Hát nem tudom, másnál hogy van, de nálunk bizony az elmúlt pár napban beköszöntött Káosz Professzor korszaka.

Az okok: 

- a gyerek egész nap dumál, gőgicsél

- a gyereket elkezdte MINDEN érdekelni, kézben konkrétan le se tudod fotózni, olyan gyorsan tekergeti a fejét/egész testét minden után

- a gyerek kúszik-mászik-gurul és emellett ül és ezt összekötni is képes, vagyis egy pillanat alatt ülve találod, ha letetted mondjuk a hasára vagy a hátára feküdni

- a gyerek állni akar, minden élőlényben kapaszkodási felületet, fogást keres (ezzel együtt a kinyújtott ruháim száma egyre nő)

A következmények:

1) Anya leamortizálódik:

- kinyúlt ruhák, mint fent említettem, az alap

- szép dekoltázs helyett köldökig lerángatott póló szintén mindennapos

- harapás és karmolásnyomok a teljes testen bokától felkarig természetesek

- markolászás, csipkedés úgyszintén :)

- fül könnyed tépegetése, akármilyen kicsi fülbevaló kitépése és haj tépkedése minden óvintézkedés ellenére elkerülhetetlen (olyannyira, hogy ha elfordítom a fejem, hogy a gyerek ne lássa a fülbevalóm, egy finom pofonnal arrébb üt, hogy az arcom ne akadályozhassa a fülbevaló elmélyült tanulmányozásában :))

- orrba, szájba kapaszkodás és ezt követő enyhe vérzés pedig már meg se kottyan 

2) Az altatás-alvás eddig is kényes egyensúlya megbomlott, a nagy nehezen kikísérletezett szertartásokat dobhatjuk ki a kukába, mert a fiam nem alszik. Mit nem alszik, alvás helyett színdarabot rendez! Pakol, rámol, beszélget, jön-megy. Az ágyban és a kezünkben is! Ja és azt mondanom sem kell, hogy visszatért a reggel 5-ös kelébredés is a teljes család legnagyobb örömére :))

Még az altatási gurunak számító nagypapának is egyórás masszív sétálás-dudorászás-rázás kellett ahhoz, hogy a végletekig fáradt, már piros szemű de még mindig élénk hiperbabánkat pihenésre buzdítsa. Én pedig konkrétan csődöt mondtam. Volt itt már minden az elmúlt pár napban, mese, ringatás végeláthatatlan ideig, sétálás, dúdolás, ágyban kis szokásos zene ezerszer lejátszása, simogatás, együtt alvási kísérletek, stb. De teljesen hasztalan. Ádika kézben, fáradtan, kitűnően elvan akár 1-másfél órát is. Ha ágyba tesszük, akármilyen fáradt is, semmilyen simogatás vagy egyéb módszer nem sarkallja alvásra, vagy ha azt hiszed, sikerült, fél perc múlva megtalálod a gyereket az egyik sarokban ülve(!) épp szétszerelni a bébiőrt. Vagy dobálni a plüssállatokat. Vagy négykézláb, az ágy rácsait rázva, azon kifelé kurjongatva :))) Most például 1 óra altatás után otthagytam a kiságyban a holtfáradt babát, hadd oldja meg magának a problémát, mert nem és nem akart feküdni, az ágyat érve minden kísérlet ellenére fel akart kelni. Amíg írtam ezt a bejegyzést, végig azt hallgattam, ahogy dumál, gőgicsél, rámol, ki-bekapcsolgatja a bébiőrt, sikongat, stb :) Ez aztán egyszercsak átcsap kiabálásba és akkor jövök én: gyorsan odamegyek, jöhet a simi, kézszorongatás és ha szerencsém van (mint most és tegnap este is), akkor 1 percen belül elalszik a baba. Miután kifárasztotta saját magát. Nem ám mi őt, ugyan. Az esélytelen :))) Szóval azt hiszem, módszer híján ez lesz a jövő útja. Szeretgetés, dédelgetés, kiságyba tevés, szobaajtó behajtása, majd jelzésre gyors és hatékony altatás. Aztán kitudja :) Mindenesetre a jó hír, hogy a korábbiakhoz képest sokkal jobban kezelem már a kudarcokat és a sikertelenségemet, meghát egyszerűen nem is lehetne haragudni a gyerekre, amikor bemegyek hozzá a sötétbe és ott találom őt a sarokban ülve, kombinálás közben :) Nagyon nagyon nagyon cuki :)))