Vannak jól alvó gyerekek és rossz alvó gyerekek. Az én fiam kétségkívül rossz (el)alvó, az elalvással, rítus ide vagy oda, sosem volt könnyű dolgunk, mert Ádám születése óta nem nagyon szeretne elaludni. Gondolom túl sok a látni, csinálni, beszélnivaló, szerintem úgy érzi, nincs ideje alvásra. Most, hogy beszél is, már nem csak sírással fejezi ki nemtetszését, jobbnál jobb szövegekkel próbál engem meggyőzni, leszerelni. Persze csak én tudom, milyen, amikor kialvatlan. Jobb azt nem rendszeresíteni :) Pont olyan, mint egy terhes/menstruáló nő.

Azért az elmúlt fél évben már nagyon szép rituálét sikerült kialakítani, alvás előtt csendes játék, mese, összebújás, sutyorogva elmesélem a napját, majd csendben maradok, nem reagálok, ott fekszem mellette, simogatom és előbb-utóbb elalszik. Ez van, hogy 5, van, hogy 20 perc, de lehet akár fél óra is, nappal hosszabb, este rövidebb idő.

Viszont: az elmúlt pár hétben minden a feje tetejére állt: a rituálé ugyanaz, csak Ádám hozzáállása változott. Teljesen mindegy, mikor akarom elaltatni, a nappali alvásra szinte egyáltalán nem vevő. Ki is fejezi ezt kiabálással, sírással, könyörgéssel, alkudozással, egy teljes, minimum fél órás stand-up show vár rám minden délután. Amit napomtól függően könnyebben vagy nehezebben kezelek :) 

Jellemző érvelések:

- " Nem akarok aludni"

- "Ki akarok menni" (csak mondja, amúgy szinte sosem megy ki)

- "Akkor inkább apa ringasson"

- "Fel akarok kelni"

- "Inkább együnk"

- "Kérek inni"

- "Túró rudit/szalon cukrot/csokit/grízes pudingot szeretnék"

- "Megütöm/megcsípem anyát" (sosem bánt, csak mindja)

-" Játszani akarok"

És mindezek különböző változatai különböző hangerővel :)

Tegnapelőtt viszont történt valami. Teljesen véletlenül, mindenféle tudatosság nélkül. A délutáni alvásidőben jött a szokásos műsor és én a szokásosnál kevésbé voltam vevő rá. Ádám ült az ágyon és sírt/kiabált, hogy ő nem alszik. Egyszercsak észrevettem, hogy visszhangzik a szoba a kiabálásától. Elkezdtem neki mondani, hogy még, még, kiabáljon még hangosabban, mert akkor hallhatja az álomtündért, ahogy mondja, hogy "tinggg" :) Aztán megmutattam neki, hogy ahol jön be a fény az ablakon át, onnan jön az álomtündér és már szórja is a port a szemére. És aztán még szépen, halkan, suttogva meséltem neki, milyen szép a tündér, hol él, mit csinál, hogy altatja el a kisgyerekeket máshol. És azt vettem észre, hogy a fiam egyszercsak elcsendesül, ledől mellém és pillanatokon belül érdesen horkolt :D Aztán 3 órát (!) aludt egyhuzamban, majd vidáman ébredt és közölte, hogy "Itt volt az álomtündér. Szeret az álomtündér. Szeret az álom"

És azóta is így vagyunk. Alvás előtt örül és keresi, várja a tündért. Mesélünk és a korábbiakhoz képest sokkal nyugodtabban, kevesebb kiabálással alszik el. És azt mondja, mostmár szeret aludni.

Szeretem a spontán ötleteket :)