Érdemes felírni és megjegyezni a dátumot: 2014.02.06-án, két és fél hónap után először kiborultam. Eddig egész jól tartottam magam. De a kisfiam és pár észhez térítő beszélgetés hatására (bocsi és köszi, akinek szól az tudja) anyánál is eltört az a bizonyos mécses :))
Az ok pedig oly szánalmasan nevetséges: akartam, nem akartam én is beleestem a napjainkban szajkózott (és az agymosás miatt általam oly lenézett) kizárólagos és igény szerinti szoptatás erőltetésének csapdájába. És bár sosem akartam a blogon beszélni a szoptatásról (mert uncsi), most muszáj kiírnom magamból.
Úgy kezdődött, hogy már az elejétől nyilvánvaló, kevés a tejem, minden nap kicsit pótolni kell. Ezt adta a genetika, nincs mese. Node én úgy gondoltam, mivel van időm és szeretnék minél többet adni a kicsinek, amikor csak tudok, szoptatok. Ha kevés a tej, majd szoptatok gyakrabban, kaphat többször keveset. És egy kis pótlást (legfőképp akkor, ha el kell mennünk otthonról, ilyenkor kényelmesebb, ősanyaság ide vagy oda, nem szívesen kapom elő a cicit máshol, mint otthon :))
Ez a rendszer egész jól működött ezidáig. Tudtam, mennyit eszik a baba (néha szúrópróbaszerű napi étkezésenkénti méréseket iktattam be), tudtam, mikor ette túl magát és mikor éhes. Az elmúlt pár napban viszont az én kis drágám fogta és borított mindent. Konkrétan körülbelül másfélszeresére vagy még többre nőtt az étvágya. Igyekeztem tartani az iramot és amint elkezdődött a hiszti, azonnal cicire tenni a kicsit, így elértük azt, hogy óránként-másfél óránként etettem. A közte lévő időben nyűgös volt, sírós volt, nyilván, nem volt tele a pocakja. Mindemellett egyre mérgesebb is lett, ahogy közeledtünk a nap végéhez, egyre kevésbé volt kedve bármit is kezdeni a kiürült kajaforrással (konkrétan leüvöltötte a melleimet). Franc dolgozik annyit feleslegesen, gondolhatta. Hozzájött az egészhez még egy hosszas utazás is, ami után azért elkényeztetve és elkényelmesedve érezte magát és ez szintén extra hisztire jogosította fel (gondolta ő :))
Így telt "boldog békességben" 3-4 nap, aminek a következménye:
- anya életében először rákiabál a gyerekre, hogy mi a franc baja van. Aztán 100x bocsánatot kér persze és szidja magát, hogy milyen egy szaranya
- anya sír etetés közben, anya sír etetés után, anya odaadja a gyereket az apjának, mert nem tud vele már mit kezdeni és elvonul sírni a hálószobába
- anya átgondolja a lehetőségeket és úgy dönt, lemond az álmairól és megkíméli magát és gyermekét a további bőgéstől: franc egye az igény szerinti szoptatást, a gyerek lakjon jól és legyen boldog, én pedig időt szeretnék végre magamnak. Szóval 2 napja a babát reggel és este szoptatom, közte pedig tápszert adok neki, a korábbiaknál hihetetlenül hatalmasabb adagokat.
Az eredmény:
- egy újra boldog és mosolygós baba
- egy baba, aki végre alszik nap közben több órát is mindenféle erőszak és sírás nélkül (mert tele a hasa)
- egy baba, aki a jól megválasztott tápszernek köszönhetően végre keveset bukik (bár sokat eszik) viszont úgy tűnik, annál többet ürít odalent, aminek eredménye ma például egy kislábujjig sz..ros nadrág és fél óra mosás volt :DDD
- egy anya, akinek van ideje nap közben magára és a környezetére
- egy anya, aki (talán) hamarosan végleg megnyugszik és megbarátkozik a gondolattal, hogy a gyerekének nem csak rá van szüksége
- igény szerinti szoptatás és növekedési ugrás kontra Ádi 0:1
mea culpa...
