Egy hét is eltelt, amióta meglátogattuk a szülőszobát. Hogy mi történt azóta? Abszolút semmi. A mi kis drágánk köszöni a rengeteg érdeklődést, de jelenti, kiválóan érzi magát odabent, esze ágában sincs kibújni ebbe a hangos, koszos, hideg, csúnya világba. Fene gondolta volna. Eddig mindent úgy elsietett. Hát a legfontosabb dolgokkal úgy tűnik, nem siet. Tiszta apja :DDD

Voltam ma ismét ctg-n (már 2 naponta, jövő héttől pedig naponta kell mennem, pedig teljesen feleslegesnek érzem, mert soha semmit nem mutat), majd konzultálhattam az orvossal, aki szerencsére hasonlómód gondolta Ádám érkezésének ütemezését, mint én: mivel múlt hét óta a méhszáj állapotom változatlan és fájásaim se nagyon vannak, csak kósza görcseim, abban egyeztünk meg, hogy max egy hetet húzunk rá a kiírt időre, többet nem enged, az már veszélyes lenne a babára nézve. És azt ígérte, hogy hétfőtől minden nap találkozunk, hétfőn megnéz ultrahanggal (kíváncsian várom, legfőképp a becsült súly érdekel :)) és onnantól minden nap egy kicsit "rásegít" a dolgokra :))) Én, mint az utóbbi időben igenigen frusztrált és nyafka bálna, vígan bólogattam és támogattam az ötletet. Azért jó tudni, hogy max másfél hét és vége ;)

Akármi történt, imádok terhes lenni, eddig minden percét élveztem, de ez az utolsó hét őszintén szólva kikészített. Nem is idegileg, a várakozásban mint írtam, igen jó vagyok, hanem fizikailag: alig alszom, vakarózok mint valami rühes eb, a közlekedésem járás helyett inkább gördülés, a hasam húz-feszít-fáj már mindenhol és minden mozdulattal. Szóval akármi jön is a szülés után, gyermekágyi gondok ide vagy oda, kecsegtetőbbnek tűnnek a jelen helyzetnél :))) És persze akkor már velünk lesz életünk legnagyobb (lehet szó szerint legnagyobb :))) csodája, ez a kis hiperbaba, aki ha jól sejtem, elfeledteti majd minden bajom vagy fájdalmam.

Azért hihetetlen, hogy ez a csöpp még most is, az utolsó pillanatban is tanít minket: türelemre, kitartásra, befelé fordulásra, nyugalomra... mit fogok neki én tanítani? talán előszöris szófogadást :))))