Hangya. Ez volt a fiunk első szava. Nem, nem "anya". És nem, nem azért, mert hasonlít az anyára. Ennél sokkal prózaibb oka van, egy elméretezett ikeás ágyneműhuzat. Amit megvettem gyerektakarónak, de mint kiderült, hatalmas, így gondoltam, míg nem lesz jó, használom lepedőnek, mert olyan cuki. Ádi pedig valamiért rápörgött nagyon. Vannak rajta vonalak, pöttyök, madarak, virágok. És hangyák. Akiket a mai napig elnéz, körbemászik, körbeugrál, taperol, ujjong, hogy "hangya, hangya, hangya". Ha előkapja az ágyneműtartóból mert épp nem azt használjuk, azonnal elkezdi áttuszkolni az ágyrácsokon :) Szóval nagy a szerelem a hangyákkal és régi az ismertség. Az ikeás barátság mellett a hangyák Ádi első udvari pajtásai is, velük játszott először (már tavaly nyáron) a nagyszülőknél a fűben, homokban, kerítés mellett. 

Éppen ezért ért váratlanul a mai eset: (meg azért, mert az én fiam nem volt igazán soha az a mindent a szájába vevős baba, csak mostanában tesztelgeti, hogy meddig mehet el)

Játszottunk az udvaron, ő a csúszda alján matatott, ott szokott máskor is, mindig összehord oda a szél leveleket, ágakat, hangyákat, azokat szereti babrálni. Én gondoltam, mivel melegem van, ledobom a sálamat a babakocsiba, tőle úgy 5 méterre. Mikor visszafordulok, látom, hogy Ádám keze a szájánál és hajtogatja, hogy "Hangya, hangya". Rászólok, nem szabad megenni a hangyát. Ő nem reagál, továbbra is ott a keze és mantrázza a hangyahangyát. Mondjuk amíg beszél, gondolom nincs baj, de odasietek inkább, hogy nyomatékosítsam a tiltást. Kioktatás helyett viszont azonnal bekapcsol a vészvillogóm. A gyerek kezében nem hangya van, hanem egy méhecske! A két pöttöm ujjával fogja a méhet, az vergődik az ujjai között, a keze pedig egy milliméterre a már nyitott szájától. Hát engem elöntött a víz, a harag, a para, a minden. Azonnal ütöttem ki a méhecskét a kezéből, tapostam is volna el, nehogy bosszút álljon, de lelépett. Ádi meg nézett rám nagy szemekkel, hogy mizu :)

Na, ilyenek után kellene nekem egy pánikgomb. Ami segít megnyugodni. Ami segít nem magamat hibáztatni. Ami segít abban, hogy a hasonló esetek után szokás szerint fellépő minimum 2-3 órán, de inkább fél napon át tartó gyomorgörcsöm kicsit enyhébb legyen. Ami segít, hogy egy ilyen napon ne jöjjön elő minden félelmem attól, hogy elveszíthetem őt. Ami eltörli az utólag fellépő pánikot :) A pánikot, amit igazából az vált ki, hogy ilyenkor érzem, mennyire kicsin múlik az élet...

Reggeli ébresztési-technikák by Ádi:

1 hónaposan: extra hangerőre tekert babasírás

3 hónaposan: nyekergés, sírás vegyesen

6 hónaposan: gügyögés, nyafogás

12 hónaposan: plüssállatokkal dumálás, suttogás, nevetgélés

14 hónaposan: ágyrázás, ugrálás, karattyolás, kiabálás

16 hónaposan: Na ez már egy külön sztori :) Nagyszülőknél húsvétkor hajnalban mindig közénk került, mert csak ott tudtuk visszaaltatni, hogy ne akarjon a már 3-4 felé ébren lévő nagyapjával kimenni játszani. Egyik reggel a következőre eszmélünk. Gyerek ágyban felül, de olyan gyorsan, mint ahogy a rugós bicska kipattan. Elkiáltja magát: Vijja (=Villany). Egy gyors mozdulattal hátrafordul. Felkapcsolja a fejünk felett lógó éjjeli lámpát. A fény egyenesen bele a szemünkbe. Gyerek boldogan ugrál rajtunk. Kiabál. Nevet. Karattyol. Majd elstartol az ágyról, szalad is játszani papival és mamival. Mi meg csináljunk, amit akarunk, jó reggelt :DDDD

Eljött az az idő, amikor szinte egész nap a játszótéren/közös udvaron vagyunk, és az bizony telis-tele van veszéllyel. Íme az én játszótéri etikett listám, melyet saját gyerekemnek írtam:

/akire ma minden parám ellenére különösen büszke voltam, mert félelemérzetet-nem-ismerően-ügyes-és-bátor és mindenre felmászik, amit talál, még arra is, ami nem neki való, lsd. fotó/

Drága kicsi fiam! 

- legalább próbálj meg a játszótér keretei közt (kerítés, korlát, bokor, ajtó, stb.) maradni 3 percnél hosszabb ideig anélkül, hogy menekülő útvonalat keresnél vagy nekiesnél szétszedni a hozzád legközelebb eső ajtót/kerítést/bokrot/stb.

- ha hintázni szeretnél és beraklak a hintába, ne akarj 2 lökés után szuperhangos óbégatással kijönni mégis. Majd újra visszaülni. Majd megint kimenni. Ésígytovább.

- ne a legnagyobbaktól tanulj, mert ők sokkal ügyesebbek nálad. Próbálj meg inkább hasonló korú/ügyességű gyerekeket utánozni és akkor anyád talán nem kap frászt percenként az újabb és újabb tornamutatványtól, aminek nekiveselkedsz :)

- nem kell mindenre felmászni (legalábbis most még, amíg nem tudsz egyedül felmászni vagy lejönni). Bár kétségkívül jó bicepsz és válledzés ez nekem...

- a homokozóban a gyerekek homokozni szeretnének akkor is, ha te keresztülszáguldani szeretsz csak rajta, mit sem törődve mások nagy műgonddal alkotott építményeivel, kósza lapátjaival vagy magukkal az útban lévő gyerekekkel :)

- más játékát nyugodtan vedd el, mert míg a másik gyerek felfogja, hogy elvetted, te már meg is untad és vissza is adtuk :DDD 

- a kavics, a homok, a virág, a levél, a fű, a cigicsikk, a kupak, az üres csokispapír, a kutyakaka nem ennivaló. Egyesek még látnivalónak sem mondhatók.

- arra azért ügyelj, hogy anyád látótávolságon belül maradjon

De a fentieknél is nagyobb fejtörést okoznak a következők /ezekkel sokkal nehezebben küzdök meg, mint hogy épségben tartsam a babát a játszótéren/:

1, A fiamtól csak a nála nagyobb/erősebb gyerekek nem ijednek meg elsőre. Ádám nagyon barátságos, mindenkit nagyon szeret és bújna és ölelgetne, csak mindezt kicsit hangosan, amit sok pici nem díjaz. Nehéz megtalálni a megfelelő közeget. :(

2, Ma találkoztunk először agresszív, csúfolódó, gúnyos kisgyerekekkel és ez ráébesztett, hogy mélyen legbelül én még mindig az a kis nyuszi vagyok, akit a nagyok macerálni tudtak a játszótéren. Elég ránéznem az ilyen gyerekekre és elönt a szorongás és a menekülési vágy. Ha pedig azt látom, hogy az én gyerekemen viccelődnek, akkor bizony a düh is, de rendesen :) Ennek örömére a mai napot például úgy oldottam meg, hogy felnőttesen, magamban fortyogva tudomást sem vettem a gyerekekről majd gyorsan leléptünk... nesze neked tisztelet.

Rosszul vagyok már most a gondolattól, hogy a fiamat bánthatják, fizikailag vagy verbálisan, hogy ő bánthat másokat és hogy ezeket a szituációkat néha nekem kell majd megoldanom úgy, hogy bennem tán több lesz a para és a negatív érzés, mint a gyerekekben és hogy közben lélekben ilyen téren lehet, hogy én is ugyanolyan kisgyerek vagyok mint ők...

Nálunk végérvényesen beköszöntött a NEM korszak. Hogy ezt honnan lehet tudni?

Ez az az időszak, amikor a 42 helyett a válasz mindenre csak annyi: NEM (így, csupa nagybetűvel, akarat és erő teljes tudatában) :D

Ez az az időszak, amikor:

- a gyerek ébredés után azonnal azt kiabálja a kiságyában, hogy NEM, NEM, NEM (hogy mi a nem, azt sosem tudjuk meg)

- amikor a játszótéren a legszipmatikusabb kislány az, akivel felváltva tudják kiáltozni egymásnak, hogy NEM

- amikor a babakocsiban elalvó baba még utoljára, csukott szemmel felül, kiköpi a cumiját, közli, hogy NEM, majd visszafekszik és durcás pofival az arcán édesdeden alszik tovább

- amikor még az Igen is NEM :)

- amikor a "Kérsz enni?" (vagy bármilyen egyéb étkezéssel, ivással kapcsolatos) kérdésre kitátott száj és közben egy magabiztosan elvakkantott NEM a válasz :D

Őszintén szólva én jókak derülök a dolgon, persze igyekszem nem kinevetni az akaratát próbálgató mini felnőttemet ;) És meglepő módon az sem dühít fel, amikor ellenállva a baba akaratának, ő hátraveti magát és nekikezd a hisztinek. Utcán, boltban, társaságban, akárhol. Felkapom, megpuszilom, megnyugtatom, eltávolítom, figyelemelterelek. És közben nem érzem kínosan magam, nem vagyok rá mérges, nem kapkodok és nem kiabálok. Pedig egy évvel ezelőtt még nagyon-nagyon féltem ettől a korszaktól. De úgy látszik, az idő megedzi az anyai szívet és segít felkészíteni arra, hogy ebben az időszakban is helyesen viselkedjünk. És felismerjük, hogy a Nem mikor valódi NEM és mikor csak tisztességből kikiáltott 'nem', ami igazából igen :D

Ha rossz idő van:

- akkor elsősorban jaj nekünk.

- ha kicsi a lakás, akkor méginkább :)

Amúgy néhány tipp, ami nekünk bevált: (figyelem, a következő játékok kiváló fizikai kondíciót igényelnek a szülőtől) 

- kergetőzés a lakás minden pontján

- bújócska

- szék, sámli, kanapé használatával önálló lépcsőzés megtanítása (vigyázat, siker esetén a gyerek egyedül is próbálkozni fog, szóval a tanulási időszakban egyedül hagyni nem szerencsés)

- dobálás, dögönyözés, csikizés, hancúrozás

- építőkockák, dupló legók, egyéb építési tevékenység kezdeményezése levezetésképp, 2 perc erejéig (tovább úgysem érdekesek)

- buborékfújás, buborékok elkapása

- gyurmázás (az én fiam ezt gyurmával a kézben rohangálással és a lakás minden pontján gyurmadarabok eldobásával azonosítja, de a szigorú 'nevelésnek' köszönhetően néha már megmarad egy helyben ülve pár percre és úgy gyurmázik)

- ablakba felmászás, ablakon kinézés, redőny/ablakkilincs macerálása (szigorú felügyelettel)

- ajtók, szekrények csapkodása és ki-bepakolás (értsd: gyerek ki, anya be)

- porszívózás (gyerek részéről porszívó kergetése és meglovagolása)

- ha olyan az idő, hogy azért el lehessen indulni valahová, akkor játszóház :)

Jó időben:

- ki-ki-ki a szabadba azonnal, amikor csak lehet! Az én nagy mozgásigényű fiam például akkor a legboldogabb, ha levegőn lehet, ha szabadon futhat, bogarászhat, felfedezhet. Jó időben minden benti, zárt térben történő foglalkozást hamar megun, kint azonban végeláthatatlan az energiája :) 

- lehet sétálni a ház körül, a környéken (és mivel sok a felfedeznivaló, egy szimpla ház körüli séta minimum egy órás programmá válik)

- lépcsőzés akárhol (extraként nem olyan jó időben: mozgólépcsőzés a plázában :))

- fű, fa, virág, bogarak macerálása, megismerése

- állatok (főként kutyák, macskák) után szaladgálás

- emberek után szaladgálás

- felmászás bárhová bárhogyan és onnan lemászás

- kirándulás, séta bárhová, a város, a környék felismerése

- közös buszozás, vonatozás (még nem próbáltuk, de tervben van)

- és végül: játszótér minden mennyiségben, Ott is legfőképp a mozgásos lehetőségek: csúszda, trambulin, bármilyen mászóka, a kevésbé mozgásos lehetőségek, pl homokozás, hinta csak ideig-óráig érdekesek (szintén edzett szülőt igényel, a gyerek ugyanis ilyenkor általában még nem mászik magabiztosan, ellenben nagyon akar. Szóval megy és kapaszkodik belénk, ahol tud. Emelni, tartani, elkapni, megtolni kell lépten-nyomon, így én például fél óra játszóterezés után lazán leizzadok. De bírni kell, mert a gyerek akár 3 órát is bírja :))

Az anyaság a világ legmeghatározhatatlanabbul legszebb élménye. Nagyon sok olyan apró, szinte leírhatatlan, másnak tán semmit nem jelentő pillanat van, amikor érzi az ember lánya, hogy igen, ezért megéri anyának lenni. Spontán gyűjtés alapján néhány ilyen pillanat, néhány "első":

- amikor 9 hónap után végre megszületik és először látod/hallod a hangját

- amikor hazaviszed és bemutatod neki a lakást

- amikor először rád nevet

- amikor először érezzük azt, hogy férfiból és nőből, párból család lettünk

- amikor sikerül megnyugtatni a vígasztalhatatlanul síró babát

- amikor alszik és csak nézed és nézed, hogy ki ez a kis ember, honnan jött, milyen lesz és tényleg, megérdemled-e egyáltalán...

- amikor fáradtan este megpihensz és elnézed, ahogy önfeledten játszik az apjával

- amikor hosszú út után a baba mély, édes álomba merülve arra sem ébred fel, hogy kibugyolálod és ágyba fekteted

- amikor először keres a lakásban és kiáltja utánad, hogy "anya, anya"

- amikor először indul el önállóan (fordul át/ül fel, stb)

- amikor először ébredsz reggel babasírás helyett arra, hogy a kisded békésen gügyörészik, suttog a plüssállatainak a kiságyban

- amikor először nézed végig, ahogy teljesen önállóan eszik a kiskanállal és hozzá elégedetten vigyorog saját teljesítményén

- amikor először ad neked puszit/ölel át magától, mindenféle kérés, felszólítás nélkül (nálunk például a minap a férjem miután csókkal elköszönt tőlem, Ádám meglátta és azonnal hozzám szaladt, tőle is kaptam egy puszit, ha már az apja is adott. Megzabáltam-meghatódtam :))

- amikor először nyúl a kezed után a féktelen rohangálás helyett, biztonságot keresve nálad

- amikor egyszercsak arra eszmélsz, hogy beszélgettek, kommunikáltok, bár ezt a nyelvet a világon rajtatok kívül más még nem ismeri :)

- amikor elnézed, ahogy elmélyülten játszik valamivel (molyol, fizikázik :)

- amikor saját babanyelvén meséli el a napját vagy olvas fel a mesekönyvből

- amikor ráébredsz, hogy saját humora van

- amikor körülnézel a bombatámadásra és játékboltra hasonlító lakásodon és bosszankodás helyett csak mosolyogsz, mert amit látsz, arra emlékeztet, hogy valami bizony nagyon megváltozott és ez jó :)

- és amikor félbehagyod a blogírást, mert álmában felsírt a baba, otthagysz csapot-papot, ölbe veszed, szeretgeted és csak úgy, a nap közepén, összebújva álomba szenderülsz vele :D

Én minden "első" pillanatnál kicsit meg-megállok és jó grafomán módjára igyekszem mindent dokumentálni is, mert tudom, hogy ezek olyan első pillanatok, amikre később alig fogok emlékezni. Én mégis szeretnék, mert ezek miatt olyan jó, olyan szép. Az pedig bónusz ajándék nekünk, anyáknak, hogy néha egy nap olyan sok az első pillanat, hogy megszámolni sem lehet. És mi még csak a 15. hónapnál tartunk. Mennyi, mennyi csodapillanat vár még ránk ... juppii (ahogy Ádi mondaná)