Hogy mit hozott nekünk a nyuszi? Húsvéthoz illő kórházi kosztot? na azt nem :) Jó időt? Azt sem :) Nem vagyok mohó, nem kértem sokat, csak hogy hazamehessek pár órára. Szerencsére sikerült kikunyerálnom az eltávozást a doktor úrtól, amit a következő szuper körmönfont módon tettem meg tegnap, mikor ügyeletes volt és felnézett a szobánkba:

- Doktor úr, mégis mikor mehetek már haza? (mézesmázos hangon persze :)

- Várjuk meg, míg azok a ciszták elérik az 5 cm-t, addig még bírja ki. Az ünnepeket biztosan itt kell még töltenie, utána találkozunk és megnézzük, hogy állunk. (jelzem, csütörtökön jártam 6,5 cm-nél)

- Jó, jó, de akkor nem mehetek el egy kicsiiit a hétvégén?? Már nagyon régóta itt vagyok... (nagy bociszemek)

- Menjen csak, 2-3 óra nem árt. De szóljon a nővéreknek!

Így történt, hogy szombat délután párom eljött értem, én pedig 4 órára (mert az úgyis majdnem három és belekalkuláltam, hogy biztosan késni fogunk :) hazamehettem. Nem vágytam sokra, őszintén: csak arra, hogy otthon, a saját ágyamban összebújjak a szerelmemmel, suttogva beszélgessünk mindenféle csacsiságról és megsimogathassam Kuksi hörcsögöt. Az már csak ráadás volt, hogy összefutottunk apósommal, sógornőmmel és hogy otthon olyan jót ettem, hogy utána reggelig nem tudtam evésre gondolni :)))  Furcsa, milyen kevés elég a boldogsághoz.

Így, a világtól elzártan hamar elkezdi értékelni az ember az egyszerű hétköznapok jelentőségét, a sok kis apró örömöt, amiről talán nem is tudod, hogy fontos, csak akkor ébredsz rá, mikor megtapasztalod a hiányát. Hogy is van a mondás (a szerző nem jut eszembe): " Meg kell tanulnunk értékelni, ami a miénk". Nagyon igaz. Sosem gondoltam, mennyire fontos a boldogságomhoz és kiegyensúlyozottságomhoz a párommal közösen teremtett kis otthonunk, kétszemélyes birodalmunk nyugalma és biztonsága. (na most sírtam el magam, témát is váltok :)

Kedves kis törpike a pocakomban!

Köszönöm, hogy napról napra határozottabban jelzed, hogy itt vagy velem:

- a szaglásom még mindig megdöbbentően éles, konkrétan már előbb tudom, milyen kaja vár rám, mint mielőtt kinyitnám a tesco-s zacskót :)

- az ízlelésem furcsán változóban, néhány kedvenc étel már nem olyan finom (pl pritaminpaprika és meglepő módon a chips sem az igazi :)

- az étkezési szokásaim megdöbbentően megváltoztak: egyrészt konkrétan bármit megennék, ami elém kerül, másrészt nem tudok sokat enni, de soknak érzem, harmadrészt akármit eszek, utána furcsán érzi magát a gyomrom

Más furcsaság egyelőre nincs, kíváncsian várom a fejleményeket, mert tényleg nagy kaland ez az átváltozás :) Azért bízom benne, a rosszabb részek (hányás, stb) messziről elkerülnek. Addigis figyelemelterelésként olvasok, írok, dolgozgatok és bármikor, bármilyen formában elalszok :D

Kellemes húsvétot és napsütést kívánok mindenkinek!