Annyi minden van, amit ha nem írok le, biztos elfelejtjük, de adott pillanatban bizony nagyon vicces-kevésbé vicces események. Íme néhány példa:
- biztos, hogy később nem fogunk emlékezni arra, hogy Ádi mekkora ajtómágus volt. A lábakon és cipőkön kívül különös vonzalma van az összes ajtó iránt, a játszóházban konkrétan képes egész végig (másfél órán keresztül) az egyik ajtót kinyitni-beszaladni-becsukni, majd másik ajtót kinyitni-kimenni-kiszaladni. Mondtam is a felügyelő néninek, hogy legközelebb nem is váltok bérletet, hiszen nem is használjuk a játékteret :) B opció a játék konyha ajtajának folyamatos csapkodása. Más játék nem is kell :) Itthon a legújabb kánaán a gardrób, telis tele ajtóval, akármikor arra járok, valamelyik biztosan nyitva van. A legújabb dili pedig a bejárati ajtó, amióta az apja tegnap békésen megállt az ajtó mellett és engedte, hogy hazaérésünk után a még felöltözött gyerek nyitogathassa az ajtót és a szúnyoghálót, azóta az a sláger :) Azt pedig mondanom sem kell, hogy 1, ha véget vetünk a nyitogatásnak, az mindig sértődéssel jár. 2, nem lehet SEHOL olyan ajtó, amit a gyerek orra előtt csuknak be, mert az szintén sértődéssel jár :)
- cicák: Ádinak különös vonzalma van a macskák iránt is, lelkesen és lányosan nyávog minden cicára hasonlító állat láttán, ha meglát egy plüss cicát, azonnal felkapja és a nyakába veszi, hozzábújik, dédelgeti és nyávog neki. Ebből adódóan teljes volt az őrület, mikor életében először macskát látott egészen közelről: úgy negyed órán át kellett hazafelé követnünk a macskát, akármerre is ment. A gyerek közben a babakocsiban vandul ugrál, kurjongat, tapsol, nyávog. De jaj nekünk, amikor a macska úgy dönt, megunta a dolgot és elbújt egy autó alá. És nem és nem akart kijönni.. Én untam meg előbb a várakozást a hidegben. Mondtam a fiamnak, intsünk pápát a macskának. Intettünk. Aztán hazáig ment a sírás-rívás :(
- erősember: Ádi nagyon erős és határozott, ennek köszönhetően mindig én szívom meg. Ő hébe-hóba beveri a fejét (valahogy mindig csak a feje sérül, nem is értem, hogy van ez), ezzel szemben engem rendszeresen betalál valamivel, persze véletlenül. Legutóbb például alaposan elcsapta az orrnyergemet egy tésztaszűrővel. Utána bizony csillagokat láttam és sírni támadt kedvem :) Nem bántásból tette a lelkem, én találtam ki, hogy milyen vicces, ha a fejére teszem a szűrőt afféle kalapként. Tetszett neki is, kacagott nagyokat, majd egy határozott mozdulattal lekapta magáról a szűrőt. Én pedig pont útban voltam. A szűrő aljából meg pont kilógott két pöcök (hogy miért vannak ott, máig sem tudom). Mindenesetre azóta eldugtam a szűrőt :D
- kíváncsiember: nagyon cuki a baba, mert már rettentő gyorsan elsajátítja az új ismereteket. Elég neki egyszer mutatnom valamit és ha érdekes, megjegyzi. A napokban épp arra tanítottam, hogy milyen jó érzés, ha a kis kezével megsimogatja az arcomat/saját arcát. Fürdetés előtt gondoltam, bemutatjuk új tudományát az apjának is. Ádi lelkesen és boldogan el is kezdte simogatni az érdekes-érdes borostás apaarcot, majd hirtelen kíváncsiságától vezérelve egy pillanat alatt belenyúlt az apja szemébe. Hogy az ott vajon mi. Apa nem boldog persze, én először röhögök, csak aztán kezdem el sajnálni az áldozatot :)
Hát így mulatunk mi :)
