Mármint abból a cuccból, amit a gyerekem szed. Amitől annyi energiája van, mint az összes kollégámnak együttvéve sem. Amitől képes pár másodperc alatt túllendülni minden fájdalmon, legyen az egy beütött térd, egy fejreesés vagy egy meg nem kapott nassolnivaló miatti sérelem:)…

Hétfőn életében először beteg lett a kisfiam. Hogy ezt honnan tudtam? Onnan, hogy nem dumált. Nem kiabált, Nem óbégatott. Hanem rendes, normális baba módjára viselkedett, aranyosan, csendben eljátszott, mosolygott, nézelődött. De nem adott ki hangokat. Ha ezt csak így elmondanám…

Múlt héten a csecsemőorvos és a védőnő egymással karöltve Ádi szemfehérjéje láttán valami szörnyű betegséget vizionáltak. Persze nyugtattak is azonnal, azt mondták, nem valószínű, hogy az, amire gondolnak, hiszen más tünet nem társul hozzá, de biztos ami biztos, nézzük…

Megbolondultam. Egyfolytában bajt látok. Ádi hiába tündéri, valószínűleg teljesen normális és kiegyensúlyozott baba, én mégis mindig mindenben bajt, betegséget látok. Amikor először találkoztam a kis orrlakójával (=takony :), azonnal megfázást, náthát…

Rájönni, hogy amikor a gyerek álmában vagy evés közben szuszog és szörcsög, az nem cukiság, hanem taknyosság... Eljött az ideje felavatni az orrszívót :)