A héten tölti hiperbabánk a 4. hónapot, ennek örömére úgy döntöttem, eddig volt a "mindent igény szerint" korszak, mostmár elég nagy az én lelkem ahhoz, hogy elkezdődhessen a nevelés :) Amiben mindenképp változásra volt szükség:
- csak ringatva, kézben / cicin aludt el, magától nagyon nagyritkán. Ez 4 kg-al még oké, de 6-7-el már kezd nehézzé válni a kivitelezés.
- sokat evett, sokat bukott, ha sírt, baja volt, enni adtunk neki, gyanús volt, hogy összefüggenek a dolgok és nem mehet tovább ilyen rendszertelenül ez az etetés. Ráadásul a sok bukás miatt féltem, hogy nem fog fejlődni a hason mozgolódásokban, forgásokban, ha közben mindig jön vissza valami.
- hiába múlt 3 hónapos, még mindig nagyon sokat sírt, gyanús volt, hogy valami nem jó
- reggelente 4-5 közt kelt, ami másnak áldás, nekem viszont nagyon fárasztó volt, világéletemben megviselt a 6 előtti kelés, sosem tudtam hozzászokni. (ilyenek ezek az elkényeztetett anyukák :)
Szóval elővettem a szakirodalmat és kidolgoztam a stratégiát:
- 4 hónapos csecsemő már átállhat a 4 óránkénti evésre
- megtanítjuk magától elaludni a suttogó módszerrel
- szigorú napirendet vezetünk be (később lehet lazítani, de az elején következetes maradok) és így kitoljuk az ébredés idejét és megoldjuk a nap közbeni kötelező 3 alvást.
5 napja kezdtem a "kiképzést" és örömmel kijelenthetem, eddig jól vettük az akadályokat :)
Az első nap Ádi még igencsak ki volt akadva azon, hogy mit erőltetek dolgokat, mikor nem így szoktuk. Sírás, üvöltés, hiszti. A második nap már ment az altatás 40 perc helyett 5-10 perc alatt is. És szépen lassan kiderült, hogy az én drága gyerekem tündéri, tüneményes baba, ha minden rendben van körülötte:
- annyit eszik, amennyire szüksége van és tényleg nem éhes 4 óránál gyakrabban, már nem sír a kaja miatt és simán kibírja a két etetés közti időt. Ennek köszönhetően szinte alig bukik, nincs többé végeláthatatlan előkecsere és átöltözés :)
- nappal alszik 2x2 órát és estefelé még fél-1 órát, így az ébren töltött időben kipihent, vidám, vigyorgós, mosolygós, nem fáradt, nem nyűgös, nem sírós. Így utólag visszagondolva a random rövid alvások biztosan megviselték őt és nem csoda, hogy sokat nyűgösködött.
- reggel először 2-3x is kimentem hozzá visszaaltatni, ma pedig hajnal 4-kor egyszer kellett csak pár percre a hátára tennem a kezem, míg visszaalszik és szépen szundizott fél 7-ig.
Azt hiszem, ez az 5 nap rámutatott arra, hogy mire van szüksége egy csecsemőnek és hogy bár eddig sem csináltuk olyan rosszul a dolgokat, volt rendszer az életében és annyira azért nem volt vészes a helyzet, nem panaszkodhattunk, de lehet ennél jobban, következetesebben is. És megéri, hisz az eredmény egy kipihent, mosolygós, dumagép kis csecsemő :)))
A tegnapi nap plusz izgalmakat és elsőzéseket is hozott: most először fürdettem én Ádit, mert apának munkája volt és most először sétáltunk egyet az új hordozójában. Előbbit azért annyira nem élvezte, kicsit bénáztam szegénnyel, utóbbit viszont kifejezetten díjazta: az első próba felvétel annyira tetszett neki, hogy azonmód belerottyantott a nadrágjába, ami az igazgatás miatt félrecsúszhatott, így öltöztethettem át az egész gyereket :) A séta során vígan nézelődött kifelé a vállam mellett, nagyon kis cuki volt, ha valamitől megijedt, a mellkasomba fúrta a fejét. Aztán jól elfáradt és kis horkantgatásokkal elaludt rajtam. Annyira sikerült ellazulnia (lsd fotó), hogy rámjött az anyapara, megint azt hittem, nem lélegzik a lelkem. Aminek köszönhetően felébredt édes álmából és nem mondhatnám, hogy díjazta az ébresztést :DDD (azért tuti ami tuti, megkérdeztem egy hordozós csoportban, hogy megfulladhat-e, hiába, ilyen ez az anyapara).