A minap egy kis számvetést követően rájöttem, hogy kis hiperbabánk szépen titokban 8 hónap alatt alaposan megnevelt engem :D Nagyon sok dolog átértékelődött az életemben és nagyon sokmindenben megváltoztam. Mit tanultam eddig a még meg sem született kisfiunktól?

- azt, hogy türelmes vagyok (vagyis türelmesebb, mint eddig :)

- képes vagyok átadni az irányítást a sorsnak és nem akarom 100%-ig én befolyásolni a saját életemet, elfogadtam, hogy vannak dolgok, amikbe nincs beleszólásom

- képes vagyok átadni az irányítást másoknak is: ahhoz, hogy a jövőben hatékony vezető és jó anya maradhassak, meg kellett tanulnom átadni a tudást, a kontrollt másoknak és meg kellett tanulnom bízni másokban, enélkül sajnos nem megy :(

- megtudtam magamról, hogy az eddig képzelteknél sokkal jobban bírom a fájdalmat, a lombik, a kórház, a hiperstimuláció okozta folyamatos fájdalom, a vérvételek és a legutóbbi intravénás vas-injekció kúra rádöbbentett arra, hogy nagyon sok dolog elviselésére képes vagyok, ha a szeretteimről van szó. És végre egy cseppet sem félek a tűtől, a vértől és a fájdalomtól. (így talán a szülésnek is könnyebben vágunk neki, legalábbis reménykedem benne :)

- a fentiekből adódóan kiderült, hogy nagyon nagy a tűrőképességem és hogy rengeteg rejtett tartalékkal rendelkezem akkor, ha valamit tenni kell / el kell viselni egy fontos cél érdekében 

- mindig úgy gondoltam magamra, mint egy alapvetően kissé önző személyre, akinek a legfontosabb, hogy ő maga jól érezze magát, boldog legyen, mert úgy gondoltam, ha én az vagyok, azzal a környezetemet is boldoggá, vidámmá tudom tenni. Nem mondom, hogy ez a hozzáállás eltűnt, de rá kellett jönnöm, hogy jóval több önzetlenség, önfeláldozás és szeretet rejtőzik bennem, mint amit feltételeztem magamról. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy szó nélkül, alapvetően vidáman vettem az eddigi akadályokat, a baba érdekében amit lehetett, megtettem, az életmódomat pedig mindenféle gondolkodás és lemondás-érzés nélkül változtattam meg. 

Biztosan a hormonok is felelősek azért, hogy ezek a bennem alapvetően hiányzó személyiségjegyek (melyek anyaként igen fontosak) a felszínre törtek, de őszintén szólva nem bánom a változást. Szeretem ezt az új embert, akivé váltam és kíváncsian várom a folytatást, hogy mi mindent tanulhatok még egy jelenleg mindössze két és fél kilós kis törpétől, akit még sosem láttam, aki beszélni sem tud, mégis többet adott nekem eddig, mint amit valaha gondoltam volna...