Azt kell hogy mondjam, a kismamajóga a 3. trimeszterben egyre viccesebbé kezd válni. Közel 3 hét kihagyás után végre újra eljutottam odáig, hogy nyugodt körülmények közt tornázni tudjak egyet, de nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt ennyit változott a testem és a körülmények...

A megnövekedett hasméret és a baba egyre nagyobb aktivitási szintje miatt a jógaóra most korántsem volt olyan megnyugtató és ellazító, mint korábban, vagyis sokkal többször zökkentem ki a ritmusból mindenféle intermezzók miatt:

- előszöris: nagy hassal az előrehajolás bármilyen formája gyötrelmes, úgy éreztem magam, mint egy megtömött párna, amit lehetetlenség félbehajtani. 

- az oktató "ha tudunk, még egy kicsit hajoljunk előrébb, nyúljanak az izmok" utasításait eddig könnyedén követtem, most könnyedén csak az "Anyád" szitokszó csúszott ki belőlem minden ilyen mondat hatására :)))

- ennél már csak az ülve előrehajolás a mókásabb, amikor konkrétan érzem ahogy dőlés közben nyomom össze a baba fejét vagy ő a belső szerveimet

- és a legeslegjobbat a végére hagytam (amire a kép is utal): próbáljon meg bárki ellazulva, fél lábon állva egyensúlyozni és a harmóniára (meg persze az egyensúly megtartására) gondolni akkor, amikor ezt a tevékenységet véletlenszerű karaterúgások, mocorgások és egyéb baba-helyváltoztatások szakítják meg :)) Az egyensúly tarthatatlanná válik, a kismama pedig egy dülöngélő és hullámzó masszává olvad, míg végül nevetőgörcs szakítja meg a teljes relaxációt :DDD

Az élmény morbidsága ellenére élveztem a dolgot, szóval ma újra tornázunk és kiegészítjük egy kis gátizom-gyakorlattal is, elvégre nemsokára nagy szükség lesz minden izomra, erőre és energiára :)