2014.03.04.
21:17

Írta: zsmaria

Panaszra nincs okunk....

... olyan jó gyerekkel áldott meg minket a sors. A sírásról, kaja-parákról és egyéb panaszkodósnak tűnő bejegyzésektől függetlenül Ádi alapértelmezetten egy tündér baba, szavunk nem lehet:

- Alszik: este 8 és 9 közt, egy szép szertartást követően letesszük aludni és már a kezdetek óta gond nélkül ágyban is marad reggel 5-6-ig, még visszaaltatni sem kell. Az első egy hónapban egyszer evett éjjel 1-2 közt, jó ideje már azt is kihagyja. Azt hiszem, ez sok szülő álma :) A nappali alvások kicsit macerásabbak, mert érdekli minden, de ha kellően fáradt és adunk neki teret a pihenésre, akkor azzal sincs már gond.

- Pisilkakil: pelenkázás közben eddig mindösszesen egyszer pisilt le, akkor elmondtam neki, hogy ezt közös boldog éveink érdekében nem kéne megismételni, azóta hanyagolja a mutatványt, sőt, percekig boldogan elrugdalózik meztelen fenékkel. A nagydologgal sem volt eddig semmiféle meglepetés, pontosan lehet tudni, hogy a nap közepén, az épp aktuális etetés után, félig ülő helyzetben szeret helyet csinálni a többi kajának :) És ha az időrendet nem tudnánk, elárulja az akciót a másodpercek alatt vörösödő kis fej, a nyögés, a HANG és utána a babaarcon elterülő nyugodt, széles mosoly :)))

- Barátkozik: mindig úgy képzeltem, az én babám szociális lesz, mivel én is az vagyok. Eddig úgy tűnik szerencsénk van, Ádi mindenkire mosolyog, nem volt még olyan ember, akinél különösebben rosszul érezte volna magát, hálás, ha foglalkoznak vele és mostanság dumál boldog-boldogtalannak: dumál a boltban a sorban mögöttem állónak, az utcán az elhaladóknak és anya legnagyobb örömére dumál a plüss Tigrisnek is :D Csak legyen, aki nézi és meghallgatja :)

- Vigyorog: 4-5 hetes kora óta mosolyog, vigyorog, sikítozik, kapálózik és alapvetően mindenkinek örül, ezt imádom benne

- Érdeklődik: Ádi nem maga elé meredő kis bambaba, különösen okos nézése van (ezt más, objektív megfigyelők is megerősítették) és nagyon érdekli minden maga körül. Folyamatosan azt látom, hogy megfigyel, elemez, integrál, kattog, miközben tanulmányozza a körülötte lévő világot. Azt hiszem, már levezette a Maxwell egyenleteket is, csak nem árulja el.

- Tanul: mivel minden érdekli, nagyon gyorsan tanul, mire örülnénk egy-egy új képességének, már újat szed elő a tarsolyából. Már most nagyon élvezi a közös olvasásokat, kedvence jelenleg Ariel, a kis hableány (a könyvet tőlem örökölte, ne tessék nevetni :)

lazababa.jpg- Sír, amikor kell: sír, ha éhes és nem kap gyorsan enni. Azt pedig ennyi idő alatt már tudjuk, kb mikor lesz éhes, így rajtunk múlik (meg a lustaságunkon/ feledékenységünkön/ előre nem látásunkon/ felkészületlenségünkön), megvárjuk-e a sírást. Sír, ha álmos, megunt minket és a világot. Nincs más dolgunk, mint segíteni neki elaludni. Ezt pedig nagyon hálás és szupercuki odabújással, szuszogással, álmában mosolygással, bugyborékolással és éteri alvósbaba fejjel hálálja meg. Ezeken kívül nagyon rugalmas, nem különösebben érzékeny baba, ha pocak tele és friss a feje, nem zavarja semmi más, lásd mellékelt ábra :)

- Eszik: no ez az egyetlen pont, ahol vannak problémáink, volt baj a szoptatással, volt baj a tápszerrel, volt baj a bukással, volt baj a szelekkel, de bízom benne, hogy a 3. hónap elteltével szépen lassan ez is rendeződni fog és végre minden étkezés boldog lesz számára, hiszen fontos, hogy ugyanúgy szeressen enni, mint mi :DDD

Szóval amikor megkérdezik tőlem, hogy milyen a baba, én a fenti okfejtés helyett általában csak ennyit tudok kinyögni: JÓ :)

 

Szólj hozzá!

Címkék: mosoly cuki fejlődés hétköznapok kommunikáció a babával

A bejegyzés trackback címe:

https://hiperterhes.blog.hu/api/trackback/id/tr905842961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása