Olyan a fiam mostanság, mint egy kiskamasz. Kiismerhetetlen és egyben lenyűgöző. Az egyik héten olyan kisördög, hogy egy hét alatt kétszer sikerül teljesen kihoznia a sodromból és elérnie, hogy ne tudjam kontrollálni magam. A másik héten pedig egy igazi angyal, mindent tud, figyel rám, hallgat rám, segít és az egész nap csupa móka és kacagás. Sokat lehet tanulni ebben az időszakban. Róla és magamról is. Minden nap rá kell jönnöm, hogy bár kész nagyfiú, szinte mindent ért és képes is megcsinálni, akar és próbálkozik, nem szabad túl sokat várnom tőle, mert legbelül teljesen nyilvánvaló módon csak egy nemsokára két éves törpe, gyerek még, kezelhetetlen érzelmekkel és indulatokkal. És tőlem tudja csak megtanulni, hogyan kezelje a sok-sok rátörő érzést, késztetést, vágyat, akaratot. Nekem kell példát mutatnom.

Magamról megtanultam azt, hogy bár sokkal stabilabbnak és megfontoltabbnak gondoltam magam az elmúlt 4-5 év történései után, azért mégsem vagyok kikezdhetetlen: igenis, ha fáradt vagyok, nehezebben kezelem a helyzeteket, ha több nap sok-sok kis aprósága, ellenállása, komiszsága felhalmozódik, előfordul, hogy egy-egy ponton én is összeomlok/robbanok. Szerencsére ez ritka és nem tart sokáig de mégis megdöbbentő élmény volt felfedezni, hogy a fiam igenis ki tud készíteni, ha akar. És van olyan nap, amikor akar. Mert ő még csak most tanulja a korlátait, az enyémek pedig néha mégsem olyan rugalmasak, mint azt gondoltam :)

Fiatalság, bolondság

Másrészt rettenetesen izgalmas időszak ez most: a bölcsi-saga után végre nyugodtnak, boldognak, kiegyensúlyozottnak látom a fiam, látszik rajta, hogy élvezi a törődést, a közös programokat, mostmár lehet vele elmélyülten játszani, szerepjátékozni, építeni, fantáziálni, bugyutaságokat kitalálni és azokon jókat nevetni. Most érzem, hogy egy kicsit én is újra gyerek vagyok, benne minden huncutságban, vidámságban, jó látni, ahogy könnye kicsodul, úgy nevet néhány apró bolondságon, hancúrozáson. Jó látni, ahogy együtt fedezzük fel a világot és már fogékony rá, ahogy rácsodálkozik a dolgokra, ahogy szívja magába a sok tudást és elképesztő végignézni azt, hogy mennyi mindent képes megjegyezni, felidézni, figyelni, hogyan kapcsol össze dolgokat, hogyan jön rá maga az összefüggésekre, legyen szó akár saját teste felfedezéséről vagy ízek-hangok-érzések-történések összekapcsolásáról.

Néhány példa, hogy el ne felejtsem:

- Ádám és a nagy összefüggések: Ádám hempereg a kanapén, dumál (állandóan dumál amúgy, de tényleg). Egyszercsak azt mondja: "Beszél az Ádám. És mozog a szája". Ejjha

- Ádám kiigazít: van egy kulacsa, amiben a vizet tartjuk és egy pohara, amiben ebédnél gyümölcslevet kap néha. Egyik nap adom neki a poharat, kérdezem: "Kérsz inni?" Ádám válasza: "Ez nem inni, ez almalé". Ja, bocs :)

- Ádám emlékezik: nézzük este a Sztárban Sztárt, ő szokott szavazni a telefonnal :) Egyszercsak felhangzik Taylor Swift száma, Ádám hallgatja, egyszercsak odaszalad az apjához és közli: "Vagy nézzük a krumplisat". Apám. A "krumplis" egy kiállításos installáció, benne táncoló krumplikkal, amin az apja 2-3 hete dolgozott és mutatta neki. A krumplik pedig bizony arra a Taylor Swift számra táncoltak. Nekünk eszünkbe sem jutott magunktól...

- Ádámnak boldog emlékei vannak: mostanság dúl a szélforgó-szélerőmű őrület. Ádám pár hete a nagyszülőknél közelről is megnézhetett egy szélerőművet és akkora szerelem lett, hogy azóta is szélerűmőveket nézünk a youtube-on mese helyett, szélerőművet építünk mindenből, szélerőművet kell rajzolni, azt az ágya fölé akasztani és napjában 10x elmesélni, hogy mikor forog és hogy lesz belőle energia. És napjában párszor természetesen el kell ismételni, hogy igen, nemsokára megint megyünk szélforgóhoz. Sőt, hogy legyen miről mesélni, sebtében készítettem neki egy "Ádám és a szélforgó" című remekbe szabott kézzel rajzolt mesekönyvet, hát mondanom sem kell, ez most a kötelező olvasmány minden elalvás előtt. 

Imádom ezt az időszakot a maga összes nehézségével. Gondoltam is még terhesen, hogy szeretni fogom, amikor már tényleg lehet vele játszani, valóban lehet tanítani és tudunk kommunikálni, együtt nevetni, közös poénokat, szófordulatokat kitalálni, stb. Szóval így utólag meg kell köszönnöm a fiamnak, hogy bölcsen máshogy döntött és a bölcsi helyett lehetőséget adott nekünk a nagyfiús-ovis időszak előtt egy közös bolondozós, egymást szeretve szeretős pár hónapra.