Most van egy hete, hogy kórházban vagyok a hiperstimulációs tüneteimmel. Mi is történt ez idő alatt?
Súly: Lombik kezelés alatt lefogytam 60-ról 57 kg-ra, majd a hiperstimuláció miatt 2 nap alatt feljött rám plusz 7 kg, így a kórházba már 65 kg súllyal jöttem. 1 hét kórházi tartózkodás után kezd változni a súlyom, ma 63-at mutatott a mérleg, vagyis úgy tűnik, 1 hét után beindult a víz ürítése.
Has kerülete: 75 cm kerületű hasam napok alatt 90 fölé szaladt, az elmúlt egy hétben a maximum érték, amit elértünk, 96 cm volt, itt stagnáltam 2-3 napig. Körülbelül egy hét elteltével a víz ürülésével itt is javulás tapasztalható, ma reggel és tegnap reggel is 91 cm-t mértem. Hamarosan elérem a 90-90-90-es szuperszexi arányt :)))
Közérzet: mikor bekerültem, nehezen lélegeztem, a víz a mellkasomban bekavart a tüdőmnél valamit. Emiatt légszomjam volt, sokszor szédültem és hirtelen hőhullámok boldogították a napjaimat. Ráadásként a napok alatt óriásivá nőtt hasamon annyira feszült a bőr, hogy nem tudtam kiegyenesíteni magam, napokig úgy jártam-keltem mint egy öregasszony. 5-6 nap után múlt el a hőhullám és a légszomj, a hasfeszülés szépen lassan, de múlóban van nyilván a víz ürülése miatt. A bőrfeszülés mivel hirtelen jött, valószínű csúnya zebracsíkokhoz vezet majd, kenegetem is magam vadul testápolóval, de félek, feleslegesen.
Vérkép: mikor bejöttem a kórházba, a vérvétel eredménye nagyon magas fehérvérsejtszám lett, amitől megijedtek az orvosok (gyulladásra gyanakodtak) és kaptam Augmentin antibiotikumot. Másnap a Kaáli-ban a doktornő azt mondta, a magas fehérvérsejtszám sajnos a szindróma velejárója, nem jelent plusz gyulladást, de ha már elkezdtem, de kell fejezni. Így teljesen feleslegesen szedtem 7 napig antibiotikumot úgy, hogy öklendezek az óriási gyógyszerektől nyeléskor :D A vérkép eredményeim és a hiperstimuláció egyik veszélye miatt ráadásul meghatározatlan ideig véralvadásgátlót kapok minden este a vállamba. A hasamba kellene de nem engedem, hogy bántsák, van elég baja így is :) A vállam az injekcióktól már mindkét oldalt rettentően lila.
Érzések: 3 éve szeretnénk egy kisbabát. 3 éve várom, hogy milyenek lesznek az én első terhességi tüneteim. 3 éve ábrándozok az első pár hétről, amikor felfogom, hogy egy új kis élet van a hasamban. Sosem gondoltam volna, hogy a testem ennyire el fogja terelni a figyelmem a babavárásról, a felkészülésről és a határtalan örömről. Ez a betegség sajnos annyira lekötötte az elmúlt egy hetemet, hogy csak esténként tudok kapcsolatot teremteni a kicsivel. De minden este elmesélem neki, hogy mennyire vártuk és hogy hogy fogjuk szeretni... Mindezek mellett viszont még talán fel sem fogtam, hogy sikerült és hogy már ott fejlődik a baba a hasamban. Annyit vártunk, annyi mindenen kellett keresztülmennünk, annyi vizsgálat, injekció, annyi átsírt nappal és éjszaka és aztán hirtelen még egy ekkora megpróbáltatás... emellett nem is merek hinni abban, hogy sikerült. És mindeközben 100%-ig biztos vagyok benne, hogy itt van velünk és hogy velünk is marad. Furcsamód meg sem fordul a fejemben, hogy ha beköltözött, elveszíthetjük.
Furcsa-furcsa-ellentmondó érzések és gondolatok...
