Már csak másfél hét. Hivatalosan. És igen, még egyben vagyunk :)))

Mondanám, hogy sose volt még ilyen várakozásokkal és izgalommal teli másfél hetem, de még élénken él bennem a beültetés utáni időszak élménye, az izgatott várakozás, hogy vajon sikerült-e...

Az jutott a minap eszembe, hogy annak, aki évekig küzdött egy kisbabáért és hónapról hónapra átélte a kínzó várakozást, a megjön vagy nem jön meg fura kettős érzését, a reménykedés pozitív hangulatát a kudarca való felkészülés együttesével, annak a terhesség utolsó pár hete lelkileg nem okoz akkora problémát. Mi aztán tudunk várakozni :D És képesek vagyunk kezelni a napok lassúságát; azt, hogy semmi de semmi esélyünk beleszólni a természet saját ritmusába. Sőt, igazából ez a mostani várakozás végre abszolút pozitív az eddig ismertekhez képest: hiszen tudom, hogy ennek a végén biztosan lesz eredmény: egy kis csoda világra jötte, ami egy életre megváltoztatja az életünket :)

Szóval várakozunk és ez nem okoz különösebb problémát :D

Mindezek mellett napról napra szembesülök újabb változásokkal, furcsaságokkal, így nem mondhatom, hogy unalmasan telik az idő:

- nem csak a testem, az agyam is kezd egy görögdinnyéére hasonlítani: képtelen vagyok hosszasan koncentrálni bármire, a szokásos havi számlázás például kétszer annyi ideig tartott, annyira féltem, hogy el ne hibázzak valamit. Persze ettől még sikerült egy pár alapvető bakit véghezvinnem :)

- a görögdinnye agyam bizonyítéka az is, hogy egy levélhez kitöltött ajánlott szelvényen az Ajánlott mező be nem ikszeléséből arra következtettem, hogy akkor simán adom fel a levelet. És még én szóltam a postásra, hogy Nono, direkt nem ajánlottan kértem, mit ragasztgat a levélre felesleges matricákat. Mire ő csodálkozva lebegtette a szemem előtt az ajánlott cetlit, amit én balga ugye kitöltöttem... :)))

- a testem koordinálása hasonlít kamaszkorom mozgáskoordinációs problémás korszakára: képes vagyok már akkor dönteni a poharat, amikor az még a szám közelében sincs, belerúgok mindenbe, ami láb, szék, asztal, megvágom a lábam és észre sem veszem, leeszem magam és észre sem veszem... a csecsemő is jobb lesz nálam, komolyan :) És még nekem kell majd róla gondoskodni..atyaég!

- a hasamon rettentően megnyúlt a bőr és olyan csúnya, piros, lüktető és viszkető csíkjaim vannak, amire azt mondom, hogy ez a terhesség eddigi legrosszabb velejárója (pedig volt pár konkurencia, meg kell hagyni). Szóval mondtam férjnek, kezdjen el gyűjteni a plasztikai műtétre :))

- véletlenszerű takarítási és szépítési rohamok jönnek rám kósza ötletek, gondolatok kíséretében: kifestem a körmöm (hogy szép legyek a képeken, mert az arcomat úgysem engedem szülés után fotózni :)), bár nem látom a lábam, azért leborotválom (hogy az is szép legyen), rendberakom a lakást kétnaponta (hogy mikor hazajövünk, ne legyen teendőnk sok vele), pár naponta feltöltöm a hűtőt és a kajakészleteket (hogy biztosan legyen mit enni), százszor átnézem a baba cuccait, hogy minden megvan-e (logikus;) és leárazáson újabb halom gyönyörű bizsut, nyakláncot, fülbevalót veszek (logikátlan, úgysem lesz rá szükségem egy darabig)

Mindeközben Ádámka a múlt heti bulis korszakához képest abszolút relaxba tette magát, se nem aktívabb, se nem passzívabb a korábban megszokottaknál, hagy aludni, a legutóbbi ctg-nk is teljesen normális volt, semmi fájás, semmi jel arra, hogy bármi igénye lenne kibújni a jól bejáratott kétszemélyes lakosztályból. Pedig azt hittem, hogy mivel mindent elsietett eddig magzatka korában, a szülést is idő előtt óhajtja majd lerendezni. Hát majd meglátjuk...