Eljött az az idő, amikor szinte egész nap a játszótéren/közös udvaron vagyunk, és az bizony telis-tele van veszéllyel. Íme az én játszótéri etikett listám, melyet saját gyerekemnek írtam:

/akire ma minden parám ellenére különösen büszke voltam, mert félelemérzetet-nem-ismerően-ügyes-és-bátor és mindenre felmászik, amit talál, még arra is, ami nem neki való, lsd. fotó/

Drága kicsi fiam! 

- legalább próbálj meg a játszótér keretei közt (kerítés, korlát, bokor, ajtó, stb.) maradni 3 percnél hosszabb ideig anélkül, hogy menekülő útvonalat keresnél vagy nekiesnél szétszedni a hozzád legközelebb eső ajtót/kerítést/bokrot/stb.

- ha hintázni szeretnél és beraklak a hintába, ne akarj 2 lökés után szuperhangos óbégatással kijönni mégis. Majd újra visszaülni. Majd megint kimenni. Ésígytovább.

- ne a legnagyobbaktól tanulj, mert ők sokkal ügyesebbek nálad. Próbálj meg inkább hasonló korú/ügyességű gyerekeket utánozni és akkor anyád talán nem kap frászt percenként az újabb és újabb tornamutatványtól, aminek nekiveselkedsz :)

- nem kell mindenre felmászni (legalábbis most még, amíg nem tudsz egyedül felmászni vagy lejönni). Bár kétségkívül jó bicepsz és válledzés ez nekem...

- a homokozóban a gyerekek homokozni szeretnének akkor is, ha te keresztülszáguldani szeretsz csak rajta, mit sem törődve mások nagy műgonddal alkotott építményeivel, kósza lapátjaival vagy magukkal az útban lévő gyerekekkel :)

- más játékát nyugodtan vedd el, mert míg a másik gyerek felfogja, hogy elvetted, te már meg is untad és vissza is adtuk :DDD 

- a kavics, a homok, a virág, a levél, a fű, a cigicsikk, a kupak, az üres csokispapír, a kutyakaka nem ennivaló. Egyesek még látnivalónak sem mondhatók.

- arra azért ügyelj, hogy anyád látótávolságon belül maradjon

De a fentieknél is nagyobb fejtörést okoznak a következők /ezekkel sokkal nehezebben küzdök meg, mint hogy épségben tartsam a babát a játszótéren/:

1, A fiamtól csak a nála nagyobb/erősebb gyerekek nem ijednek meg elsőre. Ádám nagyon barátságos, mindenkit nagyon szeret és bújna és ölelgetne, csak mindezt kicsit hangosan, amit sok pici nem díjaz. Nehéz megtalálni a megfelelő közeget. :(

2, Ma találkoztunk először agresszív, csúfolódó, gúnyos kisgyerekekkel és ez ráébesztett, hogy mélyen legbelül én még mindig az a kis nyuszi vagyok, akit a nagyok macerálni tudtak a játszótéren. Elég ránéznem az ilyen gyerekekre és elönt a szorongás és a menekülési vágy. Ha pedig azt látom, hogy az én gyerekemen viccelődnek, akkor bizony a düh is, de rendesen :) Ennek örömére a mai napot például úgy oldottam meg, hogy felnőttesen, magamban fortyogva tudomást sem vettem a gyerekekről majd gyorsan leléptünk... nesze neked tisztelet.

Rosszul vagyok már most a gondolattól, hogy a fiamat bánthatják, fizikailag vagy verbálisan, hogy ő bánthat másokat és hogy ezeket a szituációkat néha nekem kell majd megoldanom úgy, hogy bennem tán több lesz a para és a negatív érzés, mint a gyerekekben és hogy közben lélekben ilyen téren lehet, hogy én is ugyanolyan kisgyerek vagyok mint ők...