2014.03.24.
09:19

Írta: zsmaria

Változások, avagy újszülöttből nagyfiú

Ádi 4 hónapos kora nem azért nagy szám, mert több mint három, hanem azért, mert a hófordulóval számos apró változás következett be az életünkben. Ettől lett az újszülöttünkből csecsemő, a kisbabából igazi nagyfiú:

- 4 órás napirendet vezettünk be. Egy hét harc és kisebb nagyobb sírások (a megadás előtti két napon inkább nagyobb) után olyan gyönyörű, percre pontos napirendünk van, ami megkönnyíti mindkettőnk életét. És eljutottunk odáig, hogy nem én "erőltetem" az időpontokat, hanem Ádi jelez pontosan, belső órája szerint. Ébredéstől számított két-két és fél óránként nyűgösködni kezd, ha lerakom a kiságyba, 5 percen belül alszik egyedül (egy kis hátsimivel és finom "anya itt van" érintéssel vagy néha anélkül). Nappal pontosan 45 perc alvás után kicsit mocorog, bemegyek, kezem a hátára teszem pár percig és alszik még 45 percet.4 - 4 és fél óránként éhes lesz, általában nem várom meg, míg sír, de ha nem etetném meg időben, azonnal szól. Reggel pontosan negyed 7 és 7 közt kel (éljenéljen, az volt a legfontosabb célom, hogy felejtsük el a 6 óra előtti kelést, mert zombianya nem jó anya :). A reggeli után 1 órával, 8 körül kapja a hozzátáplálás aktuális kóstolóját, ha nem készülök el időben, mint ma, nyűgösködik, tudja, hogy neki akkor bizony kaja jár. Ha megkapja a kaját, ismét kisüt a nap :) Így a mi életünk is könnyen kezelhetővé, kiszámíthatóvá vált, tudok kalkulálni, hogy mikor milyen programokat tudok beszervezni. Ez sajnos azt is jelenti, hogy nem engedhetünk meg fél-egy óra csúszásokat, ami a férjemnek még sokszor úgy tűnik, hogy nem egyértelmű :))

- saját szobába költözött a kis törpe: a pihentető alvások érdekében és hogy mi se járjunk egész nap lábujjhegyen a nappaliban, külön szobába költöztettük, egy nap alatt sikerült berendezni neki egy tündéri kis kuckót, ami sokáig kiszolgálja majd. Az új szoba "jól seper", amióta ott alszik, sokkal nyugodtabban, sokkal tovább tud aludni, kevesebbet ébred meg, így nap közben vidámabb, boldogabb. Mi pedig este végre nyugodtan megnézhetünk egy filmet a tv-ben és az sem gond, ha hirtelen jön a baromi hangos reklám :))

Babaszoba újratöltve:

fotó.JPG

-  a védőnő javaslatára elkezdtük a hozzátáplálást, először almát kapott, ma pedig répát kóstoltunk. Nekem fontos volt, hogy Ádi szeressen majd enni, mert mindketten szeretünk a párommal, nem akartuk, hogy folytonos küzdelem legyen az asztalnál. Ráadásul mivel a szoptatás olyan ramatyul ment, igyekeztem, hogy a normális evéssel kapcsolatban már az elejétől kezdve pozitív élményei legyenek. Ezért jó ideje minden étkezésnél ott ül közöttünk a kis hordozójában, figyeli, ahogy eszünk, bekapcsolódik a beszélgetésbe (ami jelenleg kuruttyolást, bugyborékolást és random sikkantgatásokat jelent). Emellett a hozzátáplálás elkezdése előtt 1-2 héttel néha engedtem, hogy megnyalogassa a kezemben lévő almát, répát, mert úgy láttam, tetszik neki, ha olyat kap, amit látja, hogy mi is eszünk. Az eredmények, erőfeszítések eddig bíztatóak: az almát azonnal elfogadta, sőt, már első alkalommal jobban tetszett neki, ha úgy ehet, hogy ő is fogja a kanalat (mondtam, hogy nagyfiú már :)), a ma először megkóstolt répáról pedig úgy kellett lepattintani, annyira tetszett neki. Ráadásul nagyon szépen eszik, alig kellett törölgetni az arcát, a szuper-szilikonos-előke pedig eddig teljesen feleslegesen került a nyakába. Gyűrögetni, játszani vele persze jó :)

Szóval azt hiszem méltán lehetek büszke az én kis nagyfiamra, aki rettentően ügyes és önálló már most. Feltételezem, ha így folytatjuk (és az apjára üt), nem sokáig fogja elviselni anya ölelgetését, puszilgatását, szóval addig nyüstölöm, amíg lehet ;D

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hiperterhes.blog.hu/api/trackback/id/tr675876279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása