2013.11.08.
10:25

Írta: zsmaria

Téves riasztás

A tegnap éjjel kicsit izgalmasra sikeredett: 8-9 óra felé egyszercsak úgy belém nyilallt valami, hogy igencsak meglepődtem. Nagyon erősen elkezdett fájni az egész hasam, az én kerek kis tojásom lent is, fent is, amolyan szúró-nyilalló-görcsölő érzéssel. Helyváltoztatásra sem múlt el, sőt egyre rosszabb lett, bár némely pózok egész tűrhetőek voltak. De például a háton fekvés esélytelenné vált. Hiába próbáltam mérni, nem igazán találtam rendszert a "fájásban", mert folyamatosan fájt, nem nagyon múlt el egy percre sem. Ha akartam, egy-egy erősödésben találtam ugyan ritmikusságot, de abban sem vagyok biztos, hogy nem csak beleképzeltem :))) Mindent összevetve kibírható volt a fájdalom, csak éppen szokatlan, ezért először gyomorrontásra gyanakodtam, majd vesegörcsöket vízionáltam és csak kb 2 óra elteltével eszméltem rá, hogy nem a gyomrom vagy egyéb szerveim fájnak, hanem bizony a méhem. De még ekkor sem akartam elhinni, hogy ez lenne az :)) Szóval még lazán megnéztünk még egy filmet, aztán lezuhanyoztam, majd megpróbáltam aludni.

Az ezt megelőző éjjelem elég gáz volt amúgy is, hányinger, hőhullámok és fázás, görcsölgetés váltogatták egymást, felvizesedett a kezem és a lábam, nyűgös voltam, így a nettó alvásidőm úgy 2 órára volt tehető. Mondtam is napközben Ádám babának, hogy ma ne tessék megszületni, mert anya igencsak kimerült és nyafka :)

Ehhez képest jött a fent vázolt esti műsor :D Mikor rájöttem, hogy kibírom ugyan a fájdalmat, de aludni nem hagy, sétálgattam még a szobában egy órát, majd felhívtam a szülőszobát, hogy első szülő vagyok és mint ilyen, kicsit sem tapasztalt, mi legyen, menjek vagy ne menjek? Azt mondta a szülésznő, menjek inkább, max hazaküldenek. Szóval felkeltettem szegény drágámat és mondtam neki, hogy öltözés, pakolás, megyünk a kórházba, de lehet hazajövünk, de inkább menjünk mint ne, mert fogalmam sincs, hogy az én fájdalomküszöböm magassága miatt ezek a fájások már durvák-e vagy még nem azok :) 

Nahát az éjszakai autózás igazán izgalmas volt: hideg, üres, kihalt város, a hangunk visszhangzott a csöndben és közben azt mondtam, már értem, miért jajgatnak egyre hangosabban a kismamák a filmekben, úton a kórház felé: minden göröngy, útakadály, fekvőrendőr újra feleleveníti, hogy miért is vagyunk úton :)))

A kórházba érve 2x kellett csengetnünk a szülőszobán, mire valaki kijött, mint kiderült teltház volt tegnap este és hatalmas pörgés. Az orrom előtt toltak a műtőbe egy császáros kismamát és soha nem hallott farkasüvöltések (=vajúdó anyukák) verték fel a csendet. Az ügyeletes doktornő emiatt velem sem szórakozott, felparancsolt a vizsgálóra, majd pár jól irányzott, hümmögéssel kísért nyomkodással, döfködéssel megvizsgálta a méhszájamat és mintát vett a magzatvízből, ami állítása szerint szép tiszta volt. Ez után várakoztattak még úgy 5 percet, amíg a szülésznő újra értem nem jött, hogy elkísérjen CTG-re. És most jön a vicc része a dolognak: a CTG-re kötve, szépen, kényelmesen, oldalra feküdve (ahogyan amúgy is a legkevésbé fájt eddig is) a fájdalmakat mintha elfújták volna: fél óra vizsgálat alatt ha két-háromszor éreztem azt az érzést. Mindenesetre közben igazán jól szórakoztam, mellettem egy roma kislány feküdt elfolyt magzatvízzel, nagyon jókat diskuráltunk :)

A CTG után egy másik ügyeletes orvos megírta a jelentést anélkül, hogy bármit mondott volna a vizsgálatok eredményeiről. Csak gépelt és gépelt, majd megkérdezte, hogy akarok-e bent maradni vagy hazamennék, közel lakunk-e. Kérdeztem tőle, hogy miért, opció még, hogy hazamenjek? Azt mondja, igen. Mondom rendben, akkor hazamennék :)))) És elköszöntem.

Így történt, hogy tegnap éjjel 2 és 3 közt meglátogattuk a kórházat, felmértük, mi vár ránk (hozzáteszem, meglepően nyugodtak és jókedélyűek voltunk mindketten egész végig) és úgy jöttünk haza, hogy fogalmunk sem volt, mi történt velem az elmúlt pár órában :DD  Útközben még nyilallgattam, de mire hazaértem, minden rendbe jött és sikerült végre egy jó nagyot aludni. Lefekvés előtt megnéztük a leletemet, ami viszont nagyon vicces:

- rendszertelen összehúzódásokat, fájásokat mutatott a gép, tehát azért jól éreztem, hogy valami történik

- a méhszájam 1111-es értéket mutat, ez a következőt jelenti: teljesen kinyíltam és lerövidült a méhnyak, vagyis a szülés már megindult vagy bármelyik pillanatban megindulhat (ez a szakirodalom szerinti pontos jelentése a számnak)

És az orvosok ilyen adatok mellett még hazaküldtek és egy szóval sem mondták, hogy mire számítsak. De én tájékozott internethasználó vagyok, így sejtem, hogy a tegnap éjjel történtek alapján közel már a vége...

Kialudtam magam, jöhesz, baba :)

Szólj hozzá!

Címkék: szülés kórház vicces várakozás hazatérés terhesség utolsó hónap jósló fájások hamis riasztás

A bejegyzés trackback címe:

https://hiperterhes.blog.hu/api/trackback/id/tr205620372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.