Sokan mondták, hogy a 4. hónapban minden megváltozik és csak az első hármat kell túlélni, attól fogva jobb lesz. Mint ahogy sok egyéb népi bölcsességnek, ennek se hittem.

Aztán pár napja ráébredtem, hogy nem tudom ugyan az órát, percet de még a napot sem, hogy mikor változtak meg a dolgok, de ahogy ránéztem a kisfiamra, észrevettem, hogy valami megváltozott: csecsemőből baba lett. Valamikor, valahogyan, egyik pillanatról a másikra. Hogy miben nyilvánul ez meg?

- Közhangulat: észrevétlenül megváltozott a sírás - nevetés aránya így: sírás < nevetés. Hogy ezt az összecsiszolódás okozta és az, hogy mostmár tudjuk, mikor mi a baja, mivel lehet felhúzni vagy kiakasztani, min sértődik meg és mikor vannak rossz napjai, vagy az, hogy kitárult számára a világ és minden érdekesebb, mint a bömbölés, nem tudom. Mindenesetre jelentem, a mi babánk már csak felismerhető okkal ordibál, egyéb esetekben ha minden rendben, akkor van egy tele szájjal vigyorgó, nyáladzó kis duracell nyuszink, akinek minden tetszik, aki mindenen nevet (hangosan vagy az épp aktuális trend szerint hangtalanul, nyitott szájjal), aki annyira ügyes, hogy akkor is nevet a poénon, amin a felnőttek, ha nem is hozzá beszélünk és aki néha annyira boldog, hogy látjuk, nyitná ő nagyobbra a száját örömében, de nem tudja :))

- Kommunikáció: az eddig jellemzően sírásból álló kommunikáció megváltozott és igencsak kiszélesedett a paletta: van itt már dühös sírás, csalódott kiabálás, mérges kiabálás, nevetés, meglepődés, mély tanulmányozós hagyj békén nézés, szégyenlős mosolygás, kópé két szemmel kacsintás, rosszcsont nézés, gyere ide és ölelj meg karkinyújtás és kérlelő nézés, azonnal foglalkozz velem gagyogás, majd ha nem reagálsz, dühödt motyogás, önelaltatásra használt mormogás, dünnyögés és még rengeteg-rengeteg, napról napra bővülő új érzelemkifejezési eszköz. Én is érzem, mások is érzik, hogy Ádival már nagyon könnyű szót érteni: a maga kis babanyelvén mindent elmond és ha figyelsz rá, akkor egy boldog törpéd van. Ha nem figyelsz rá, magadra vess :) Olyan szinten képes kifejezni az érdeklődését, hogy ha valami tetszik neki karban sétálás közben, már dünnyög is és nyúl az adott tárgy után. A feladatunk csak annyi, nekünk, egyszerű halandó hordozóeszközöknek, hogy megállunk és türelmesen megvárjuk, míg a kiskirály letapogat, megnyammog, megcsócsál és összenyálaz mindent, ami éppen aktuálisan érdekli.

- Környezet: Mint mondtam, a világ kitárult. Nemrég még azon izgultam, hogy evés után és elmélyült tevékenységek közben úgy be tud bambulni, hogy semmi és senki nem zökkentheti ki és nem reagál ránk, a zajokra, te úr isten, mi van, ha süket/baja van, stb. A bambulás és az elmélyedés megmaradt, de ezeken a szent perceken kívül (amikor jaj annak a halandónak, aki meg meri zavarni) minden érdekelni kezdte. Az evés már igazi csatározás lett, Ádám nézelődik balra és jobbra és ficánkol ide és oda és ezt a hullámmozgást kell lekövetnem a cumisüveggel/kiskanállal. Mert ha a nézelődés közben megszakadna az evés, akkor aztán lenne nemulass :) A játék már nem csak abból áll, hogy dolgokat rakok elé, ő maga keresi meg a számára érdekes, aktuálisan játéknak tekintett tárgyakat. Jártában-keltében megcsodál mindent, nagyon ügyesen nyúl az őt érdeklő dolgok iránt és ami tetszik neki, azt már 100%-os magabiztossággal megragadja és magához húzza. Semmi mellélövés, tapogatás, ami kell, az kell, kéremszépen. Amit meg nem ér el, azt valaki adja oda, de azonnal :) Ma reggel például szoros nyálbarátságot kötött a függönnyel és a napszemüvegemmel (fene gondolta volna, hogy egy napszemüveg fel és levétele fél órás rötyögést és vidámkodást von maga után :)) 

- Saját személyiség: Ádi valamikor egyszercsak elkezdte akarni a dolgokat - akarja a kaját, amit mi eszünk, akarja a kaját, amit ő fog kapni (még mielőtt megkapná), akar saját maga enni és fogni a kiskanalat, kis edényt (aminek persze földre pottyanó kaja az eredménye, de ehhez gondolom hozzá kell szoknunk), akarja nézni a tv-t, akar ülni, akarja nézni és megfogni a ruhánkat, akarja csócsálni a karom vagy a vállam, akarja, hogy segítsek neki elérni a kiszemelt játékokat, akar megfogni és megnézni és megrágni mindent, ami a keze ügyébe kerül. Vagy éppen nem akar dolgokat: nem akarja, hogy altassuk, nem akarja, hogy beledugjam a kezét a ruhaujjba (ezt sosem akarja), nem akarja, hogy pelenkázás közben kivegyem a lábát a szájából, nem akar felöltözni, mielőtt kimegyünk az utcára, nem akar többé játszani, ha meglátja a cumisüveget. Napról napra egyre több minden kiderül arról, hogy mit szeret, mit nem szeret és mikor mire vágyik. Hogy anya és a család dolga ne legyen olyan könnyű, ezeket a preferenciákat természetesen véletlenszerű napokon és módokon bármikor jogában áll megváltoztatni és él is a jogaival :)

- Türelem: na nem a babának, a mamának. Így, hogy már nagy többségében sikerül beazonosítani a rosszkedv, sírás okát (rossz nap, éhség, fáradság, nem figyeltél rám bömbölés, megsértődés, stb), sokkal könnyebb türelmes mosollyal megvárni és túlélni, amíg a kisded megnyugszik és túllép a rossz pontokon. És persze a sok fogatlan mosoly is mindenért kárpótol, ahogy azt mondani szokás. De tényleg :) A baba türelme sajnos nem igazán változott (és ahogy elnézem nagyobb babás ismerőseimet, jó ideig még nem is fog): minden MOST AZONNAL kell. Dehát ez legyen a legnagyobb gondunk. Majd megtanulunk még jobban előre tervezni :D