Végre valahára kibújt a szög a zsákból. Vagyis a fogak onnan, ahonnan ki kell bújniuk. Kilenceske és tizeske, az első rágófogak az elmúlt hónapokban kissé szétzilálták Ádi életét, így eshetett, hogy a fiam hangulata olyan szeszélyes volt, mint az időjárás mostanság. No nem panaszkodom, mert még hisztisen és nyűgösen is hipercuki, de azért erősen érezhető a változás: Ádi napok óta egy tünemény: jön-megy, egész nap karattyol babanyelven és felnőttnyelven keverve, eljátszik egyedül és kedvesen kifejezi, ha igénye támad bármire (enni, inni, együtt játszani, ölelni, fetrengeni). Gyanús is lett, hogy milyen szép, boldog és harmonikus napok vannak mögöttünk, úgyhogy ma belenyúltam a szájába és láss csodát, a nagy vörösen duzzadó íny helyén két újabb fogacskát tapintottam. Hát erre ez a nagy nyugalom, jupiii. Most pár hétig várhatóan a béke korszaka köszönt ránk (vagy tök hülye vagyok és a kettőnek igazából semmi köze egymáshoz, dehát a tudatlan anyák és laikusok már csak ilyenek, tapogatóznak és mindenben vélt vagy valós összefüggéseket keresnek, amik segítik megmagyarázni az ismeretlent, a megmagyarázhatatlant :))
Szóval 9-10-eske érkezésével a gyermek feltételezhetően "felszabadult", ennek (és a nagyi látogatásának és intenzív szeretet-foglalkozásainak) köszönhetően 14 hónapos és 1 hetes már-egyáltalán-nem-csecsemőnk ismét nagy fejlődési ugrást hajtott végre az elmúlt héten.
Az én okosügyes kisfiam ugyanis:
- Visszapakol! (könyvet olvasás után a polcra, kirángatott pelenkákat játék után a szekrénybe). Jó-jó, még elég ad-hoc jellegű a dolog, de maga a folyamat már megvan és utasításra néha sikerül is, ez szerintem hatalmas dolog egy ekkora kis emberpalántától.
- Beszél! - még nem olyan egyszerű kitalálni, mikor mit mond, de egyre több szót használ, egyre többet ismer, folyamatosan utánozza a szavakat és egész-álló-nap be nem áll a szája. Komolyan. Durvább, mint én :) Jól elvagyunk :D
- Bilire ül! Bizony. Magától. Nem mutattam. Az eddigi bilire szoktatási tevékenységünk a következőkben merült ki: Ádinak többször megmutattam a Bilidalt. Aztán kapott egy bilit. A bilit betettem a wc-be és elmondtam neki, hogy az a bili, ő mosolyogva felismerte, azonosította és onnantól alapvetően érdekelte. Emellett együtt járunk wc-re, mondom neki, hogy én megyek, ő totyog utánam, mint a kiskacsa és elsertepertél körülöttem, míg végzek. Közben kicsit rááll a mérlegre, kicsit wc papírt tépeget, kicsit ajtót csukogat. És mostanság, miután jól megfigyelte gondolom, hogy anya a wc-n mindig ül, hát önszántából ő is leül a saját kis bilijére. Rámnéz, megdicsérem, örül, ül még egy kicsit, felpattan és megy tovább. Jajjdebüszkevagyok :)
- Egyedül olvas. De nem ám csak ész nélkül lapozgat, hanem közben mesél, karattyol, rácsodálkozik, rákiabál, ha valami túlontúl érdekes, azt jön és megmutatja azonnal nekem is. Sőt, ha valamiről beszélünk, valamiről szó van, néha hirtelen felpattan, elrohan a könyvespolchoz és addig rámolja a könyveket, míg meg nem találja azt, a könyvet, amiben az adott témáról látott, olvasott valamit.
- Nemcsak hogy ismeri a napirendet, de szól is, ha igényli a következő pont bekövetkezését. Ha unja a társaságot, mondja, hogy pápá, sőt, még a cipőjét is hozza. Ha álmos, szól, hogy tente. Ha éhes/szomjas, azt is mondja. Így már én sem erőltetek sok mindent, mert látom, hogy néhány dologban képes önmagát koordinálni. Van például, hogy délelőtt az istennek nem akar inni. Régen kínlódtam, könyörögtem, végül adtam valami gyümölcslevet, csak igyon már a gyerek. Most ha nem kér, nem erőltetem, mert tudom, hogy ha délelőtt nem is szomjas, délután egyszercsak benyakal simán két deci vizet :)
- Saját viccei vannak, mit viccei, tök jó humorérzéke van. Olyannyira, hogy néha, játék közben látom, hogy eszébe jut valami és már előre elkezd nevetni, hogy milyen jót is fog ő csinálni. Majd például elmegy labdát dobálni és hevesen BAMM-olni (ezt kell ismételgetni, ha eldobjuk a labdát) vagy nekiindul és kópén vigyorogva elbújik, jelezvén, itt az ideje a bújócskázásnak. De nem csak ő nevet mostanság sokat, én is vele, sőt rajta, na nem kárörvendésből, hanem mert borzasztóan szórakoztató végigmozizni, ahogy felfedezi a világot, imádom nézni, ahogy teóriákat gyárt és kombinál, ahogy összepasszintja a fejében a világ dolgait, ahogy kísérletezik, ahogy saját ötletei alakulnak ki.
- Mindent megfizikáz - én így hívom azt, ahogy szerel, tapasztal, próbálgat. A tárgyak formája, tulajdonságai érdeklik, ami izgalmas, azt percekig tanulmányozza okos, vizslató tekintettel, minden oldalról és minden szögből. (mókás nézni például, ahogy kommandós hasalásban nézegeti a küszöböt, mint érdekes tárgyat). Ha megvolt a vizsgálat, jöhet a felderítés, tapogatás, megdobálás, megrágás, megnyomkodás. És minthogy mindkét ágról erős a műszaki vonal, jó leendő mérnökként mindent szét is kell szerelni, hogy aztán össze lehessen rakni. Ennek köszönhetően anya legnagyobb örömére beköszöntött az önálló molyolás korszaka (persze csak ha találok elegendő érdekes tárgyat). :)
- Teljesen képben van azzal, hogy mit szabad és mit nem. Persze próbálkozik és az új tiltásokat nagyon sokszor el kell ismételni, amíg magáévá teszi az utasítást, de amit már tud, azt többségében különösebb balhék nélkül betartja. Sőt, azt is tudja, hogy a tiltások helyenként változhatnak, tudja mit szabad otthon és mit nem szabad a nagyinál, mit nem szabad a boltban, kávézóban, stb.
- Ölel, szeret, fetreng - ez így egyben nekem egy olyan dolog volt, amit hiányoltam az első évből. Addig inkább én adtam neki az ölelést, a szeretetet, a törődést, a fizikai érintést, de mostmár ő igényli és ő kezdeményezi és ennél tüneményesebb dolog a világon nincs. Ha játék közben eszébe jut, odafut hozzám, átölel, rám borul és megy tovább játszani. Ha elfárad, hozzám bújik. Ha beüti valamilyét, hozzám jön és dörzsöli a fájó pontot és kéri rá a puszit. Ha pihenni szeretne, jelzi és együtt fetrengünk, nevetgélünk, olyan igazi jó kis kurkászós partikat csapunk. Persze egyik dolog sem tart sokáig, mert sok a teendő és nincs mese, menni, tapasztalni, tanulni, játszani kell tovább. De már érzem, hogy tudja, akármi történik, én mindig ott vagyok, belőlem mindig meríthet erőt és energiát, hozzám mindig visszatérhet. Azt hiszem ez az anyaság legszebb csodája.
