Végem van :D A fiam eddig sem volt az az ide-oda rángatható fajta, tudtuk (hallottuk), ha valami nem tetszett neki, de mostanság, hogy kinyílt a csipája (vagyis a szája), már nem csak ellenkezik, hanem érvel, nyomást-hatást gyakorol és befolyásol is.

Még két éves sincs, de már már nem csak beszél, hanem

- kombinál

- alkudozik

- füllent

- alternatívákat sorol fel

- kompromisszumokat köt

- megvigasztal

- ellentmondást nem tűrően kijelent

- sőt, nevetve, játékból vagy teljes tudatossággal, elképzelései mellett kiállva nemet is mond.

(mindemellett fára mászik, páros lábbal hatalmasakat ugrik, álló nap kaszkadőrnek képzeli magát, bukfencezni tanul, lovagol - rajtunk, hegyet mászik, sziklát mászik, talicskázik az apjával és fekvőtámaszozik, de ez már egy másik történet :)

Néhány példa

1) Ádám, a füllentő

Ádám pukkant egyet (igen, így mondjuk, valamiért így alakult ki a családi nyelvhasználatban :). Ádám észleli is, körülnéz, majd azt mondja: "Pukkantott. Igen, pukkantott aaaa (itt kis szünet, gondolkodás) apa popója".

2) Ádám, aki tudja, mit akar

Felébredvén délutáni alvásából szalad és közli, hogy habot (tejszínhabot) szeretne enni (múltkor a nagyinál kipróbálta és totálisan rápörgött). Mondom neki, hogy én ebédet adok neki, hab a nagyinál van. Erre, mint akit puskából lőttek, rohan az előszobába, beül a babakocsiba és közli: "Akkor menjünk a nagyihoz!"

3) Ádám problémamegold

Sétálunk egyik nap, én tolom a babakocsit, ő körülöttem rohangál. Még tanuljuk ezt a sétálgatást erősen, mert a kíváncsisága a gyorsaságával vegyítve veszélyes játék, igaz, hogy egy darabig szépen elsétálgat a közelemben, de bármikor képes valami izgalmas dolog miatt kilőni mellőlem fénysebességgel. Minden nap gyakoroljuk, de erősen folyamatban van a közös séta projekt :) Szóval séta a tóparton, tanítom Ádámnak, hogy ne menjen tőlem messzire, mert akkor bizony visszarakom a babakocsiba. Az első eltévelyedésnél utána szaladok, felkapom, kicsit beültetem a kocsiba, majd megbeszéljük, hogy újra kijöhet, ha megígéri, hogy nem megy messze. Egyszercsak keresztezi utunkat egy elhagyatott szálloda udvara, gyalogútja, Ádám azonnal iramodna is be a dzsungelbe, én ismét emlékeztetem, hogy ne menjen messzire, jöjjön vissza. Erre megtorpan, egy pillanatot gondolkodik, majd megfordítja a babakocsit a gyalogút irányába és tolni kezdi, "Akkor arra menjünk" felkiáltással. :)

4) Ádám kijelent

Ádám, ha valamit szeretne, így kommunikál: "Apa felvesz". "Anya adja". "Kérsz túró rudit". "Segítek". Ez persze mind ránk vonatkozik és mi, mint jó rabszolgák, tudjuk is a dolgunkat :) Adunk-(fel)veszünk-segítünk. 

5) Ádám szeret

Ádám mostanság egyre jobban kifejezi a szeretetét is. Néha rátalál egy-egy új/régi játékra, ami tetszik neki, felkapja, megölelgeti és közli, hogy "Ádám szeret". Ha nekünk akar kedveskedni, akkor azt mondja, hogy "Anya szeret", "Apa szeret", mi pedig tudjuk, ez is azt jelenti, hogy ő szeret minket. Sőt, már érintésekkel is kommunikál, megsimogat és közben mondja is, mit csinál, hátha nem jöttem volna rá magamtól: "Megsimogatjuk anyát". Én pedig olvadozok. Néhanapján kiskedden magától vagy kérésre puszit is ad, de úgy tűnik, pont annyira nem puszilkodós, mint az apja (kivételt képeznek ez alól a szép és cuki kis barátnői, akiket bezzeg pirulva puszilgat tonnaszámra :). A legszebb-legszívszorítóbb dolog pedig az, hogy kialakult benne az empátia, amiről nem is gondoltam volna, hogy ilyen korán megnyilvánul majd: Egyik nap nagyon kiborított, előtte több napon keresztül mindenért ellenkezett velem, még a rutin feladatok (pelenka, öltözés, evés, stb) is folyamatos küzdelemmel teltek és elfáradtam, meguntam, mérges voltam rá és tehetetlennek éreztem magam. Bánatomban elbújtam a paplan alá pityeregni kicsit, kiadni magamból a feszültséget. Ő addig vígan eljátszott mellettem az apjával. Aztán egyszercsak eszembe jutott, hogy minek bújok el, sosem látott még a gyerek sírni, itt az ideje, sőt, jó is lesz talán, ha rájön, viselkedésével elszomorít. Ádám pár pillanat múlva észrevette, hogy valami nem stimmel, meglátta az arcomat és azonnal odarohant hozzám. Megsimogatta a lábam, közben mondta, hogy "Megsimogatom anyát", "Anya szeret". Aztán hozzám bújt, várt kicsit, majd pont, mint ahogy én szoktam, megpróbálta elterelni a figyelmem: megfogta a kezem és odahúzott a számítógép elé, "Rajzoljunk csokis C-t"*-mondta. Én pedig elmosolyodtam, megpusziltam a buksiját és rajzoltunk. :)

* Ez egy kis magyarázatot talán igényel és legalább sosem felejtem el én sem: Ádámot rabul ejtették a betűk. 6-10 betűt már stabilan felismer, kedvence a C betű. A számítógépen néha megnyitjuk a Word-ot és engedjük neki, hogy írjon. Nagyon szereti a barna színt, ezért mikor az apja megkérdezte, milyen színűre színezzük a C betűt és ő meglátta a színpalettán a barnát, azonnal arra mutatott, mondván, az lesz a Csokis C. Azóta ha "írni" akar, azt kéri tőlünk, hogy rajzoljunk csokis C-t :)