoknak, a szobatársaknak, hogy igazi detektív kutyává kezdek válni. Őszintén bevallom, nagyon élvezem.

Pár napja megcsináltam még egy terhességi tesztet, már csak azért is, hogy végre valahára lássam, milyen az, amikor szép, erős pozitív a jelem. Komolyan hatalmas élmény volt! Ahogy szaladt fel a rózsaszín elszíneződés, már azonnal megjelent a 2. csík. A kb 100 sikertelen teszt után ez maga a kánaán :)))

Tegnap megijedtem, mert nagyon begörcsöltem, de aztán kiderült szerencsére, hogy nincs baj, csak a beleim rosszalkodtak. Beszéltem anyuval és azt mondta, neki is így szokott lenni. Állítólag az anya terhessége valószínűsíti a lányáét is, ami esetemben egész jót jelent. Anyu azt mondta, kb 10 kg-t hízott velünk, nem nagyon volt baja, csak egy kis vashiánya. Szóval ha ebből indulunk ki és bízunk benne, hogy a hiperstimus tünetek után rendes terhességem lesz, akkor élvezni fogom nagyon.

Egyébként pedig hogyne élvezném, mikor végre valahára egy kis törpi van a hasamban :)

A lányok tanácsára az aggódást és a szomorú, buta gondolatokat a szőnyeg alá söpröm ezentúl jó strucc módjára és csak arra koncentrálok, hogy itt van velünk végre a kisbabánk és hogy nagyon-nagyon várjuk és nagyon-nagyon szeretjük és megvédjük mindentől. 

Most van egy hete, hogy kórházban vagyok a hiperstimulációs tüneteimmel. Mi is történt ez idő alatt? 

Súly: Lombik kezelés alatt lefogytam 60-ról 57 kg-ra, majd a hiperstimuláció miatt 2 nap alatt feljött rám plusz 7 kg, így a kórházba már 65 kg súllyal jöttem. 1 hét kórházi tartózkodás után kezd változni a súlyom, ma 63-at mutatott a mérleg, vagyis úgy tűnik, 1 hét után beindult a víz ürítése.

Has kerülete: 75 cm kerületű hasam napok alatt 90 fölé szaladt, az elmúlt egy hétben a maximum érték, amit elértünk, 96 cm volt, itt stagnáltam 2-3 napig. Körülbelül egy hét elteltével a víz ürülésével itt is javulás tapasztalható, ma reggel és tegnap reggel is 91 cm-t mértem. Hamarosan elérem a 90-90-90-es szuperszexi arányt :)))

Közérzet: mikor bekerültem, nehezen lélegeztem, a víz a mellkasomban bekavart a tüdőmnél valamit. Emiatt légszomjam volt, sokszor szédültem és hirtelen hőhullámok boldogították a napjaimat. Ráadásként a napok alatt óriásivá nőtt hasamon annyira feszült a bőr, hogy nem tudtam kiegyenesíteni magam, napokig úgy jártam-keltem mint egy öregasszony. 5-6 nap után múlt el a hőhullám és a légszomj, a hasfeszülés szépen lassan, de múlóban van nyilván a víz ürülése miatt. A bőrfeszülés mivel hirtelen jött, valószínű csúnya zebracsíkokhoz vezet majd, kenegetem is magam vadul testápolóval, de félek, feleslegesen.

Vérkép: mikor bejöttem a kórházba, a vérvétel eredménye nagyon magas fehérvérsejtszám lett, amitől megijedtek az orvosok (gyulladásra gyanakodtak) és kaptam Augmentin antibiotikumot. Másnap a Kaáli-ban a doktornő azt mondta, a magas fehérvérsejtszám sajnos a szindróma velejárója, nem jelent plusz gyulladást, de ha már elkezdtem, de kell fejezni. Így teljesen feleslegesen szedtem 7 napig antibiotikumot úgy, hogy öklendezek az óriási gyógyszerektől nyeléskor :D A vérkép eredményeim és a hiperstimuláció egyik veszélye miatt ráadásul meghatározatlan ideig véralvadásgátlót kapok minden este a vállamba. A hasamba kellene de nem engedem, hogy bántsák, van elég baja így is :) A vállam az injekcióktól már mindkét oldalt rettentően lila.

Érzések: 3 éve szeretnénk egy kisbabát. 3 éve várom, hogy milyenek lesznek az én első terhességi tüneteim. 3 éve ábrándozok az első pár hétről, amikor felfogom, hogy egy új kis élet van a hasamban. Sosem gondoltam volna, hogy a testem ennyire el fogja terelni a figyelmem a babavárásról, a felkészülésről és a határtalan örömről. Ez a betegség sajnos annyira lekötötte az elmúlt egy hetemet, hogy csak esténként tudok kapcsolatot teremteni a kicsivel. De minden este elmesélem neki, hogy mennyire vártuk és hogy hogy fogjuk szeretni... Mindezek mellett viszont még talán fel sem fogtam, hogy sikerült és hogy már ott fejlődik a baba a hasamban. Annyit vártunk, annyi mindenen kellett keresztülmennünk, annyi vizsgálat, injekció, annyi átsírt nappal és éjszaka és aztán hirtelen még egy ekkora megpróbáltatás... emellett nem is merek hinni abban, hogy sikerült. És mindeközben 100%-ig biztos vagyok benne, hogy itt van velünk és hogy velünk is marad. Furcsamód meg sem fordul a fejemben, hogy ha beköltözött, elveszíthetjük.

Furcsa-furcsa-ellentmondó érzések és gondolatok...

A petefészek hiperstimulációs szindróma (OHSS)
 
Minden, IVF-kezelésben, ovuláció-indukcióban, ill. petefészek-stimulációban résztvevő nőnek tudnia kell, hogy az említett gyógyszeres kezeléseknek vannak kockázatai. Az egyik legfontosabb ezek közül az ún. OHSS (ovarian hyperstiumlation syndrome, petefészek hiperstimulációs szindróma). A stimuláció néha a petefészkek túlzott aktivációját eredményezi, ilyenkor beszélünk OHSS-ről, melynek enyhe, közepes mértékű és súlyos formáját különböztetjük meg. 

Az OHSS előfordulási gyakorisága

Annak ellenére, hogy a kezelés mindig szigorú és többszöri ellenőrzés mellett történik, a nők kb. 3-5%-ánál kialakulhat az OHSS.
A tünetek először általában a hCG-injekció beadását követő 3-5. napon jelentkeznek, további hCG-injekciók pedig csak fokozzák őket. Néha a tünetek "késlekednek", és csak az embrió-beültetést követő kb. 7. napon jelennek meg.

Enyhe OHSS 

Az OHSS-sel diagnosztizált nők többsége a szindróma legenyhébb formájában érintett. Ennek előfordulása viszonylag gyakori a stimulációt követően. A páciens alhasi panaszokról számol be, gyakran érzi hasát puffadtnak, émelyeg, és fel is szedhet néhány kilót. Egy-két héten belül a panaszok maguktól elmúlnak.
A nők egy kisebb hányadánál az alhasi panaszok kellemetlenebbek lehetnek. Az enyhe OHSS-ben érintett nők kb. egyötöde csak 2-4 hét alatt nyeri vissza megszokott jó közérzetét. Ha közben a nő sikeresen teherbe esik, a gyógyulás még tovább várat magára, akár 10 hétig is eltarthat. Ugyanakkor a gyermek miatt nem kell aggódni, minden bizonnyal sima, komplikációmentes terhesség következik.

Súlyos OHSS 

Nagyon ritkán, a stimulációban részesülő nők 1-2%-ánál a tünetek súlyosbodhatnak, és kórházi kezelésre van szükség. Az émelygés fokozódik, a páciens hányhat, erős alhasi fájdalmakat és hasmenést, esetleg kiszáradást tapasztal. A has- és mellüregben folyadék gyülemlik fel, ezért a has megduzzad és nehézlégzés léphet fel. A vizelet mennyisége csökken. A fenti állapot folyamatos orvosi felügyeletet igényel, ezért kell kórházba vonulni. 4-6 hét alatt a tünetek elmúlnak, és a páciens teljesen felépül.

Az OHSS kezelése

A legtöbb, enyhe hiperstimulációval szembesülő nő esetében elegendő, ha napi 2-3 liter folyadékot, lehetőleg elektrolitos oldatot megiszik, a fájdalmakra pedig enyhe fájdalomcsillapítókat vesz be. A tünetek legtöbbször hamar elmúlnak.
A súlyos OHSS esetében szükség van a kórházi ápolásra. Közben stabilizálják folyadék- és elektrolit-háztartását, csökkentik a fájdalmat, véralvadás-gátlókat adnak, hogy csökkentsék a vérrögképződés esélyét, és nagyon súlyos esetben az időközben megfogant terhesség megszüntetése mellett döntenek. A legsúlyosabb esetekben véralvadási zavarok, a vesék és a máj károsodása, ill. a petevezető megcsavarodása léphet fel.

A nők rizikócsoportja

• policisztás petefészek szindrómában (PCOS) szenvedők
• fiatalabb (35 év alatti) nők
• azok a nők, akiknél a stimuláció közben magas ösztrogénszintet regisztráltak, számos tüszőjük fejlődött, és sok petesejtet sikerült leszívni
• GnRH agonistákkal stimulált nők
• azok, akiknél a luteális fázis támogatására hCG-injekciót (Ovidrel, Pregnyl) írtak fel
• vékony testalkatú hölgyek
• akiknél korábbi IVF-kezelések során már előfordult OHSS

Forrás: http://versysclinics.com/kockazatok-szovodmenyek

A helyzet jelenleg nálam:

• félkövérrel jelöltem, a rizikócsoport és a tünetek mely pontjainak felelek meg. Így utólag kiderült, sok esélyem volt belefutni ebbe a betegségbe
• a közepes stádiumú tünetegyüttest produkálom, 3 nap alatt plusz 6-7 kg-nak megfelelő víz gyűjt fel a hasamban és a mellkasomban
• a tünetek súlyosságát egy megerősített terhesség miatti magas hcg koncentráció idézte elő
• a petefészkeim mindkét oldalon 80-90 mm-esek, bennük ciszták találhatóak
• véralvadásgátlót kapok és fehérjedús diétán vagyok
• a vizeletem rendben, 3 napja több megy ki, mint ami be
• a fentiek szerint mire eltűnik a felesleges víz a hasamról, már a baba miatt lesz nagy a pocakom

Pár napja még fogalmam sem volt minderről, sem arról, hogy mi lesz velem, sem arról, hogy babát várok-e vagy csak később jöttek ki rajtam a stimulációs tünetek.

28 éves leszek idén nyáron. 3 éve szeretnénk babát. Már feladtuk a reményt, de úgy tűnik, a sors talán meghallgatott minket (elkiabálni még nem merem): 5 hetes terhességemet a mai napon már egy ultrahangon is látszó petezsák bizonyítja. Mindemellett már most kórházban vagyok és akkora a hasam, mint egy 5 hónapos kismamának. 

Az előzmények:

• 2010 január: abbahagytam a fogamzásgátló szedését.
• 2010 szeptember: már elkezdtünk izgulni, megnézettem magam nőgyógyásszal, hormonvizsgálat, stb - eredmény: enyhe PCO, de nem vészes a teherbeesés szempontjából (később viszont kiderül, hogy más szempontjából fontos).
• 2011 április: egy korai pozitív terhességi teszt, ami gyorsan negatívba fordult, remény elvesztése
• 2011 szeptember: hsg vizsgálat jó eredményekkel, hormonvizsgálat jó eredményekkel, majd 2 havi closti hormon, ami fél évre tönkreteszi a hormonháztatásomat.
• 2012: lelki problémák, teljes elkeseredés, kilátástalanság baba fronton
• 2012 május: esküvő
• 2012 augusztus: az első megbeszélés a Kaáli Intézetben. Eredmény: rossz spermaeredmények, javaslat: pár hónap várakozás, vitaminkúra, urológiai vizsgálat
• 2013 január: újabb találkozó a Kaáli Intézetben. Döntés: lombik program indulhat
• 2013 február 15: utolsó menstruáció első napja. Ezt követően két hét hormonkezelés és vitaminkúra
• 2013 február 25: petesejt leszívás. Eredmény: 8 db petesejt, ebből 7 megtermékenyült. A leszívás után enyhe hasfeszülés, haspuffadás
• 2013 február 28: beültetés, 2 kis embrió kerül vissza a hasamba, 5 további törpi lefagyasztásra kerül (nagyon ügyesek voltunk :) Utasítás: 2 hét ágynyugalom, majd március 14-én terhességi teszt
• 2013 március 7: haspuffadás erősödése, napok alatt plusz 5 kg víz kerül a hasamba. Reggel pozitív terhességi teszt (a megtermékenyítést követő 11. napon!). Diagnózis: hiperstimuláció
• 2013 március 8-9: egyre nagyobb has, minden nap infúzió + sűrített fehérjeoldat, szédülés, hányinger
• 2013 március 10: légzési nehézségek, a víz a vízszintes fekvés miatt feltorlódott a mellkasomban és nyomni kezdte a tüdőmet. Délelőtt felvétel a helyi kórház terhespatológiai osztályán veszélyeztetett terhes besorolással. Még egy pozitív terhességi teszt.
• 2013 március 11-14: egyre növekvő has, 70mm-es petefészkek, benne cisztákkal, magas fehérvérsejtszám, véralvadásgátló, antibiotikum, fehérjedús diéta, sok séta és ágynyugalom, várakozás. Kórházban vagyok veszélyeztetett terhesként úgy, hogy a terhességemet még meg sem erősítették hivatalosan.
• 2013 március 15 (ma): éjszaka leesett 10 cm hó, délelőtt pedig az ultrahangon megjelent egy 2,3*1,6 mm-es petezsák. Hivatalosan is terhes és hiperstimulált vagyok. A terhességről a szobatársaknak köszönhetően tudok egyre többet, a hiperstimulációról pedig az orvosoktól és a nővérektől tájékozódom, mert az interneten nem nagyon találok róla semmilyen információt. Ritka tünetegyüttes, tudom, de furcsa, hogy kevés a személyes beszámoló, miközben oly sok a kétség és a kérdés. Úgy döntöttem, mától babanaplót vezetek és beszámolok a hiperstimulációval való küzdelmemről, a terhességről és egy régóta baba után vágyó kismama érzéseiről, gondolatairól. Hogy később emlékezzek mindenre és el tudjam mesélni a kis törpimnek, mennyire vártuk és mennyit szenvedtem érte.