Már megette az első bolognai spagettijét baba módra

Már felmászik a bútorokra, földről székre, székről kanapéra

Már felkapaszkodik anya szoknyáján, sőt, lehúzza anya szoknyáját

Már tudja, hogy kópé, nevet és kópéskodik tovább

Már erőteljesen kifejezi, mit nem szeretne és ha nem értjük, hajtogatja is hozzá a maga babanyelvén, hogy "Em-em-em"

Már játszótérre kell menni, nem elég a séta

Már ellenkezik

Már kint van négy foga és rág ezerrel

Már rágja a kiságy tetejét és leszedi az ágy körül a falon lévő csillagdíszeket

Már kipakol a játékkosárkájából

Már elmélyülten tanulmányozza a könyveket

Már bejárja az egész lakást

Nem is marad így semmi tanulnivalója egyéves koráig :)))

Nem történik velünk semmi különös és mégis. Annyi szép pillanat van, amiket csak firkálok fel a kis virtuális jegyzetfüzetembe, hogy el ne felejtsem megörökíteni.

Ádi hajózik

Végre vízre tettük minap a hajót, így bemutathattuk babának a 125-ös motort és a Tiszát közelebbről is :) Mivel pocakban már szoktatva volt a motor(ok) hangjához, plusz egyszer direkt elvittük és csak a kikötőben ringatózva ismertettük a hangokkal, így bár érzékeny a zajokra, meg sem kottyant neki a motordübörgés. Sőt, olyan jól sikerült a tréning, hogy ha apa rákapcsolt kicsit a dübörgésre, baba csak nevetett. (ennek köszönhetően vígan elvan az udvaron is, nem zavarja a körülöttünk dolgozó fűnyíró hangja sem:) Persze nem csak a motor volt érdekes, hanem a pillangók, szitakötők, a felcsapódó víz, a hajórádió, a padlón fekve rezgés-hallgatás, a forgós szék, a szél, a halak és minden-minden. Örömmel tapasztaltuk, hogy babácska kitűnően érzi magát vizen :)

Ádi és a főváros

Egy szép keddi napon úgy gondoltam, a fiam elég érett már ahhoz, hogy megmutassam neki kicsit a "nagyvilágot" és elvigyem magammal Pestre pár találkozóra. Nem terveztem sűrűre a programot, az idő nagy részében csak sétáltunk, kávéztunk, ebédeltünk, de még ez is sok volt a kis drágának (az autók, a meleg, a tömeg, a hangzavar), úgy elfáradt, hogy az autóban hazafelé elaludt és még arra sem ébredt fel, mikor itthon átpelenkáztam a koszos kis fenekét, átöltöztettem, betettem a hálózsákba és leraktam aludni a kiságyába :))) Öltöztetés közben egy pillanatra kinyitotta a szemét, gondolom nyugtázta, hogy minden rendben, lehet tovább aludni és így is tett :)) Fél 5-ig hangját nem hallottuk :DD

Ádi és az anyamánia

A szeparációs szorongásnak nevezett anyamánia a napokban már szerencsére mérséklődött, ami annyit jelent, hogy ha észrevétlenül el tudok osonni, akkor pár óráig elvan a baba mással is, de amint észrevesz, azonnal nyöszögésben, nyafogásban tör ki és felém mászik, nálam akar lenni. Ennek köszönhetően apa csak másik szobában tud rá vigyázni, amíg én házimunkát intézek/főzök, én pedig hetek óta hulla fáradt vagyok, mert folyamatosan éberen őrzöm az én kis matricám és örökmozgóm testi épségét :)

Ádi valamit mindig hegeszt

Hogy zajlanak nálunk a játékos percek? A) opció, hogy a baba körberohangálja a lakást, minden létező ponton megpróbál felállni, leülni, lépegetni, én pedig legyek ott vele, mert támaszra van szüksége, mert büszke a teljesítményére és kell a dicséret, mert különben elesne és beütné magát vagy egyszerűen mert CSAK :) B) opció, hogy a gyerekem kicsit megpihen. Nálunk viszont a pihenés nem jelenti azt, hogy a baba lefekszik és elmolyol, nézelődik, én pedig mellé fekszem és valóban lazulunk. Dehogy. Az én fiam nem pihen. Még filmet is úgy néz, hogy közben jön-megy, átmászik, ide mászik, oda ül, amoda áll, képernyőt nyomkod, matat, kavar és néha esetleg rápillant a mesére. Zenét hallgatni pedig lehetetlen vele, akármit próbálok, egyszerűen nem érdekli és nem köti le semmilyen passzív tevékenység. Az én fiamnak a pihenés az, ha "hegeszt". Na akkor nyugton marad pár percig. Ha talál valamit, ami új, érdekes, lehetőleg van legalább egy zsinórja, ki lehet nyitni vagy meg lehet nyomni. Ha talál egy ilyen tárgyat (legyen az anya vagy apa egere, gépe vagy a zsinórfüggöny ), azzal percekig elmélyülten eljátszik: nézeget, forgat, ujjakkal egyesével matat, megpróbálja szétszedni/kinyitni/összerakni/megnyomni. Így játszunk mi :)

Ádi és a csap

A legújabb őrület. Az egy dolog, hogy a babának egy ideje láthatóan egyre jobban működik a hosszú távú memóriája és ezért borzasztóan örül, amikor egy-egy jelnek köszönhetően rájön, hogy mi következik (pl.: megyünk sétálni - meglátja az ajtót és majd kiugrik a bőréből; hazaérünk - meglátja az ajtót és sikongat ; megszólal a kaputelefon ahogy apa beüti a kódot - azonnal felkapja a fejét és rohan a bejárat felé. - hozzáteszem az egyetlen, amit még mindig nem jegyzett meg: ha tudja, hogy jön a kaja, még mindig kiabálás van az örülés helyett, fogalmam sincs miért). Szóval tudja, mi után mi következik én pedig ezt kihasználva elkezdtem tanítani dolgokra. Este például fürdés után már "fogat mosunk", ha pedig bejövünk az utcáról, mindig kezet mostunk. Ez utóbbi pedig kimeríthetetlen örömforrássá vált. Ádika a csap szélére ül és nevetve tűri, hogy megmossam mindenét, közben ő megpróbálja elzárni a víz útját vagy úgy, hogy a csap végét fogja le vagy a lefolyót akarja betömíteni. Közben persze pacsál és rendkívül büszke magára, amiért rájött az összefüggésekre :)

Ádi és a vizes pelenka

A pancsolás a saját kis felfújható medencénkkel is folytatódik: baba végtelenül boldog, ha teleeresztjük a kis medencéjét vízzel és belerakjuk szabadfoglalkozásra. Ilyenkor ránk nincs is szüksége egy darabig, ő bizony elvan :) Csapkod, nevet, jön-megy, lubickol. Tegnap is ilyen pacsálós délutánt tartottunk, én pedig gondoltam, itthon vagyunk, a fene fog elpazarolni feleslegesen egy drága fürdőpelenkát, jó lesz a sima is, beteszem azzal a vízbe. Aztán csak azt vettem észre, hogy a baba egyre kevesebbet ficánkol, egyre lomhábban mozog. Odamentem ösztönözni és közben gondoltam, megnézem, hogy bírja a pelus. Hát ekkor rádöbbentem, hogy mekkora ökörnemgondolkozós voltam :))) Sosem értettem a különbséget, hogy miért kell külön fürdőpelenkát venni, miért nem jó a sima. Az eszembe sem jutott, hogy a sima pelenka lényege, hogy szívja a vizet. Akár kintről jön, akár bentről :))) Szegény gyerekemen 5 perc alatt féltégla méretűvé és súlyúvá duzzadt a pelenka, magába szívott hihetetlenül sok vizet :)) Azonnal lekaptam róla és jöhetett a meztelenkedés, de a bénázásomnak köszönhetően legalább az is kiderült, hogy elég durván sokat bírnak felszívni ezek a cuccok :) És az is, hogy ha tele van és kiszakítod, a belsejéből apró, szivacsszerű darabok hullanak ki :D

Ádi és az első sérülések

Írtam korábban, hogy most fő feladatom a baba sérülésmentesen tartása. Persze, hogy ez sem sikerül teljesen. Hiába vagyok vele ott minden pillanatban, a háta mögött, körülötte, óvó karokkal, azért csak képes magát összeverni, akármilyen éber vagyok. És persze mit üt be mindig? Naná, hogy a gyönyörű kis arcát. Az ágyban hulla fáradtan is feláll, leülni már nincs mindig ereje/egyensúlya, így arccal a rácsnak borul előre félálomban. A földön mászva nyilván a fém asztallábban akar felkapaszkodni, majd az én ijedt (tudom, hülye vagyok, többet ilyet nem csinálok) kiáltásomra naná, hogy előredől és arccal a fémlábaknak esik. A kedvenc felmászós kis etetőszéke körül folyton akrobata mutatványokat gyakorol, aránylag nagy magabiztossággal. De azért néha elvéti a távolságbecslést és ilyenkor naná, hogy úgy pördül meg, hogy learcolja a szék karfáját. Ja és ami még vicces: a fiunk meglepően ügyes és nagyon bátor, rengeteg mindent megtanult már minimális esésszámmal és sérülésekkel, de igazi fiúról lévén szó, akkor borul a legtöbbet, amikor produkálni akarja magát :) A legutóbb kedves kis barátnője érkezésétől veszett meg annyira, hogy mindent meg akart neki mutatni: a lakás minden pontját és saját összes ügyességét. Ezt persze nagy hanggal és vehemenciával, szegény kisleány meg is ijedt elsőre a heves udvarlástól. Szegény fiam pedig a fene nagy produkálástól csak esett-kelt szokásától eltérően :))

Mi lesz itt még később, ahogy mondani szokás? :)))

Van ilyen. Kezdjük ott, hogy anyának sok-sok munkája van/lenne. Két EU-s pályázat zárás közepén vagyok, aki csinált már ilyet, tudja, hogy nem kis munkával és figyelemmel jár. Ami nem is lenne akkora probléma, mert eddig is megoldottuk. A probléma ott kezdődik, hogy mindeközben drága kisbabámnál elkezdődött a szeparációs szorongás. Miről is szól ez? Ádi eddig baromi jól elvolt nélkülem, a nagyszülőkkel vagy bárki mással képes volt fél délutánokat eljátszani anélkül, hogy észrevette volna, hogy nem vagyok vele (nem kis megdöbbenésemre és néha szomorúságomra). Hát ez most gyökeres fordulatot vett. Se a nagyszülők, se az apja, se a bébiszitter nem tudja 10-15 percnél tovább lekötni, mert amint rájön, hogy nem vagyok a közelében, éktelen, szomorú, krokodilkönnyes sírásba kezd. Ha ott vagyok, csak mást csinálok, 10-15 perc után észrevesz és csak hozzám akar jönni, csimpaszkodni, mászni, anyafázni. :)

Így azért nehéz dolgozni :DDD A változást tetézi ugye újdonsült mászási és álldogálási tudománya is, ami azt jelenti, hogy már az sem működik, hogy lerakom a nappaliban vagy akárhol, "játsszál Ádika" felkiáltással (eddig tök jól működött, letettem és Ádi borzasztó elmélyülten akár egy órát is képes volt egyedül eljátszani, szöszölni, molyolni, néha rám-rám nézve, hogy látom-e milyen ügyes :). Ha lerakom, pár percig elvan, aztán megindul felém, mint a kis zombi és aztán jön az anyafa. Ha nem jön, akkor pedig olyan életveszélyes mutatványokat produkál, hogy egyszerűen lehetetlen levenni a szemem róla, meg kell védenem önmagától. Így még nehezebb dolgozni. Vagy mosogatni. Vagy bármi mást csinálni. 

A játszás sem mindegy ám, őúrfiságának folyamatosan új ingerekre van szüksége, mindig ki kell találni/mutatni valami felfedezetlent, valami újat, valami nem látottat. Szerencsére ebből azért van sok, de ha kifogyok az ötletekből, irány az udvar, a város, a játszótér. Mondjuk azt sem gondoltam volna, hogy ekkora kihívás lesz lekötni egy pár hónapos aprótalpút :)

De hogy még ez sem legyen elég, jön a baba foga is, már hetek óta megy a csócsálás, a nyáladzás és az ajjajjaj (tényleg így sír, mikor fáj valamilye, nagyon cukorfalat szegénykém) és ráadásként babácskám a fenti nagy változásokra való reagálásként nem és nem hajlandó a megszokott módon nappal aludni. Néhány napja egetverő ordítások, harcok, küzdelmek kísérik az elalvást, rólam lemászik a ringatásból, kitépi magát a kezemből, együtt lefekve rámászik és kavar, saját kiságyában félálomból képes felülni és ismét nekiindulni, hordozóból ki akar ugrani és üvölt. Már minden technikánk és ötletünk csődöt mondott, de muszáj aludnia a gyereknek, mert anélkül halál cukin, félig leragadó szemmel, tök kómásan csak esik-kel a fene nagy mászkálásban. Plusz nyilván egyre nyűgösebb és kiállhatatlanabb is, ahogy halad az idő. Szóval most visszatértünk a régi, rossz de legalább jól bevált kicsi tápszer, sok víz+ cumisüveg kombóhoz, ami anyacici helyett képes álomba itatni a mi kis túlpörgött perpetum mobile babánkat. Egy ideig. Remélem :)

Ez van. Megoldási javaslatokat kértem több, gyakorló anyukától, az egyetlen használható tanács: fogadd el, ez most ilyen, majd elmúlik. Szóval anya elfogad, alkalmazkodik és éjjel dolgozik. És majd alszik, ha nyaralni megy. Vagy mondjuk 18 év múlva :))