Azt mondják, ha kismama vagy, nem csak a való világ érzékelése változik meg, hanem a tudatalattid is, hiszen a teljes énedre hat az a változási folyamat, mely segítségével nőből anyává válhatsz. Olvastam egy cikket erről és valóban nagyon érdekes tény és megfigyelés, hogy ez a 9 hónap nem csak testileg változtat meg mindent, hanem éppen elegendő idő arra, hogy lelkileg, szellemileg is felkészüljünk az új életre, az új szerepre, az anyaságra. Hogy ez az átalakulás mennyire minden szinten zajlik, azt mutatja az is, hogy változnak az alvási szokások és az álmok is.

Én alapvetően is nagyon fantáziadús vagyok, ha álmokról van szó, ráadásul képességem van emlékezni is az álmaimra, így nagyon pontosan vissza tudom idézni, hogy milyen tendenciákat figyeltem meg az elmúlt 7 hónapban:

Első trimeszter: az első harmadban ami hirtelen nagyon megváltozott az álmaim tematikáját illetően: megjelentek és a normálisnál kellemetlenül többé váltak a szerelmi töltetű álmaim, bár lehet ennek köze van a hosszú kórházi tartózkodáshoz is :)

Második trimeszter: a középső harmadban megfigyeltem, hogy álmaim minden eddiginél intenzívebbek, nagyon-nagyon átélem őket, ébredéskor a szokottnál nehezebben szakadok ki az álomból és nehezebben észlelem az ébrenlétet. Ezek az álmok nagyon vegyesek, összetettek. Az éjszakai izgalmak mellett állandó társam lett a mosdóba mászkálás, rendszeres, 2-3 órás időközönként. Meggyőződésem, hogy ez az inger nem más, mint egy felkészítő tanfolyam a későbbiekre, amikor szintén képesnek kell majd lennem alapvető szükségletek kielégítésére félkómásan :))) Csak akkor már nem az én szükségleteimről lesz szó :D

Harmadik trimeszter: az elmúlt pár nap határozott változást hozott az álom-szokásaimban, beköszöntött a rémálmok korszaka (ami a szakirodalom szerint szintén természetes, a felkészülési folyamat része). Durva rémálmaim vannak és ráadásként ébredés után sokáig emlékszem is rájuk. Jellegzetes témák: természeti katasztrófák (földrengés volt például tegnapelőtt, pár nappal előtte árvíz) és baba-baba-baba minden mennyiségben: ismerős csecsemők halála, a saját kisbabám, amint éppen megfeledkezem a gondozásáról (nem etetem egész nap, mert elfeledkezem róla, útban valahová félúton jut eszembe, hogy elhagytam valahol, stb). Gondolom, ez a természetes félelmek tudatalatti feldolgozása és felkészülés arra, hogy ha oda jutunk, tényleg ne felejtsem el, hogy már nem vagyok egyedül :))) Mindenesetre kíváncsian várom, milyen álmokat tartogatnak még az elkövetkező hónapok. Gondolom lassan terítékre kerül a szülés és az azzal kapcsolatos parák is :))

Ja és ami a legmegdöbbentőbb volt számomra: amióta terhes vagyok, azóta minden egyes álmomban az vagyok! Ádámka már éjszaka is emlékeztet róla, hogy hamarosan érkezik. Ezt magyarázza meg valaki :)