2017.05.05.
13:47

Írta: zsmaria

Kis éji vallomás

Hajnal van, körülöttem minden csendes. Amerre nézek, sötét, halványan a másik szobából még fel-felsejlik az éjjeli fény különös, hideg-rideg kékje. Csak a szuszogásotok hallatszik, amit néha meg-megtör egy hangosabbra sikerült sóhajom. Nem tudok aludni. Szüntelenül jönnek-jönnek a jósló fájások és én igyekszem csendben "átlélegezni" magam egyik fájástól a másikig. Lassan, óvatosan, mindig csak az adott pillanatra koncentrálva. Fáj, de nem bánom. Elmerítkezem a fájdalomban és közben nézlek titeket. Édesapámon és öcsémen kívül a legfontosabb fiúkat az életemben. Elnézem, ahogy nyugodtan alszotok, fogalmatok sincs, hogy én épp a család harmadik fiújának érkezésére készítem a testem. Elnézem, hogy észrevétlenül milyen egyformák lettetek. Nem is tudom, mikor történt a dolog. Kezdetben volt egy szöszke kis rám hasonlító örökmozgó húsgolyónk, mára már 3.5 éves öntudatos nagyfiú, aki a szememben tiszta apja lett. Pont olyan pózban alszik, mint te. Pont úgy szuszog, mint te. Pont úgy utálja a tömeget és a felhajtást, mint te. Pont olyan analitikus, reális, megingathatatlan, mint te. Pont olyan hihetetlenül kreatív, alapos és mégis csapongó, mint te. Elnézlek titeket, elszorul a torkom a meghatottságtól és nem jut más szó eszembe, mint az, hogy köszönöm.

Köszönöm, hogy pontosan 8 évvel ezelőtt valamiért úgy gondoltad, érdemes írnod nekem egy bemutatkozó levelet.

Köszönöm, hogy miután leiskoláztalak, te ahelyett, hogy figyelemre sem méltattál volna többet, válaszul megírtad a világ legkevesebb, legszertelenebb levelét.

Köszönöm, hogy annak ellenére, hogy az első randin minden olyat megcsináltam, amit tilt a nemzetközi randiszabályzat, te nem ijedtél meg és újra látni akartál. Vicces volt az az első randi, bár kevésre emlékszem belőle. Emlékszem, ahogy megdobbant a szívem, mikor megláttalak. Fekete farmerkabátban hanyagul a korlátnak dőlve vártál a buszmegállóban. Emlékszem, hogy felválta szidtuk az exeinket és nyalogattuk a sebeinket. Emlékszem a nevetésre, a boroskólára, az éjszakába nyúló csocsópartira. Arra, hogy a randi végén olyan lelkes voltam, hogy rögtön hazavittelek volna, de te úriember voltál. Aztán arra, hogy ezek után kurtán-furcsán elköszöntünk. És hogy nem hagytad annyiban a dolgot és mégis visszahúztál magadhoz. És emlékszem az első csókra... 

Köszönöm, hogy aztán sem ijedtél meg és hagytad, hogy a maga természetességében haladjon a kapcsolatunk. Hogy nem zavart a gyors összeköltözés, hogy nem zavart az én kezdeti szertelenségem és hogy a pörgős-bulizós lány mögött megláttad a nőt, aki majdani életed párja lehet. 

Köszönöm, hogy te voltál az első férfi az életemben, aki meglátta bennem az anyát. És aki meglátta bennem a vállalkozót.

Köszönöm, hogy bíztál bennem és együtt építhettünk fel valami csodálatosat, a saját cégünket.

Köszönöm, hogy segítettél olyan emberré válni, akire büszke lehetek. Hogy melletted kibontakozhattam. 

Köszönöm, hogy kitartottunk egymás mellett akkor is, amikor nehéz volt. Hogy veled élhettem át a menyasszonnyá, feleséggé, majd szülővé válás élményét.

Köszönöm, hogy a világ legjobb férje és apukája vagy. 

És köszönöm, hogy Te vagy az az ember, akivel mindezt, életem legfontosabb állomásait megoszthattam, átélhettem. 

5, ami 8

 

8 éve találkoztunk először. 5 éve az esküvőnk után azon nevettünk, hogy azt sem tudjuk, mire mondtunk igent, annyira nem figyelt szokás szerint egyikünk sem a beszédre :)

De tán nem is kellett figyelnünk. Mindketten pontosan tudjuk, mire mondtunk anno igent: arra a csodára, ami keveseknek adatik meg: egy harmonikus, boldog, egymást támogató és sosem gátló, szárnyakat adó, folyamatosan fejlődő kapcsolatra, a legerősebb barátságra és szerelemre, szeretetre. Arra, hogy el tudjuk fogadni egymást, hogy tudjuk, a rosszabb napok után mindig jön jobb. Arra, hogy nem csak nőként és férfiként de anyaként és apaként is együtt tudunk létezni. És arra, hogy ez manapság olyan nagy csoda, hogy szeretnénk minél tovább fenntartani ezt a csodát...

Közben azon gondolkozom, felébresszelek-e. A fájások sűrűsödnek. Lassanként szükségem lesz a támogatásodra, mert bár baromi erősnek tűnök, nem megy minden egyedül.

Hamarosan bővül a családunk még egy imádnivaló fiúval, így már hárman lesztek nekem. Tudom, hogy nehéz lesz, megint új kihívás, megint új élethelyzet, olyan, amit még nem próbáltunk. De nem félek. Mert tudom, hogy együtt mindig mindent meg fogunk tudni oldani.

Szeretlek. 

Boldog 5. házassági évfordulót!

Szólj hozzá!

Címkék: szerelem köszönet érzések házasság fájások házassági évforduló

A bejegyzés trackback címe:

https://hiperterhes.blog.hu/api/trackback/id/tr5712453093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása