"Agresszív kismalac beleesik a gödörbe. Arra jár a jótündér: 
- Várj, agresszív kismalac, hozok létrát és kihúzlak!
- NEM VÁROK!"

Na valahogy így érzem magam most én is :) Persze ettől még baromira nincs választásom. Várni kell. Hogy meddig? Isten tudja. Mikor bekerültem, azt hittem 2 hét és kiengednek. 2 hét alatt lement a víz, de jött a hidegzuhany: a hiperstimulációs cisztáim akkorák, hogy amíg nem csökkennek az elfogadott méret alá, nem mehetek haza. Oké, gondoltam, még 1 max 2 hetet kibírok. Aztán a kimenő után egyre nehezebben bírtam a bentlétet. De bíztam benne, hogy ha húsvétra nem is jutok haza, az utána való hét végén már elengednek. Vagyis most hétvégén. Amikoris már 1 hónapja leszek kórházban.

De úgy tűnik, valami igazság van abban, amit barátnőm Müller Péter jóskönyvéből jósolt nekem: a legfontosabb dolgokat csak akkor fogom "megkapni" az életben, ha kitartást tanulok és megtanulom alávetni magam a sorsnak és türelmesnek lenni. Ez azt jelenti, hogy ha már a babára nem vártunk és "megerőszakoltuk a természetet", most vezekelhetek az erőszakosságomért, türelmetlenségemért és a kitartásom hiányáért? 

Nem normális, hogy már ilyeneken agyalok, irracionális dolgokban kezdek hinni.
De mi más magyarázza a mai ultrahang eredményeimet, ami szerint 1 hét alatt a cisztáim nemhogy csökkentek volna de kicsit még nőttek is. Plusz tegnap óta érzem, hogy egy kis víz megint felgyülemlett a hasamban.

Utánaolvastam persze azonnal, elméletben a hiperstimulációt okozó hcg hormon ilyenkor, a 7-8. héten még hirtelen nagyon megugrik, lehet ez okozza a tüneteket. A jó hír, hogy utána már csökkenni fog a 12. hét végéig, talán akkor már lesz változás. 

Persze a dokik ilyesmiről nem beszélnek egyáltalán, folyamatosan terelnek, mikor érdeklődni próbálok, hogy megértsem a dolgokat. Nem lesz baj, nem tudunk tenni semmit, pihenni kell és várni kell. Ezek a szakszerű orvosi utasításaim és mindenki ezt szajkózza. Ja és persze, hogy a baba szerencsére szuperjól van, növöget, ügyeskedik, vele nincs gond. (na ennek mondjuk örülök)

Én pedig mindeközben pukkadok, mint az agresszív kismalac, hogy vártam már, türelmes is voltam már, pihentem is eleget, mégis meddig kell még ezt csinálni? Mikor lesz vége? Vajon akkor, ha beletörődöm? Tényleg ezt kellene megtanulnom? És ha igen, az meg milyen már, hogy meg sem született a baba és már ő tanít és leckéztet engem. De nehéz dolgom lesz vele, hajjaj :))