No már tudom, mi a különbség várandósság és terhesség között. Bár sokminden történt velünk az elmúlt pár hónapban, ettől a héttől kezdve éreztem igazán azt, hogy miért is terhesség a terhesség :)

A 8. hónap utolsó hetében már nem igazán férünk el, én és a baba: valamelyikünk mindenképpen rosszul jár. :D A terhesség átvette az uralmat a hétköznapjaim felett:

- ha fekszem, egy idő után vagy őt nyomom meg vagy én vagyok kényelmetlen pózban. Ha pedig őt nyomom, azonnal nekiáll elégedetlenkedni, szóval lehet sejteni ki nyer :)

- ha állok, sétálok, kb 10 percre rövidült a maximális teljesítőképességem, ami szánalmas eredmény. Elmenni a boltig és vissza már napi kalandnak számít. Mire hazaérek, fulladok és megkeményedik a hasam, szóval azonnal ágyba kell kerülnöm

- ha ülök, és nem veszem észre hogy sokat ülök, egy idő után felkelve minden tagom sajog. Ha nem megfelelő pózban ülök, konkrétan érzem ahogy Ádám feje és én nem férünk el vagy ami még jobb, kicsit összenyomom szegénykémet, kevesebb helye van, aminek köszönhetően talpacskáival percek alatt rátalál a bordáimra és a tüdőmre :)) 

- akármelyik pózt választjuk a létezéshez, maximum egy órát tudunk így maradni két pisiszünet közt. Igen, éjjel is. Ráadásképp éjjel folyton ki vagyok száradva, így a mosdó-ivás-alvás háromszög egész megszokott kis rutinná vált már (mondjuk nagyjából ugyanezt csinálom a legeleje óta, most csak sűrűsödött a program)

- az éjszakák is egyre mókásabbak: a mosdókörök nem ébresztenek már fel annyira, simán meg tudom oldani félálomban a feladatot, de ettől függetlenül képtelen vagyok egyhuzamban hosszan aludni, hajnalok hajnalán felébredek, néha random viszketésrohamok jönnek rám vagy olyan hőhullámok, hogy el kell mennem zuhanyozni. 

- a bárhonnan felkelés komoly tornamutatvány, mindenféle forgásokkal, trükkökkel és kitekert pózokkal vagyok csak képes lábra állni az ágyról, kanapéról. Mintha lenne egy óriási labdám, amit minden mozdulat előtt kíméletesen görgetnem kellene magam előtt...

-  visszatért a kórházas időkből már jól ismert fáradság: bárhol, bármikor képes lennék elaludni és folyton kimerült vagyok

- de nem csak ez emlékeztet a várandósság elejére, hanem az étvágyam is: ismét egyfolytában éhes vagyok és úgy érzem, ezt az űrt semmi nem elégítheti ki. Persze igyekszem kontrollálni a kísértést :)

- mindezek mellett hiába kenegetek már az elejétől kezdve, sajnos megjelentek az első terhességi csíkok is

Szóval az élet egyre vidámabb, én egyre nyafkább, egyre nagyobb és egyre türelmetlenebb. Még / már csak (?) 1 hónap van hátra és egyrészt alig várom, hogy találkozzak a mi kis törpikénkkel, másrészt egyre jobban be vagyok tojva az előttem álló feladat nagyságától...