Avagy 10 jel, hogy gyermeked csecsemőből tipegő lett:

1. Közlekedik - tud/próbál járni, elindult, lépeget, tipeg, topog, toporog, dübörög, szalad vagy ezek kombinációja - ez nyilvánvaló.

2. Kommunikál - direkt nem írom, hogy beszél, mert nem feltétlen kell, hogy szavakat mondjon, kiválóan lehet kommunikálni metakommunikációval is (az én fiam például mint egy robotkart, úgy irányítja a kezem, ha szeretne valamit, legyen az a mosogatógép bekapcsolása vagy még egy falat kifli :). Szóval gügyög, gagyog, szavakat próbál mondani/több szót is mond már, mutogat, mutat, emel, téged cibál, ha szeretne valamit. A lényeg: mostmár az idő nagy részében legalább te, az anyja, tudod, mit szeretne, mire gondol, mire vágyik. Így nyilván sokkal könnyebb nemet is mondani, merthogy néha azt is kell, hiszen...

3. Határokat feszeget - egyszercsak azt veszed észre, hogy a már egészen jól neveltnek tűnő gyereked, aki 1-1,5 év alatt sokmindent megtanult és tudja, mi tartozik a szabad-nem szabad kategóriákba, hirtelen mintha mindent elfelejtett volna vagy legalábbis magasról tenne rá(d). Amit eddig tilos volt (pl.: kütyüket nyomkodni), azok előtt megáll (mert tudja, hogy tilos), kérdően rád néz (te megismétled a tiltást), majd finom és feltűnésmentes mozdulattal csakazértis hozzányúl az adott tilos dologhoz (és közben huncutul ismét feléd néz). Ez egyrészt zabálnivalóan aranyos, másrészt éppen ezért rettenetesen embert próbáló feladat ismételten teljesen komoly és szigorú fejjel ellentmondani a te szupercuki és szuperkópé gyerekednek.

4. Ellenáll - még akkor is, ha az adott dolgot valójában szereti/szeretné/tegnap még szerette. A lényeg az ellenállás lehetősége, nem az ellenállás tárgya.

5. Kombinál és manipulál a szó szebb értelmében (már ha van ilyen) - vagyis nem rossz szándékkal, hanem érzelmi intelligenciáját tökéletesen kihasználva pontosan tudja, kivel mit lehet megtenni, kinél mik a határok. Sőt, azt is tudja, hogy ha valami tilos, kihez kell menni azért, hogy a tilalmat feloldhassa. (az én fiam például tudja, hogy a nagyinál nem nyitogathatja a szekrényeket. De utazzon csak el a nagyi pár napra, azonnal rátámad a szekrényekre és a család bármely tagjának tiltása ellenére is újra és újra a szekrények felé veszi az irányt önnön kópéságának teljes tudatában, a legnagyobb vigyorokkal, sőt kacagással)

6. Válogat - aki eddig jó evő volt, mindenevő volt, az hirtelen bizony ínyenc lesz. Vagy válogatós. Vagy kisétvágyú. Vagy három hétig csak vajas kiflit enne. Vagy egyik nap ilyen, másik nap olyan, harmadik nap pedig megint nagyétkű. Aki eddig válogatott, hirtelen mindent megenne, de legfőképp azt, amit más eszik/anya eszik/a kutya eszik :). A gyerek ízlése alakulóban és anyának meg kell tanulnia trükközni. Finomságnak álcázni a zöldséget. Céklát csempészni gyümölcsbe. Eladni az eladhatatlant. És nem kiakadni, ha az órákon át tartó kutyulás eredményét a kisded egy morcos fejelrántással letudja és a világért sem hajlandó azt megkóstolni. (bezzeg a sütit/túró rudit/kiflit/épp aktuális kedvencet...)

7. Barátkozik - eljön az a pillanat, amikor más gyerekekkel játszani már érdekesebb, mint anyával játszani (ohh de nehéz az anyai szívnek ezt felismerni és elfogadni. De ha sikerül, nagyon jó élmény csak óvó szemekkel nézni a felhőtlenül játszó, barátkozó gyerekeket :)

8. Kezdeményez - ölelést, bújást, közös játékot, hancúrozást, programot, étkezést, alvást. Már nem csak találgatod, mit szeretne a gyerek, hanem ő maga mondja/mutatja meg a következő napi programot (nyilván az általad megszabott kereteken belül). Én például imádom, hogy a fiam már nem üvölt az éhségtől, hanem ha éhes lesz, kiveszi a fiókból a kiskanalát, odaáll az etetőszék elé és közli, hogy HAMMM. Ha nem kapcsolnék, mert épp csinálok valamit, eljön értem, kézen fog, az etetőszék elé vezet és újra közli, hogy HAMM. Azt is imádom, hogy elmerül a játék közben, majd egyszercsak felpattan, odarohan hozzám, átölel, rám omlik kettő egész másodpercre, majd megy vissza játszani. Komolyan, ezekért a pillanatokért érdemes... 

9. Felfedez - már egy fél éves is elkezd pakolni, de az éppen csak pakolgatás. A totyogókor beköszöntével a gyerek tényleg pakolni kezd (írhatnám csupa nagybetűvel is). Amint először megtapasztalod az igazi pakolós korszakot, tudni fogod, hogy ami előtte volt, az csak szárnypróbálgatás. Az igazi pakolás az, amikor semmit nem találsz, ami fontos, de a gyerek pontosan tudja, hová rejtette. Csak éppen esze ágában sincs elmondani/megmutatni. Az, amikor minden lépésedre (és a gyerek minden lépésére is) figyelned kell, nehogy utadba kerüljön egy labda/legódarab/kocka vagy bármi éles, fájdalmas, veszélyes. Az, amikor már nem elég naponta egyszer, este mindent visszapakolni/dobálni a megfelelő dobozba vagy polcra, ehelyett azt veszed észre, hogy a visszapakolás folyamatos napi tevékenységgé válik :) Mégis, ez is egy imádnivaló dolog, engem folyamatos nevetésre késztet, amikor tűvé teszem a lakást a gyerek itatópoharáért, majd fél óra elteltével, mikor én már feladtam, ő vigyorogva berongyol a nappaliba (ki tudja, honnét érkezve), kezében a pohárral. Vagy amikor végignézem, ahogy módszeresen különválogatja a széttépett papírzsebkendő darabjait, balra szigorúan a nagyok mennek, jobbra pedig csakis a kis cafatok kerülhetnek, összekeveredésnek helye nincs :)

10. Önálló szokásai, preferenciái alakulnak ki - olyan dolgok, amiket nem te tanítottál, mégis bekerültek a napi rutinba. Van az a pillanat, amikor feltűnik, hogy a gyereked önmagától kedvel/nem kedvel dolgokat, fél/nem fél valamiktől és rájössz, ő már egy önálló kis emberke, saját preferencia-rendszerrel és ízléssel. Az én fiam például cipőfetisiszta. Ha kis babacipőt lát és megragadja, ember legyen a talpán, aki kiveszi a kezéből. Csakis egy másik cipőre hajlandó lecserélni. Vagy például érdekes vonzalma van a hangyák iránt. Olyannyira, hogy a hangya szót előbb mondta, mint azt, hogy anya (jó, bevallom, hamar felismertem, hogyan hasznosítsam a két szó közti hasonlóságot az oly szép "anya" szó megtanulására :))

Mert egy tipegőhöz ötletes és kreatív anya szükségeltetik :)