Ádi megkapta élete első oltását.

Az anya reakciója: Úristen, mi lesz vele? Lázasodik-e? 10 percenként tarkó tapogatása a láz jeleit keresve, 3-4 óránként azért megerősítésként egy lázmérés. Aggódás. Félelem. Sajnálat. Rettegés.  Várakozás és felkészülés arra, hogy most először fogom látni, milyen az, amikor a babám tényleg szenved. Éjszaka felugrálás, baba tapogatása a sötétben.

A baba reakciója: Vigyorog a dokira, vigyorog a védőnőre, gőgicsél a rutinvizsgálatok alatt. Az oltás előtti pillanatban fölé hajoló 3 arcból már sejti, hogy baj lesz, így még a szurit megelőzően éktelen üvöltésbe csap, ami pont lefoglalja a szuri idejére. Utána az öltöztetés alatt panaszos nyöszörgés és méltatlankodás. Az autóban már nyugi, baba alszik. Otthon nyugi, baba alszik, mosolyog. Álmában egyszer egyszer felsikít fájdalmasan, de gyorsan visszaalszik. Másnap alszik. Ha ébren van, vigyorog fűre, fára, magyaráz, pörög-forog, varázsol. Kicsit labilisabb az idegrendszere a szokottnál, sokmindentől megijed, amitől amúgy nem szokott. De semmi komoly. Sőt. Ádám az oltás másod és harmadnapján vidámabb, mint eddig valaha. Lehet, csak paramamin röhög magában :)