2013.09.16.
17:11

Írta: zsmaria

Túráztatom a gyereket (+ egy kis nosztalgia)

Nos, túl vagyunk egy hosszabb kiránduláson, múlt héten Ádámkával turnéztunk a nagyszülőknél, a rokonoknál, a volt osztálytársaknál, a legjobb barátnőnél és tiszteletünket tettük a MÁV IC kocsijában is :)

Az eredmény: én olyan fáradt vagyok még 1 nap eltelte után is, mint máskor egy 4 napos -alaposan átélt- fesztivált követően, baba pedig meglepően nyugodt, többet alszik mint szokott (nem kell aggódni, ha ébren van, ugyanolyan aktív :)

Kíváncsi voltam, hogy 32 hetes terhesen mennyi a tűrő és állóképességem, hát őszintén szólva a béka feneke alatt járunk. Lefáraszt az utazás. Lefáraszt felöltözni, sminkelni. Lefáraszt taxizni. Lefáraszt a tömeg. Lefáraszt az evés és az ivás is :)) Arról pedig ne is beszéljünk, hogy az egész napos üléstől tropára ment a fenekem és a derekam, a vonaton ülés pedig a szokásosnál is nagyobb szenvedés volt :) De azért nagyon nagyon élveztem ezt a pár napot. Jó volt látni a rokonokat, a családot, a barátokat, a régi ismerősöket és nagyon feltöltött az a sok szeretet, dicséret, pozitív energia ami áradt felénk. És egyáltalán nem zavart, hogy mindenki pocakot szeretett volna simogatni ;) Szerencsére nem csak engem nem zavart, most törpike is hagyta magát szeretgetni, izgett-mozgott, produkálta magát.

pocak_32_het.jpgSok plusz energiát adott az is, hogy ügyes kezű unokahúgomnak hála, igazán szépnek és nőiesnek érezhettem magam annak ellenére, hogy mostmár akkora a pocakom mint egy hordó :D Apropó méretek: az ismeretlen emberek közül szinte senki nem hiszi el a hasamra nézve, hogy

A, nem ikreket várok

B, nem vagyok elszámolva pár héttel.

Én pedig csak somolygok az orrom alatt, hogy "ha tudnák, amit én tudok az ikrekről és a számolás pontosságáról" :)

Mutatok képet is a pocakról és a csiniségről (persze a lényeg, a szépen sminkelt/renovált arc lemarad, de az az én titkom és azoké, akik ismernek :) 

A csiniség apropója a 10 éves osztálytalálkozóm volt, arra mentem szombaton. Hogy milyen volt a normálishoz képest állapotosan megélni egy ilyen eseményt?

1, fárasztó

2, hangos :))

Nagyon sok ember volt, nagyon sok történet és érdekesség, mindenki mesélt, fontosat és nem fontosat, egymás szavába vágva. Én pedig minél nagyobb volt a hangzavar, annál inkább lelassultam, úgy éreztem, kívülre kerülök és csak megfigyelő vagyok. Néha be-be kapcsolódtam a beszélgetésekbe, de mindig volt nálam hangosabb és beszélni jobban szerető ember, így gondoltam, én boldog és elégedett vagyok, az úgyis mindenkinek uncsi, hadd meséljen az aki késztetést érez rá :) Szóval inkább háttérbe vonultam, úgy kevésbé merített ki a koncentráció :) Mindeközben szegény Ádám baba, aki itthon jellemzően csendhez, halk szavakhoz, nyugalomhoz van szokva, szerintem teljesen meg volt veszve. Szokása, hogy oda úszik/kúszik, ahonnan a hangokat hallja, hát most a sok embernek és a hangzavarnak köszönhetően a hasam folyamatosan hullámzott, baba ment ide-oda, kíváncsi volt mindenre. Nem rugdosott, csak percenként máshol nyomta ki magát a kis drága. Aztán éjszakára annyira elfáradt, hogy végre valahára engem is hagyott aludni, egyszer sem keltett fel mocorgással. Szóval kellemesen kimerültünk mindketten :) Azt azért hozzáteszem, hogy a szülésig mostantól elkerülöm a tömeget :D

3, szentimentális

Nagyon jó volt látni mindenkit, azt, hogy milyen ügyes, sikeres, talpraesett felnőttekké váltunk. És közben furcsa volt beülni a régi padba, végigmenni a régi folyosókon pocakosan, férjezetten, komolyan és felnőttesen, miközben arra gondoltam, hogy 10 évvel ezelőtt itt egy jujvörös hajú, nagyszájú, menő lány masírozott fel-alá, aki nem félt semmitől, élni akart és élvezni az életet és rettentő nagy dolgokat csinálni és biztosan nem akart családot, pláne gyerekeket, esküvőt is max akkor ha acélbetétes fehér bakancsban mehet férjhez :)) Sokminden változott azóta... De azt hiszem, ennél jobb irányba nem is terelődhetett volna az életem. Kicsit meg-meghatódtam a suliban sétálva és meghatódom most is. Annyi minden változott 10 év alatt. Legfőképp a prioritások. És hogy más szemmel nézem:

- a szüleimet (majdnem szülőként sok tettük, viselkedésük magyarázatra lelt, amiket korábban, kamaszként nem és nem tudtam megérteni),

- az iskolát, az iskolai közösséget (úristen, régen mi rossznak gondoltuk magunkat, viszont a mai fiatalokhoz képest angyalok voltunk mint kiderült és értelmesek. Ezt látva már előre félek, milyen társadalomba hozom világra ezt a picit, mi vár rá gyermekként, iskolásként, hogy tudom majd megakadályozni, hogy tudatlan, érdektelen és műveletlen kamasz legyen)

- a saját életemet (10 éve azt hittem, a legfontosabb a szabadságom megőrzése felnőttként. Ma már tudom, a szerelem és a szerető család, a gyermek által adott érzelmi gazdagság a legnagyobb szabadság, még akkor is ha néha kötöttségnek tűnik.) Persze csak ha jól választ az ember és/vagy szerencséje van a családjával ;)

Szóval azt hiszem, alapvetően elégedett vagyok életem eddigi alakulásával.

Szólj hozzá!

Címkék: jövő szülő buli terhesség érzések nevelés magzatmozgás hátfájás kimenő kommunikáció a babával

A bejegyzés trackback címe:

https://hiperterhes.blog.hu/api/trackback/id/tr585517342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.