Tegnap csupa izgalom volt, ami ritka jelenség a kórházban. Elfogyott a progeszteron pótló gyógyszerem és a nővérkék az utolsó pillanatban szóltak, hogy sajnos nem tudják beszerezni. Állam bácsi szabályainak köszönhetően viszont amíg kórházban vagy, más nem írhat fel gyógyszert... Szóval 22-es csapdája :) Gondoltam, megoldom, felhívtam a Kaáli-ban a doktornőmet, aki nagyon örült, hogy hall rólam és azonnal felajánlotta a segítségét. Átugrottam hozzá, a nővérkék körülugráltak gratuláltak a kicsihez és a sikerhez :)

Doktornő felírta a gyógyszert és azt mondta, ha már ott vagyok, szívesen megvizsgál. És ekkor jött a döbbenet: az ő gépe szerint 2 petezsák, 2 magzat és 1 szívhang volt a tegnapi állapot. Néztem nagyokat, hogy dehát egy babáról volt szó a klinikán egészen eddig ... Azt mondta, mindenképp szóljak az orvosomnak, mert lehet elhalt a magzat és felszívódik, lehet vérzéssel fog távozni vagy csak kicsit lassabb a tesónál és eddig nem vették észre, de mindenképp figyelembe kell venni a létét.

Nem kicsit voltam lesokkolva. Hiszen a kezdetek óta úgy éreztem, ketten vannak... De aztán, mikor azt mondták idebent az orvosok, hogy egy, nagyon örültem neki is. És erre megint megkavarodnak a dolgok...

Ráadásként mikor visszaértem a szobámba, abban a pillanatban tolták ki az ikrekkel befektetett szobatársamat, akinek éppen akkor mindenféle előjel nélkül meghalt az egyik kisbabája (ketten voltak, 8 hónaposak és nem volt velük semmi gond, csak egy véletlen vizsgálat vette észre hogy az egyik kicsi kb 1 napja halott). Azonnal vitték a műtőbe, hogy a másik kicsit és az anyukát még megmenthessék.

Szóval egy kis baba előkerül, egy másik eltűnik. Csak így, egyik pillanatról a másikra... Ott, ahol azt hiszed, azért vagy, mert biztonságosabb. Akkor, amikor nem is gondolnád. Sírtunk együtt a kórházban a lányokkal, átbeszéltünk mindent, kibeszéltük magunkból a fájdalmat, a félelmet, a sajnálatot és a saját érzéseinket.

Mára kicsit könnyebb lett, új nap, új remények.

Reggel rohantam ultrahangra az orvosomhoz, hogy nézzük meg, mégis mennyi az annyi. Nem mutattam meg neki az ultrahangos felvételemet, amit a Kaáliban kaptam, nem akartam befolyásolni. Vizsgálgatott, tekergetett és bizton állítja, hogy egy kicsi van. Láttam is, egyre nagyobb a csöppség, a kis pontból napok alatt egy kukacocska fejlődött, furcsa és örömteli látvány :)

Szóval bár meg lettem nyugtatva, még nem tűntek el a fejemből a kérdések:

• ha csak egy baba van, a Kaáliban (hozzáteszem a sokkal jobb/modernebb géppel) hogy láttak kettőt?
• már vagy 10x vizsgáltak meg ultrahanggal, amióta itt vagyok, hogyhogy senki nem említette a másodikat?
• az orvosom a város egyik legjobb ultrahangos szakembere, ő hogyhogy nem veszi észre a másikat? Vagy látta, csak mivel láthatta, hogy felszívódóban van, nem is említette, hogy engem ne zaklasson fel? 
• én is néztem mindig a képet, hogyhogy sosem láttam másik petezsákot?
• lehet-e hogy ott van a másik, csak ezen az ultrahangon a másféle nézet miatt nem látszik, eltakarja egyik baba a másikat? Sok ilyet olvasni, látni, hallani, hogy 6-7. héten még nem látszik, hogy ketten vannak, csak 8-12. hét közt derül ki, mert elbújtak /egyforma volt a szívhangjuk, stb.
• mennyit számít az, hogy bár imádom az egy kis pöttyömet már most, a lelkem mélyén a kezdetektől úgy érzem, ketten vannak? 
• és mennyi a valószínűsége, hogy a hiperstimuláció ilyen durván kijött volna akkor, ha csak egy baba van?

Mindeközben félek is az ikerterhességtől, látom itt a kórházban, mennyi bonyodalommal, plusz problémával, veszéllyel jár, egy kicsivel azért egyszerűbb...

Sosem gondoltam volna, hogy ennyi kérdéssel jár ez a várandósság :DD